Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

AZ ÉDENKERT

 

valamint

 

ÁDÁM ÉS ÉVA

 

i.e. 35.914-ben.

 

 73. ÍRÁS – AZ ÉDENKERT

 

Kaligasztia bukásának és az azt követő társadalmi zűrzavarnak a következményeként megjelenő műveltségbeli hanyatlás és szellemi nyomor kevés hatást gyakorolt az urantiai népek fizikai vagy élőlénytani állapotára. A szerves evolúció rohamléptekkel haladt előre, meglehetősen függetlenül attól a műveltségbeli és erkölcsi hanyatlástól, mely oly gyorsan követte Kaligasztia és Daligasztia hűtlenségét. És a bolygó történelmében elérkezett az idő, csaknem negyvenezer évvel ezelőtt, amikor is a szolgálatban lévő Élethordozók észlelték, hogy az urantiai fajok fejlődésmenete tisztán élőlénytani szempontból a tetőpontjához közeledik. A Melkizedek-fogadók, ezzel azonos véleményen lévén, készségesen támogatták az Élethordozók által az edentiai Fenségesekhez benyújtott kérvényt, melyben azt kérték, hogy az Urantián folytassanak le engedélyezési szemlét abból a célból, hogy az élőlénytani nemesítők, egy Anyagi Fiú és Leány a bolygóra kiküldhető legyen.

E kérést azért az edentiai Fenségesekhez címezték, mert Kaligasztia bukása és a jerusemi hatósági jogkör átmeneti betöltetlensége óta sok urantiai ügy felett ők gyakoroltak közvetlen felügyeletet.

Tabamantia, a tízes vagy kísérleti világok sorába tartozó világok főfelügyelője jött el a bolygó ellenőrzésére, és a faji fejlődés felmérését követően annak rendje és módja szerint javasolta, hogy az Urantia kapjon Anyagi Fiakat. Ezen ellenőrzés után valamivel kevesebb, mint száz évvel, Ádám és Éva, a helyi csillagrendszerből származó Anyagi Fiú és Leány, megérkezett és nekilátott ama nehéz feladatnak, hogy megpróbálja rendbe tenni annak a bolygónak a zavaros ügyeit, melyet lázadás hátráltatott és amelyet a szellemi elszigeteltség szankciója sújtott.

1. A NODFIAK ÉS AZ AMADONFIAK

Egy szokványos bolygón az Anyagi Fiú megérkezése rendszerint a találmányok, az anyagi haladás és az értelmi felvilágosodás nagy korszakát jelzi. Az Ádám utáni kor a legtöbb világon nagyszerű tudományos korszak, de az Urantiával nem ez volt a helyzet. Bár a bolygót fizikailag alkalmas fajok népesítették be, a törzsek a vademberi lét és az erkölcsi megrekedtség fogságában tengődtek.

Tízezer évvel a lázadást követően a hercegi igazgatásnak gyakorlatilag minden hasznos eredménye semmivé lett; a világ fajai csak kevéssel voltak jobb helyzetben ahhoz képest, mintha e félrevezetett Fiú sohasem jött volna el az Urantiára. Csak a nodfiak és az amadonfiak között maradtak fenn a dalamatiai hagyományok és a Bolygóherceg műveltsége.

A nodfiak a hercegi törzskar lázadó tagjainak leszármazottai voltak, elnevezésük pedig az első vezetőjük, Nod nevéből származik, aki egykor a dalamatiai ipari és kereskedelmi bizottság elnöke volt. Az amadonfiak azoknak az andonfiaknak voltak a leszármazottai, akik úgy döntöttek, hogy hűek maradnak Vanhoz és Amadonhoz. Az „amadonfi” inkább műveltségi és vallási megjelölés, semmint faji meghatározás; faji értelemben az amadonfiak lényegében andonfiak voltak. A „nodfi” egyaránt műveltségi és faji meghatározás, mert a nodfiak maguk alkották az Urantia nyolcadik faját.

Röviddel Dalamatia pusztulása után Nod követői három nagyobb csoportra oszlottak. A központi csoport az eredeti otthonuk szomszédságában, a Perzsa-öböl felső részének közelében maradt. A keleti csoport Elam hegyvidéki területeire, az Eufrátesz völgyétől keletre vándorolt. A nyugati csoport a Földközi-tenger északkelet-szíriai partjai mentét és a szomszédos területeket foglalta el.

E nodfiak szabadon házasodtak a sangik fajokkal és fejlett utódokat hagytak maguk után. És a lázadó dalamatiaiak leszármazottai később csatlakoztak Vanhoz és az ő hű követőihez Észak-Mezopotámia síkságain. Itt, a Van-tó és a déli kaszpi-tengeri terület közelében, a nodfiak összevegyültek és keveredtek az amadonfiakkal és az „eleitől fogva hatalmasok” között tartották számon őket.

Ádám és Éva megérkezése előtt e csoportok – a nodfiak és az amadonfiak – voltak a legfejlettebb és legműveltebb fajok a földön.

2. ELŐKÉSZÜLETEK A KERT MEGÉPÍTÉSÉHEZ

A Tabamantia-féle ellenőrzést megelőzően csaknem száz éven át Van és társai a világerkölcstani és világműveltségi hegyvidéki központjukból hirdették a megígért Istenfiú, a fajnemesítő, az igazság-tanító és a hűtlen Kaligasztia méltóbb utódának eljövetelét. Bár az akkori időkben a világon élők többsége kevés vagy egyáltalán semennyi érdeklődést sem mutatott e jóslat iránt, azok viszont, akik közvetlen kapcsolatban álltak Vannal és Amadonnal, komolyan vették e tanításokat és megkezdték a felkészülést a megígért Fiú tényleges fogadására.

Van beszámolt a legközelebbi társainak az Anyagi Fiak jerusemi történetéről; arról, amit tudott róluk, mielőtt az Urantiára jött volna. Jól tudta, hogy ezek az ádámi Fiak mindig is egyszerű, de bájos kerti otthonokban laktak, és ezért Ádám és Éva megérkezése előtt nyolcvanhárom évvel azt javasolta, hogy kezdjék el hirdetni a megérkezésüket és fogjanak hozzá annak a kerti otthonnak az előkészítéséhez, melyben majd fogadhatják őket.

A hegyvidéki központjukból és hatvanegy távol és elszórtan elhelyezkedő településről Van és Amadon összegyűjtött egy háromezernél is több főből álló testületet olyan készséges és lelkes munkásból, akik ünnepélyes gyűlésükön kötelezték el magukat annak a küldetésnek, hogy a megígért – vagy legalábbis várt – Fiú jövetelére felkészülnek.

3. A KERT HELYE

A helykijelölő bizottság csaknem három évig volt távol. Három lehetséges helyszínről tettek kedvező jelentést: Az első egy sziget volt a Perzsa-öbölben; a második, a folyómenti helyszín, mely később a második kert helyszínéül szolgált; harmadik pedig egy hosszú, keskeny félsziget – csaknem egy sziget – volt, mely a Földközi-tenger keleti partjaitól nyugati irányban nyúlt be a vízbe.

A bizottság csaknem teljesen egyhangúlag a harmadik lehetőséget részesítette előnyben. E helyszín mellett döntöttek, és két évbe telt, míg a világ műveltségi központját, beleértve az élet fáját is, e földközi-tengeri félszigetre áttelepítették. Egyetlen csoport kivételével a félszigeten lakók békésen kivonultak onnan, amikor Van és társasága megérkezett.

A földközi-tengeri félsziget egészséges éghajlattal és egyenletes hőmérsékleti viszonyokkal rendelkezett; ez az állandósult időjárás a környező hegyeknek, valamint annak a ténynek volt köszönhető, hogy e terület jóformán egy sziget volt egy beltengerben. Bár a környező hegyekben bőségesen hullott eső, magában az Édenben ritkán esett. De a mesterséges öntözőcsatornák kiterjedt hálózatából minden éjjel „pára szállott fel” a Kert növényzetének üdévé tétele céljából.

E földterület partvonala eléggé magasan emelkedett a vízszint fölé és a szárazföldhöz kapcsolódó része mindössze huszonhét mérföld volt a legkeskenyebb pontjánál. A Kertet édesvízzel ellátó nagy folyó a félsziget magasabban fekvő területeiről eredt és kelet felé a földnyelven áthaladva érte el a szárazföldet, majd a mezopotámiai síkságot átszelve ömlött a másik tengerbe. E folyót négy mellékfolyó táplálta, melyek az édeni félsziget part menti dombjain eredtek, és a folyó eme „négy főága” volt az, amely az „Édenből jött ki” és amelyeket később összekevertek a második kert körül elhelyezkedő folyóágakkal.

 

4. A KERT KIALAKÍTÁSA

Amikor az Anyagi Fiak, az élőlénytani nemesítők megkezdik az ottlétüket valamely evolúciós világon, a tartózkodási helyüket gyakran nevezik Édenkertnek, mert e helyet az Edentiának, a konstellációs központnak a virágzó szépsége és növénytani kiválósága jellemzi.

Az első feladat a nagy téglafal felépítése volt a félsziget tövében. Mihelyt ezzel elkészültek, a tájszépítés és otthonépítés tényleges munkája már zavartalanul folyhatott.

Állatkertet is létesítettek, mégpedig úgy, hogy egy kisebb falat emeltek a főfalon kívül; e közbenső terület, melyen mindenféle vadállat megtalálható volt, kiegészítő védelmet nyújtott az ellenséges támadásokkal szemben. Ezen állatkertet tizenkét nagyobb egységre osztották, és ezeket fallal körülvett utak kötötték össze, melyek a Kert tizenkét kapujához vezettek, míg a folyó és a szomszédos legelők a központi területet foglalták el.

A Kert kialakításakor csak önkéntes munkásokat foglalkoztattak; bérmunkások sohasem dolgoztak itt.

5. A KERTBELI OTTHON

Az édeni félsziget közepén állt az Egyetemes Atya nagyszerű kőtemploma, a Kert szentélye. Ettől északra hozták létre az igazgatási központot; délre építették fel a munkások és családjuk otthonait; nyugatra a várt Fiú oktatási rendszerében működtetendő tanodák számára jelöltek ki helyet, míg az „Éden keleti részén” építették fel az ígért Fiúnak és közvetlen leszármazottainak szánt otthont. Az Éden építészeti tervei egymillió emberi lény számára biztosítottak lakóhelyet és bőséges mennyiségű beépítetlen földterületet.

Ádám érkezése idején, bár a Kertnek csak a negyede készült el, már több ezer mérföldnyi öntözőcsatorna és több mint tizenkétezer mérföldnyi kikövezett gyalogjáró és út létezett. Ötezernél valamivel több téglaépület állt a különböző részlegekben, és a fák és növények mennyisége csaknem megszámlálhatatlan volt. A liget egyetlen részében sem volt hétnél több épületből álló lakóegyüttes. És a Kert felépítése egyszerű, de igen művészi volt. Az utak és a gyalogjárók rendszerét jól kiépítették, és a táj is elragadó képet mutatott.

A későbbi szennyvízelvezető rendszer kialakítását megelőzően az édeniek kínosan ügyeltek arra, hogy minden hulladékot, illetőleg lebomló anyagot elégessenek. Amadon felügyelői naponta körbejárták a Kertet és a betegségek lehetséges okait keresték. Az urantiaiak egészen a tizenkilencedik század végéig, a huszadik századig nem ébredtek rá újra az emberi betegségek megelőzésének fontosságára.

Még az ádámi rendszer összeomlása előtt fedett, téglából rakott szennyvízelvezető rendszert építettek, mely a falak tövében haladt és a Kert külső vagy kisebb falán csaknem egy mérfölddel túl ömlött az Éden folyóba.

Ádám megérkezésekor a világ ama részében élő növények többsége az Édenben is megvolt. Számos gyümölcs-, gabona- és dióféle már akkoriban is nagyon elterjedt volt. Sok mai növény és gabonaféle termesztését itt kezdték meg először, később azonban rengeteg ehető növényfajta veszett el.

6. AZ ÉLET FÁJA

A Kert templomának közepén ültette el Van a sokáig őrzött élet fáját, melynek levelei a „nemzetek gyógyítására” valók voltak, és amelynek gyümölcse oly sokáig életben tartotta őt a földön. Van jól tudta, hogy Ádám és Éva az életben maradás érdekében szintén rá lesz szorulva erre az edentiai ajándékra, mihelyt anyagi alakban az Urantián megjelennek.

Az Anyagi Fiaknak a csillagrendszeri központokon nincs szükségük az élet fájára a fennmaradáshoz. Csak a bolygókon való újraszemélyesülés folytán szorulnak rá a fizikai halhatatlanság e kiegészítőjére.

A „jó és rossz tudásának fája” ugyan szókép, egyfajta jelképes megjelölése sokféle emberi tapasztalásnak, azonban az „élet fája” nem hitrege volt; valóban létezett és sokáig megtalálható volt az Urantián. Amikor az edentiai Fenségesek jóváhagyták Kaligasztiának, mint az Urantia Bolygóhercegének megbízását, valamint a jerusemi száz létpolgár személyének, mint az ő igazgatási törzskarának jelölését, a melkizedekek révén egy edentiai cserjét küldtek a bolygóra, és e növény az Urantián az élet fájává nőtt. A nem értelmes élet e formája őshonos a konstellációs központhoz tartozó szférákon, és megtalálható a helyi világegyetemek és a felsőbb-világegyetemek központi világain, valamint a Havona-szférákon is, de a csillagrendszeri központokon nem.

E rendkívüli növény olyan térenergiákat tárolt, melyek az állati lét öregítő elemeivel szembeni közömbösítő hatással bírnak. Az élet fájának gyümölcse olyan volt, mint egy különleges vegyi erőtelep, mely, elfogyasztása esetén, rejtélyes módon felszabadította a világegyetem élet-meghosszabbító erejét. E táplálékforma teljes mértékben hatástalan volt az urantiai közönséges evolúciós lényekre, de hasznosnak bizonyult a kaligasztiai törzskar száz anyagivá lényegült tagja számára, valamint ama száz módosított andonfi számára is, akik élet-sejtanyagot adtak a hercegi törzskarnak, és akik viszonzásképpen átadták nekik azt az életpótlékot, mely révén képessé váltak arra, hogy az élet fájának gyümölcsét az egyébként halandói létük tetszőlegesen hosszúvá való tétele céljából igénybe vehessék.

 

A herceg uralma idején a fa az Atya templomának központi és kör alakú udvarának földjében nőtt. A lázadás kitörésekor a központi magból Van és társai az ideiglenes táborukban növesztették újra a növényt. Ezen edentiai cserjét később magukkal vitték a hegyi menedékhelyükre is, ahol csaknem százötvenezer évig szolgálta Vant és Amadont.

Amikor Van és társai előkészítették a Kertet Ádám és Éva számára, az edentiai fát átültették az Édenkertbe, ahol megint csak az Atya új templomának központi, kör alakú udvarában nőhetett. És Ádám és Éva rendszeresen fogyasztotta a fa gyümölcsét a kettős formájú fizikai létük fenntartása céljából.

Amikor az Anyagi Fiú terve rossz irányt vett, Ádámnak és családjának nem engedték meg, hogy a fa magját a Kertből elvigyék. Midőn a nodfiak lerohanták az Édent, azt mondták nekik, hogy „istenekké lesznek, ha az élet fájából esznek”. Nagy meglepetésükre a fát őrizetlenül találták. Szabadon fogyasztották a gyümölcsöt éveken át, de az nem használt nekik; ők a teremtésrész teljesen anyagi halandói voltak; nem voltak felruházva azzal, ami a fa gyümölcsének kiegészítőjeként hatott volna. Feldühítette őket, hogy nem részesülhetnek a fa jótékony hatásaiból, és az egyik belső háborújuk alkalmával a templomot és a fát is felégették; a Kert későbbi elsüllyedésekor már csak a kőfal állt. Ez volt az Atya második olyan temploma, mely elpusztult.

És most már minden húsvér teremtménynek az Urantián az élet és halál természetes pályáját kell követnie. Ádám, Éva, a gyermekeik és az ő gyermekeik, valamint a társaik mind eltűntek az idők folyamán, ők is igazodtak ahhoz a helyi világegyetemi felemelkedési rendhez, melyben az anyagi halált a lakóvilágon való feltámadás követi.

7. A ÉDEN LÉTÉNEK VÉGE

Miután Ádám elhagyta az első kertet, azt a nodfiak, a kutiak és a szuntiták foglalták el a különböző időszakokban. Később azoknak az északi nodfiaknak lett a lakóhelye, akik nem voltak hajlandók együttműködni az ádámfiakkal. A félszigetet ezek az alsóbbrendű nodfiak népesítették be csaknem négyezer évvel azt követően, hogy Ádám elhagyta a Kertet, amikor is a környező tűzhányók erősödő tevékenysége és az Afrikával való összeköttetést biztosító szicíliai földnyelv alámerülése miatt a Földközi-tenger keleti alapzata megsüllyedt, és magával vitte a teljes édeni félsziget víztömegét. Ezzel a nagymértékű süllyedéssel egyidejűleg a Földközi-tenger keleti partvonala a magasba emelkedett. És ez lett a vége a legcsodálatosabb természetes képződménynek, melynek az Urantia valaha is helyet adott. A süllyedés nem hirtelenül ment végbe, a teljes félsziget alámerüléséhez néhányszáz év kellett.

 

A Kert ilyetén való eltűnését nem lehet úgy tekinteni, mint az isteni tervek sikertelenségének bármiféle következményét vagy Ádám és Éva hibáinak eredményét. Az Éden elmerülését mi nem tekintjük másnak, mint természeti jelenségnek, azonban úgy látjuk, hogy a Kert elsüllyedésére nagyjából akkor került sor, amikor az ibolyaszín faj tartalékai már felhalmozódtak ahhoz, hogy hozzáfoghasson a világ népeinek talpra állításához.

A melkizedekek azt tanácsolták Ádámnak, hogy a fajnemesítési és fajkeveredési programot addig ne indítsa el, amíg a maga családja nem éri el a félmillió főt.

A melkizedekek által Ádámnak adott utasítások arra vonatkoztak, hogy faji, földrészi és területi központokat hozzon létre az ő közvetlen fiai és leányai vezetése alatt, míg neki és Évának e különféle világközpontokra tanácsadókként és szervezőkként ellátogatva segédkeznie kellett a világméretű élőlénytani nemesítésben, értelmi haladásban és erkölcsi talpra állításban.

[Közreadta Szolonia, a szeráfi „hang a Kertben”.]

74. ÍRÁS – ÁDÁM ÉS ÉVA

 

Ádám és Éva az i.sz. 1934. évhez képest 37.848 évvel ezelőtt jött el az Urantiára. Érkezésükre a Kert virágzása teljének középidőszakában került sor. A két szeráfi szállítmány, melyet az élőlénytani nemesítők Urantiára való szállításával megbízott személyzet kísért, fényes nappal és bejelentés nélkül, lassan ereszkedett le a tengelye körül forgó bolygó felszínére az Egyetemes Atya temploma közelében. Ádám és Éva testének újra anyagivá lényegítését teljes egészében ezen újonnan létesített szentély területén végezték el. És az érkezésüktől számítva tíz napba telt, mire kettős alakban újrateremtették őket a világ új uraiként való bemutatásukhoz. Együtt tértek öntudatra. Az Anyagi Fiak és Leányok mindig együtt szolgálnak. A szolgálatuk lényegét képezi, hogy semmikor és sehol sem válnak külön. Arra tervezték őket, hogy párokban dolgozzanak; ritkán működnek egymagukban.

1. ÁDÁM ÉS ÉVA A JERUSEMEN

Az Urantia bolygó Ádámja és Évája a jerusemi Anyagi Fiak rangidős testületének tagja volt, a 14.311 közös szám alatt. A harmadik fizikai sorozathoz tartoztak és a testmagasságuk valamivel meghaladta a nyolc lábat.

Amikor Ádámot az urantiai szolgálatra kiválasztották, társával együtt éppen a jerusemi fizikai kísérleti és kutatóállomásokon dolgozott. Több mint tizenötezer évig a kísérleti energiakutató részleg igazgatóiként dolgoztak, mely energiák az élőformák módosítására használatosak. Ettől sokkal korábban tanítóként tevékenykedtek a Jerusemre újonnan érkezők létpolgársági tanodáiban. Mindezt szem előtt kell tartani, amikor a későbbi urantiai viselkedésüket áttekintjük.

Amikor kihirdették, hogy önkénteseket keresnek az ádámi küldetésre az Urantiára, az Anyagi Fiak és Leányok teljes rangidős testülete jelentkezett. A Melkizedek vizsgáztatók Lanaforge és az edentiai Fenségesek jóváhagyásával végül Ádámot és Évát választották, akik azután élőlénytani nemesítőkként az Urantia eljöttek.

Ádám és Éva a Lucifer-féle lázadás alatt hű maradt Mihályhoz; mindazonáltal a párt vizsgálat és eligazítás céljából a Csillagrendszer Fejedelem és az ő teljes irányító tanácsa elé idézték. Az urantiai ügyekkel részletesen megismertették őket; kimerítő útbaigazítást kaptak arra vonatkozóan, hogy milyen terveket kell végrehajtaniuk egy ilyen, viszállyal sújtott világon való vezetői felelősségek vállalása keretében. Közös hűségesküt kellett tenniük az edentiai Fenségeseknek és a szalvingtoni Mihálynak. Kellőképpen értésükre adták azt is, hogy a Melkizedek-fogadók urantiai testületének felügyelete alá tartoznak mindaddig, amíg a kormányzó testület úgy nem találja, hogy a rájuk bízott világ feletti uralomtól visszavonulhatnak.

E jerusemi pár a Satania központján és másutt száz utódot – ötven fiút és ötven leányt – hagyott hátra, olyan nagyszerű teremtményeket, akik elkerülték a fejlődés vermeit és akik mindannyian a világegyetemi feladatok hű gondnoki megbízatását kapták azzal, hogy a szüleik elindultak az Urantiára. És mindannyian jelen voltak az Anyagi Fiak templomában, amikor a búcsúünnepségre és az utolsó, alászállás-elfogadási szertartásokra sor került. E gyermekek elkísérték szüleiket a rendjük újra-anyagiasító központjába és utolsókként ők búcsúztak el tőlük és kívántak isteni sebességet az utazásukhoz, amint elmerültek abba az álomszerű személyi öntudatlanságba, mely a szeráfi szállításra való felkészítést megelőzi. A családi körben összegyűlt gyermekek még egy rövid időt együtt töltöttek, örülve annak, hogy szüleik hamarosan a Satania csillagrendszerbeli 606-os bolygó látható fejei, a valóságban egyedüli urai lesznek.

2. ÁDÁM ÉS ÉVA MEGÉRKEZÉSE

Ádám és Éva a Jerusemen merült álomba és amikor az Urantián az Atya templomában felébredtek az üdvözlésükre összegyűlt nagy tömeg jelenlétében, akkor szemtől szembe találták magukat két olyan lénnyel, akiről már sokat hallottak, vagyis Vannal és az ő hű társával, Amadonnal. A Kaligasztia-féle elszakadás e két hőse volt az első, aki üdvözölte őket az új kerti otthonukban.

 

Az Éden nyelve az Amadon által beszélt egyik andoni nyelvjárás volt. Van és Amadon jelentősen továbbfejlesztette e nyelvet azáltal, hogy egy új, huszonnégy betűs ábécét alkotott, és azt remélték, hogy e nyelv lesz az Urantia nyelve is, amint az édeni műveltség világszerte elterjed. Ádám és Éva, mielőtt a Jerusemről elindult volna, tökéletesen elsajátította ezt az emberi nyelvjárást, így Andon e fia a maga nyelvén hallhatta megszólalni a világának magas urát.

És azon a napon nagy izgalom és öröm lett úrrá szerte az Édenben mindenhol, ahogy a hírnökök mindenfelől a hírvivő galambok telepére tartottak nagy sietve, azt kiabálva: „Engedjétek el a madarakat; hadd vigyék a hírt, hogy az ígért Fiú eljött.”

Röviddel az ébredésüket követően Ádámot és Évát elkísérték a templom északi részénél lévő nagyobb dombon szervezett hivatalos fogadásra. E természetes eredetű dombot megnagyobbították és előkészítették a világ új urainak beiktatásához. E helyen azután, délben, az urantiai fogadóbizottság üdvözölte a Satania csillagrendszer e Fiát és Leányát.

A következő esemény a bolygó felügyeletének Ádám és Éva számára való átadása volt, melyet a rangidős Melkizedek, az urantiai fogadók Melkizedek-tanácsának vezetője tett meg. Az Anyagi Fiúnak és Leánynak hűségesküt kellett tennie a Norlatiadek Fenségeseinek és a nebadoni Mihálynak, és Van az Urantia urainak nyilvánította őket, aki maga pedig lemondott a Melkizedek-fogadók által ráruházott címzetes hatalomról, melyet több mint százötvenezer éven át gyakorolt.

Ez után tették közzé a főangyali üzenetet, és Gábriel közvetített szavai elrendelték az Urantia második megítéltetési számbavételét és az alvó továbbélők második, kegyes és irgalmas megítéltetés céljából való feltámadását a Satania 606-os világán.

3. ÁDÁM ÉS ÉVA ISMERKEDIK A BOLYGÓVAL

És ekkor, a hivatalos beiktatásukat követően, Ádám és Éva fájdalmasan szembesült a bolygójuk elszigeteltségével. A meghitt híradások némák voltak, és a bolygón kívüli összes összeköttetési kör is hiányzott. A jerusemi társaik olyan világokra mentek, melyeket jól berendezkedett Bolygóherceg tevékenykedése mellett nagyobb gondok nélkül kormányozhattak és ott olyan tapasztalt törzskarok voltak, melyek készségesen fogadták őket és amelyek ki voltak képezve a velük való együttműködésre az ilyen világokon való első tapasztalataik megszerzése kapcsán. De az Urantián a lázadás mindent megváltoztatott. Itt a Bolygóherceg nagyon is jelen volt, és bár a rosszcselekedetekre való hatalmának legnagyobb részétől megfosztották, még mindig képes volt Ádám és Éva dolgát megnehezíteni, sőt, bizonyos mértékben veszélyessé is tenni. Egy komoly és kiábrándult jerusemi Fiú és Leány sétált este a Kertben holdtölte idején, a következő napjukat tervezgetve.

Így ért véget Ádám és Éva első napja az elszigetelt Urantián, a Kaligasztia-féle árulásból kifolyólag összezavarodott bolygón; és még jócskán az éjszakába, a földön töltött első éjszakájukba nyúlóan sétáltak és beszélgettek – igencsak magányos időszak volt ez.

A harmadik napot a Kert ellenőrzésének szentelték. Ádám és Éva a nagy vándormadarakról – a fandorokról – tekintette meg az alattuk elterülő hatalmas kiterjedésű Kertet, ahogy a madarak a föld leggyönyörűbb helye felett repültek. És a Fiú és társa a harmadik napjuk éjszakáján megint csak későig sétált a Kertben és a problémáik súlyos voltát vitatták meg.

A földön való ottlétük hatodik napjának végén pihent meg Ádám és Éva először az új otthonukban, „az Éden keleti részén”. Az urantiai kaland első hat napja igen mozgalmas volt, és nagy örömmel várták a mindenféle tevékenységtől mentes, egész szabadnapot.

5. AZ ÁDÁM-FÉLE IGAZGATÁSI REND

A Melkizedek-fogadók Ádám megérkezése után még csaknem hét évig látták el a feladatukat, de végül elérkezett az idő, amikor a világ ügyeinek igazgatását átadták Ádámnak és visszatértek a Jerusemre.

Ádámot és Évát hosszú időn keresztül oktatták arra, hogy milyen módszerrel tereljék a világot abba az irányba, hogy az hajlandó legyen elfogadni az ő sajátos hozzájárulásukat az evolúciós polgárosodottság előmozdításához; de most olyan sürgető problémákkal álltak szemtől szemben, mint a vadak, a tudatlan népek és a félig polgárosodott emberi lények világában a törvény és a rend kiépítése. A Kertben összegyűlt földi népesség színe-javától eltekintve itt-ott csak néhány csoport volt egyáltalán kész az ádámi műveltség befogadására.

Abban a pillanatban, ahogy Ádám társai megkezdték a Kerten kívüli munkát, Kaligasztia és Daligasztia közvetlen és jól szervezett ellenállásába ütköztek. A bukott herceget megfosztották a világ urának tisztségétől, de a bolygóról nem távolították el. Még mindig jelen volt a földön, és bizonyos mértékben képes volt ellenállni Ádám mindazon terveinek, melyek az emberi társadalom talpra állítására irányultak. Ádám megpróbálta figyelmeztetni a fajokat Kaligasztiára, de ez nagyon nehéz feladat volt, mert főellensége a halandók szeme számára láthatatlan volt.

6. ÁDÁM ÉS ÉVA CSALÁDI ÉLETE

Az ádámi családi földek valamivel több mint öt négyzetmérföldet tettek ki. Közvetlenül e terület körül helyet biztosítottak több mint háromszázezer egyenesági leszármazottnak. De e tervezett épületek közül sohasem készült el több mint az első egység. Mielőtt az ádámi család kinőtte volna e helyet, az egész édeni terv összeomlott és a Kertet kiürítették.

Az urantiai ibolyaszín faj elsőszülötte Ádámszon volt, akit húga és Évaszon, Ádám és Éva második fia követett. Éva a melkizedekek távozása előtt öt gyermeknek adott életet – három fiú- és két leánygyermeknek. A következő kettő ikergyermek volt. A vétkezésük előtt Éva hatvanhárom gyermeket szült, harminckét leányt és harmincegy fiút. Amikor Ádám és Éva elhagyta a Kertet, a családjuk négy nemzedékből állt és 1.647 egyenesági leszármazottat jelentett. A Kert elhagyása után negyvenkét gyermekük született amellett a két utód mellett, akiknek egy-egy szülője a földi halandói fajokból került ki. És az ádámi család e létszámába nem tartoznak bele a nodfiak és az evolúciós fajok.

Az ádámi gyermekek nem kaptak állattejet, amikor egyéves korukban felhagytak az anyjuk emlőiből való táplálkozással. Éva a tejet is adó diófélék nagy választékához fért hozzá, valamint sokféle gyümölcs levéhez is, és mivel igen alaposan ismerte ezeknek az élelmiszereknek a vegyi összetételét és energiatartalmát, megfelelően tudta vegyíteni mindezeket a gyermekei táplálásához addig, amíg a fogaik ki nem bújtak.

Bár a főzést általánosan alkalmazták az Éden közvetlen ádámi területrészén kívül, Ádám háztartásában nem éltek a főzéssel. Az élelmüket – gyümölcsöket, dió- és gabonaféléket – készen fogyaszthatták, amint megértek. Naponta egyszer étkeztek, röviddel dél után. Ádám és Éva „fényt és energiát” közvetlenül is magába szívott bizonyos térsugárzásokból, valamint igénybe vették az élet fájának segítségét is.

Ádám és Éva teste gyengén fénylett, de a társaik szokásainak megfelelően mindig ruhába öltöztek. Bár nappal igen kevés ruhát viseltek, estére azonban felöltőt vettek magukra. A jámboroknak és szenteknek feltételezett emberek feje körüli dicsfény hagyománya Ádám és Éva idejéből ered. Lévén, hogy a testük fénysugárzását a ruházatuk nagyobbrészt elfedte, csak a fejükről kiáradó fényragyogás volt látható. Ádámszon leszármazottai ábrázolták mindig így azokat az egyéneket, akikről azt gondolták, hogy különleges szellemi fejlődést értek el.

Ádám és Éva képes volt egymással és az egyenesági gyermekeikkel ötven mérföldes távolságon keresztül is érintkezni. E gondolatcserét azok az érzékeny gáz-üregecskék tették lehetővé, melyek az agykérgük közelében helyezkedtek el. E rendszer révén voltak képesek gondolatrezgéseket küldeni és fogadni. De e képességük működése azon nyomban leállt, amint az elméjük teret engedett a rossz zajának és bomlasztó hatásának.

Az ádámi gyermekek a maguk külön tanodájába jártak tizenhat éves korukig, s a fiatalokat az idősebbek tanították. A kisebb gyerekek harmincpercenként, a nagyobbak óránként váltottak tevékenységet. És valóban újdonság számba ment az Urantián látni, amint Ádám és Éva e gyermekei pusztán kedvtelésből, örömöt és vidámságot mutatva játszottak.

A mai korban élő fajok játékossága és humora nagyobbrészt az ádámi törzstől származik. Az ádámfiak mind nagyra értékelték a zenét és a jó humorérzéket.

7. ÉLET A KERTBEN

Ádám gyermekei, attól a négy évtől eltekintve, melyet a nyugati tanodákban töltöttek, az „Éden keleti részén” éltek és dolgoztak. Tizenhat éves korukig a jerusemi tanintézetekben alkalmazott módszerek szerinti értelmi képzésben részesültek. Tizenhat és húsz éves koruk között a Kert másik végében működtetett urantiai tanhelyeken képezték őket, ahol az alsóbb tanulmányi szinten állók mellett tanítóként is működtek.

A Kert törvényei a régi dalamatiai szabálygyűjteményeken alapultak és hét főcím alá sorolták őket:

1. Az egészség és az egészségtan törvényei.

2. A Kert társadalmi rendszabályai.

3. A kereskedelmi és kereskedési szabályzat.

4. A tisztességes játék és versengés törvényei.

5. A családi élet törvényei.

6. Az aranyszabály polgári törvénytára.

7. A legfelsőbb erkölcsi törvény hét parancsolata.

Ádám mindazt megtanította a kortársainak, amit képesek voltak felfogni, de ez viszonylag nem volt valami sok. Mindazonáltal az értelmesebb északi fajok türelmetlenül várták az időt, amikor megengedték nekik, hogy az ibolyaszín faj felsőbbrendű gyermekeivel házasodjanak. És az Urantia mennyire más világgá vált volna, ha a fajok nemesítésének e nagyszerű tervét végre tudták volna hajtani! De még így is hatalmas előnyök származtak a behozott faj kismennyiségű véréből azon evolúciós népek számára, melyek valami módon szert tehettek rá.

És Ádám így munkálkodott a tartózkodási helyét jelentő világ jóléte és felemelése érdekében. De nehéz feladat volt ezeket az összekeveredett és keverék népeket a jobbik útra terelni.

8. A TEREMTÉS MONDÁJA

Az Urantia hat nap alatt való teremtése történetének alapja az a hagyomány, hogy Ádám és Éva éppen hat napot töltött a Kert első felmérésével.

E körülmény csaknem szent jelleget kölcsönzött a hét azon időtartamának, melyet eredetileg a dalamatiaiak vezettek be. Az, hogy Ádám éppen hat napot töltött a Kert ellenőrzésével és a szervezési munkák első terveinek kialakításával, nem előre tervezett dolog volt; mindez napról napra alakult így. A hetedik napnak az istenimádati célra való szentelése az itt közreadott tényekből eredő, teljesen véletlen körülmény volt.

A világnak hat nap alatt való teremtése valójában egy több mint harmincezer évvel későbbi utógondolat volt. E történet egyik vonása, vagyis a napnak és a holdnak a hirtelen megjelenése, azokból a hagyományokból eredhetett, hogy a világ egyszer hirtelenül lépett ki a parányi anyagrészek sűrű térködéből, mely hosszú időn át eltakarta a napot és a holdat.

Évának Ádám oldalbordájából való teremtése két különböző dolog összekeveréséből leülepedett történet, az egyik Ádám megérkezése, a másik pedig az élő anyag cseréjével járó mennyei sebészeti beavatkozás volt, mely utóbbira a Bolygóherceg testtel bíró törzskarának eljövetelekor került sor több mint négyszázötvenezer évvel korábban.

A világ népeinek többségére hatást gyakorolt az a hagyomány, hogy Ádám és Éva olyan fizikai alakkal rendelkezett, melyet az Urantiára való megérkezésükkor alkottak a számukra. Az emberiség Dalamatia és az Éden hatásaitól függetlenül is hajlamos volt hinni az emberi faj fokozatos felemelkedésében. Az evolúció ténye nem mai felfedezés; az ősök megértették az emberi fejlődés lassú és evolúciós jellegét. A korai görögök világos eszmékkel rendelkeztek minderről annak ellenére, hogy Mezopotámiához közel éltek. Bár a föld különböző fajai siralmasan keverték a törzsfejlődésről alkotott fogalmaikat, mégis számos fejletlen törzs hitte és tanította, hogy ők különböző állatok leszármazottai.

A babilóniaiak, mivel közvetlen kapcsolatban álltak az ádámfiak polgárosodott társadalmának maradványaival, kibővítették és megszépítették az ember teremtésének történetét; azt tanították, hogy az ember közvetlenül az istenektől származik. Kitartottak a faj nemes eredete mellett, mely még az agyagból való teremtés tantételével sem volt összeegyeztethető.

Az ószövetségi teremtésről szóló beszámoló Mózes koránál jóval későbbről származik; Mózes sohasem tanított ilyen elferdített történetet. Ő inkább egy egyszerű és tömör beszámolót adott elő az izraeliták teremtéséről, mert azt remélte, hogy ezáltal fokozni tudja a Teremtő, az Egyetemes Atya iránti imádatát, akit ő Izráel Úristenének hívott.

A korai tanításaiban Mózes igen bölcsen nem tett kísérletet arra, hogy Ádám idejéig visszanyúljon, és lévén, hogy Mózes a héberek legfőbb tanítója volt, az Ádámra vonatkozó történetek szorosan összekapcsolódtak a teremtéstörténettel.

Azt, hogy a korábbi hagyományok már ismerték az Ádám előtti polgárosodott viszonyokat, az a tény is világosan mutatja, hogy a későbbi szerkesztők, akik az Ádám kora előtti polgárosodott társadalomra vonatkozó minden utalást ki akartak törölni, elfelejtették eltávolítani azt az árulkodó hivatkozást, hogy Káin „Nod földjére” vándorolt, ahonnan feleséget vett magának.

A hébereknek még hosszú időn át nem volt általános használatban lévő írott nyelvük azt követően, hogy elérték Palesztinát. Az ábécé használatát a szomszédos filiszteusoktól tanulták meg, akik a magasabb krétai polgárosodott társadalom politikai menekültjei voltak. A héberek i.e. 900-ig alig használták az írást, és mivel e kései időpontig nem volt írott nyelvük, a teremtésről több különböző történet forgott közszájon, de a babilóniai fogság után már inkább hajlottak a módosított mezopotámiai változat elfogadására.

A zsidó hagyomány Mózes alakja köré épült, és mivel ő arra törekedett, hogy Ábrahám származási ágát Ádámhoz vezesse vissza, a zsidók feltételezték, hogy Ádám volt az egész emberiség legelső egyede. Jahve volt a teremtő, és lévén, hogy Ádámot hitték az első embernek, ezért szükségképpen Ádám megalkotása előtt kellett létrehoznia a világot. És ez után Ádám hat napjának hagyományát is beleszőtték a történetbe, melynek az lett az eredménye, hogy Mózes földi életét követően csaknem ezer esztendővel a hat nap alatti teremtés hagyományát leírták és ezt később neki tulajdonították.

Amikor a zsidó papok visszatértek Jeruzsálembe, a dolgok kezdetéről szóló eme beszámolót írásos formában véglegesítették. Rövidesen azt kezdték hangoztatni, hogy e beszámoló nem más, mint egy, Mózes által írt, nemrégiben felfedezett teremtéstörténet. De i.e. 500 körül a korabeli héberek ezeket az írásokat nem tekintették isteni kinyilatkoztatásoknak; sok vonatkozásban úgy tekintettek rájuk, ahogy a későbbi népek a hitregetani történetekre.

E hamisított írásra, melyet Mózes tanításai közül valónak tartottak, felhívták Ptolemaiosznak, Egyiptom görög királyának a figyelmét, aki egy hetven tudósból álló bizottsággal lefordíttatta azt görögre az ő új alexandriai könyvtára számára. És e beszámoló így kapott helyet azon írások között, melyek végül a héber és a keresztény vallás „szent írásai” későbbi gyűjteményének részévé váltak. És azon keresztül, hogy ezekkel az istentani rendszerekkel eggyé vált, e képzetek hosszú időn át alapvetően befolyásolták számos nyugati nép életfelfogását.

A keresztény tanítók fenntartották az emberi faj elrendelés szerinti teremtésében való hitet, és mindez közvetlenül elvezetett az eszményített üdvösség valamikori aranykora feltevésének megalkotásához, valamint az ember vagy emberfeletti ember bűnbeesésére vonatkozó elmélet kialakításához, mely pedig a társadalom nem eszménykori viszonyaira adott magyarázatot. Az életre és az embernek a világegyetembeli helyére vonatkozó eme kilátások a legjobb esetben is lehangolók voltak, lévén, hogy inkább a visszafejlődésben, mintsem a fejlődésben való hitre alapultak, és mert egy olyan bosszúálló Istenséget feltételeztek, aki az emberiségen töltötte ki a bosszúját, így büntetve azokat a hibákat, melyeket bizonyos egykori bolygói intézők követettek el.

Az „aranykor” egy hitrege, de az Éden tény volt, és a kertbeli polgárosodott társadalom ténylegesen elbukott. Ádám és Éva száztizenhét éve tevékenykedett a Kertben, amikor, Éva türelmetlenségén és Ádám téves helyzetmegítélésein keresztül, arra vetemedtek, hogy letérjenek az elrendelt útról, mellyel gyorsan magukra hozták a végromlást és veszedelmes késedelmet okoztak az egész Urantia fejlődéssel járó előrehaladásában is.

[Elbeszélte Szolonia, a szeráfi „hang a Kertben”.]

75. ÍRÁS – ÁDÁM ÉS ÉVA VÉTKE

 

Ádám az Urantián több mint száz éven át tartó erőfeszítései ellenére is csak kevés haladást látott a Kerten kívül; a világ egészében véve nem tűnt úgy, mint amely sokat fejlődött volna. Úgy látszott, hogy a faj jobbá tételének kifejlete előtt még hosszú út áll, és a helyzet oly kétségbeejtőnek tűnt, hogy valami olyasmit igényelt, mely az eredeti tervekben nem szerepelt.

1. AZ URANTIA-PROBLÉMA

Az ádámi küldetés a kísérleti, lázadás által megbélyegzett és elszigetelt Urantián hatalmas vállalkozás volt. És az Anyagi Fiú és Leány hamar ráébredt a bolygói feladatuk nehézségére és összetettségére. Mindazonáltal bátran hozzáfogtak a számos probléma megoldását igénylő feladathoz. De amikor nekiláttak ahhoz a nagyfontosságú munkához, hogy az emberi fajták közül eltávolítsák a fogyatékosokat és az elfajzottakat, egészen elcsüggedtek. Nem láttak kiutat a kényszerhelyzetből, és a jerusemi vagy edentiai feletteseik tanácsát sem tudták kikérni. Itt el voltak szigetelve és napról napra új és bonyolult összevisszasággal szembesültek, olyan problémákkal, melyek megoldhatatlannak tűntek.

Szokványos körülmények között a bolygók Ádámjának és Évájának az első dolga a fajok keveredésének összehangolása lenne. De az Urantián egy ilyen vállalkozás éppen hogy reménytelennek tűnt, mert a fajok, noha élőlénytanilag alkalmasak voltak, sohasem szabadultak meg a visszamaradt és fogyatékos fajtáiktól.

Ádám és Éva egy olyan szférán találta magát, mely teljes mértékben felkészületlen volt az emberek közötti testvériség hirdetésére, egy olyan világon, mely siralmas szellemi sötétségben tapogatózott és amelyet zűrzavar átka sújtott, mely zűrzavart még inkább fokozott az előző igazgatási szervezet küldetésének sikertelensége. Elme és erkölcs alacsony színvonalon állt, és ahelyett, hogy nekiláthatnának a vallási egység kialakításához, teljesen elölről kell kezdeniük azt a munkát, hogy a föld lakosait a legegyszerűbb vallási hitre térítsék át. Ahelyett, hogy egy mindenki által elfogadható nyelv állna rendelkezésükre, azzal a világméretű zűrzavarral szembesültek, melyet a száz és száz helyi nyelvjárás léte okozott. Bolygói szolgálatban még egyetlen Ádám sem került ennél nehezebb problémát jelentő világra; a nehézségek leküzdhetetlennek tűntek és úgy látszott, hogy a problémák megoldására teremtett lény nemigen lehet képes.

El voltak szigetelve, és a rájuk szakadt magányosság rettenetes érzését mindegyre csak erősítette a Melkizedek-fogadók korai eltávozása. Csak közvetve, az angyali rendek útján, tudtak kapcsolatba lépni a bolygón kívüli lényekkel. A bátorságuk lassan megfogyatkozott, a szellemük elkedvetlenedett, és néha a hitük is csaknem elveszett.

Nebadoni Anyagi Fiak valószínűleg sohasem néztek szembe ilyen bonyolult és reménytelennek tűnő feladattal, mint amilyennel Ádám és Éva az Urantia szomorú helyzetében. De valamikor azért sikert érhettek volna el, ha jobban meglátják a távlakot és türelmesebbek is. Mindkettőjük, különösen pedig Éva, mindent összevéve túl türelmetlen volt; nem voltak hajlandók hozzáfogni a hosszú és tartós próbatételnek. Azonnali eredményeket akartak látni, és így is lett, azonban az így elért eredmények mind az ő számukra, mind pedig a világ számára rettenetesek voltak.

2. KALIGASZTIA CSELSZÖVÉSE

Kaligasztia gyakran tett látogatást a Kertben és számos alkalommal tanácskozott Ádámmal és Évával, de ők Kaligasztia mindenféle megalkuvási javaslatával és az egyszerűsítésre törekvő merész terveivel szemben hajthatatlanok voltak. Már éppen elég eredményét tapasztalták meg a lázadásnak ahhoz, hogy hatékonyan ellen tudjanak állni minden ilyen hízelgő ajánlatnak. Daligasztia kezdeményezései még Ádám ifjú utódait sem tudták befolyásolni. És természetesen sem Kaligasztiának, sem pedig a társainak nem volt hatalmuk egyetlen egyedet a saját akarata ellenében bármire is rábírni, még kevésbé pedig Ádám gyermekeit rávenni a rosszra.

Nem szabad elfelejteni, hogy Kaligasztia még mindig az Urantia címzetes Bolygóhercege volt, aki a helyi világegyetem félrevezetett, mindazonáltal magas rangú Fia volt. Egészen Krisztus Mihály Urantián töltött idejéig nem fosztották meg őt e címétől.

De a bukott herceg kitartó és elszánt volt. Hamarosan felhagyott Ádám győzködésével és úgy döntött, hogy körmönfont oldaltámadást indít Éva ellen. A rossz arra a következtetésre jutott, hogy csak az kecsegtet a siker reményével, ha a nodfi csoport felsőbb rétegeihez tartozó alkalmas személyeket, az egykori, testtel bíró törzskari társainak leszármazottait használja fel ügyesen. És ennek megfelelően terveket szőtt az ibolyaszín faj anyjának tőrbe csalására.

Mi sem állt távolabb Éva szándékától, minthogy valaha is olyasmit tegyen, ami Ádám terveivel ellentétes vagy veszélyezteti a rájuk bízott bolygói dolgokat. Ismerve azt a női hajlamot, hogy inkább azonnali eredményeket akarnak, semmint a távolabbi hatások kiváltásához készítsenek előrelátó terveket, a melkizedekek, még eltávozásuk előtt, Évát külön óvatosságra intették azokkal a különleges veszélyekkel kapcsolatban, melyek a bolygói elszigetelt helyzetükkel jártak és külön is felhívták a figyelmét, hogy soha ne távolodjon el a férjétől, vagyis ne próbálkozzon személyes vagy titkos módszerekkel a közös vállalásaik teljesülésének előmozdítása érdekében. Éva lelkiismeretesen követte ezeket az utasításokat több mint száz éven át, és nem tűnt úgy neki, hogy bármiféle veszéllyel járna az, hogy egyre gyakrabban tett magánjellegű és bizalmas látogatásokat egy bizonyos nodfi vezetőnél, akit Szerapatatiának hívtak. Az egész dolog oly fokozatosan és természetes módon alakult ki, hogy Évában mindez nem is tudatosult.

A kertlakók már az Éden első napjaitól fogva kapcsolatban álltak a nodfiakkal. Kaligasztia törzskara vétkes tagjainak e kevert leszármazottaitól sok értékes segítséget és közreműködést kaptak, és az édeni rendszer most rajtuk keresztül jutott el a teljes felbomlásának és végső összeomlásának küszöbére.

3. ÉVA MEGKÍSÉRTÉSE

Ádám éppen hogy csak kitöltötte az első száz földi évét, amikor Szerapatatia, apja halálával, a nodfi törzsek nyugati vagy szíriai szövetségének vezetője lett. Szerapatatia egy barna bőrű férfi volt, aki a dalamatiai egészségügyi bizottság azon egykori vezetőjének a ragyogó leszármazottja volt, aki a régi idők kék fajának egyik kiváló női elméjét vette feleségül. Korszakokon át e vérvonal tartotta a kezében a hatalmat és gyakorolt nagy befolyást a nyugati nodfi törzsekre.

Szerapatatia többször is ellátogatott a Kertbe és mély benyomást tett rá az ádámi ügyben rejlő pártatlanság. És röviddel azt követően, hogy a szíriai nodfiak vezetője lett, bejelentette azon szándékát, hogy csatlakozik Ádám és Éva kertbeli munkájához. A népének többsége e programban vele tartott, és Ádámot örömmel töltötte el a tudat, hogy a szomszédos törzsek legerősebbike és legértelmesebbike csaknem teljes létszámában átállt a világ fejlesztésének programját támogatók oldalára; ez határozottan reményt keltő dolog volt. És röviddel e nagyszerű eseményt követően, Szerapatatiát és az ő új vezérkarát Ádám és Éva az otthonukban látta vendégül.

 

Szerapatatia Ádám egyik legtalpraesettebb és leghatékonyabb hadnagyává vált. Teljes mértékben becsületes és mélyen őszinte volt minden dolgában; sohasem volt öntudatos, még később sem, amikor a ravasz Kaligasztia körmönfont módon, eszközül használta fel őt.

Szerapatatia számos tanácskozást folytatott Ádámmal és Évával – különösen Évával – és sok, a módszereik fejlesztésére vonatkozó tervüket beszélték meg együtt. Egy napon, amikor Évával beszélgetett, az jutott Szerapatatia eszébe, hogy milyen hasznos dolog is lenne, hogy míg arra várnak, hogy az ibolyaszín faj eléri a nagy létszámot, valamit közben is tennének annak érdekében, hogy a szükséget szenvedő, várakozó törzsek közvetlen fejlődését biztosítsák. Szerapatatia azt állította, hogy ha a nodfiaknak, mint a legfejlődőképesebb és leginkább együttműködő fajnak egy, részben az ibolyaszín fajtól származó vezetője születne, akkor az a személy még erősebben a Kerthez kapcsolhatná ezeket a népeket. És józanul és őszintén hitte, hogy mindez a világ javát szolgálná, hiszen e gyermek, akit a Kertben nevelnének fel és képeznének ki, nagy hatást fejthetne ki az apja népe jólétének előmozdítása érdekében.

Itt megint csak hangsúlyozni kell, hogy Szerapatatia teljes mértékben becsületes volt e téren és mély őszinteséggel hitt mindabban, amit javasolt. Soha nem is gondolta, hogy ezzel Kaligasztia és Daligasztia kezére játssza a dolgok irányítását. Szerapatatia teljes mértékben hű volt ahhoz a tervhez, hogy az ibolyaszín fajból egy erős tartalékot kell létrehozni, mielőtt hozzáfognának az Urantia összezavart népeinek a világméretű nemesítéséhez.

A terveiket több mint öt éven keresztül titokban érlelték. Végül eljutottak oda, hogy Éva beleegyezett a Kánóval, a barátságos nodfiak közeli telepe legragyogóbb elméjével és tevékeny vezetőjével való titkos találkozóba. Kánó nagyon is rokonszenvezett az ádámi rendszerrel; valójában azoknak a szomszédos nodfiaknak volt az egyenes szellemi vezére, akik baráti kapcsolatokat ápoltak a Kerttel.

A végzetes találkozóra egy őszi este szürkületi óráiban került sor, nem messze Ádám otthonától. Éva korábban sohasem találkozott a csodálatos és lelkes Kánóval – és e férfi egy olyan nemes egyed volt, akiben a hercegi törzskarbeli távoli elődök felsőbbrendű testi felépítése és kiemelkedő értelmi képességei megőrződtek. És Kánó szintén mélyen hitt a Szerapatatia-féle elképzelés igaz jellegében. (A Kerten kívül a vegyes házasság mindennapos gyakorlat volt.)

A hízelgés, buzdítás és nagy személyes rábeszélés hatására Éva akkor és ott belegyezett abba, hogy csatlakozik a sokat vitatott vállalkozáshoz, hogy a maga kis világmegmentő tervével kiegészíti a nagyobb és kiterjedtebb isteni tervet. Mielőtt még felismerte volna, hogy mi is folyik, a végzetes lépést már megtették. A dolog megtörtént.

4. A VÉTEK MEGVALÓSULÁSA

A bolygó mennyei élete felbolydult. Ádám észlelte, hogy valami nincs rendjén, és félrehívta Évát a Kertben. És Ádám, ekkor hallotta először a teljes történetet arról a régóta dédelgetett tervről, hogy a világ fejlődését az egyszerre két irányban való működés révén gyorsítanák fel: végrehajtják az isteni tervet és azzal egyidejűleg a Szerapatatia-féle vállalkozást is kivitelezik.

És ahogy az Anyagi Fiú és Leány mindezt megvitatta a holdsütötte Kertben, a „hang a Kertben” megfeddte őket az engedetlenségükért. És e hang nem más volt, mint az általam tett azon bejelentés az édeni pár részére, hogy megszegték a Kerttel kapcsolatos kötelezettségvállalásukat; hogy nem tettek eleget a melkizedekek utasításainak; hogy vétkeztek a világegyetem urának tett hűségesküjük megtartásában.

Éva beleegyezett, hogy részt vesz a jó és a rossz alkalmazásában. A jó az isteni tervek kivitelezését jelenti; a bűn az isteni akaratnak való szándékos ellenszegülés; a rossz a tervek és a módszerek helytelen alkalmazása, melynek eredménye világegyetemi összhanghiány és bolygói zűrzavar.

Minden alkalommal, amikor a Kertben lakó pár vett az élet fájának leveléből, a főangyali felügyelő figyelmeztette őket, hogy ne engedjenek Kaligasztia ama javaslatainak, hogy vegyítik a jót s a rosszat. Ebben az intelemben részesültek: „Azon a napon, amikor vegyítitek a jót s a rosszat, bizonnyal olyanná váltok, mint a teremtésrész halandói; bizony meghaltok.”

Éva beszámolt Kánónak e gyakran ismételt figyelmeztetésről a titkos találkájuk végzetes alkalmával, de Kánó, aki ezen intelmek súlyáról vagy jelentőségéről mit sem tudott, biztosította őt arról, hogy a jó szándékkal és igaz céllal rendelkező férfiak és nők nem képesek rosszat cselekedni; hogy Éva biztosan nem fog meghalni, hanem inkább tovább fog élni az utódjuk személyében, aki azért fog felnőni, hogy áldást és egyensúlyt hozzon a világnak.

Még ha az isteni terv módosítására vonatkozó e munkatervet teljes őszinteséggel és a világ jólétére vonatkozó legmagasabb rendű késztetés mellett tervezik meg és hajtják is végre, akkor is rosszat képezett volna, mert a helyes célokat rossz úton kívánta elérni, mert letért a helyes útról, eltért az isteni tervtől.

Az igaz, hogy Éva szépnek találta Kánót, és megértette mindazt, amit a csábítója ígért azzal, hogy „új és teljesebb ismeretekre tesz szert az emberi dolgokról és gyorsabban felfogja az emberi természetet, azon túl, amit az ádámi természet megértése nyújt”.

 

Azon az éjszakán ott a Kertben én beszéltem az ibolyaszín faj atyjával és anyjával, mert a sajnálatos körülmények között ez az én kötelességem volt. Figyelmesen meghallgattam a beszámolójukat mindarról, ami Éva Anya vétkéhez vezetett és mindkettőjüknek adtam javaslatot és tanácsot a kialakult helyzetre. Némely tanácsomat megfogadták; másokat nem. Ez az egyeztetés a ti irataitokban úgy jelenik meg, mint hogy „szólította ugyanis az Úr Isten Ádámot és Évát, és mondta nékik, ‚Hol vagytok?’” A későbbi nemzedékeknek szokásuk volt, hogy minden szokatlan és különleges dolgot, legyen az természetes vagy szellemi, közvetlenül az Istenek személyes beavatkozásának tulajdonítottak.

5. A VÉTEK KÖVETKEZMÉNYEI

Éva csalódottsága igazán megrendítő volt. Ádám megértette az egész kellemetlen helyzetet és bár mélyen lesújtott és csüggedt volt, csak sajnálatot és rokonszenvet tanúsított a vétkes felesége iránt.

A hiba felismerésével járó kétségbeesés volt az, ami miatt Ádám, Éva félrelépésének másnapján felkereste Laottát, azt a ragyogó nodfi asszonyt, aki a Kert nyugati tanodáinak vezetője volt, és előre megfontoltan elkövette Éva oktalan cselekedetét. De ne értsétek félre; Ádámot nem vezették félre; ő pontosan tudta, hogy mire készül; szándékosan úgy döntött, hogy osztozik Éva sorsában. Ádám a halandóinál erősebb ragaszkodással szerette a feleségét, és az a gondolat, hogy esetleg nélküle, egymagában kell itt maradnia az Urantián, több volt, mint amit el tudott viselni.

Amikor megtudták, hogy mi történt Évával, a Kert feldühödött lakói irányíthatatlanná váltak; hadat üzentek a közeli nodfi településnek. Kiözönlöttek az Éden kapuin és lerohanták e felkészületlen embereket és mindenestül kiirtották őket – férfi, nő, gyermek, egy sem maradt meg. És Kánó, a még meg sem született Káin apja, szintén elpusztult.

Amikor Szerapatatia megtudta, hogy mi történt, erőt vett rajta a megdöbbenés, és a félelemtől és a bűntudattól magánkívül volt. Másnap a nagy folyóba ölte magát.

Ádám gyermekei próbálták megvigasztalni zaklatott lelkiállapotú anyjukat, míg az apa magányosan kóborolt harminc napig. Ennek az időszaknak a végére megérett benne az elhatározás, és Ádám visszatért otthonába és tervezni kezdte a jövőbeli teendőket.

A félrevezetett szülők botorságának következményeiben nagyon gyakran osztoznak az ártatlan gyermekeik is. Ádám és Éva egyenes és nemes fiait és leányait elöntötte a felfoghatatlanul gyászos eseménnyel járó leírhatatlan szomorúság, mely nagy szerencsétlenség oly hirtelenül és könyörtelenül ütött rajtuk.

E gyermekek idősebbjei még ötven évvel később sem lábaltak ki teljesen e megrendítő napok szomorúságából és levertségéből, különösen annak a harmincnapos időszaknak a rettegéséből, mely alatt az apjuk távol volt és a levert anyjuk semmit sem tudott arról, hogy a férje merre jár vagy hogy mi lett a sorsa.

Az idő haladt előre, de Ádám egészen az Éva vétkét követő hetvenedik napig nem volt bizonyos a vétkük természetében, amikor is a Melkizedek-fogadók visszatértek az Urantiára és átvették a világ ügyeinek irányítását. Ekkor már tudták, hogy vétkeztek.

De még több probléma volt kialakulóban: Az Éden melletti nodfi település kiirtásának híre gyorsan eljutott északra, Szerapatatia hazai törzseihez, és egy nagy hadsereg gyülekezett az Éden lerohanására. És ez volt a kezdete az ádámfiak és a nodfiak közötti hosszú és elkeseredett háborúskodásnak, mert ezek az ellenséges összecsapások még jóval azután is folytatódtak, hogy Ádám és követői elvándoroltak az Eufrátesz völgyében lévő második kertbe. Heves és hosszan tartó lett az „ellenségeskedés a férfi és az asszony között, a férfi magva és az asszony magva között”.

6. ÁDÁM ÉS ÉVA ELHAGYJA A KERTET

Amikor Ádám megtudta, hogy a nodfiak serege megindult, a melkizedekekhez fordult tanácsért, ők azonban nem voltak hajlandók tanácsot adni, csak annyit mondtak, hogy bármilyen megoldást választ is, tegye azt, amiről azt gondolja, hogy a legjobb és a legígéretesebb a lehetőség szerint baráti alapú együttműködés kialakítása szempontjából. A melkizedekeknek megtiltották, hogy Ádám és Éva személyes terveibe beleavatkozzanak.

Ádám tudta, hogy ő és Éva vétkezett; a melkizedekek jelenléte ezt sugallta, bár a személyes helyzetük jövőbeli alakulásáról még mindig nem tudott semmit. Egy egész napos tanácskozást tartott mintegy ezerkétszáz hű követőjével, akik kötelezték magukat, hogy követik a vezetőiket, és másnap délben e zarándokok új otthon keresésére indulva elhagyták az Édent. Ádám nem szeretett volna háborúzni és ennek megfelelően ellenállás nélkül átadta a nodfiaknak az első kertet.

Az édeni utazók vonulatát egy jerusemi szeráfi szállítóegység érkezése állította meg a Kertből való elindulásuk harmadik napján. És Ádám és Éva ekkor értesült először arról, mi fog történni a gyermekeikkel. Ahogy a szállítmány ott állt, azok a gyermekek, akik már elérték a döntéshozatali életkort (a húszéves kort) lehetőséget kaptak a döntésre, hogy vagy az Urantián maradnak a szüleikkel vagy a Norlatiadek Fenségeseinek gyámoltjai lesznek. A kétharmaduk úgy döntött, hogy az Edentiára megy; nagyjából egyharmaduk határozott úgy, hogy a szüleikkel marad. A döntéshozatali életkornál fiatalabbak mindegyikét az Edentiára vitték.

Senki sem szemlélhette ezen Anyagi Fiú és Leány és az ő gyermekeik elválását anélkül, hogy meg ne értette volna, hogy a vétkesek útja mily nehéz. Ádám és Éva ezen utódai jelenleg az Edentián vannak; hogy miként rendelkeztek felőlük, azt nem tudjuk.

7. ÁDÁM ÉS ÉVA LEÉPÜLÉSE

Még az édeni utazók vonulatának veszteglése alatt történt, hogy Ádám és Éva értesült a vétkük természetéről és a sorsuk alakulásáról. Az ítélet kihirdetésére Gábriel jelent meg. És az ítélet így hangzott: Az Urantia bolygó Ádámja és Évája vétekben bűnösnek találtatott; megszegték azt az egyezséget, mely az e lakott világ uraiként való megbízatásuk részét képezte.

Bár a bűnös voltuk lesújtotta őket, Ádám és Éva azért nagyon örült annak a bejelentésnek, hogy a szalvingtoni bíráik felmentették őket „a világegyetemi kormányzat semmibe vételének” minden vádja alól. Lázadásban nem találták őket bűnösnek.

Az édeni párt tájékoztatták, hogy a teremtésrész halandóinak szintjére fokozták le magukat; hogy ezentúl urantiai férfiként és asszonyként kell viselkedniük, s a világ fajainak jövője lesz az ő jövőjük is.

Még jóval azelőtt, hogy Ádám és Éva elhagyta a Jerusemet, az oktatóik teljes mértékben felvilágosították őket azokról a következményekről, melyek az isteni tervektől való bármely alapvető eltéréssel járnak. Én személyesen és több alkalommal is figyelmeztettem őket, az Urantiára való megérkezésük előtt és után egyaránt, hogy a halandói húsvér test szintjére való lefokozás lesz az a biztos eredmény, biztos büntetés, mely a bolygói küldetésük végrehajtásában való vétkezéssel elkerülhetetlenül együtt fog járni. De a fiúi besorolásúak anyagi rendje halhatatlan állapotának ismerete lényeges dolog annak világos megértéséhez, hogy Ádám és Éva vétke milyen következményekkel járt.

1. Ádám és Éva, a jerusemi társaikhoz hasonlóan, halhatatlan állapotban volt a Szellem elme-gravitációs körével fenntartott értelmi társuláson keresztül. Amikor az elmebéli elszakadás ezt az alapvető éltetőerőt megszakítja, akkor, függetlenül a teremtményi lét szellemi szintjétől, a halhatatlan helyzet elvész. A halandói állapotot követő testi pusztulás elkerülhetetlen következménye volt Ádám és Éva értelmi vétkének.

2. Az urantiai Anyagi Fiú és Leány, akit szintén az e világi halandói húsvér testhez való hasonlatosságban személyesítettek meg, függött még attól a kettős keringési rendszernek a meglététől is, melynek egyike a fizikai természetükből eredt, a másika pedig az élet fájának levelében tárolt felsőbb-energiából.

A főangyali felügyelő mindig arra intette Ádámot és Évát, hogy a hitszegés végső soron besorolásbeli visszavetéshez vezet, az ezen energiaforráshoz való hozzáférést a vétkezésüket követően meg fogják tagadni tőlük.

Kaligasztiának sikerült tőrbe csalnia Ádámot és Évát, de nem tudta elérni ama célját, hogy bevonja őket a világegyetemi kormányzat elleni nyílt lázadásba. Amit tettek, az valóban rossz dolog volt, de sohasem voltak bűnösök az igazság semmibevételében, és tudatosan nem is csatlakoztak az Egyetemes Atya és az ő Teremtő Fia pártatlan uralma elleni lázadáshoz.

8. AZ EMBER ÚGYNEVEZETT BŰNBEESÉSE

Ádám és Éva az anyagi fiúi elismertség magas méltóságáról a halandó ember alacsonyrendű szintjére zuhant. De ez nem az ember bűnbeesése volt. Az emberi fajt az ádámi vétek közvetlen következményei ellenére felemelték. Bár megbukott az az isteni terv, hogy az Urantia népei megkapják az ibolyaszín fajt, a halandó fajok óriási mértékben részesültek abból a korlátozott mértékű hozzájárulásból, melyet Ádám és az ő leszármazottai biztosítottak az urantiai fajok számára.

Nem történt olyasmi, mint „az ember bűnbeesése”. Az emberi faj története a fokozatos evolúció története, és az ádámi alászállás nagymértékben fejlettebb szintre emelte a világ népeit a korábbi élőlénytani állapotukhoz képest. Az Urantia felsőbbrendűnek tekinthető fajai olyan örökségi tényezőkkel bírnak, melyek négy különböző forrásból származnak: az andonfiaktól, a sangik fajoktól, a nodfiaktól, és az ádámfiaktól.

Ádámra nem szabad úgy tekinteni, mint az emberiség átkának okára. Jóllehet az isteni terv kivitelezésében elbukott, és bár megszegte az Istenséggel kötött megállapodást, bár ő és a felesége a teremtményi helyzetét tekintve biztosan lefokozódott, mindezek ellenére, az emberi fajhoz való hozzájárulásuk sokat segített a polgárosodás kibontakozásában az Urantián.

A Paradicsomra tartó felemelkedésetek során sohasem fogtok nyerni semmit sem azzal, ha türelmetlenségből megpróbálkoztok a meghatározott és isteni terv kijátszásával lerövidített eljárások, személyes találmányok vagy olyan egyéb eszközök révén, melyekkel javítani akartok a tökéletes úton, a tökéleteshez vezető úton és az örökkévaló tökéletesség érdekében kialakított úton.

Mindent egybevetve a bölcsesség ennél lehangolóbban valószínűleg még sohasem vallott kudarcot az egész Nebadon egyetlen bolygóján sem. De nem meglepő, hogy ilyen botlások előfordulnak az evolúciós világegyetemek ügyeiben.

Mi egy óriási teremtésösszesség része vagyunk, és nincs semmi különös abban, hogy nem minden működik tökéletesen; a világegyetemünket nem tökéletesként teremtették. A tökéletesség az örökkévaló célunk, nem pedig az eredetünk.

[Közreadta Szolonia, a szeráfi „hang a Kertben”.]

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.