Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


URANTIA KÖNYV

IV. RÉSZ – JÉZUS ÉLETE ÉS TANÍTÁSAI

 

 

IV. RÉSZ

JÉZUS ÉLETE ÉS TANÍTÁSAI

Ezen írások összeállítását egy, az egyik Melchizedek kinyilatkoztatási igazgató felügyelete alatt működő, tizenkétfős urantiai közteslény-bizottság hitelesítette. A beszámoló alapját egy olyan másodfajú közteslény szolgáltatta, aki András apostol felett a szellemvilági óvó-figyelő szolgálatot egykor ellátta.

 

120. ÍRÁS – MIHÁLY MEGTESTESÜLÉSE AZ URANTIÁN

 

Én, Mihálynak az Urantián és a halandói húsvér testhez hasonló alakban eltöltött élete történetének újbóli kifejtése felügyeletére Gábriel által kijelölt Melkizedek igazgató, az e feladat elvégzésével megbízott kinyilatkoztatási bizottság vezetője, kaptam megbízást azon eseményekről szóló beszámoló elkészítésére, mely események megelőzték a Teremtő Fiú Urantiára való megérkezését, aki az Urantián kezdte meg a világegyetemi alászállásának utolsó szakaszát. Az, hogy ugyanolyan életet éljen, mint amilyet a maga teremtette értelmes lényeknek is elrendel, tehát hogy a teremtett lények különféle rendjeihez hasonló alakban adja át magát, mind részét képezi annak az árnak, melyet minden Teremtő Fiúnak meg kell fizetnie a dolgok és lények saját maga alkotta világegyeteme feletti teljes körű és legfelsőbb főhatalom elnyeréséhez.

Ám azon eseményeket megelőzően, melyeket vázolni igyekszem, a nebadoni Mihály már hat alkalommal szállott alá a maga különféle teremtésű értelmes lényeinek hat különböző rendjéhez hasonló alakban. Ez után döntötte el, hogy a halandói húsvér testhez hasonló alakban az Urantiára száll alá, mely halandói húsvér test az ő értelmes, sajátakaratú teremtményeinek legalsóbb rendjét jelenti, és az anyagi teremtésrész ilyen emberi lényeként játssza el az utolsó felvonást a világegyetemi főhatóság megszerzésének színművében a világegyetemek mindensége isteni paradicsomi Urainak rendelései szerint.

Az egyes eddigi alászállások során Mihály nemcsak a maga teremtette lények egy-egy csoportjának véges tapasztalásaira tett szert, hanem olyan alapvető tapasztalatot is szerzett a paradicsomi együttműködés területén, mely önmagában és önmagától is hozzá járul ahhoz, hogy a maga teremtette világegyetem főhatalmát gyakorolhassa. Az egész elmúlt helyi világegyetemi idő bármely pillanatában Mihály igényt tarthatott volna a teremtő-fiúi személyes főhatalomra és ilyen Teremtő Fiúként e jogon irányíthatta volna a világegyetemét.

Ha így történt volna, akkor Immanuel és a paradicsomi Fiú társak elhagyták volna a világegyetemet. Mihály azonban nem akart csak a maga kizárólagos jogán, Teremtő Fiúként uralkodni a Nebadonban. Arra vágyott, hogy tényleges tapasztaláson keresztül, a paradicsomi Háromsághoz fűződő, együttműködésen alapuló alárendeltségben emelkedjen fel arra a magas világegyetemi rendre, ahol képessé válik a világegyetemének irányítására és a világegyetemi ügyek igazgatására olyan tökéletes rálátással és olyan bölcs kivitelezéssel, mely egykor majd jellemezni fogja a Legfelsőbb Lény magasztos uralmát is. Nem a Teremtő Fiúként való tökéletes uralkodásra törekedett, hanem olyan legfelsőbb szintű igazgatásra, mint amely a Legfelsőbb Lény világegyetemi bölcsességét és isteni tapasztalását testesíti meg.

Mihálynak ezért kettős célja volt azzal, hogy a világegyetemi teremtményeinek különféle rendjeinél e hét alászállást végrehajtsa: Először is teljesítette a teremtmények megértéséhez szükséges tapasztalást, melyet minden Teremtő Fiútól megkövetelnek mielőtt felveszi a teljes főhatalmat. Egy Teremtő Fiú bármikor uralkodhat a saját jogán a világegyetemében, azonban a paradicsomi Háromság legfelsőbb képviselőjeként csak azt követően uralkodhat, hogy átesett a hét világegyetem-teremtményi alászálláson. Másodszor azon előjog megszerzésére törekedett, hogy a paradicsomi Háromság ama legmagasabb szintű hatáskörét képviselhesse, mely egy helyi világegyetem közvetlen és személyes igazgatásában egyáltalán lehetséges. Mihály az egyes világegyetemi alászállásai során szerzett tapasztalásokban ennek megfelelően sikeresen és elég jó önkéntes mértékben vetette alá magát a paradicsomi Háromság személyeiből álló különféle társulások különbözőképpen megnyilvánuló akaratának. Vagyis, az első alászálláskor az Atya, a Fiú és a Szellem együttes akaratának volt alárendelve; a második alászállásban az Atya és a Fiú akaratának; a harmadik alászállásban az Atya és a Szellem akaratának; a negyedik alászállásban a Fiú és a Szellem akaratának; az ötödik alászállásban a Végtelen Szellem akaratának; a hatodik alászállásban az Örökkévaló Fiú akaratnak; és a hetedik és egyben utolsó alászállás során, az Urantián, az Egyetemes Atya akaratának.

Mihály ezért a személyes főhatalmában egyesíti a világegyetemi Teremtők hétszeres fokozatának isteni akaratát a helyi világegyetemi teremtményeinek megértő tapasztalásával. Így az ő világegyetemi igazgatása immár a lehető legnagyobb hatalom és fennhatóság képét mutatja, jóllehet mentes mindenféle önkényes hatalombitorlástól. Az ő hatalma korlátlan, hisz a paradicsomi Istenségekkel megtapasztalt társulásokból származik; a fennhatósága olyan mértékben megkérdőjelezhetetlen, amilyen mértékben azt a világegyetemi teremtményekhez hasonló alakban való tényleges tapasztalásán keresztül szerezte meg; az ő főhatalma legfelsőbb, hiszen egyszerre egyesíti a paradicsomi Istenség hétszeres nézőpontját az idő és tér teremtményi nézőpontjával.

Miután meghatározta az utolsó alászállásának időpontját és miután kiválasztotta a bolygót, ahol e rendkívüli eseménynek meg kellett történnie, Mihály megtartotta a szokásos alászállás előtti megbeszélést Gábriellel és aztán megjelent idősebb testvére és a paradicsomi tanácsos, Immanuel előtt. Minden világegyetemi igazgatási hatalmat, melyet addig még nem adott át Gábrielnek, Mihály most Immanuelre ruházott. És Immanuel, mielőtt Mihály elindult volna az urantiai megtestesülésre, elfogadva a világegyetemi megbízást arra az időre, amíg Mihály az urantiai alászálláson van, ellátta őt alászállási tanácsokkal, melyek rendeltetése az volt, hogy a megtestesülés során útmutatóul szolgáljanak Mihály számára, amikor azután az Urantián úgy nő fel, mint a teremtésrész egy halandója.

E vonatkozásban szem előtt kell tartanotok, hogy Mihály a paradicsomi Atya akaratának megfelelően döntött amellett, hogy teljesíti a halandói húsvér testbeli ezen alászállást. A Teremtő Fiúnak senkitől nem volt szüksége utasításokra ahhoz, hogy e megtestesülést a világegyetemi főhatalom megszerzésének egyedüli célja érdekében véghez vigye, azonban belefogott egy, a Legfelsőbbel kapcsolatos olyan kinyilatkoztatási programba, melynek részét képezte a paradicsomi Istenségek különféle akaratával való együttműködés. Így az ő főhatalma, amint azt véglegesen és személyesen megszerzi, ténylegesen is teljes körűen magába foglalja az Istenség hétszeres akaratát, amint az a Legfelsőbben kiteljesedik. Ezért Mihályt előzőleg hat alkalommal készítették fel a különböző paradicsomi Istenségeknek és azok különféle társulásainak a személyes képviselői; és ez alkalommal a Nappalok Szövetsége, a paradicsomi Háromságnak a Nebadon helyi világegyetembeli nagykövete tette meg ezt, aki az Egyetemes Atya nevében járt el.

Közvetlen előnyei voltak annak és komoly mértékű ellentételezéssel is járt az, hogy e fenséges Teremtő Fiú még egyszer hajlandó volt önként alávetni magát a paradicsomi Istenségek akaratának, ezúttal az Egyetemes Atyáénak. Azzal, hogy a társas alárendeltség végrehajtása mellett döntött, e megtestesülésben Mihály nem csak a halandó ember természetét tapasztalja meg, hanem a mindenek paradicsomi Atyjának akaratát is. Továbbá e különleges alászálláshoz abban a teljes megnyugvásban foghatott hozzá, hogy nem csak hogy Immanuel fogja gyakorolni a paradicsomi Atya teljes hatáskörét az ő világegyeteme igazgatásában az urantiai alászállás miatti távolléte során, hanem annak megnyugtató tudatában is, hogy a felsőbb-világegyetemi Nappalok Elődei a teljes alászállási időszakra elrendelték az ő területének biztosítását.

És ekkor következett el az az alkalom, hogy Immanuel megadta a hetedik alászállási megbízást. És az Immanueltől származó, a világegyetem alászállásra készülő urának, aki később az Urantián a názáreti Jézussá (Krisztus Mihállyá) lett, szóló irányító beszédből a következő kivonat közlésére kaptam engedélyt:

1. A HETEDIK ALÁSZÁLLÁSI MEGBÍZÁS

„Teremtő testvérem, a te hetedik és egyben utolsó világegyetemi alászállásodnak leszek rövidesen a tanúja. Az előző hat megbízatásodat igen hűen és tökéletesen teljesítetted, és nem is gondolhatok másra, mint hogy ebben, az utolsó főhatósági alászállásodban is ugyanúgy győzedelmeskedni fogsz. Az alászállásodnak helyet adó szférákon mindeddig úgy jelentél meg, mint a magad választása szerinti rendbe tartozó kifejlett lény. Most az Urantián, az általad kiválasztott, zavarodott és összezavart bolygón nem teljesen kifejlett halandóként, hanem védtelen csecsemőként fogsz megjelenni. Ez, jó társam, új és soha nem tapasztalt élmény lesz számodra. Arra készülsz, hogy megfizesd a teljes alászállási árat és megtapasztald a Teremtőnek a teremtményi hasonlatosságban való megtestesülésével járó teljes megvilágosodást.

„A korábbi alászállásaid alkalmával te mindig önként döntöttél amellett, hogy aláveted magad a három paradicsomi Istenség és az ő isteni társulásaik akaratának. A Legfelsőbb akarata hét fokozatából az előző alászállásaid alkalmával már mindnek az alanya voltál, kivéve a paradicsomi Atya személyes akaratát. Most, hogy úgy döntöttél, hogy teljes mértékben aláveted magad az Atyád akaratának a hetedik alászállásod során, én, mint Atyánk személyes képviselője átveszem a világegyetemed feletti korlátlan felügyeletet a megtestesülésed időtartamára.

„Azzal, hogy hozzáfogsz az urantiai alászálláshoz, önként lemondtál minden olyan, bolygón kívüli támogatásról és különleges segítségtől, melyet a magad teremtette teremtmények bármelyike nyújthat. Ahogy a nebadoni teremtett fiaid teljes mértékben függenek tőled abban, hogy biztonságosan egyengeted az ő világegyetemi létpályájukat, úgy most neked kell teljesen és fenntartások nélkül függened a paradicsomi Atyától abban, ahogy biztonságosan vezet téged végig az elkövetkező halandói létpályád ismeretlen nehézségein át. És amint befejezed majd ezen alászállási tapasztalást, már igazán ismerni fogod annak a hit-bizodalomnak a teljes jelentéstartalmát és komoly jelentőségét, melynek elsajátítását te magad is oly állhatatosan megköveteled minden teremtményedtől, mint a helyi világegyetemi Teremtőjükkel és Atyjukkal való bensőséges kapcsolat részét.

„Az urantiai alászállásod során végig csak egyetlen dologgal kell törődnöd, mégpedig a te és a paradicsomi Atyád közötti töretlen bensőséges kapcsolattal; és e kapcsolat tökéletes voltán múlik az, hogy az alászállásod világa, sőt, a magad teremtette egész világegyetem, az Atyádnak és az Atyámnak, a mindenek Egyetemes Atyjának egy új és jobban megérthető kinyilatkoztatását figyelheti meg. Ezért neked csakis az Urantián való személyes életeddel kell törődnöd. Én teljes és eredményes felelősséget vállalok a világegyetemed biztonságos és folyamatos igazgatásáért attól a pillanattól fogva, hogy önként lemondasz a fennhatóságról addig, amíg a Világegyetem Fejedelmeként vissza nem térsz hozzánk, mint aki megerősítést kapott a Paradicsomról, és tőlem nem azt a helyettesi hatáskört kapod majd vissza, amit most átadsz, hanem inkább a világegyetemed feletti legfelsőbb hatalmat és hatáskört.

„És hogy bizonyosan tudd, hogy rendelkezem minden hatalommal ahhoz, hogy véghezvigyem mindazt, amit most neked ígérek (tudva jól, hogy én vagyok a teljes paradicsomi bizonyosság a szavam hű megtartását illetően), kijelentem neked, hogy éppen most közölték velem az uverszai Nappalok Elődeinek rendelkezését, mely meg fogja akadályozni mindenféle szellemi veszélyhelyzet kialakulását a Nebadonban az önkéntes alászállásod folyamán. Attól a pillanattól kezdve, hogy az öntudatodat feladod a halandói megtestesülés kezdetén, addig, amíg vissza nem térsz hozzánk úgy, mint a te magad által teremtett és szervezett e világegyetem legfelsőbb és korlátlan fejedelme, semmilyen fontosabb dolog sem történhet az egész Nebadonban. A megtestesülésed ezen átmeneti időszakában én hajtom végre a Nappalok Elődeinek parancsait, melyek feltétel nélkül elrendelik bármely olyan lénynek a pillanatszerű és közvetlen megsemmisítését, aki lázadásban bűnös vagy aki önteltségében felkelést szít a Nebadon világegyetemben azalatt, amíg te ezen alászállás miatt távol vagy. Testvérem, ama paradicsomi hatalom tükrében, mely a jelenlétemben testesül meg és amelyet az Uversza ítélkezési felhatalmazása is megerősít, a világegyetemed és annak minden hű teremtménye biztonságban lesz az alászállásod alatt. A küldetésedet úgy teljesítheted, hogy közben csak egyetlen gondolat foglalkoztathat – a mi Atyánk teljesebb kinyilatkoztatása a világegyetemed értelmes lényei számára.

„Miként minden egyes korábbi alászállásod alkalmával, most is emlékeztetlek, hogy a világegyetemi hatáskörödet testvéri-megbízottként veszem át. A te nevedben fogok minden hatalmat gyakorolni és kormányozni. Úgy működök majd, mint ahogy a paradicsomi Atyánk működne és a te azon kifejezett kérésednek megfelelően teszem ezt, hogy így helyetted cselekedjek. És mivel ez a helyzet, ezért mindezen átruházott hatáskör újból visszakerül majd hozzád bármikor, amikor csak úgy látod, hogy ideje visszavenned. Az alászállásod végig teljes mértékben önkéntes.

A teremtésrészben halandói megtestesültként nélkülözöd majd a mennyei képességeket, azonban minden feladott hatalmad bármikor újra visszatérhet hozzád, amikor úgy döntesz, hogy visszalépsz a világegyetemi hatáskörödbe. Ha úgy döntenél, hogy visszahelyezed magad a hatalomba és hatáskörbe, emlékezz, hogy azt csakis teljesen személyes okokból tedd, hiszen én vagyok az az élő és legfelsőbb zálog, akinek a jelenléte és ígérete szavatolja a világegyetemed biztonságos igazgatását az Atyád akaratának megfelelően. Olyan lázadás, mint amilyen eddig már háromszor is történt a Nebadonban, nem alakulhat ki azalatt, amíg ezen alászállás miatt a Szalvingtonról távol vagy. Az urantiai alászállás időtartamára a Nappalok Elődei elrendelték, hogy bármely nebadonbeli lázadás hordozza magában a maga elpusztításának csíráját.

„Mindaddig, amíg e végső és rendkívüli alászállás miatt távol vagy, én adok biztosítékot (Gábriel együttműködésével) a világegyetemed hű igazgatására; és amint megbízlak az isteni kinyilatkoztatás e segédkezésének teljesítésével és a tökéletessé tett emberi megértés ezen élménye megszerzésével, az Atyám és az Atyád kedvéért cselekszem és a következő intelmeket adom, melyek vezéreljenek téged a földi életed megélése során, amint fokozatosan tudatosul majd benned a húsvér testbeli, folytatódó ottléted isteni küldetése:

2. AZ ALÁSZÁLLÁSSAL KAPCSOLATOS MEGKÖTÉSEK

„1. A Szonarington gyakorlatának megfelelően és a szonaringtoni eljárás szerint – a Paradicsom Örökkévaló Fia parancsai szerint – mindenről gondoskodtam ahhoz, hogy haladéktalanul megkezdhesd e halandói alászállást összhangban az általad kidolgozott tervekkel, melyeket Gábriel rám bízott. Az Urantián a teremtésrész gyermekeként fogsz felnőni, befejezed az emberi felkészülésedet – végig a paradicsomi Atyád akaratának alávetve magad – úgy fogod az életedet élni az Urantián, ahogy azt elhatároztad, befejezed a bolygói ottlétedet, és felkészülsz az Atyádhoz való felemelkedésre, hogy megkapd tőle a világegyetemed feletti legfelsőbb hatalmat.

„2. Függetlenül a földi küldetésedtől és a világegyetemi kinyilatkoztatásodtól, de ezekhez hozzátartozóan, azt tanácsolom, hogy amikor már eléggé tudatosult benned az isteni azonosságod, fogj hozzá ahhoz a kiegészítő feladathoz, hogy a szó szoros értelmében is véget vetsz a Lucifer-féle lázadásnak a Satania csillagrendszerben, és hogy mindezt az Ember Fiaként tedd; így a teremtésrész halandó teremtményeként, melynek gyengeségét megerősíti az, hogy az Atyád akaratának hittel aláveted magad, azt javasolom, hogy könyörülettel érd el mindazt, amelynek hatalommal és erővel való elérését már több alkalommal is elutasítottad, amikor ezekkel rendelkeztél e bűnös és indokolatlan lázadás megjelenésének idején. Én a halandói alászállásod illő megkoronázásának tartanám, ha úgy térnél vissza hozzánk, mint az Ember Fia, az Urantia Bolygóhercege, és úgy is, mint az Isten Fia, a világegyetemed legfelsőbb ura. Halandó emberként, a nebadoni értelmes élet legalsóbb rendű fajtájaként szembesülj és ítéld el Kaligasztia és Lucifer istenkáromló kérkedését és, a felvett szerény állapotodban, mindörökre vess véget a fény e bukott gyermekei által hangoztatott szégyenletes hamisságoknak. Miután eddig kitartóan visszautasítottad, hogy e lázadókat hitelüktől megfoszd a teremtői előjogaid gyakorlásán keresztül, most az lesz a helyénvaló dolog, hogy a magad teremtette legalsóbb rendű teremtményekhez való hasonlatosságban ragadd ki a hatalmat e bukott Fiak kezéből; és így a te egész helyi világegyetemed teljesen tisztán és mindörökre látni fogja a halandói húsvér testbeli szerepkörödben teljesített dolgaid igazságát, ama dolgokét, melyeknek önkényes hatalmi erővel való megtételétől az irgalom visszatartott téged. És miután az alászállásod révén megteremtetted a Legfelsőbb főhatalmának lehetőségét a Nebadonban, azzal végeredményben lezárod az összes korábbi felkelés még kivizsgálatlan ügyeit is, függetlenül attól a hosszabb-rövidebb időbeli csúszástól, ami ezek ténylegessé válásáig még hátravan. E tetted révén a világegyetemedben fennálló, még elrendezetlen viszályok a lényeget illetően megszűnnek. És miután később felruháztatsz a világegyetemed feletti legfelsőbb főhatalommal, hasonló változások a hatáskörödben már soha többé nem következnek be a nagyszerű személyes teremtésösszességed semelyik részében sem.

„3. Amint sikeresen véget vetettél az urantiai elszakadásnak, amit kétségkívül el is fogsz érni, azt javasolom, hogy fogadd el Gábrieltől az általa adományozott, az ‚Urantia Bolygóhercege’ címet, mint amit a világegyetemed ad neked a végső alászállási tapasztalásod örök elismeréseképpen; és hogy továbbra is tegyél meg minden olyasmit, amely összhangban van az alászállásod céljával, annak érdekében, hogy jóvá tedd a Caligastai-féle árulás és a későbbi ádámi vétek által az Urantiára hozott szomorúságot és zavart.

„4. „A kérésednek megfelelően Gábriel és minden érintett együtt fog működni veled ama kifejezett óhajod végrehajtásában, hogy az urantiai alászállásod vége a teremtésrész megítéltetésének bejelentése is legyen, melyet egy korszak lezárása, az alvó halandói továbbélők feltámadása, valamint az adományozott Igazság Szelleme elküldésének elrendelése fog kísérni.

„5. Ami az alászállásod bolygóját és a halandói ottléted korában azon és akkor élő embernemzedéket illeti, azt tanácsolom, hogy főként tanítói szerepben működj. Elsősorban az ember szellemi természetének felszabadítására és bátorítására fordíts gondot. Aztán világosítsd meg a homályba borult emberi értelmet, gyógyítsd meg az emberek lelkét, és szabadítsd meg az elméjüket az ősrégi félelmektől. És végül, halandói bölcsességed szerint, segédkezz a húsvér testben élő testvéreid fizikai jólétének és anyagi kényelmének biztosításában. Az eszményi vallásos életet éld annak érdekében, hogy ösztönzést és tájékoztatást adj az egész világegyetemednek.

„6. Az alászállásod bolygóján szellemileg szabadítsd fel a lázadás-elkülönítette embert. Az Urantián a továbbiakban is járulj hozzá a Legfelsőbb főhatalmához, kiterjesztve ezzel a fennhatóságot a te személyes teremtésösszességed tágabb területeire is. Ebben, a húsvér testhez hasonló alakban való anyagi alászállásodban, arra készülsz, hogy megtapasztald az idő-tér Teremtő végső megvilágosodását, azt a kettős élményt, hogy a paradicsomi Atyád akaratával munkálkodsz az emberi természetben. Az átmeneti életedben a véges teremtmény akarata és a végtelen Teremtő akarata eggyé lesz majd, pontosan úgy, ahogy ezek a Legfelsőbb Lény kifejlődő Istenségében is egyesülnek. Áraszd ki az alászállásod bolygójára az Igazság Szellemét és így azon az elszigetelt bolygón minden egészséges halandót azonnal és teljes mértékben tégy hozzáférhetővé a paradicsomi Atyánk elkülönített jelenlétének segédkezése, a teremtésrészek Gondolatigazítóinak a számára.

„7. Mindennel kapcsolatban, amit az alászállásod bolygóján elvégzel, állandóan tartsd szem előtt, hogy a te egész világegyetemed tanítása és tájékoztatása érdekében éled azt az életet. A halandói megtestesülés ezen életét az Urantiának adományozod, de ezt az életet azért fogod élni, hogy szellemi ösztönzést adj minden emberi és emberfeletti értelemnek, mely valaha is élt, ma létezik, vagy élhet minden olyan lakott világon, mely a te igazgatási területedhez tartozó hatalmas galaxis részét képezte, jelenleg a részét képezi, vagy a részét fogja képezni. A halandói húsvér testhez hasonló alakbeli földi életedet ne úgy éld, mint példát az ottlétedkori idők urantiai halandói számára, és ne is legyen az példa az emberi lények semelyik későbbi nemzedéke számára az Urantián, illetőleg semelyik más világon sem. Az urantiai, húsvér testbeli életed inkább az összes Nebadonbeli világon élők számára jelentsen ösztönzést az eljövendő korszakok minden nemzedékében.

„8. A halandói megtestesülésben megélendő és megtapasztalandó nagy küldetésed ama döntésedben foglaltatik, hogy olyan életet élj, melyben teljesen a paradicsomi Atyád akaratának őszinte megcselekedése hajt, hogy így kinyilvánítsd Istent, az Atyádat, a húsvér testben és különösen a húsvér testbeli teremtmények számára. Egyúttal tolmácsolod is, új hangsúly mellett, a mi Atyánkat, az egész Nebadon halandó-feletti lényei számára. A paradicsomi Atyáról szóló új kinyilatkoztatásra és magasabb szintű magyarázatára irányuló eme segédkezéssel egyenlő mértékben fogsz működni úgy is, hogy új kinyilatkoztatást tegyél az emberről az Isten számára. A húsvér testbeli rövid életed során úgy mutasd meg az Istent ismerő ember által a halandói létbeli rövid létpálya során elérhető érzékfeletti lehetőségeket, mint az egész Nebadonban addig még soha, és új módon és megvilágosítóan mutasd be az embert és az ember bolygói létével járó viszontagságokat az egész Nebadon minden emberfeletti értelme számára, minden időkre. Arra készülsz, hogy az Urantiára mész a halandói húsvér testhez hasonló alakban, és ott a korod és a nemzedéked részeként férfiként fogsz élni, úgy fogsz ott működni, hogy megmutasd az egész világegyetemednek a hatalmas teremtésösszességed ügyei legfelsőbb szintű intézésére irányuló tökéletesített eljárás eszményét: Azt a teljesítményt, hogy az Isten keresi az embert és meg is találja őt és azt a jelenséget, hogy az ember keresi az Istent és meg is találja őt; és mindezt kölcsönös megelégedésre teszed és a húsvér testbeli egyetlen rövid élet időtartama alatt.

„9. Arra intelek, hogy mindig tartsd szem előtt, hogy míg ténylegesen is a teremtésrész egy közönséges emberévé leszel, a lehetőséget tekintve a paradicsomi Atya egy Teremtő Fia maradsz. E megtestesülés során végig, noha az Ember Fiaként fogsz élni és cselekedni, a személyes isteniséged teremtői sajátosságai követni fognak a Szalvingtontól az Urantiáig. Mindig is meglesz az akaraterőd, hogy véget vess a megtestesülésnek bármikor azt követően, hogy a Gondolatigazítód megérkezett hozzád. Az Igazító megérkezése és befogadása előtt én kezeskedem a személyiséged épségéért. De az Igazítód megérkezése után és azzal egyidejűleg, hogy fokozatosan felismered az alászállási küldetésed természetét és jelentőségét, tartózkodnod kell bármiféle emberfeletti akarat-szándék, teljesítmény vagy erő felmutatásától, mert gondolnod kell arra a tényre, hogy a te teremtői előjogaid továbbra is kötődnek a halandói személyiségedhez, mert ezen sajátosságok nem elválaszthatók a személyes jelenlétedtől. Ám a földi létpályádat a paradicsomi Atya akaratán kívül semmiféle emberfeletti következmény nem fogja kísérni, hacsak tudatos és szándékos akaratlagos cselekedet révén nem hozol olyan osztatlan döntést, mely teljes-személyiségi választást eredményez.

 

 

 

3. TOVÁBBI TANÁCSOK ÉS INTELMEK

„És most, testvérem, búcsúzván tőled, ki az Urantiára való indulásra készülődsz és miután az alászállás során követendő általános magatartásra vonatkozóan tanácsokat adtam neked, engedd meg, hogy néhány olyan tanáccsal is ellássalak, melyeket Gábriellel, a közös egyeztetés során fogalmaztunk meg, és amelyek a halandói életed kisebb jelentőségű szakaszaival hozhatók kapcsolatba. Javasoljuk tehát továbbá:

„1. Azt, hogy a halandói földi életed eszményképének követésében szentelj némi figyelmet néhány olyan dolog megvalósításának és szemléltetésének is, melyek az embertársaid számára gyakorlati értékkel bírnak és közvetlenül is hasznosíthatók.

„2. A családi kapcsolatokat illetően részesítsd előnyben a családi élet elfogadott szabályait, ahogy azokkal az alászállásod korában és nemzedékében találkozol. A családi és közösségi életedet annak a népnek a szokásai szerint éld, akiknek körében a megjelenésedet tervezted.

„3. A társadalmi rendhez fűződő kapcsolataidban azt javasoljuk, hogy az erőfeszítéseidet főként a szellemi megújításra és az értelmi felszabadításra korlátozd. Kerülj minden érdemi kapcsolatot a korabeli gazdasági rendszerrel és politikai törekvésekkel. Közelebbről is szenteld magad az eszményi vallásos élet megélésének az Urantián.

„4. Semmilyen körülmények között és még a legkisebb mértékben se avatkozz bele az urantiai fajok megszokott és rendes fejlődésmenetű evolúciójába. Ám e tiltást nem szabad úgy értelmezned, hogy vissza kellene fognod magad, amikor arra törekszel, hogy az Urantián a pozitív vallási erkölcstannak egy tartós és fejlettebb rendszerét hagyd magad után. Megítéltetést végző Fiúként bizonyos kiváltságokat kaptál, melyekkel a világ népei szellemi és vallási helyzetének javulását segítheted.

„5. Amennyiben helyesnek látod, azonosulhatsz meglévő vallási és szellemi mozgalmakkal, melyek az Urantián léteznek, azonban minden lehetséges módon törekedj arra, hogy elkerüld bármiféle szervezett tiszteletfajta, bármiféle megszilárdított vallás, illetőleg a halandó lények bármiféle elkülönült erkölcstani csoportosulásának hivatalos megalapítását. Az életed és tanításaid minden vallás és minden nép közös örökségévé legyen.

„6. Abból a célból, hogy ne értelmetlenül járulj hozzá a későbbi urantiai vallásos hiedelmek lélektelen rendszereihez, illetőleg másfajta, nem-fejlődőképes vallási összetartásokhoz, javasoljuk azt is, hogy: Ne hagyj magad után írásokat a bolygón. Tartózkodj az időtálló anyagokra való mindenféle írástól; utasítsd a társaidat, hogy ne készítsenek a húsvér testbeli valódról képeket vagy más képmásokat. Gondoskodj arról, hogy semmiféle magvában bálványjellegű dolgot ne hagyj a bolygón az elindulásod idején.

„7. Bár a bolygó szokványos és átlagos társas életét fogod élni, lévén a férfi nembe tartozó átlagos egyed leszel, valószínűleg nem fogsz házassági kapcsolatot létesíteni, mely kapcsolat teljes mértékben tiszteletre méltó volna és összhangban is lenne az alászállásoddal; de emlékeztetnem kell téged, hogy a Szonarington egyik megtestesülési rendelkezése tiltja, hogy a paradicsomi eredetű alászálló Fiú bármely bolygón is emberi utódot hagyjon maga után.

„8. Az előtted álló alászállás minden más részletét illetően a bent lakozó Igazító vezetésére, az emberi vezetőül működő, mindig jelenlévő isteni szellem tanítására, és az öröklött képességen alapuló, gyarapodó emberi elme értelem-ítéletére bízunk téged. A teremtmény és Teremtő sajátosságainak efféle társulása képessé tesz téged arra, hogy értünk éld az ember tökéletes életét a bolygói szférákon, nem szükségképpen tökéleteset bármely adott ember számára bármely adott nemzedékben bármely adott világon (még kevésbé az Urantián), de egészen és a legfelsőbb szinten teljeset, ahogy azt a kiterjedt világegyetemed jóval tökéletesebbé lett és tökéletesebbé váló világain értékelik.

„És most, Atyád és Atyám, aki mindig megtartott bennünket minden múltbeli működésünkben, vezéreljen és tartson meg és legyen veled attól a pillanattól fogva, hogy elhagysz minket és feladod a személyiséged tudatát, végig azon az úton, amelyen fokozatosan felismered az emberi alakban megtestesült isteni azonosságodat, és azután végig az alászállási tapasztalásodon az Urantián amíg meg nem szabadulsz a húsvér testből és fel nem emelkedsz az Atyánk hatalmi jobbjára. Amikor viszontlátlak majd a Szalvingtonon, visszatérésedkor úgy köszöntünk majd, mint a magad alkotta, magad szolgálta és általad teljesen megértett e világegyetem legfelsőbb és korlátlan fejedelmét.

„A helyedben most én uralkodom. Az egész Nebadon felett ügyvezető fejedelemként gyakorlom a hatalmat azon átmeneti időszakban, amíg te a hetedik és halandói alászálláson vagy az Urantián. És terád pedig, Gábriel, rád bízom a majdani Ember Fiát, amíg végül hatalmában és dicsőségben vissza nem tér hozzám úgy, mint az Ember Fia és az Isten Fia. És ezzel, Gábriel, én vagyok a fejedelem mindaddig, amíg Mihály ilyen formán vissza nem tér.

* * *

És közvetlenül ekkor, az egész összesereglett Szalvington jelenlétében, Mihály eltűnt a köreinkből, és nem is láttuk őt a megszokott helyén addig, amíg vissza nem tért a világegyetem legfelsőbb és személyes uraként azt követően, hogy befejezte az alászállási létpályáját az Urantián.

4. A MEGTESTESÜLÉS – A KETTŐ EGGYÉ TÉTELE

És így Mihály bizonyos méltatlan gyermekei, akik megvádolták a Teremtő-atyjukat azzal, hogy önzőn törekszik az uralkodásra és a magukévá tették a gyanút, hogy a Teremtő Fiú önkényesen és zsarnokian tartatik meg a hatalomban az engedelmes teremtmények megtévesztett világegyetemének esztelen hűsége folytán, nos, őket mindörökre elhallgattatja és zavarba hozza és kiábrándítja az az önzetlen szolgálatban eltöltendő élet, melyet az Isten Fia az Ember Fiaként most megkezdett – mindvégig alávetve magát „a paradicsomi Atya akaratának”.

De félreértés ne essék; Krisztus Mihály, noha valóban kettős eredetű lény volt, de nem volt kettős személyiség. Ő nem az emberrel társult Isten, hanem inkább az emberben megtestesült Isten volt. És ő mindig is az az egyesített lény volt. Az egyetlen fejlődési tényező az ilyen felfoghatatlan viszonyban az volt, hogy (az emberi elme révén) fejlődési-öntudatos módon felismerte és megértette az Isten és ember voltának e tényét.

Krisztus Mihály nem fokozatosan vált Istenné. Isten nem Jézus földi életének valamely meghatározó pillanatában vált emberré. Jézus Isten és ember volt – mindig, sőt mindörökké. És ez az Isten és ez az ember egykor és ma is egy, pontosan úgy, ahogy a három lény paradicsomi Háromsága is a valóságban egy Istenség.

Soha ne hagyjátok figyelmen kívül azt a tényt, hogy a Mihály-féle alászállás legfelsőbb szellemi célja az volt, hogy kiteljesítse az Istenről szóló kinyilatkoztatást.

Az urantiai halandóknak különféle fogalmaik vannak a csodás dolgokról, de előttünk, akik a helyi világegyetem létpolgáraiként élünk, kevés csoda van, és ezek közül is messze a legrejtélyesebbek a paradicsomi Fiak megtestesülési alászállásai. Egy isteni Fiúnak a világotokban és a világotokon láthatólag természetes folyamatokon keresztül való megjelenését mi csodának tartjuk – a világegyetemi törvények olyan működésének, mely a felfogóképességünket meghaladja. A názáreti Jézus csodás személyiség volt.

Véges-végig e rendkívüli tapasztalásban az Atya Isten a maga döntése szerint úgy jelentette meg magát, ahogy mindig is teszi – a szokásos módon – az isteni cselekvés általános, természetes és biztos módján.

122. ÍRÁS – JÉZUS MEGSZÜLETÉSE ÉS CSECSEMŐKORA

 

Aligha volna lehetséges felsorolni azt a számos okot, melyek közrejátszottak abban, hogy Mihály alászállása helyéül Palesztinára esett a választás, főként pedig azokat, amelyek miatt József és Mária családját választották ki, mint olyan közvetlen környezetet, amelyben az Isten e Fia az Urantián megjelenik.

Az elkülönített világokról a melkizedekek által készített rendkívüli helyzetjelentés áttanulmányozása után, Gábriellel egyeztetve, Mihály végül az Urantiát választotta, mint azt a bolygót, ahol az utolsó alászállását véghezviszi. E döntést követően Gábriel személyesen is ellátogatott az Urantiára, és miután megfigyelte az embercsoportokat, valamint a világ és annak népei szellemi, értelmi, faji és földrajzi felmérésének eredményei alapján úgy döntött, hogy a héberek rendelkeznek azokkal a viszonylagos előnyökkel, melyek az alászállási fajként való kiválasztást megalapozzák. Miután Mihály e döntést jóváhagyta, Gábriel kijelölte és az Urantiára kiküldte a Tizenkéttagú Családbizottságot – melynek tagjait a magasabb rangú világegyetemi személyiségek közül választotta – mely bizottságot azzal a feladattal bízott meg, hogy vizsgálódjanak a zsidó családi élet terén. A bizottsági munka befejezésekor Gábriel az Urantián tartózkodott és megkapta azt a jelentést, mely három olyan jövőbeli egybekelést jelölt meg, melyek, a bizottság véleménye szerint, egyaránt alkalmasak lehetnek alászállási családul Mihály tervezett megtestesüléséhez.

A három megjelölt pár közül Gábriel maga választotta ki Józsefet és Máriát, később személyesen is megjelent Máriának, amikor is közölte vele a jó hírt, miszerint őt választották arra a feladatra, hogy az alászálló gyermek földi anyja legyen.

 

 

1. JÓZSEF ÉS MÁRIA

József, Jézus (József-fia-Jósua) emberi apja, héber volt a héberek között, jóllehet számos olyan nem-zsidó faji sajátosságokat is magában hordott, melyek az őseinek női ágai révén adódtak hozzá a családfájához az idők során. Jézus apjának származási ága Ábrahám koráig nyúlt vissza és e nagy tiszteletnek örvendett ősapán keresztül azokhoz a korai leszármazási ágakhoz, melyek a sumérokhoz és a nodfiakhoz vezetnek, és, az ősi kék ember déli törzsein keresztül, Andonhoz és Fontához. Dávid és Salamon nem József őseinek közvetlen ágán helyezkedett el, és József leszármazása nem vezethető vissza közvetlenül Ádámhoz sem. József közvetlen elődei mesteremberek voltak – építőmesterek, ácsok, kőművesek és kovácsok. József maga ács volt, később pedig építésvezető lett. A családja a köznép ama nemes részének hosszú és neves ágához tartozott, melyet mindegyre olyan egyének megjelenése fémjelzett, akik a vallás fejlődésével kapcsolatos dolgokban kitűntek az Urantián.

Mária, Jézus földi anyja, a különleges ősök hosszú sorának leszármazottja volt, melybe az Urantia faji történelmének legfigyelemreméltóbb női közül sokan beletartoztak. Bár Mária a korának és nemzedékének női között átlagos volt, s mint ilyen viszonylag átlagos vérmérséklettel rendelkezett, de az ősei között olyan jól ismert nőket tarthatott számon, mint Annon, Támár, Ruth, Bethshiba, Ánsia, Kloa, Éva, Enta és Ratta. A korának zsidó női közül egynek sem volt a közös ősöket felsorakoztató olyan neves leszármazási ága, illetőleg olyan, amely nagyobb reményekkel kecsegtető kezdetekkel bírt volna. Mária őseit, Józseféhez hasonlóan, az erős, ám átlagos egyedek túlsúlya jellemezte, melyet olykor-olykor számos kiemelkedő személyiség ellensúlyozott a polgárosodás előrehaladása és a vallás fokozatos fejlődése során. Faji értelemben aligha helyes Máriát zsidóként azonosítani. Műveltségét és hitét tekintve zsidó volt, az öröklött adottságait tekintve azonban inkább a szíriai, a hettita, a föníciai, a görög és az egyiptomi fajták keveréke volt, az ő faji származása Józsefénél is általánosabb volt.

A Mihály tervezett alászállása idején Palesztinában élő összes pár közül József és Mária rendelkezett a kiterjedt faji kapcsolatok és a személyiségi sajátságok magas átlagának leginkább eszményi összetételével. Mihály azt tervezte, hogy az Urantián átlagos emberként jelenik meg, hogy az egyszerű nép is megérthesse és elfogadhassa őt; emiatt választott Gábriel éppen olyan személyeket, mint József és Mária ahhoz, hogy az alászállási szülők legyenek.

2. GÁBRIEL MEGJELENIK ERZSÉBETNEK

Jézus életművét valójában Keresztelő János kezdte meg. Zakariás, János apja, a zsidó papsághoz tartozott, az anyja, Erzsébet, pedig ugyanazon nagy családi csoport tehetősebb ágának volt a tagja, amelynek Mária, Jézus anyja is. Zakariásnak és Erzsébetnek, bár már sok éve házasok voltak, nem volt gyermekük.

Az i.e. 8. év júniusának vége felé járt az idő, amikor nagyjából három hónappal József és Mária házasságkötését követően, Gábriel megjelent Erzsébetnek, délidőben, éppen úgy, ahogy később megmutatta magát Máriának is. Gábriel így szólt:

„Míg a férjed, Zakariás, az oltár előtt áll Jeruzsálemben, és míg az összesereglett nép egy megszabadító eljöveteléért imádkozik, én, Gábriel, azért jöttem, hogy bejelentsem, hamarosan fiút fogsz szülni, aki ezen isteni tanító előfutára lesz, és akit János fiadnak fogsz nevezni.

A te Úr Istenednek szentelve magát fog ő felnőni, és amikor felnő, megörvendezteti a szívedet, mert sok lelket fog az Istenhez irányítani, és hirdetni fogja a népetek lelki gyógyítójának és az egész emberiség szellemi-felszabadítójának eljövetelét is. A nőrokonod, Mária, lesz az ígéret e gyermekének anyja, és én őneki is megjelenek majd.”

E látomás nagyon megijesztette Erzsébetet. Gábriel eltűnése után elkezdett gondolkodni az átélteken, sokáig töprengett a fenséges látogató szavain, ám e kinyilatkoztatásról a férjén kívül senkinek sem beszélt egészen addig, amíg meg nem látogatta Máriát a következő év február havának elején.

Erzsébet azonban öt hónapon át még a férje előtt is megőrizte a titkát. Amikor végül elmondta neki a gábrieli látogatás történetét, Zakariás nagyon szkeptikus volt és hetekig kételkedett az egész élmény valóságos voltában, és csak akkor volt hajlandó némiképp hinni a felesége által előadott gábrieli látogatás történetében, amikor már nem tudta kétségbe vonni, hogy a felesége várandós. Zakariást nagyon felkavarta Erzsébet jövőbeli anyasága, de nem kételkedett a felesége tisztességében, még a maga előrehaladott kora ellenére sem. Egészen a János megszületése előtti mintegy hatodik hétig, amikor is egy erőteljes álmot látott, Zakariás nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy Erzsébet a végzet fiának anyjává lesz, azé, aki előkészíti a terepet a Messiás eljöveteléhez.

Gábriel i.e. 8-ban, nagyjából november közepén jelent meg Máriának, miközben az asszony a názáreti otthonában dolgozott. Később, miután Mária megbizonyosodott arról, hogy hamarosan anyává lesz, meggyőzte Józsefet arról, hogy engedje el őt Júda városába, mely Jeruzsálemtől nyugat felé négy mérföldre, a hegyekben helyezkedett el, Erzsébethez látogatóba. Gábriel mindkét jövőbeli anyát tájékoztatta a másikuknál tett megjelenéséről. Természetesen türelmetlenül várták, hogy találkozhassanak, összevethessék az élményeiket, és megbeszélhessék a fiaik jövőjének valószínű alakulását. Mária a távoli unokatestvérénél maradt három hétig. Erzsébet nagyban hozzájárult Mária gábrieli jelenéssel kapcsolatos hitének megerősödéséhez, így Mária úgy tért haza, hogy teljesebb módon szentelhette magát annak a felhívásnak, hogy legyen anyja a végzet gyermekének, akit rövidesen védtelen csecsemőként fog a világra hozni, a teremtésrész egy átlagos és egészséges kisgyermekeként.

János Júda városában született meg, i.e. 7. március 25-én. Zakariás és Erzsébet igencsak örült, amikor megtudták, hogy fiuk lett, amint azt Gábriel megígérte, és amikor a nyolcadik napon a gyermeket körülmetélésre vitték, hivatalosan is a János nevet adták neki, ahogy előzőleg utasították őket. Zakariás egyik unokaöccse már ezt megelőzően el is indult Názáretbe Erzsébet üzenetével Máriához, miszerint fia született és e fiú neve János lesz.

Jánosnak a szülei már a kora gyermekkorától fogva megfontoltan a tudomására hozták, hogy felnőttként szellemi vezetővé és vallási tanítóvá válik majd. És János szívében mindig is termékeny talajra hullottak a sugalmazás így elvetett magjai. Már gyermekként is gyakorta megfordult a templomban az apja vezette szertartások alatt, és nagyon mély benyomást gyakorolt rá mindama dolgok értelme, amit ott látott.

 

 

3. GÁBRIEL BEJELENTÉSE MÁRIÁNAK

Az egyik este, nagyjából napszálltakor, mielőtt József még hazaért volna, Gábriel megjelent Máriának egy alacsony kőasztal mellett és, amint Mária visszanyerte az önuralmát, így szólt: „Annak parancsára jövök, aki az én Mesterem és akit te szeretni és táplálni fogsz. Neked, Mária, jó hírt hozok, amikor bejelentem, hogy az élet tebenned mennyei elrendelés révén fogantatott, és hogy a kellő időben egy fiúgyermek anyjává leszel; e fiút Jósuának fogod nevezni, és ő fogja elhozni a mennyországot a földön és az emberek között. E dologról ne szólj senkinek, kivéve Józsefet és Erzsébetet, a te nőrokonodat, akinek szintén megjelentem, és aki hamarosan szintén fiat fog szülni, akinek neve János lesz, és aki elő fogja készíteni a terepet a megszabadulás üzenetének, melyet a te fiad fog hirdetni az embereknek nagy erővel és mély meggyőződéssel. És ne kételkedj a szavamban, Mária, mert a végzet gyermekének halandói lakóhelyéül erre az otthonra esett a választás. Áldásomat adom reád, a Fenségesek ereje ad majd erőt, és az egész föld Ura fog elborítani téged.”

Máriát heteken keresztül mélyén foglalkoztatta e látogatás élménye, míg végül bebizonyosodott számára, hogy gyermeket vár, mielőtt e szokatlan eseményeket el merte volna mondani a férjének. Amikor József mindezt meghallotta, bár mélyen megbízott Máriában, igencsak összezavarodott és sok éjszakán át nem tudott aludni. Józsefnek először kétségei voltak a gábrieli látogatást illetően. Amikor azután csaknem teljesen meggyőzték, hogy Mária valóban hallotta az isteni hírvivő hangját és látta az alakját, tépelődni kezdett, ahogy belegondolt abba, hogy miként történhetett mindez. Miként lehet emberi lények leszármazottja egy isteni végzetű gyermek? József egészen addig nem tudott ezekkel az ellentmondásos gondolatokkal megbékülni, amíg, néhány hét gondolkodás után, ő és Mária is arra a következtetésre nem jutott, hogy őket választották arra, hogy a Messiás szüleivé váljanak, bár aligha az volt a zsidó felfogás, hogy a várt megszabadító isteni természetű lesz. Miután erre a nagy jelentőségű következtetésre jutottak, Mária sietve elutazott Erzsébethez látogatóba.

A visszatértét követően Mária meglátogatta a szüleit, Joáchimot és Hannát. Mária két fiútestvére és két leánytestvére, valamint a szülei, mindig is nagyon kétkedők voltak Jézus isteni küldetését illetően, bár természetesen ekkor még semmit sem tudtak a Gábriel-féle látogatásról. De Mária bizalmasan közölte leánytestvérével, Szalóméval, hogy szerinte a fiának az a végzete, hogy nagy tanítóvá váljon.

Gábriel Máriának szóló bejelentésére a Jézus fogantatását követő napon került sor és ez volt az egyetlen természetfeletti jelenség, mely Máriának az ígéret fia kihordását és megszülését kísérő teljes élményhalmazához köthető.

4. JÓZSEF ÁLMA

József egészen addig nem tudott megbékélni a gondolattal, hogy Mária egy rendkívüli gyermek anyja lesz, amíg át nem élt egy, őrá nagyon mély benyomást tett álmot. Ebben az álomban egy ragyogó mennyei hírvivő jelent meg neki és, egyebek között, azt mondta: „József, én az Ő parancsára jelenek meg, aki fenn uralkodik, és arra kaptam utasítást, hogy tájékoztassalak arról a fiúgyermekről, akit Mária fog megszülni, és aki erős fény lesz a világban. Őbenne élet lesz, és az ő élete az emberiség életévé lesz. Először a maga népéhez fog eljönni, de ők nemigen fogadják el; viszont mindenkinek, aki elfogadja őt, ki fogja nyilatkoztatni, hogy ők az Isten gyermekei.”

Ezen élményt követően József alapvetően már soha többé nem kételkedett Máriának a gábrieli látogatással kapcsolatos történetében és abban az ígéretben, hogy a még meg nem született gyermek isteni hírhozó lesz a világ számára.

Mindeme látogatások során szó sem esett Dávid házáról. Soha semmiféle bizalmas közlés nem hangzott azzal kapcsolatban, hogy Jézusból „a zsidók megszabadítója” lenne, még csak arról sem, hogy ő lenne majd a régóta várt Messiás. Jézus nem olyan Messiás volt, amilyet a zsidók vártak, viszont ő volt a világ megszabadítója. Az ő küldetése minden fajra és népre irányult, nem csak valamely népcsoportra.

József nem Dávid király ágáról származott. Máriában több dávidi örökség volt, mint Józsefben. Igaz, hogy József elment Dávid városába, Betlehembe, hogy ott a római népszámláláson számba vegyék, de erre azért került sor, mert hat nemzedékkel korábban Józsefnek az akkori nemzedékbeli apai ősét, árva lévén, örökbe fogadta egy bizonyos Cádok nevezetű férfi, aki viszont Dávid közvetlen leszármazottja volt; ennélfogva Józsefet is úgy vették számításba, mint „Dávid házához” tartozót.

Az Ószövetség úgynevezett messiási jóslatainak többségét jóval azután szabták Jézusra, hogy a földi életét a földön leélte. A héber látnokok évszázadokon át hirdették egy megszabadító eljövetelét, és ezeket az ígéreteket az egymást követő nemzedékek úgy értelmezték, hogy azok egy olyan új zsidó uralkodóra vonatkoznak, aki Dávid királyszékében fog ülni és, Mózes állítólagos csodás módszerei révén erős nemzetté teszi a zsidókat Palesztinában, megszabadítja őket minden idegen befolyástól. Megismételjük, hogy a héber írások sok helyén számos átvitt értelmű szövegrészt később helytelenül Jézus életküldetésére értelmeztek. Számos ószövetségi mondást úgy elferdítettek, hogy azok illeszkedjenek a Mester földi életének valamely mellékeseményéhez. Maga Jézus egy alkalommal nyilvánosan is tagadta, hogy bármiféle kapcsolatban lenne Dávid királyi házával. Még azt a rész is, hogy „egy hajadon fiat fog szülni” úgy alakították át, hogy „egy szűz fiat fog szülni”. És ez igaz volt mind József, mind Mária számos olyan családfája esetében is, melyeket Mihály földi létpályájának lezárulását követően állítottak fel. E családfák a Mester sok ősét magukba foglalják, de egészében véve nem hitelesek és nem tekinthetők tényszerűnek. Jézus első követői túl sokszor engedtek a kísértésnek, hogy minden régi látnoki kijelentést úgy tüntessenek fel, mint amely az Uruk és Mesterük életében teljesült be.

6. A NÁZÁRETI OTTHON

Jézus otthona nem esett messze a Názáret északi részén elterülő magas hegytől, és nem volt nagyon messze a falu vízlelőhelyétől, mely a város keleti részébe esett. Jézus családja a város peremén lakott, és ez nagyon megkönnyítette számára, hogy később gyakorta tegyen sétákat a vidéken és kiránduljon egészen e közeli magasabb vidék legmagasabb pontjára is, mely a dél-galileai hegyek közül a legmagasabb volt, leszámítva a Tábor-hegy vidékét keleten és Nain hegyét, mely nagyjából ugyanilyen magas volt. A házuk e hegy déli hegyfokától kissé délre és keletre állt és nagyjából félúton helyezkedett el e kiemelkedés alapja és a Názáretből Kána felé vezető út között. A hegyi utakon kívül Jézus kedvelt sétaútvonala volt, hogy követte azt a keskeny ösvényt, mely a hegy lábánál kígyózott északkeleti irányban addig a pontig, ahol beletorkollott a Szeforisz felé menő útba.

József és Mária otthona egy egyszobás, lapos tetős kőépítmény volt, melyhez az állatok tartására alkalmas épület csatlakozott. A berendezés egy alacsony kőasztalból, cserépedényekből és kőtálakból és kőkorsókból, szövőszékből, lámpaállványból, néhány kisebb asztalból, és az alváshoz a kőpadlóra borított durva szőnyegekből állt. A hátsóudvarban, az állatok számára fenntartott melléképület közelében volt az a fedél, mely a kemencét és a gabona megőrléséhez használt őrlőalkalmatosságot óvta. Az őrlő e fajtájának működtetéséhez két személy kellett, az egyik őrölt, a másik pedig adagolta a gabonát. Kisfiúként Jézus gyakran öntötte a gabonát e malomba, miközben az anyja az őrlőt forgatta.

7. A BETLEHEMI UTAZÁS

Az i.e. 8. év március havában (József és Mária házasságkötésének havában) Cézár Augusztusz elrendelte, hogy a római birodalom minden lakosát számlálják meg, hogy olyan népszámlálást kel tartani, mely felhasználható az adóztatás hatékonyabbá tételéhez is. A zsidók mindig is előítélettel viseltettek mindenféle kísérlettel szemben, mely „a nép megszámlálására” irányult, és ez, a Heródessel, Júdea királyával kapcsolatos komoly hazai problémákkal együtt oda vezetett, hogy a zsidó királyságban egy évvel elhalasztották e népszámlálást. Az egész római birodalomban az i.e. 8-ban tartották meg e népszámlálást, kivéve Heródes palesztinai királyságát, ahol egy évvel később, i.e. 7-ben kerül rá sor.

Nem volt szükség arra, hogy az összeírásra Mária is elutazzon Betlehembe – József ugyanis fel volt hatalmazva a családja bejegyeztetésére is – de Mária, lévén kalandvágyó és erélyes személy, ragaszkodott ahhoz, hogy vele tartson. Félt egyedül maradni, attól tartott, hogy esetleg a gyermek József távolléte alatt születik meg, és megint csak utalunk arra, hogy Betlehem nem esett messze Júda városától, ezért Mária egy, a nőrokonánál, Erzsébetnél teendő várhatóan kellemes látogatásnak nézett elébe.

József tulajdonképpen megtiltotta Máriának, hogy vele tartson, de hiába; amikor a három-négy napos útra az élelmet csomagolták, Mária kétannyi adagot készített és csomagolt. De még mielőtt ténylegesen is útnak indultak volna, József megbékélt a gondolattal, hogy Mária is jön, és hajnalban jókedvűen indultak el Názáretből.

József és Mária szegény volt, és mivel csak egy teherhordóállatuk volt, ezért Mária, terhes lévén, az állaton ült és az állat vitte a csomagjukat is, míg József gyalogolva vezette az állatot. Egy otthon felépítése és berendezése nagy érvágás volt József számára, hiszen hozzá kellett járulnia a szüleinek a támogatásához is, lévén, hogy az apja nem sokkal azelőtt vált munkaképtelenné. E zsidó házaspár a szerény hajlékukból tehát i.e. 7. augusztus 18-án reggel indult el s vette útját Betlehem felé.

Az utazással töltött első napjuk során eljutottak a Gilboa-hegy lábához, ahol éjszakára letáboroztak a Jordán folyó mellett és mindenféle elképzeléseket gyártottak arról, hogy milyen fiúk fog születni, József tartotta magát a szellemi tanító képzetéhez, Mária pedig kitartott egy zsidó Messiás, a héber nemzet megszabadítójának eszméje mellett.

Az augusztus 19-éi verőfényes és korai reggelen József és Mária már újból úton volt. Ebédjüket a Sartaba-hegy lábánál költötték el, mely a Jordán völgyére nézett, onnan továbbhaladtak, Jerikóban töltve az éjszakát, ahol egy fogadóban szálltak meg a város peremén, a főút mellett.

Estebéd után, és miután sokat vitatkoztak a római uralom elnyomó jellegéről, Heródesről, a népszámlálási összeírásról, és arról a viszonylagos befolyásról, melyet Jeruzsálem és Alexandria, mint két központ fejtett ki a zsidó tudományokra és műveltségre, a názáreti utazók nyugovóra tértek. Augusztus 20-án kora reggel folytatták útjukat, még dél előtt elérték Jeruzsálemet, ahol is elmentek a templomba, és úti céljukat követve a délután közepe felé érkeztek meg Betlehembe.

A fogadó már tömve volt, és József emiatt a távoli rokonoknál próbált meg szállást keresni, de Betlehemben minden szoba tele volt. A fogadó udvarába visszatérve arról értesült, hogy a csoportos utazók számára fenntartott aklokból, melyeket a szikla oldalába vájva alakítottak ki és amelyek épp a fogadó alatt helyezkedtek el, elvitték az állatokat és a szállást keresők részére ki is takarították. A szamarat az udvarban hagyva József a vállára vette a ruhás és eleséges csomagjaikat és Máriával együtt a kőlépcsőn a lenti szálláshelyükre ment. Egy olyan helyen találták magukat, mely korábban magtár volt, épp szemben az aklokkal és a jászlakkal. Itt sátorlapokat függesztettek fel, és szerencsésnek mondhatták magukat, hogy ilyen kényelmes szállásuk lehet.

József arra gondolt, hogy nyomban felkerekedik és feliratkozik, de Mária kimerült volt; igen fáradtnak érezte magát és arra kérte a férjét, hogy maradjon mellette, mely kérésnek József eleget is tett.

8. JÉZUS MEGSZÜLETÉSE

Mária egész éjszaka olyan nyugtalan volt, hogy egyikük sem aludt valami sokat. Hajnalra a szülési fájások már elég erősek voltak, és délben, i.e. 7. augusztus 21-én, útitársnői szíves segédkezése mellett Mária fiúgyermeket szült. A názáreti Jézus megszületett a világra, azokba a ruhákba öltöztették őt, melyeket Mária magával hozott számítva az ilyen eshetőségre, és a gyermeket a közeli jászolban helyezték el.

Pontosan ugyanúgy, ahogy azt megelőzően és azóta is minden gyermek a világra jött, illetőleg jön, a megígért gyermek úgy született meg; és a nyolcadik napon, zsidó szokás szerint, körülmetélték és hivatalosan is a Jósua (Jézus) nevet kapta.

A Jézus születését követő napon József eleget tett az összeírási kötelezettségének. Összetalálkozott azzal a férfival, akivel két nappal korábban, Jerikóban beszélgetett, aki elvitte őt egy jómódú barátjához, akinek szobája volt a fogadóban, és aki felajánlotta, hogy szívesen szállást cserél a názáreti párral. Aznap délután felköltöztek a fogadóba, ahol csaknem három hétig laktak, amíg végül találtak maguknak szállást József egy távoli rokonának házában.

A Jézus megszületését követő második napon Mária üzenetet küldött Erzsébetnek, hogy a gyermeke a világra jött és a válaszüzenet meghívást tartalmazott Józsefnek Jeruzsálembe, hogy ott egyeztessék minden ügyüket Zakariással. A következő héten József Jeruzsálembe ment, hogy Zakariással tárgyaljon. Zakariás és Erzsébet is azt az őszinte meggyőződést alakította ki, hogy Jézusból valóban a zsidó megszabadító, a Messiás lesz, és hogy az ő János fiuk lesz az ő segítőinek vezetője, a végzet emberének jobb keze. És mivel Mária ugyanígy gondolkodott, nem volt nehéz rávenniük Józsefet, hogy Betlehemben, Dávid városában maradjanak, hogy Jézus Dávid örökösévé váljon egész Izráel királyszékében. Ennek megfelelően több mint egy évig még Betlehemben maradtak, mely idő alatt József a maga ács szakmájában vállalt munkát.

Jézus délben való megszületésekor az urantiai szeráfok, akik az igazgatóik vezetése alatt gyülekeztek, dicsőítő énekeket énekeltek a betlehemi jászol felett, de e dicsőítést emberi fül nem hallotta. Sem pásztorok, sem semmiféle más halandó teremtmény nem jött hódolni a betlehemi gyermek előtt egészen addig a napig, amikor Urból bizonyos papok érkeztek, akiket Zakariás küldött Jeruzsálemből.

A Mezopotámiából való papok valamivel korábban értesültek egy, az országukban élő különös vallási tanítótól arról, hogy egy olyan álma volt, amelyben tájékoztatás kapott, miszerint „az élet fénye” csecsemőként és a zsidók között fog megjelenni a földön. És ezért kelt útra e három tanító, keresvén ezen „élet fényét”. Sok heti hasztalan jeruzsálemi kutatás után már az Urba való visszatérésen gondolkodtak, amikor Zakariással találkoztak, aki megosztotta velük azon meggyőződését, hogy Jézus az, akit keresnek és tovább küldte őket Betlehembe, ahol is megtalálták a csecsemőt és az ajándékaikat Máriánál, az ő földi anyjánál hagyták. A látogatásuk idején a csecsemő már csaknem háromhetes volt.

E bölcseket nem vezérelte csillag a Betlehem felé tartó útjukon. A betlehemi csillag csodálatos mondájának eredete a következő: Jézus augusztus 21-én délben született, i.e. 7-ben. I.e. 7. május 29-én a Jupiter és a Szaturnusz különleges együttállására került sor a Halak konstellációban. És figyelemreméltó csillagászati tény, hogy hasonló együttállásra került sor ugyanezen év szeptember 29-én és december 5-én is. E rendkívüli, de teljesen természetes események alapján az egymást követő nemzedékek jó szándékú vallási hívei megalkották a betlehemi csillag megható mondáját és azt, hogy a hódoló varázstevőket ez vezette a jászolhoz, ahol ráleltek az újszülöttre és ott imádták őt. A keleti és a közel-keleti elmék örömüket lelik a tündérmesékben, és állandóan ilyen szép hitregéket szőnek a vallási vezetőik és politikai hőseik élete köré. Nyomtatás nem lévén, amikor az emberi tudás javát szájról szájra adták át egymásnak a nemzedékek, nagyon is könnyen váltak a hitregék hagyományokká és lettek a hagyományok később tényként elfogadott dolgokká.

9. JÉZUS BEMUTATÁSA A TEMPLOMBAN

Mózes azt tanította a zsidóknak, hogy minden elsőszülött fiú az Úré, és hogy, az ő feláldozása hiányában, amint az a pogány nemzeteknél szokás volt, e fiú életben maradhatott, feltéve, hogy a szülei megváltották őt öt sékelnek bármely arra feljogosított papnál való megfizetésével. Volt egy olyan mózesi parancs is, mely elrendelte, hogy az anyának (vagy valakinek, aki őérte elvégzi a kellő áldozatot) egy bizonyos idő elteltével megtisztulás céljából meg kell jelennie a templomban. Szokás volt e két szertartást egyidejűleg végezni. Ennek megfelelően József és Mária személyesen ment el a jeruzsálemi templomba, hogy bemutassák Jézust a papoknak és megváltsák őt és hogy elvégezzék a megfelelő áldozást abból a célból, hogy biztosítsák Mária szertartásos megtisztulását a gyermekszülés állítólagos tisztátalanságától.

Állandóan a templomudvar környékén őgyelgett két jellegzetes személy, Simeon, aki énekes volt, és Anna, a költő. Simeon júdeai volt, Anna pedig galileai. E pár gyakorta mutatkozott egymás társaságában, és mindketten Zakariás pap bizalmasai voltak, aki megosztotta velük János és Jézus titkát. Simeon és Anna is vágyott a Messiás eljövetelére, és a Zakariásba vetett bizalmuk miatt hittek abban, hogy Jézus a zsidó nép várva várt megszabadítója.

Zakariás tudta, hogy József és Mária melyik napon fogja Jézust a templomba elhozni, és megbeszélte Simeonnal és Annával, hogy felemelt kézzel való köszöntéssel jelezzék, hogy a bemutatott elsőszülött gyermekek közül melyik Jézus.

Erre az alkalomra Anna verset írt, melyet Simeon el is kezdett énekelni, József, Mária és mindazok nagy csodálkozására, akik a templomudvarban összegyűltek.

A Betlehembe való visszatérésük alatt József és Mária hallgatag volt – összezavarodottnak érezték magukat és féltek is. Máriát nagyon felkavarták Annának, a koros költőnek a búcsúszavai, és József nem tudta elfogadni ezt az éretlen törekvést, hogy Jézust a zsidó nép várva várt Messiásának tüntessék fel.

10. HERÓDES INTÉZKEDÉSEI

De Heródes megfigyelői közben nem tétlenkedtek. Amint jelentést tettek neki az Urbeli papok betlehemi látogatásáról, Heródes magához rendelte e káld férfiakat. Sokat kérdezgette e bölcseket az új királyról, „a zsidók királyáról”, de ők nemigen elégítették ki a kíváncsiságát, mert csak annyit mondtak, hogy a csecsemő egy olyan asszonytól született, aki a férjével érkezett Betlehembe a népszámlálási összeírásra. Heródes, mivel nem volt megelégedve e válasszal, elküldte őket egy zacskó pénzzel, hogy találják meg a gyermeket, hogy ő is elmehessen hozzá és hódolhasson neki, lévén, hogy kijelentették, az ő királysága szellemi lesz, nem pedig világi. Ám amikor a bölcsek nem tértek vissza, Heródes gyanakodni kezdett. Épp e dolgon rágódott, amikor az informátorai visszatértek és részletes jelentést tettek neki a templomban lejátszódott legutóbbi eseményekről, elhozták neki a Simeon-féle dal szövegének egy példányát is, melyet Jézus megváltási szertartásaikor énekelt. De nem tudták követni Józsefet és Máriát, és Heródes nagyon dühös volt rájuk, amikor nem tudták megmondani, hogy hová is vitte a pár a csecsemőt. Ez után embereket küldött József és Mária hollétének felkutatására. Tudván, hogy Heródes a názáreti család után kutat, Zakariás és Erzsébet távol maradt Betlehemtől. A fiúgyermeket József rokonainál bujtatták.

József félt munkát keresni, és a kevéske félretett pénzük hamar elfogyott. József még a templomi megtisztulási szertartáskor is elég szegénynek vallotta magát ahhoz, hogy a Máriáért való felajánlása két fiatal galamb lehessen, ahogy Mózes azt a szegények esetében az anyák megtisztulásához elrendelte.

Amikor azután több mint egy évnyi keresés után Heródes kémei nem leltek rá Jézusra, és mivel még mindig azt gyanították, hogy a csecsemőt Betlehemben rejtegetik, Heródes rendeletet készített, melyben megparancsolta, módszeresen kutassanak át minden házat Betlehemben, és hogy minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket öljenek meg. Ezzel gondolta Heródes biztosítani azt, hogy e gyermek, akiből „a zsidók királya” lenne, elpusztuljon. És így lelte halálát egyetlen nap alatt tizenhat fiúgyermek a júdeai Betlehemben. De az ármány és a gyilkosság, még a saját közvetlen családja körében is, megszokott dolog volt Heródes udvarában.

E gyermekek legyilkolására i.e. 6 októberének közepe táján kerül sor, amikor Jézus egy kicsivel már idősebb volt egyévesnél. De a Messiás eljövetelének voltak hívei még Heródes udvari követei között is, és ezek egyike, amint hírét vette a betlehemi fiúgyermekek leölésére vonatkozó utasításnak, közölte ezt Zakariással, aki nyomban hírnököt küldött Józsefhez; és a mészárlás előtti éjszakán József és Mária a gyermekkel elutazott Betlehemből az egyiptomi Alexandriába.

Annak érdekében, hogy ne hívják fel magukra a figyelmet, egymagukban utaztak Egyiptomba Jézussal. Alexandriába a Zakariástól kapott pénzen jutottak el, és ott József a szakmájában vállalt munkát, míg Mária és Jézus a József családjához tartozó jómódú rokonoknál lakott. Alexandriában két teljes évet töltöttek, és csak Heródes halála után tértek vissza Betlehembe.

123. ÍRÁS – JÉZUS KISGYERMEKKORA

 

A betlehemi ottlétük során megélt bizonytalanságok és aggodalmak miatt Mária nem választotta el a csecsemőt egészen addig, amíg biztonságosan meg nem érkeztek Alexandriába, ahol a család már szokványos életre rendezkedhetett be. A rokonaiknál laktak, és József jól tudott gondoskodni a családjáról, mert már röviddel a megérkezésük után talált munkát. Néhány hónapon át ácsként alkalmazták, majd egy nagyobb munkáscsoport vezetői tisztségét kapta meg, mely csoport az akkoriban éppen építés alatt álló középületeken dolgozott. Ez az új élmény adta neki az ötletet, hogy építésvezetői és építési vállalkozói munkát vállaljon a Názáretbe való hazatérésüket követően.

Jézus védtelen csecsemői életének ezen első évei során Mária végig egy hosszú és folyamatos virrasztást tartott, nehogy valami olyasmi történjen a gyermekkel, ami veszélyeztetné a jólétét vagy bármi módon megzavarhatná a jövőbeli küldetését a földön; nem volt nála odaadóbb anya. Abban a házban, ahol Jézus akkoriban lakott, volt még két másik, nagyjából vele egyidős gyermek, és a közeli szomszédságban további hat olyan gyermek élt, akiknek az életkora elég közel volt az övéhez ahhoz, hogy megfelelő játszótársai lehessenek. Mária eleinte egészen maga mellett akarta tartani Jézust. Attól félt, hogy történik vele valami, ha engedik, hogy a többi gyermekkel a kertben játsszon, de József, a rokonai segítségével, meg tudta győzni, hogy ez a gyakorlat megfosztaná Jézust ama hasznos tapasztalás megszerzésétől, hogy miként alkalmazkodjon a maga korabeli gyermekekhez. És Mária, felismerve, hogy az ilyen nem megfelelő védelmi program és szokatlanul alapos védelem arra vezethetné Jézust, hogy öntudatossá és némiképp önközpontúvá váljon, végül beleegyezett abba a tervbe, hogy engedjék az ígéret gyermekét úgy felnőni, ahogy azt bármely más gyermek esetében is tennék; és bár tiszteletben tartotta e döntést, Mária mindig úgy intézte a dolgait, hogy ránézhessen a gyermekre, amint az a többi aprósággal játszadozott a ház körül vagy a kertben. Csak egy ragaszkodó anya ismerheti e teher súlyát, mely Mária szívére nehezedett a gyermeke biztonsága kapcsán Jézus csecsemőkora és kisgyermekkora alatt.

A kétéves alexandriai ottlétük során Jézus jó egészségnek örvendett és rendesen fejlődött. Néhány baráttól és a rokonoktól eltekintve senkinek sem beszéltek arról, hogy Jézus az „ígéret gyermeke”. József rokonainak egyike beszámolt a dologról néhány memfiszi barátjának, akik a távoli Ikhnaton leszármazottai voltak, és ők, az alexandriai hívek egy kis csoportjával együtt, József jótevő rokonának fényűző otthonában gyülekeztek röviddel azt megelőzően, hogy a názáreti család elindult volna vissza Palesztinába, hogy jó utat kívánjanak nekik és hogy tisztelettel adózzanak a gyermeknek.

József és Mária végül az Ezraeon nevű barátjuk hajóján hagyta el Alexandriát, Joppába tartva, melynek kikötőjét i.e. 4 késő augusztusában érték el.

Innen egyenest Betlehembe mentek, ahol a teljes szeptembert a barátaikkal és rokonaikkal való tanácskozással töltötték annak tárgyában, hogy ott maradjanak-e vagy hazatérjenek Názáretbe.

Mária sohasem mondott le teljesen arról a tervéről, hogy Jézus Betlehemben, Dávid városában nőjön fel. József nemigen hitte, hogy a fiukból Izráel királyi megszabadítója válik. Ezen kívül tudatában volt annak is, hogy ő maga nem Dávid valódi leszármazottja; annak, hogy azért tartják őt számon Dávid leszármazottai között, mert az őseinek egyikét örökbe fogadta a dávidi leszármazási ág egyik tagja. Mária természetesen úgy gondolta, hogy Dávid városa a legalkalmasabb hely arra, ahol Dávid királyszékének új várományosa felnőhet, ám József előnyben részesítette azt a tervet, hogy inkább Heródes Antipásznál próbáljanak szerencsét, mintsem a testvérénél, Archelausznál. Nagyon féltette a gyermek biztonságát Betlehemben, illetőleg bármely más júdeai városban, és azon a véleményen volt, hogy a galileai Antipaszhoz képest Archelausz inkább fogja folytatni az apja, Heródes üldözőpolitikáját. És mindezen érveken túl egyenesen megmondta azon véleményét is, hogy ő Galileát részesíti előnyben, mint olyan helyet, ahol a gyermek felnevelése és taníttatása jobban kivitelezhető, de még így is három hetébe telt, míg legyűrte Mária ellenvetéseit.

Október elsejére József meggyőzte Máriát és minden barátjukat, hogy az a legjobb számukra, ha visszatérnek Názáretbe. Ennek megfelelően az i.e. 4. év októberének elején elindultak Betlehemből Názáretbe, mégpedig Liddán és Szkithopoliszon át. Az egyik vasárnap kora reggeli óráján indultak útnak, Mária és a gyermek az újonnan vásárolt teherhordó állaton ült, József és az öt férfirokon pedig gyalogszerrel kísérte őket; József rokonai nem mentek bele abba, hogy a család egyedül utazzon Názáretbe. Féltek a Jeruzsálemen és a Jordán völgyén át Galilea felé tartó utazástól, és a nyugati utak sem voltak valami biztonságosak két olyan magányos utazó számára, akikkel egy zsenge korban lévő gyermek is volt.

A Názáretbe való visszatérésük idején Jézus nagyjából három éves és két hónapos volt. Nagyon jól viselte mindezen utazásokat és kiváló egészségnek örvendett és őszinte gyermeki öröm és izgalom töltötte el, hogy a saját házukban szaladgálhat és játszhat. De azért nagyon hiányzott neki az alexandriai játszótársainak társasága.

A Názáretbe tartó útjuk során József meggyőzte Máriát, hogy nem lenne bölcs dolog szétkürtölni a galileai barátok és rokonok között, hogy Jézus a végzet gyermeke. Megegyeztek abban, hogy erről senkinek sem tesznek említést. És ezen ígéretükhöz mindketten erősen tartották magukat.

Jézus teljes negyedik éve a szokványos testi fejlődés és a szokatlan elmebéli tevékenység időszakát hozta. Ezalatt nagyon jól összebarátkozott az egyik, nagyjából vele egyidős szomszéd fiúval, akit Jákobnak hívtak. Jézus és Jákob mindig örömmel játszott együtt, és felnőve is nagyon jó barátok és egymás hű társai maradtak.

E názáreti család életében a következő fontos esemény a második gyermek, Jakab születése volt, melyre i.e. 3. árpilis 2-án a kora reggeli órákban került sor. Jézust nagyon izgalomba hozta a gondolat, hogy kisöccse lesz, és órákon át ott lebzselt, csak hogy megfigyelhesse a csecsemő első mozdulatait.

Ugyanezen év nyarának közepén történt, hogy József egy kis műhelyt épített a falu vízforrása mellett, a településen átutazók pihenőhelye közelében. Ezután már igen kevés ácsmunkát végzett a nap folyamán. Két testvére volt a társa, valamint több más mesterember is, akiket ő vezényelt munkára, miközben ő maga a műhelyben maradt, ahol jármokat, ekéket és más faeszközöket készített. Dolgozott bőrökkel, valamint kötelekkel és vásznakkal is. És Jézus, ahogy felcseperedett, amikor éppen nem a tanodában volt, egyenlően megosztotta az idejét az anyjának a házimunkában való segédkezés és aközött, hogy figyelje apját, amint a műhelyben dolgozik, s közben hallgatta az úti csoportok vezetőinek és azon utazóknak a beszélgetéseit és híreit, akik a föld négy sarka felől érkeztek.

2. AZ ÖTÖDIK ÉV (I.E. 2)

Valamivel több mint egy évvel a Názáretbe való hazatérés után a gyermek Jézus eljutott az első személyes és őszinte erkölcsi döntésének korszakába; és beléköltözött egy Gondolatigazító, a paradicsomi Atya isteni ajándéka, mely egykor Makiventa Melkizedeknél szolgált, és nála szerzett működési tapasztalatot a húsvér testhez hasonló alakban élő halandó-feletti lény megtestesülésével kapcsolatosan. Erre az eseményre i.e. 2. február 11-én került sor. Jézus nem volt jobban tudatában az isteni Nevelő megérkezésének, mint az a millió és millió gyermek, akik e napot megelőzően és azóta hasonlóképpen megkapták e Gondolatigazítókat, hogy az elméjükben lakozzon és ott ezen elmék végleges szellemivé lényegítésén és a fejlődő, halhatatlan lelkük örökkévaló továbbélésén munkálkodjon.

E februári napon a világegyetemi Urak közvetlen és személyes felügyelete, ahogyan az Mihály gyermekként való megtestesülésének épségével összefüggött, véget ért. Attól fogva végig a megtestesülés emberi kiteljesedésében, Jézus oltalma erre, a benne lakozó Igazítóra és a feladatban vele társult szeráfi oltalmazókra hárult, melyet időről időre azoknak a köztes teremtményeknek a segédkezése egészített ki, akiket a bolygói felügyelőik utasítása alapján bizonyos meghatározott feladatok teljesítésére kijelöltek.

Jézus ezen év augusztusában lett ötéves, és ezért említjük ezt úgy, mint az ő ötödik (naptári) életévét. Ebben az évben, vagyis i.e. 2-ben, kevesebb, mint egy hónappal az ötödik születésnapja előtt, Jézust nagyon boldoggá tette a húgának, Mirjámnak az érkezése, aki a július 11-i éjszakán született. A következő nap estéjén Jézus hosszasan beszélgetett apjával arról, hogy az élő dolgok különféle csoportjai miként jönnek a világra önálló egyedekként. Jézus első tanulmányainak legértékesebb részét a szüleitől nyerte az ő elgondolkodtató és kutató kérdezősködésére adott válaszok révén. József fáradságot és időt nem kímélve mindig válaszolt a fiú számos kérdésére. Jézus, ötéves korától egészen addig, amíg betöltötte a tizet, egyfolytában csak kérdezgetett. Bár József és Mária nem mindig tudta a választ a kérdéseire, sohasem tértek ki a kérdések teljes átbeszélése elől és minden más lehetséges módon is segítették azon erőfeszítéseit, hogy kielégítő megoldást találjon arra a problémára, mely a fürge elméjét éppen foglalkoztatta.

A Názáretbe való visszatérésük óta a háztartásuk mindig is sok munkát adott nekik, és Józsefet rendkívül elfoglalta az új műhelyének felépítése és a vállalkozásának újbóli beindítása. Olyannyira elfoglalt volt, hogy nem maradt ideje bölcsőt készíteni Jakabnak, de e mulasztását még jóval Mirjám megszületése előtt pótolta, így a kislánynak egy igen kényelmes kiságya lett, a család pedig gyönyörködhetett a benne fekvő gyermekben.

És a gyermek Jézus mindezen természetes és átlagos otthoni élményekből kivette a részét. Nagyon örült a kisöccsének és a kishúgának és nagy segítségére volt Máriának a gondozásukban.

A galileai zsidók körében az volt a szokás, hogy az anya vállalja a felelősséget a gyermek felkészítéséért az ötödik születésnapig, és azt követően, amennyiben a gyermek fiú volt, az apa felelőssége lett a fiú oktatása. Ebben az évben Jézus tehát belépett a galileai zsidó gyermekek létpályájának ötödik szakaszába, és ennek megfelelően i.e. 2. augusztus 21-én Mária az előírásoknak megfelelően Józsefnek adta át őt további felkészítés céljából.

Bár most József vette át Jézus értelmi és vallási képzésének közvetlen felelősségét, az anyja azért még mindig részt vett az otthoni tanításában. Megtanította Jézust a szőlő és a kerítés mellett növő virágok fajtáinak felismerésére és gondozására, mely kerítés teljesen körülvette az otthonuk területét. Mária a ház tetején (a nyári hálószobát fedő tetőn) homokkal töltött lapos dobozokat is tartott, melyekben Jézus domborzatos térképeket készíthetett és ez is sokat segített neki az arámi, a görög, és később, a héber írás gyakorlásában, mert idővel mindhárom nyelven megtanult olvasni, írni és folyékonyan beszélni.

3. A HATODIK ÉV TÖRTÉNÉSEI (I.E. 1)

Ekkorra az anyja segítségével Jézus már elsajátította az arámi nyelv galileai nyelvjárását; és most az apja kezdte görögre tanítani. Mária keveset tudott görögül, József viszont folyékonyan beszélt arámiul és görögül egyaránt. A görög nyelv tanulásához felhasznált könyv a héber írások másolata volt – a törvénynek és a látnokoknak, beleértve a Zsoltárokat is, egy teljes változata – melyet Egyiptomból való eljövetelükkor kaptak. Az írások görög változatának egész Názáretben mindössze két teljes másolata létezett, és az, hogy az egyiket épp az ács családja birtokolta, József házát sűrűn látogatott hellyé tette és lehetővé tette Jézus számára, hogy, ahogy cseperedett, csaknem végtelen számú, buzgó tanulóval és őszinte igazságkeresővel találkozzon. Még ezen év vége előtt Jézus gondjára bízták e felbecsülhetetlen értékű kéziratot, mert a hatodik születésnapján elmondták neki, hogy a szent könyvet az alexandriai barátok és rokonok ajándékozták neki. És nagyon rövid időn belül Jézus már könnyen boldogult a szöveggel.

Jézus fiatal életében az első nagy megrázkódtatás akkor következett be, amikor nem egészen hat éves volt. A fiú számára úgy tűnt, hogy az apja – legalábbis az apja és az anyja együtt – mindent tud. Képzelhetitek a kíváncsi gyermek megrökönyödését, amikor megkérdezvén az apjától, hogy mi az oka a lezajlott enyhe földrengésnek, azt hallotta Józseftől, hogy „Fiam, tényleg nem tudom”. Hát így kezdődött az a hosszú és bizonytalan kiábrándulási folyamat, melynek során Jézus megértette, hogy a földi szülei nem végtelenül bölcsek és mindentudók.

József első gondolata a földrengésről az volt, hogy azt Isten okozta, de ahogy abban a pillanatban átgondolta, úgy érezte, hogy egy ilyen válasz azonnal további és még inkább zavarba ejtő kérdéseket fog kiváltani. Még a korai életszakaszában is bizony nagyon nehéz volt válaszolni Jézusnak a fizikai vagy társadalmi jelenségekre vonatkozó kérdéseire, semhogy meggondolatlanul azt mondhatta volna neki, hogy azért az Isten vagy az ördög a felelős.

A zsidó nép közkeletű hiedelmének megfelelően Jézus már korán hajlott arra, hogy elfogadja a jó szellemekről és rossz szellemekről szóló tantételt, mint az elmebéli és a szellemi jelenségek lehetséges magyarázatát, azonban már nagyon korán kételkedni kezdett abban, hogy az effajta nem látható hatások a felelősek a természeti világ fizikai történéseiért.

Mielőtt Jézus betöltötte volna a hatodik életévét, az i.e. 1. év nyarának elején, Zakariás és Erzsébet, valamint János fiuk jött el látogatóba a názáreti családhoz. Jézus és János kellemesen töltötte ezt, az emlékezetük szerinti első látogatást. Bár a látogatók csak néhány napig maradhattak, a szülők sok dolgot megbeszéltek, beleértve a fiaikra vonatkozó jövőbeli terveket is. Mialatt ők ezzel foglalkoztak, a fiúk építőkockákkal játszottak a homokozóban a ház tetején és sok más módon is múlatták az időt amolyan igazi kisfiús módon.

Jánossal találkozva, aki Jeruzsálem mellől érkezett, Jézus szokatlan érdeklődést kezdett mutatni Izráel történelme iránt és részletekbe menően érdeklődött a szombat szertartásos szokásainak jelentése, a zsinagógai beszédek, valamint a vissza-visszatérő megemlékezési ünnepek iránt. Az apja elmagyarázta neki mindezen ünnepek jelentését.

Ebben az évben Józsefnek és Máriának gondjai támadtak Jézussal az ő imái miatt. Jézus ragaszkodott ahhoz, hogy igencsak úgy beszéljen az ő mennyei Atyjához, ahogy Józsefhez, a földi atyjához is beszélt. Az Istenséggel való fennköltebb és tisztelettudóbb beszédmódoktól való ezen eltávolodás egy kissé meghökkentette a szülőket, különösen Jézus anyját, de nem tudták meggyőzni a gyermeket arról, hogy változtasson ezen; úgy mondta az imákat, ahogy tanították neki, mely után azonban ragaszkodott ahhoz, hogy „beszélgessek egy kicsit a mennyei Atyámmal”.

A következő néhány év során József komoly munkát végzett Kánában, (a galileai) Betlehemben, Magadánban, Nainban, Szeforiszban, Kapernaumban és Éndórban, és sokat építkezett Názáretben és annak környékén is. Ahogy Jakab elég idős lett ahhoz, hogy segítsen az anyjának a házimunkában és a fiatalabb testvérei gondozásában, Jézus gyakran tartott apjával ezeken az utakon a környező városokba és falvakba. Jézus lelkesen figyelt és sok gyakorlati ismerettel tért haza ezekről az utakról; kitartóan elraktározta az emberekre és az ő földi életükre vonatkozó ismereteket.

Ebben az évben Jézus sokat fejlődött a családi együttműködés és az otthoni fegyelem támasztotta igényekhez való erős érzelmi viszonyulásainak és erőteljes késztetéseinek kialakulása terén. Mária szerető anya volt, ugyanakkor meglehetősen szigorú nevelő is. Sok tekintetben azonban József gyakorolt nagyobb ellenőrzést Jézus felett, mert az volt a szokása, hogy leült a fiával és teljes körűen elmagyarázta neki a személyes vágyak azon fegyelmező jellegű csorbítását szükségessé tevő valós és elvi okokat, melyre az egész család jólétének és nyugalmának érdekében volt szükség. Amint a helyzetet elmagyarázták Jézusnak, ő mindig megértőn és önként eleget tett a szülői kívánalmaknak és családi rendszabályoknak.

Jézus a szabadidejének nagy részét – amikor anyja nem igényelte a segítségét a házkörüli munkákban – nappal a növények és a virágok, éjszaka pedig a csillagok tanulmányozásával töltötte. Előszeretettel bámulta háton fekve a csillagos eget, engedetlenül, még jóval e jól vezetett názáreti háztartásban a részére előírt szokásos lefekvési idő után is.

4. A HETEDIK ÉV (I.SZ. 1)

Ez valóban mozgalmas év volt Jézus életében. Január elején egy nagy hóvihar alakult ki Galileában. Két láb vastag hó hullott, ez volt a legnagyobb hóesés, melyet Jézus az élete során látott és százéves viszonylatban is ez volt az egyik legnagyobb hó Názáretben.

Jézus korában a zsidó gyermekek által megélt játékos élet meglehetősen behatárolt volt; a gyermekek túlságosan is gyakran játszottak olyan komolyabb dolgokat, melyeket a felnőttektől láttak. Sokat játszottak házasságosat és temetésest, olyan szertartásokat utánoztak, melyeket oly gyakran láttak és amelyek oly látványosak voltak. Táncoltak és énekeltek, de kevés olyan szervezett játékot ismertek, mint amilyeneket a későbbi idők gyermekei olyannyira élveznek.

Jézus, az egyik szomszéd fiú és később Jakab öccse társaságában, szívesen játszott a családi ácsműhely távoli sarkában, ahol nagyon örültek a faforgácsnak és a farönköknek. Jézusnak mindig is nehezére esett megértenie ama játékfajták okozta károkat, melyek szombaton tilosak voltak, de sohasem szegült ellene a szülői kívánalmaknak. Olyan képességei voltak a humor és a játék terén, melyeknek a kora és nemzedéke környezetében való érvényesülésére kevés lehetőség adódott, de egészen a tizennegyedik életévéig többnyire vidám és jókedvű volt.

Az egyetlen igazi baleset, mely Jézust eddig az időpontig érte, az volt, hogy leesett arról a kiskertben álló kőlépcsőről, mely a vászonnal fedett hálószobához vezetett fel. Erre egy váratlan, kelet felől érkező, júliusi homokvihar során került sor. A forró szél, melynek lökései aprószemcsés homokot szórtak, rendszerint az esősévszakban fújt, különösen márciusban és áprilisban. Rendkívüli dolog volt, hogy ilyen vihar legyen júliusban. Amikor a vihar kitört, Jézus éppen a háztetőn játszott, szokás szerint, ugyanis a szárazévszak nagyobbik részében ez volt a szokásos gyerekszobája. A szemébe került homok elvakította, ahogy a lépcsőn ment lefelé és így esett le. A baleset után József korlátot épített a lépcső mindkét oldalára.

E baleset megelőzésének semmi módja nem volt. Nem lehetett ezért hanyagsággal vádolni a köztes földi oltalmazókat, azt az egy elsőfajú és egy másodfajú közteslényt, akiket a fiú oltalmazására kijelöltek; és ez az őrangyal-szeráfok számlájára sem volt írható. Ennek bekövetkeztét egyszerűen nem lehetett elkerülni. De az a könnyebb baleset, mely akkor történt, amikor József éppen Éndórban tartózkodott, olyan nagy nyugtalanságot váltott ki Mária elméjében, hogy ezután néhány hónapon át oktalanul arra törekedett, hogy Jézust a maga közvetlen közelében tartsa. Az anyagi véletlen eseményekbe, a mindennapos fizikai jellegű történésekbe a mennyei személyiségek nem avatkoznak be önkényesen. Rendes körülmények között kizárólag a köztes teremtmények avatkozhatnak bele az anyagi körülményekbe, hogy megóvják a végzet férfijainak és nőinek személyét, és e lények még a különleges helyzetekben is kizárólag a feletteseik külön utasításai szerint járhatnak el. És ez csak egy volt a számos ilyen kisebb baleset közül, melyek később érték e kíváncsi és kalandvágyó ifjút. Ha elképzelitek egy tetterős fiú átlagos gyermekkorát és ifjúkorát, akkor viszonylag jó képet alkothattok Jézus ifjúi létpályájáról, és el tudjátok képzelni azt is, hogy milyen aggodalmakat váltott ki ez a szüleiben, különösen az anyjában.

A názáreti család negyedik tagja, József, i.sz. 1. március 16-án, szerdán reggel született meg.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.