Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

76. ÍRÁS – A MÁSODIK KERT

 

Amikor Ádám úgy döntött, hogy az első kertet ellenállás nélkül átengedi a nodfiaknak, ő és a követői nyugat felé nem mehettek, mert az édenieknek nem voltak a tengeri kalandozásra alkalmasak hajóik. Északra sem mehettek; az északi nodfiak serege már megindult az Éden felé. Dél felé menni pedig féltek; e térség hegyeiben ellenségesek törzsek is éltek. Az előttük nyitva álló egyetlen út kelet felé vezetett, és így keletnek indultak, az akkoriban még kellemes vidékek felé, melyek a Tigris és az Eufrátesz folyó közében helyezkedtek el. És később a hátramaradottak közül is sokan vándoroltak keletre, hogy csatlakozzanak az ádámfiakhoz az új folyóvölgyi hazájukban.

1. AZ ÉDENIEK BELÉPNEK MEZOPOTÁMIÁBA

Csaknem egy teljes évet vett igénybe, míg az ádámi utazók vonulata elérte az Eufrátesz folyót. Lévén, hogy ekkor éppen áradás ideje volt, a táborukat a folyamtól nyugatra elterülő sík területeken állították fel, csaknem hat héttel azelőtt, hogy a folyóközi területre átkeltek volna, ahol is megalapították a második kertet.

Amikor a második kert lakóihoz eljutott a híre annak, hogy az Édenkert királya és főpapja sereggel indul ellenük, sietve a keleti hegyekbe húzódtak vissza. Ádám, amikor visszatért, a teljes vágyott területet üresen találta. És itt, ezen az új helyen, Ádám és segítői hozzáfogtak, hogy új házakat építsenek és hogy új műveltségi és vallási központot létesítsenek.

Ádám e helyet annak a bizottságnak a három eredeti javaslatából már ismerte, mely bizottságot azért hozták létre, hogy a Van és Amadon által javasolt Kert helyszínére javaslatokat tegyen. Azokban az időkben a két folyó már magában is jó természetes védelmet nyújtott, és a második kert északi részétől nem messzire az Eufrátesz és a Tigris eléggé megközelítette egymást ahhoz, hogy egy ötvenhat mérföld hosszan húzódó védőfalat emelhessenek az attól délre, illetőleg a két folyó közén lévő területük védelmére.

Miután az új Édenben letelepedtek, kezdetleges életmód felvétele vált szükségessé; teljes mértékben igaznak tűnt, hogy a föld el van átkozva. A természet újra határozott lépésre szánta el magát.

Az ádámfiak most rákényszerültek, hogy a megmaradásukat fel nem tört földekre alapozzák és az élet valóságával mostoha természeti körülmények között és a halandói lét összeférhetetlenségei mellett birkózzanak meg. Az első kertet részben előkészítve kapták, de a másodikat a saját kezük munkájával és az „arcuk verítékével” kellett megteremteniük.

2. KÁIN ÉS ÁBEL

Kevesebb, mint két évvel Káin születését követően, megszületett Ábel, Ádám és Éva első gyermeke a második kertben. Amikor Ábel elérte a tizenkét éves kort, úgy döntött, hogy pásztor lesz; Káin a mezőgazdaságot választotta.

A két fiú sohasem jött ki jól egymással, és az áldozati felajánlások ügye tovább szította az egymás iránti gyűlöletüket. Ábel tudta, hogy ő Ádám és Éva fia, és sohasem hagyta ki, hogy emlékeztesse Káint arra, hogy az ő apja nem Ádám. Káin nem tisztavérű ibolyaszín-fajú volt, mivel az apja abból a nodfi fajból származott, mely a kék és a vörös ember, valamint az eredeti andoni faj későbbi keverékévé lett. És mindez együtt, kiegészülve Káin természetes és öröklött harcias természetével, arra vezette őt, hogy öccse iránt egyre növekvő gyűlölettel viseltessen.

A fiúk tizennyolc, illetőleg húsz évesek voltak, amikor a közöttük lévő feszültség tettekhez vezetett, amikor is egy napon, amikor Ábel gúnyolódása nagyon feldühítette a harcias bátyját, Káin rátámadt és megölte őt.

Ábel haláláról a szülei akkor értesültek, amikor kutyái a gazdájuk nélkül tértek vissza a nyájakkal. Ádám és Éva számára Káin hamar a dőreségük rémisztő emlékévé vált, és támogatták azon döntését, hogy elhagyja a kertet.

Káin mezopotámiai élete nem igazán volt boldog, lévén, hogy ilyen különleges módon ő volt a vétek jelképe. Nem mintha a társai ridegek lettek volna vele szemben, hanem mert nem tudta nem észrevenni azt a majdnem tudatos neheztelést, melyet az ő jelenléte miatt éreztek. De Káin azt is tudta, hogy mivel nem visel törzsi bélyeget, ezért a kerten kívül már az első szomszédos törzs, akivel találkozna, megölné őt. A félelem és némi bűntudat megbánásra késztette. Káinban addig sohasem lakozott Igazító, mindig is dacolt a családi rendszabályokkal és megvetette apja vallását. De most Évához, anyjához fordult, szellemi segítséget és útmutatást kérve, és amikor őszintén kereste az isteni segítséget, egy Igazító belé költözött. És ez az Igazító, mely őbenne lakozott és figyelt, olyan határozott és különleges előnyt biztosított számára, mely őt Ádám félelmetes törzsének rangjára emelte.

És így Káin elindult Nod földjére, a második Édentől keletre. Az apja népéhez tartozó egyik csoport nagy vezetője vált belőle, és bizonyos mértékig beteljesítette Szerapatatia jóslatait, mert amíg élt, fenntartotta a békét e nodfi csoport és az ádámfiak között.

Káin Remonát, egy távoli unokatestvérét vette feleségül, és az első fiúgyermekük, Hánókh, az elami nodfiak vezetője lett. És az elamiak és az ádámfiak évszázadokon át békében éltek.

3. ÉLET MEZOPOTÁMIÁBAN

Az idő múlásával a második kertben egyre nyilvánvalóbban lettek a vétek következményei. Ádámnak és Évának nagyon hiányzott a korábbi szép és nyugodt otthonuk, valamint azok a gyermekeik is, akiket az Édentiára telepítettek ki. Valóban megrendítő dolog volt látni e csodálatos párt, amint a teremtésrész közönséges húsvér halandóinak rendjére vannak lefokozva; de ezt az alsóbb besorolásukat is méltósággal és kitartással viselték.

Az ádámfiak ügyeit irányítók az első kert fiaitól származtak. Ádám első fia, Ádámszon (Adam ben Adam) a második Édentől északra az ibolyaszín faj egy második központját alapította meg. Ádám második fiából, Évaszonból mesteri vezető és irányító vált; nagy segítségére volt apjának. Évaszon nem élt olyan sokáig, mint Ádám, és az ő legidősebb fia, Jansad lett Ádám utóda az ádámfi törzsek vezetői tisztségében.

A vallási vezetők, illetőleg a papság története, Szettel, Ádámnak és Évának a második kertben született, legidősebb túlélő fiával kezdődött. E fiú százhuszonkilenc évvel azután született, hogy Ádám megérkezett az Urantiára. Szet bekapcsolódott az apja népe szellemi helyzetének javítására irányuló munkába, a második kert új papságának vezetője lett. Fia, Énosz, új istenimádati rendet alapított, és unokája, Kenan állította fel a közelebbi és távolabbi szomszédos törzseknél a külső hitterjesztői szolgálat intézményét.

Az ádámfiak a műveltségbeli eredményeiket és az értelmi fejlettségüket tekintve magasan a környező népek felett álltak. Megalkották a harmadik ábécéjüket és egyéb módon is megteremtették az alapokat sok olyasmihez, ami a mai művészet, tudomány és irodalom előfutára lett. Itt, a Tigris és az Eufrátesz közötti területen olyan színvonalú írástudományt, fémművességet, fazekasságot és szövőmesterséget tartottak fenn és olyanfajta építészetet hoztak létre, melyet e világ évezredekig nem tudott meghaladni.

Az ibolyaszín fajhoz tartozó népek családi élete a korukhoz képest eszményi volt. A gyermekeket mezőgazdasági, kézműves és állattenyésztési képzésben részesítették, vagy a szetfiek hármas feladatának ellátására képezték ki: a papi, a gyógyítói, és tanítói feladatra.

4. AZ IBOLYASZÍN FAJ

Ádám és Éva volt az ibolyaszín emberi faj, az Urantián kilencedikként megjelent emberi faj megalapítója. Ádámnak és leszármazottainak kék szemük volt, és az ibolyaszín fajhoz tartozó népeknél a világos bőrszín és a világos – a sárgásszőke, a vörös és a barna – hajszín volt a jellemző.

Éva nem szenvedett fájdalmakat a szüléskor; a korai evolúciós fajok sem. Csak az evolúciós embernek a nodfiakkal és később az ádámfiakkal való egyesüléséből létrejött kevert fajok számára vált fájdalmassá a szülés.

Ádámot és Évát, miként a jerusemi társaikat is, kettős rendszer látta el éltető energiával, vagyis egyaránt éltek élelmen és fényen, melyet bizonyos olyan felsőbb-fizikai energiák egészítenek ki, melyek az Urantián nem ismertek. Az urantiai leszármazottaik nem örökölték az ő energiafelvételi és fényköri szülői felruházottságukat. Nekik egyetlen körük van, az emberi fajtájú vérkeringési táplálék. Halandónak, de hosszú életű halandóknak tervezték őket, jóllehet az élethosszuk minden egyes nemzedékkel egyre jobban közeledett a szabványos emberi élethosszhoz.

Ádám és Éva, valamint az első gyereknemzedék nem folyamodott az állatok húsához. Teljes mértékben „a fák gyümölcsein” éltek. Az első nemzedék után Ádám minden leszármazottja áttért a tejtermékeket is tartalmazó étrendre, de sokuk továbbra is megmaradt a húsmentes étkezésénél. Sok olyan törzs sem evett húst, melyekkel később egyesültek. Később pedig e növényfogyasztó törzsek keletre vándoroltak és India népei között elkeveredve maradtak fenn.

Ádám és Éva fizikai és szellemi látóképessége messze meghaladta a mai népekéit. Az ő különleges érzékeik sokkal élesebbek voltak, és képesek voltak látni a közteslényeket és az angyali seregeket, a melkizedekeket, valamint a bukott Kaligasztia herceget is, aki több alkalommal eljött tárgyalni e nemes utódjával. A vétkük után még több mint száz évvel is képesek voltak látni e mennyei lényeket. E különleges érzékek ennyire élesen nem jelentek meg a gyermekeikben és minden egyes nemzedékkel fokozatosan gyengültek.

Az ádámi gyermekekbe rendszerint Igazító költözött, hiszen mindegyikük kétségbevonhatatlan túlélési képességgel rendelkezett. E felsőbbrendű utódokat nem járta át félelem úgy, mint az evolúciós gyermekeket. Az Urantia mai fajaiban azért van még mindig annyi félelem, mert nagyon kevéssé részesültek az ádámi élet-sejtanyagból, abból kifolyólag, hogy a fizikai fajnemesítésre kidolgozott tervek korán összeomlottak.

Az Anyagi Fiak és utódaik testi sejtjei messze ellenállóbbak a betegségekkel szemben, mint a bolygókon őshonos evolúciós lényekéi. A honos fajok testi sejtjei rokonságban vannak a teremtésrészen élő, betegséget okozó górcsövi és még annál is parányibb méretű élőlényekkel. E ténnyel magyarázható, hogy az urantiai népeknek miért kell oly sok tudományos erőfeszítést tenniük számos fizikai baj legyőzésére. A betegségekkel szemben sokkal ellenállóbban lennétek, ha a fajaitok több ádámi életet hordoznának.

Miután az Eufrátesz-völgyi második kertben berendezkedtek, Ádám úgy döntött, hogy olyan sok élet-sejtanyagot hagy hátra, amennyit csak bír, annak érdekében, hogy a világ az ő halálát követően részesülhessen abból.

Ennek megfelelően megtette Évát a fajnemesítés tizenkét tagú bizottságának vezetőjévé, és Ádám haláláig e bizottság kiválasztott 1.682 nőt az urantiai felsőbbrendű lények közül, és e nőket az ádámi élet-sejtanyaggal megtermékenyítették. Az ő gyermekeik 112 egyed kivételével mind megélték a felnőttkort, s a világ ily módon további 1.570 felsőbbrendű férfival és nővel gyarapodott. Bár ezeket az anyajelölteket az összes környező törzsből választották és ők a földi fajok többségét képviselték, a többségüket mégis a nodfiak felsőbbrendű fajtáiból választották ki, és ők alkották a fenséges andita faj legelső egyedeit. E gyermekek az anyjuk törzsi környezetében születtek meg és nevelkedtek.

5. ÁDÁM ÉS ÉVA HALÁLA

Nem sokkal a második Éden létrehozását követően Ádámot és Évát annak rendje és módja szerint tájékoztatták arról, hogy a megbánásuk elfogadható volt, és arról, hogy bár a sorsuk az lett, hogy osztozniuk kell a világuk halandóinak sorsában, bizonyosan alkalmassá válnak az urantiai alvó továbbélők közé való felvételre. Teljes mértékben hittek a feltámadásukra és a tisztükbe való visszaállításra vonatkozó jó hírben, melyet a melkizedekek oly meghatóan tudattak velük. A törvényszegésük lényege a rossz helyzetmegítélés vétke volt, nem pedig a tudatos és szándékos lázadás bűne.

Ádám és Éva jerusemi létpolgárként nem kapott Gondolatigazítót, és nem is költözött beléjük Igazító, amikor az Urantián az első kertben működtek. De röviddel a halandói rendre való lefokozásukat követően tudatosult bennük egy új jelenlét és felismerték, hogy a halandói besorolásuk, valamint az őszinte megbánásuk együtt lehetővé tette az Igazító számára azt, hogy beléjük költözhessen. A beléjük költözött Igazító felismerése volt az, ami nagymértékben bátorította Ádámot és Évát az életük hátralévő részében; tudták, hogy a Satania Anyagi Fiaiként kudarcot vallottak, de tudták azt is, hogy a világegyetem felemelkedő fiaiként a paradicsomi létpálya még nyitva áll előttük.

Ádám tudott a megítéltetési feltámadásról, melyre az ő bolygóra való megérkezésével egyidejűleg került sor, és hitte, hogy ő és társa valószínűleg újraszemélyesül majd a fiúi besorolásúak következő rendjének eljövetelével összefüggésben. Azt nem tudta, hogy Mihály, e világegyetem ura, oly hamar meg fog jelenni az Urantián; arra számított, hogy a következő eljövő Fiú az Avonal rendbe fog tartozni. De mégis mindig megnyugvást és valamiféle nehezen felfogható dolgot jelentett Ádám és Éva számára az, amikor megpróbálták értelmezni azt az egyetlen személyes üzenetet, melyet Mihálytól kaptak. Ez az üzenet, mely a barátság és a megnyugtatás egyéb módon való kifejezése mellett, így szólt: „Megvizsgáltam a vétketek körülményeit, felidéztem a szívetek azon vágyát, hogy mindig hűek maradjatok az Atya akaratához, és a halandói alvásból el fognak hívni benneteket, amikor eljövök az Urantiára, hacsak a teremtésrészemhez tartozó alárendeltek Fiak még ezt megelőzően nem küldenek értetek.”

És ez nagyon is rejtélyes dolognak tűnt Ádám és Éva számára. A lehetséges rendkívüli feltámadásra vonatkozó rejtett ígéretet felismerték az üzenetben, és ennek lehetősége nagy örömmel töltötte el őket, de nem tudták felfogni azt a sugalmazást, hogy esetleg mindaddig alvó továbbélők maradnak, amíg a Mihálynak az Urantián való személyes megjelenéséhez kötődő feltámadás ideje el nem jön. És így az édeni pár mindvégig azt hirdette, hogy egy Istenfiú jön majd el egykor, és a szeretteikkel azon hitüket, legalábbis dédelgetett reményüket, osztották meg, hogy a botlásaik és szomorúságaik világa talán olyan teremtésrésszé válik, melyen ennek a világegyetemnek a feje paradicsomi alászálló Fiúként fog működni. Ez túl jól hangzott ahhoz, hogy igaz legyen, de Ádám úgy gondolta, hogy a viszállyal sújtott Urantia végül a Satania csillagrendszer legszerencsésebb világává, az egész Nebadon irigyelt bolygójává válik.

Ádám 530 évet élt; olyasmiben halt meg, amit öregkori elgyengülésnek lehetne nevezni. A fizikai rendszerei egyszerűen elfáradtak; a bomlási folyamat lassan legyőzte a javítási folyamatot, és az elkerülhetetlen vég bekövetkezett. Éva tizenkilenc évvel korábban, szívelégtelenségben halt meg. Az istentisztelet céljául szolgáló templom központjában temették el mindkettőjüket, melyet az ő terveik szerint építettek azt követően, hogy a telepet védő fallal elkészültek. És innen ered az a szokás, hogy a kiváló és jámbor férfiakat és nőket az istentiszteletnek helyet adó építmény padlózata alá temetik el.

Az Urantia anyagi szint felett álló kormánya, a melkizedekek vezetésével, folytatta a tevékenységét, azonban az evolúciós fajokkal való közvetlen fizikai kapcsolatot megszakította. A Bolygóherceg testtel bíró törzskara megérkezésének távoli napjaitól fogva végig Van és Amadon korától Ádám és Éva megérkezésének idejéig a világegyetemi kormányzat fizikai képviselői mindig is a bolygón állomásoztak. De az ádámi vétekkel ennek a több mint négyszázötvenezer éven át működött rendszernek vége szakadt. A szellemi szférákban az angyali segítők a Gondolatigazítókkal együtt folytatták a küzdelmeket, mindegyikük hősies küzdelmet vívott az egyedek megmentése érdekében; de a világ általános jólétére vonatkozóan nem hirdettek átfogó terveket a földi halandók számára egészen Makiventa Melkizedeknek Ábrahám korában való megérkezéséig, aki, rendelkezvén egy Istenfiú hatalmával, türelmével és hatáskörével, letette a szerencsétlen Urantia további nemesítésének és szellemi jóvá igazolásának alapjait.

Az Urantiának azért nem csak a szerencsétlenség jutott osztályrészül; e világ lett a Nebadon helyi világegyetem legszerencsésebb bolygója is. Az urantiaiaknak tiszta haszonnak kell tekinteniük azt, hogy még ha az őseik botlásai és az első világuraik hibái oly mélyen belevonták is a bolygót a zűrzavar reménytelen állapotába, melyet még inkább súlyosbított a rossz és a bűn, éppen ez a sötét háttér volt az, ami olyannyira felkeltette a nebadoni Mihály figyelmét, hogy e világot választotta a mennyei Atya szeretetteljes személyisége kinyilvánításának színteréül.

Nem az volt a helyzet, hogy az Urantiának egy Teremtő Fiúra lett volna szüksége ahhoz, hogy zűrös ügyeit rendbe tegye; hanem inkább az, hogy az Urantián jelenlévő rossz és bűn a Teremtő Fiú számára szembetűnőbb hátteret biztosított ahhoz, hogy a paradicsomi Atya páratlan szeretetét, kegyelmét és türelmét kinyilvánítsa.

6. ÁDÁM ÉS ÉVA TOVÁBBÉLÉSE

Ádám és Éva úgy tért halandói pihenésre, hogy szilárdan hitt a melkizedekektől kapott azon ígéretekben, miszerint egyszer majd felébrednek a halálbeli alvásból a lakóvilágokon, a még az ibolyaszín emberi faj húsvér testében az Urantián teljesített küldetésük előttről általuk oly jól ismert világokon való élet folytatása céljából.

Nem sokáig pihentek a teremtésrész halandóinak öntudatlan alvás-feledésében. Az Ádám halálát követő harmadik napon, az ő tisztes eltemetését követő második napon, Lanaforge rendelkezéseit, melyeket az ügyvezető edentiai Fenséges helyben hagyott és amelyhez a Mihály nevében eljáró Nappalok Szövetsége a Szalvingtonon csatlakozott, átadták Gábrielnek, aki elrendelte az ádámi vétek ezen előkelő túlélőinek rendkívüli szólítását az Urantián. És a különleges feltámadást elrendelő eme parancsnak megfelelően az urantiai sorozat huszonhatos számát, Ádámot és Évát újraszemélyesítették és újraegyesítették a Satania lakóvilágainak feltámadási csarnokaiban az első kertben velük élt 1.316 társukkal együtt. Sok hű lelket már Ádám érkezésekor átvittek, melyre az alvó továbbélők és az élő, megfelelő felemelkedők megítéltetésekor kerül sor.

Ádám és Éva gyorsan haladt át a felemelkedési világok során, mígnem elérték a jerusemi létpolgári besorolást, újra állandó lakosai lettek az eredeti bolygójuknak, de ezúttal a világegyetemi személyiségek egy másik rendjének tagjaiként. A Jerusemet állandó létpolgárokként hagyták el – Istenfiakként; s felemelkedő létpolgárokként tértek vissza – emberfiakként. A csillagrendszeri központon nyomban urantiai szolgálatra osztották be őket, később pedig ama huszonnégy tanácsos közé vették fel őket, akik az Urantia jelenlegi tanácsadó-irányító testületét alkotják.

És ez a vége az Urantia bolygó Ádámja és Évája történetének, mely a próbák, a szomorú események és a győzelmek története, legalábbis a ti jó szándékú, de rászedett Anyagi Fiatok és Leányotok személyes győzelmének, és végső soron, kétségtelenül az ő világuknak és a világuk lázadástól háborgatott és rossztól gyötört lakóinak a végleges győzelmi története is. Mindent egybevetve, Ádám és Éva hatalmas mértékben járult hozzá az emberi faj gyors polgárosodásához és felgyorsított élőlénytani fejlődéséhez. Nagy műveltséget hagytak maguk mögött a földön, de e fejlett polgárosodott társadalomnak nem sikerült megmaradnia az ádámi örökség korai felhígulása és későbbi eltűnése során. Az emberek hozzák létre a polgárosodott társadalmat; nem a polgárosodás teremti meg az embereket.

[Közreadta Szolonia, a szeráfi „hang a Kertben”.]

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.