Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

53. ÍRÁS – A LUCIFER-FÉLE LÁZADÁS

 

Lucifer egy, a Nebadonból származó, kiváló elsőrendű Lanonandek Fiú volt. Számos csillagrendszerben szerzett tapasztalatokat a szolgálatban, csoportjának főtanácsosa volt, és bölcsessége, éleslátása és hatékonysága kiemelte a többiek közül.

 

Lucifert a 37-es számon tartották nyilván a rendjében, és amikor a melkizedekektől a megbízatását megkapta, akkor azon száz személyiség közé tartozott, akik a fajtájának hétezer egyede közül a legrátermettebbek és a legkiválóbbak voltak. Egy ilyen nagyszerű kezdetet követően, gonoszságok és vétkek során át elmerült a bűnben és ma azon három Csillagrendszer Fejedelem közé tartozik a Nebadonban, akik engedtek az önös késztetésnek és megadták magukat a helytelenül értelmezett személyi szabadság álokoskodásának – a világegyetemi engedelmesség elutasításának és a testvéri kötelességek semmibevételének, a mindenségrendi kapcsolatok iránti vakságnak.

A Nebadon világegyetemben, Krisztus Mihály működési területén, a lakott világoknak tízezer csillagrendszere létezik. A Lanonandek Fiak teljes történelmében, ezen ezer csillagrendszerben és a világegyetemi központokban végzett összes működésük során mindössze három Csillagrendszer Fejedelem szegült ellen a Teremtő Fiú kormányzásának.

1. A LÁZADÁS VEZETŐI

Lucifer nem felemelkedő lény volt; ő a helyi világegyetem teremtett Fia volt, és azt mondták róla, hogy: „Feddhetetlen voltál útjaidban attól a naptól fogva, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtatott benned.” Sokszor tanácskozott az edentiai Fenségesekkel. És Lucifer az „Isten szent hegyén”, a Jerusem igazgatási hegyén uralkodott, mert ő volt az elsőszámú vezetője egy 607 lakott világból álló nagy csillagrendszernek.

Lucifer csodálatos lény volt, kiváló személyiség; a világegyetemi hatásköri rangsorban közvetlenül a konstellációs Fenséges Atyák után állt. Törvényszegése ellenére a neki alárendelt személyiségek tartózkodtak attól, hogy tiszteletlenséget és megvetést mutassanak vele szemben azt megelőzően, hogy Mihály az Urantián megtestesült volna. Még Mihály főangyala sem „vádolta őt” Mózes feltámadása idején, „hanem egyszerűen csak annyit mondott, hogy ‚feddjen meg téged az Ítélő’”. Az ilyen ügyekben ítélkezni ugyanis a felsőbb-világegyetemi vezetők, a Nappalok Elődei jogosultak.

Lucifer ma már a Satania bukott és címétől megfosztott Fejedelme. A tetszelgés a leginkább végzetes dolgok közé tartozik, még a mennyei világ magas személyiségei esetében is. Luciferről mondták: „Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben.” A régi látnokotok írta, látván az ő szomorú állapotát: „Miként estél alá az égről, ó Lucifer, hajnal fia! Levágattál a földre, aki a világokat összezavarni merészeltél!”

Luciferről igen keveset hallottak az Urantián abból a tényből kifolyólag, hogy főhadnagyát, Sátánt bízta meg az ügyeinek igazgatásával a bolygótokon.

Sátán a lanonandekek ugyanazon elsőrendű csoportjába tartozott, azonban sohasem működött Csillagrendszer Fejedelemként; teljes lényével csatlakozott a luciferi felkeléshez. Az „ördög” nem más, mint Kaligasztia, az Urantia Bolygóhercegének tisztségéből eltávolított, a lanonandekek második rendjébe tartozó Fiú. Amikor Mihály húsvér testben az Urantián tartózkodott, akkor Lucifer, Sátán és Kaligasztia szövetkezve igyekezett azon, hogy az alászállási küldetése kudarcot valljon.

De ők vallottak teljes kudarcot.

Abaddon Kaligasztia kíséretének vezetője volt. Követte urát a lázadásban és végig az urantiai lázadók elsőszámú vezetője maradt. Beelzebub a hűtlen köztes teremtmények vezetője volt, aki szövetséget kötött a hitszegő Kaligasztia erőivel.

A sárkány pedig mindezen rossz személyek jelképi ábrázolása lett. Mihály győzelmét követően „Gábriel lejött a Szalvingtonról és hosszú időre megkötötte a sárkányt (az összes lázadó vezért)”. A jerusemi szeráf-lázadókról írták: „És az angyalokat, akik nem tartották meg első állapotukat, hanem elhagyták lakóhelyüket, a nagy nap ítéletére a sötétség erős bilincseire vetette.”

2. A LÁZADÁS OKAI

Lucifer és első helyettese, Sátán több mint ötszázezer évig uralkodott a Jerusemen, amikor szívükben kezdtek szembefordulni az Egyetemes Atyával és az ő akkori kormányzó Fiával, Mihállyal.

A Satania csillagrendszerben nem uralkodtak olyan furcsa vagy különleges viszonyok, melyek lázadást vetítettek volna elő vagy annak kedveztek volna. Úgy hisszük, hogy az ötlet Lucifer elméjében bukkant fel és ott öltött alakot, és hogy bárhol lett volna is, akkor is ilyen lázadást szított volna. Lucifer először Sátánnal közölte a terveit, de több hónapra volt szüksége ahhoz, hogy a rátermett és ragyogó társának elméjét mindezzel megfertőzze. Azonban amint elfogadta a lázadó elveket, Sátán a „saját jogok és a szabadság” feltétlen és őszinte híve lett.

Soha senki nem sugallta Lucifernek a lázadást. A Mihály akaratával és az Egyetemes Atya terveivel való szembenállás részét képező saját jogok ideája, mely szembenállásra az adott okot, ahogyan Mihály e terveket képviselte, Lucifer saját elméjében jelent meg. Viszonya a Teremtő Fiúval bensőséges és mindig szívélyes volt. Saját elméjének felmagasztalását megelőzően Lucifer sohasem adott hangot a világegyetemi igazgatással való elégedetlenségének. Hallgatása ellenére a szalvingtoni Nappalok Szövetsége több mint száz szabványéven keresztül jelezte az Uverszának, hogy Lucifer elméjében nincs béke. Ezen információt eljuttatták a Teremtő Fiúnak és a Norlatiadek Konstellációs Atyáinak is.

Ebben az időszakban Lucifer egyre bírálóbban viszonyult a világegyetemi igazgatás egész tervéhez, de mindig őszinte hűséget mutatott a Legfőbb Urak irányában. Az első nyílt hitszegésére Gábriel jerusemi látogatásakor került sor, s ez néhány nappal a Lucifer-féle Szabadság-nyilatkozat kihirdetése előtt történt. Gábriel olyannyira bizonyos volt a lázadás küszöbön álló kitörésében, hogy egyenesen Edentiába ment abból a célból, hogy tanácskozzon a Konstellációs Atyákkal a nyílt lázadás esetén foganatosítandó intézkedésekről.

Nagyon nehéz meghatározni a pontos okát vagy okait annak, amely végül a luciferi lázadáshoz vezetett. Mindössze egyetlen dologban vagyunk biztosak, s ez a következő: Bármi is volt az előzmény, az Lucifer elméjében bukkant fel. Lennie kellett egyfajta öntelt büszkeségnek, mely önmagát táplálva önáltatásig fajult, melynek eredményeként Lucifer egy időre tényleg meggyőzte magát arról, hogy a lázadás kitervelése ténylegesen a csillagrendszer, sőt, a világegyetem javát szolgálja.

Amikor a tervei odáig fejlődtek, hogy minden hiú reménye szertefoszlott, Lucifer már kétségkívül túl messzire jutott ahhoz, hogy az eredeti és bajkeverő büszkesége megálljt parancsolhasson neki. E tapasztalásban egyszer csak kétszínűvé vált, s a benne lévő rossz szándékos és akaratlagos bűnné változott. Hogy ez valóban így történt, azt tanúsítja e kiváló vezető későbbi viselkedése. Már régen felajánlották neki, hogy tanúsítson megbánást, de csak néhány beosztottja fogadta el a felajánlott kegyelmet. Az edentiai Nappalok Hűséges Követője, a Konstellációs Atyák felkérésére, személyesen ismertette neki Mihály tervét e hírhedt lázadók megmentésére, azonban a Teremtő Fiú irgalmát mindig elutasította, mégpedig minden alkalommal egyre növekvő lenézéssel és megvetéssel.

3. A LUCIFERI KIÁLTVÁNY

Bármi volt is a bajok igazi forrása Lucifer és Sátán szívében, a lázadás végső kitörésére a Lucifer-féle Szabadság-nyilatkozat formájában került sor. A lázadók vitatétele három alapon nyugodott:

1. Az Egyetemes Atya valósága. Lucifer azt állította, hogy az Egyetemes Atya valójában nem is létezik, és hogy a fizikai gravitáció és a térenergia eredendően jelen van a világegyetemben, továbbá, hogy az Atya hitregéjét a paradicsomi Fiak találták ki azért, hogy az Atya nevében uralhassák a világegyetemeket. Tagadta, hogy a személyiség az Egyetemes Atya ajándéka. Még azt is állította, hogy a végleges rendű lények összejátszottak a paradicsomi Fiakkal az egész teremtés megtévesztése érdekében, ugyanis sohasem tértek vissza az Atya tényleges személyiségéről alkotott olyan egyértelmű ideával, amely úgy mutatná be őt, ahogyan a Paradicsomon érzékelhető. A tiszteletet és a tudatlanságot gátlástalanul kihasználta. A vád megdöbbentő, szörnyű és gyalázatos volt. A véglegességet elértek elleni eme burkolt támadás volt az, mely kétségkívül arra késztette később a felemelkedő létpolgárokat a Jerusemen, hogy kitartsanak és ellenálljanak a lázadók minden ajánlatának.

2. A Teremtő Fiú – Mihály – világegyetemi kormányzása. Lucifer amellett érvelt, hogy a helyi csillagrendszerek kapjanak önállóságot. Vitatta a Teremtő Fiú, Mihály jogát a Nebadon feletti fennhatóságra, melyet holmi feltételezett paradicsomi Atya nevében gyakorol, továbbá vitatta annak jogosságát is, hogy Mihály minden személyiségtől e nem látható Atya számára hűséget követel. Azt állította, hogy a teljes istenimádati terv nem más, mint ügyes húzás a paradicsomi Fiak felmagasztalására. Hajlott arra, hogy Mihályt mint Teremtő-atyját elismerje, viszont nem fogadta el úgy, mint Istenét és igaz urát.

A legelszántabb támadást a Nappalok Elődeinek – az „idegen hatalmasságoknak” – azon joga ellen indította, hogy beleavatkozhatnak a helyi csillagrendszerek és világegyetemek ügyeibe. E vezetőket zsarnoknak és bitorlóknak bélyegezte.

Arra ösztönözte követőit, hogy higgyenek abban, hogy e vezetők egyike sem avatkozhat bele a hazai ügyek vitelébe, ha az emberek és az angyalok bátran kiállnak magukért és elszántan követelik a jogaikat.

Azt vallotta, hogy a Nappalok Elődei ítéletvégrehajtóinak nem szabadna megengedni a helyi csillagrendszerekben való működést, már ha az ottani lakosok élni akarnak a függetlenségi jogukkal. Azt képviselte, hogy a halhatatlanság a csillagrendszerbeli személyiségek eredendő sajátsága, hogy a feltámadás természetes és önmagától végbemenő, és hogy minden lény örökké fog élni, kivéve, ha a Nappalok Elődeinek ítéletvégrehajtói önkényesen és igazságtalanul közbeavatkoznak.

3. Támadás a felemelkedő halandók képzésének egyetemes terve ellen. Lucifer azt képviselte, hogy túlságosan is sok időt és energiát fordítanak azon tervre, hogy alaposan felkészítsék a felemelkedő halandókat a világegyetemi igazgatási elvekre, azon elvekre, melyek állítása szerint erkölcstanilag kifogásolhatók és tévesek. Tiltakozott azon korszaknyi hosszúságú program ellen, melynek célja a tér halandóinak felkészítése valamiféle ismeretlen végzetre, és a véglegességet elért lények testületének jerusemi jelenlétét úgy minősítette, mint annak bizonyítékát, hogy e halandók korszaknyi időt töltöttek el egy tisztán kitalált végzetre való felkészülés érdekében. Levezetés útján rámutatott, hogy a véglegességet elért lények olyan, nem dicsőbb sorsot nyertek el, mint hogy visszatérjenek a származásuk helyéhez hasonló szerény szférákra. Azt állította, hogy a túl sok fegyelmezéssel és a hosszadalmas felkészítéssel elrontották őket, és hogy ők valójában elárulták halandó társaikat, mert közreműködnek abban a leigázási tervben, melyben a felemelkedő halandók valamiféle hitregén alapuló örök végzetének képzetét erőltetik rá a teremtésösszességre. Azt képviselte, hogy a felemelkedők az egyéni önmeghatározás szabadságát élvezhessék. Kifogásolta és elutasította a halandói felemelkedésre vonatkozó, az Isten paradicsomi Fiai által hitelesített és a Végtelen Szellem által támogatott egész tervet.

És Lucifer ezzel a Szabadság-nyilatkozattal indította el a sötétség és a halál tobzódását.

4. A LÁZADÁS KITÖRÉSE

A luciferi kiáltvány kiadására a Satania éves nagytanácskozásán, az üvegtengeren került sor, az összegyűlt jerusemi seregek jelenlétében, az év utolsó napján, urantiai időben mérve mintegy kétszázezer évvel ezelőtt. Sátán kihirdette, hogy imádhatók a világegyetemi térerők – legyenek azok fizikaiak, értelmiek vagy szellemiek – azonban engedelmességet fogadni csakis a tényleges és jelenlévő uralkodónak, Lucifernek szabad, aki az „emberek és az angyalok barátja” és a „szabadság Istene”.

A luciferi lázadás csatakiáltása a saját jogok volt. Egyik fő érvük az volt, hogy ha az önkormányzatiság jó és megfelelő a melkizedekek és egyéb csoportok számára, akkor az éppúgy jó mindenféle rendű értelem számára is. Merészen és következetesen kiállt az „elme egyenlősége” és „az értelem testvérisége” mellett. Azt képviselte, hogy minden kormányzatnak a helyi bolygóra kell szűkítenie a hatáskörét és mindezek önkéntes szövetségének hatásköre pedig a helyi csillagrendszerre legyen érvényes. Minden egyéb felügyeletet megengedhetetlennek tartott. Megígérte a Bolygóhercegeknek, hogy világukat legfelsőbb úrként irányíthatják. Nem ismerte el a jogalkotó tevékenységek székhelyének a konstellációs központot és érvénytelennek tekintette az igazságszolgáltatási eljárásoknak a világegyetemi fővárosban való lefolytatását.

Amellett érvelt, hogy mindeme kormányzati feladatköröket a csillagrendszeri fővárosokba kell összpontosítani, továbbá fel kell állítani azok saját törvényhozói testületét, és meg kell szervezni azok saját bíróságait Sátán felügyelete alatt. Úgy rendelkezett, hogy a lázadó világok hercegei hasonlóképpen cselekedjenek.

Lucifer egész igazgatási testülete egységesen átállt és nyilvánosan esküt tettek, mint a „felszabadított világok és rendszerek” új vezetője kormányának tagjai.

Noha korábban két lázadás is volt a Nebadonban, azok távoli konstellációkban törtek ki. Lucifer szerint e felkelések azért voltak sikertelenek, mert az értelmek többsége nem követte a vezetőit. Amellett érvelt, hogy a „többség uralkodjon”, s hogy „az elme tévedhetetlen”. Nyilvánvalóan a világegyetemi vezetők által a neki adott szabadság éltette a gyalázatos mesterkedéseinek jelentős részét. Szembeszállt minden felettesével; ők látszólag mégsem vettek tudomást a dolgairól. Szabad kezet kapott álnok tervének végrehajtásához, melynek útjába nem gördítettek akadályt és nem is hátráltatták azt.

Az igazság eljövetelének irgalmas késlekedésében Lucifer annak bizonyítékát látta, hogy a paradicsomi Fiak kormánya képtelen a lázadás megfékezésére. Nyíltan szembeszállt Mihállyal, Immanuellel és a Nappalok Elődeivel, és pimasz, kihívó magatartást tanúsított velük szemben, majd pedig rámutatott arra tényre, hogy a válasz hiánya fényes bizonyítéka a világegyetemi és felsőbb-világegyetemi kormányok tehetetlenségének.

Gábriel személyesen jelen volt mindezen pártos fejleményeknél és csak annyit felelt, hogy a kellő időben majd szólni fog Mihály nevében, és hogy minden lény szabadon és befolyástól mentesen dönthet; hogy „a Fiaknak az Atya nevében működő kormánya csakis az olyan hűségre és áhítatra tart igényt, mely önkéntes, őszinte és nem enged az álokoskodásnak”.

Lucifernek megengedték, hogy teljes egészében felépítse és alaposan megszervezze lázadó kormányzását, mielőtt Gábriel egyáltalán hozzálátott volna ahhoz, hogy szembeszálljon az elszakadás jogával vagy hogy ellenlépéseket tegyen a lázadó hírveréssel szemben. A Konstellációs Atyák azonban e hűtlen személyiségek cselekvési hatáskörét azonnal a Satania csillagrendszerre korlátozták. Mindazonáltal e késedelmi időszak nagy próba és megmérettetés elé állította az egész Satania hűséges lényeit. Néhány évig általános volt a zavar, és nagy felfordulás uralkodott a lakóvilágokon is.

5. AZ ÖSSZEÜTKÖZÉS TERMÉSZETE

A sataniai lázadás kitörését követően Mihály tanácskozott paradicsomi testvérével, Immanuellel. A meghatározó jelentőségű megbeszélést követően Mihály bejelentette, hogy ugyanazt a politikát fogja követni, melyet a hasonló felkelések esetében a múltban is alkalmazott, vagyis a be nem avatkozás politikáját.

E lázadás idején, valamint a két korábbi alkalmával a Nebadon világegyetemben még nem volt abszolút és személyes fennhatósága senkinek sem. Mihály isteni jogon uralkodott, mint az Egyetemes Atyától kirendelt kormányzó, de nem úgy, mintha ezt a saját jogán tenné. Ekkor még előtte állt az alászállási létpálya teljesítése; ekkor még nem rendelkezett „minden hatalommal a mennyben és a földön”.

A lázadás kitörésétől kezdve addig a napig, amikor a Nebadon teljhatalmú urának nyilvánították, Mihály sohasem szállt szembe Lucifer lázadó erőivel; urantiai időben mérve csaknem kétszázezer évig hagyta, hogy a maguk útját járják. Krisztus Mihály ma már bőven elegendő hatalommal és hatáskörrel rendelkezik ahhoz, hogy a hűtlenség effajta kitörését azonnal, sőt akár véglegesen is kezelni tudja, viszont abban kételkedünk, hogy e teljhatalom arra késztetné, hogy másként járjon el, ha egy ilyen felkelés esetleg kitörne.

Lévén, hogy Mihály a döntése szerint tartózkodott a luciferi lázadás elleni tényleges harctól, ezért Gábriel összehívta az irányítása alá tartozó törzskart az Edentián, és a Fenségesekkel való tanácskozást követően átvette a Sataniához hű seregek feletti parancsnokságot. Mihály a Szalvingtonon maradt, míg Gábriel a Jerusemre ment, és az Atyának – ugyanazon Egyetemes Atyának, akinek személyét Lucifer és Sátán tagadta – ajánlott szférán új minőségében hivatalosan is megmutatkozott a hűséges személyiségek összegyűlt sokasága előtt, és felmutatta Mihály lobogóját, a teremtésösszesség Háromsági kormányzásának anyagi jelvényét, a fehér alapon három égszínkék egyközepű kört.

Lucifer jelvénye egy fehér alapon vörös kört ábrázoló lobogó volt, mely vörös kör a belsejében egy fekete teli kört tartalmazott.

„És lett a mennyben háborúskodás; Mihály parancsnoka és az ő angyalai harcoltak a sárkánnyal (Luciferrel, Sátánnal és a hitszegő hercegekkel); és a sárkány és a lázadó angyalok küzdöttek, de nem diadalmaskodtak.” E „mennyei háború” nem olyan fizikai csata volt, ahogyan az efféle harcot az Urantián elképzelik. A küzdelem első időszakában Lucifer folyamatosan szónokolt a bolygó fogadótermében. Gábriel a közelben létesített főhadiszállásról szüntelenül megválaszolta a lázadói álokoskodásokat. A szférán jelenlévő különféle személyiségek, akik még nem voltak biztosak a választásban, a vitában a két oldalról elhangzott érveket figyelve jutottak végső elhatározásra.

De e mennyei háború nagyon szörnyű és igencsak valóságos volt. Ugyan nem jellemezték a fizikai hadviselés azon embertelenségei, melyek az éretlen világokon szokványosak, azonban a küzdelem jellege sokkal halálosabb volt; az anyagelvi harcban a testi élet forog veszélyben, de a mennyei háborúban az örök élet forog kockán.

6. EGY ÁLLHATATOS SZERÁFPARANCSNOK

Számos személyiség sok nemes és lelkesítő példát mutatott az áhítatra és a hűségre azon időközben, mely az ellenségeskedés kitörése és az új rendszerúr és kíséretének megérkezése között eltelt. De az áhítatból eredő összes vitéz hőstett közül a legmegindítóbbnak a bátor Manotiának, a sataniai főparancsnokságon parancsnokhelyettesi beosztásban szolgáló szeráfnak a viselkedése számított.

A lázadás jerusemi kitörésekor a szeráfi seregek vezetője Lucifer ügye mellé állt. Ez kétségkívül megmagyarázza, hogy a negyedik rendbe tartozók, a csillagrendszeri ügyintéző szeráfok, közül miért tévedtek meg oly sokan. A szeráfvezetőt szellemileg elvakította Lucifer kiváló személyisége; viselkedése elbűvölte a mennyei lények alacsonyabb rendjeit. Egyszerűen nem voltak képesek felfogni, hogy egy ilyen káprázatos személyiség egyáltalán megtévedhetett.

Nem is olyan régen, a luciferi lázadás kitörése során szerzett tapasztalatai ismertetésekor, mondta Manotia: „De a legfelemelőbb pillanat a luciferi lázadással összefüggésben átélt azon borzongató kaland volt, amikor szeráfi parancsnokhelyettesként visszautasítottam, hogy a Mihály ellen tervezett támadásban részt vegyek; és az erős lázadók az összegyűjtött erőkkel az elpusztításomra törtek. Hatalmas felfordulás volt a Jerusemen, de egyetlen hű szeráf sem sérült meg.”

„Közvetlen felettesem vétsége következtében rám hárult a feladat, hogy mint a csillagrendszer zavarossá vált szeráfi ügyeinek címzetes igazgatója a jerusemi angyali seregek vezetését átvegyem. Erkölcsi támogatást kaptam a melkizedekektől, hatékony segítséget az Anyagi Fiaktól, cserbenhagyott a saját rendem egy jelentős csoportja, viszont nagyszerű támogatást nyújtottak a jerusemi felemelkedő halandók.”

„Mivel a luciferi elszakadás eredményeként elkerülhetetlenül mi is kiszakadtunk a konstellációs körökből, ezért a küzdelmünk sikere azon hírszerző testületünk hűségén múlott, akik segélykérésünket a közeli Rantulia csillagrendszerről az Edentiára továbbították; és úgy találtuk, hogy a rend uralma, a hűség értelme és az igazság szelleme magától győzedelmeskedett a lázadás, a saját jogok és az úgynevezett személyes szabadság felett; képesek voltunk folytatni a küzdelmet az új Csillagrendszer Fejedelemnek, Lucifer méltó utódának az eljöveteléig. És rögtön ezt követően kijelöltek a Melkizedek-fogadók urantiai testületébe, mely felügyeletet gyakorol a hűséges szeráfi rendek felett az áruló Kaligasztia világán, aki a szféráját azon ‚felszabadított világok és egyenjogúsított személyiségek’ újonnan kialakított rendszerének tagjává nyilvánította, melyeket a hírhedt Szabadság-nyilatkozatban Lucifer közreadott, amikor is felhívást intézett a ‚Satania rosszul vezetett és rosszul igazgatott világainak szabadságszerető, szabadgondolkodó és előretekintő értelmeihez’.”

Ez az angyal még most is az Urantián szolgál, a szeráfok társvezetői beosztásában.

7. A LÁZADÁS TÖRTÉNETE

A luciferi lázadás az egész csillagrendszerre kiterjedt. Harminchét szakadár Bolygóherceg állt át kormányának nagyobb részével a főlázadó oldalára. Egyedül a Panoptián nem sikerült a Bolygóhercegnek a maga oldalára állítania az embereit. E világon a melkizedekek irányításával az emberek Mihály támogatására gyülekeztek. Ellanora, e halandó terület egyik fiatal asszonya vezette az emberi fajokat, és azon a viszály-sújtotta világon egyetlen lélek sem állt Lucifer zászlaja alá. És a hű panoptiaiak azóta is az Atya szférájának és az azt körülvevő hét elkülönítő-világnak a felügyelőiként és építőiként szolgálnak a hetedik jerusemi átmeneti világon. A panoptiaiak nemcsak e világok valóságos őreiként tevékenykednek, hanem egyúttal Mihály személyes utasításainak megfelelően gondoskodnak a szférák szebbé tételéről is valamely jövőbeli célból és ismeretlen rendeltetésből kifolyólag. E feladatot az Edentiára való útjuk során teljesítik.

Ebben az időszakban Kaligasztia az Urantián képviselte Lucifer ügyét. A melkizedekek ügyesen szembeszálltak a hitehagyott Bolygóherceggel, azonban a határtalan szabadságról szóló álokoskodások és a saját jogokra vonatkozó téveszmék mindig megtalálták a módját e fiatal és fejletlen világ kezdetleges népei félrevezetésének.

 

Az egész elszakadási hírverést személyes közreműködés útján kellett kifejteni, mert a távközlési szolgáltatást és a bolygóközi közléscsere minden alapvető formáját a csillagrendszeri kör felügyelőinek határozata alapján felfüggesztették. A felkelés tényleges kitörésekor a teljes Satania csillagrendszert elszigetelték mind a konstellációs, mind pedig a világegyetemi köröktől. Ez idő alatt az összes bejövő és kimenő üzenetet a szeráfi közvetítők és a Független Hírvivők továbbították. A bukott világokhoz vezető köröket szintén elvágták annak érdekében, hogy Lucifer ne használhassa e széles csatornát gyalázatos tervének kivitelezéséhez. És e köröket mindaddig nem állítják helyre, míg a lázadók vezetői a Satania határain belül élnek.

Ez Lanonandek lázadás volt. A helyi világegyetemi fiak felsőbb rendjei nem csatlakoztak a Lucifer-féle elszakadási mozgalomhoz, bár a lázadó bolygókon tartózkodó Élethordozók némelyikét bizonyos fokig befolyásolta a hűtlen hercegek szította lázadás. A Háromságot-elért Fiak egyike sem tért rossz útra. A melkizedekek, a főangyalok és a Ragyogó Estcsillagok mind hűek maradtak Mihályhoz, és Gábriellel együtt derekasan küzdöttek az Atya akaratának és a Fiú uralmának érvényesítése érdekében.

Egyetlen paradicsomi származású lény sem vált hűtlenné. A Független Hírvivőkkel közösen főhadiszállást építettek ki a Szellem világán és végig az edentiai Nappalok Hűséges Követőjének vezetése alatt működtek. A békéltetők egyike sem vált hitehagyottá, és a Mennyei Adatrögzítők közül sem tért senki rossz útra. A Morontia Társak és a Lakóvilági Tanítók közül azonban sokan megtévedtek.

A legfelsőbb szeráfi rendből egyetlen angyal sem veszett el, de a következő rendbe, a felsőbb rendbe tartozóknak egy jelentős csoportját a lázadók becsapták és megtévesztették. A harmadik vagy felügyelő angyali rend néhány tagját úgyszintén félrevezették. Azonban a legszörnyűbb csapás a negyedik csoportot, az intéző angyalokat, a rendszerint a csillagrendszeri központokon teljesítendő szolgálatra beosztott szeráfokat sújtotta. Manotia csaknem a kétharmadukat megmentette, de kevéssel több mint egyharmaduk követte a vezetőiket a lázadók soraiba. Az intéző angyalokhoz tartozó összes jerusemi kerub egyharmada a hűtlen szeráfjukkal együtt veszett el.

A bolygók angyali segítői, vagyis azok közül, akiket az Anyagi Fiak mellé osztottak be, mintegy egyharmadot csaptak be a lázadók, és az átmenetben segédkezőknek csaknem a tíz százalékát tévesztettek meg. János ezt jelképesen látta, amikor a nagy vörös sárkányról azt írta: „És a farka utána vonzotta a menny csillagainak harmadrészét, és a sötétségbe vetette azokat.”

A veszteség az angyali sorokban volt a legnagyobb, de leginkább az alacsonyabb rendű értelmek csatlakoztak a pártütéshez. A 681.217 sataniai Anyagi Fiú közül kilencvenöt esett áldozatul a luciferi lázadásnak. A köztes teremtmények nagy számban vesztek oda azokon a bolygókon, ahol a Bolygóherceg Lucifer ügye mellé állt.

Sok tekintetben e lázadás volt a Nebadonban a legkiterjedtebb és legszörnyűbb minden hasonló esemény közül.

 

E felkelésben több személyiség vett részt, mint a másik kettőben együttesen. És a változhatatlan ellenszenv okán Lucifer és Sátán ügynökei még a gyermekek felkészítő tanodáit sem kímélték a véglegességet elértek oktatási bolygóján, sőt, inkább arra törekedtek, hogy az evolúciós világokról irgalomból kimenekített eme fejlődő elméket is megrontsák.

A felemelkedő halandók sérülékenyek voltak, de jobban ellenálltak a lázadók álokoskodásainak, mint az alacsonyabb rendű szellemek. Noha az alacsonyabb rendű lakóvilágokon sokan elbuktak azok közül, akik még nem érték el a teljes eggyé kapcsolódást az Igazítójukkal, mégis a felemelkedési terv bölcsességét dicséri, hogy a Jerusemen működő, sataniai felemelkedési létpolgársággal rendelkező halandók közül egy sem vett részt a luciferi lázadásban.

Az egész Nebadonban a mennyei értelmek minden elképzelhető csoportjából óráról órára és napról napra nyugtalan figyelők tódultak a hírközlő állomásokra, s nagy figyelemmel kísérték a sataniai lázadásról szóló híreket és ujjongva fogadták a folyamatosan közreadott híreket a felemelkedő halandók töretlen hűségéről, akik a melkizedekek vezetése alatt sikeresen ellenálltak mindazon körmönfont, rossz erők együttes és a térnyerésre irányuló erőfeszítéseinek, mely erők oly gyorsan gyülekeztek az elszakadás és a bűn zászlói alatt.

Csillagrendszer-időben mérve a „mennyei háború” kezdetétől számított több mint két évbe telt, míg Lucifer utóda elfoglalhatta a helyét. De végül eljött az új Fejedelem, aki kíséretével az üvegtavon szállt le. Én a Gábriel által mozgósított tartalékosok között voltam az Edentián, és jól emlékszem Lanaforge első üzenetére, melyet a Norlatiadek Konstellációs Atyáinak küldött. Az üzenet így szólt: „Egyetlen jerusemi polgár sem veszett oda. Minden felemelkedő halandó túlélte a viharos megpróbáltatást és a komoly megmérettetésből nyertesként és győzedelmesen emelkedett ki.” És a Szalvingtonra, az Uverszára és a Paradicsomra is eljutott a megnyugtató üzenet, miszerint a halandói felemelkedés túlélési tapasztalása adja a legnagyobb biztonságot a lázadás ellen és ez a legjobb védelem a bűnnel szemben is. A hűséges halandók e nemes, jerusemi csoportja 187.432.811 főből állt.

Lanaforge megérkezésével a lázadók vezetőit megfosztották a címűktől és minden vezetői hatalmuktól, bár megengedték nekik, hogy szabadon közlekedhessenek a Jerusemen, a morontia szférákon és még az egyes bolygókon is. A lázadók vezetői folytatták ármánykodó és félrevezető üzelmeiket abból a célból, hogy az emberek és angyalok elméit összezavarják és félrevezessék. De ami a Jerusem igazgatási hegyén kifejtett tevékenységüket illeti, „ott helyük többé nem volt”.

Jóllehet Lucifert megfosztották minden irányítási jogkörétől a Sataniában, akkoriban még nem létezett olyan helyi világegyetemi hatalom vagy bíróság, mely e gonosz lázadót elítélhette vagy elpusztíthatta volna; akkoriban Mihály még nem volt a legfelsőbb vezető. A Nappalok Elődei megtartották ugyan a Konstellációs Atyákat a csillagrendszeri kormány élén, azonban eddig még soha egyetlen döntést sem hoztak azon számos, még elintézetlen megkeresés ügyében, melyek Lucifer, Sátán és társaik jelenlegi helyzetének megítélésével és jövőbeli sorsának eldöntésével hozhatók összefüggésbe.

 

Tehát a lázadók e vezetőinek megengedték, hogy szabadon mozoghassanak a teljes csillagrendszerben, s tovább terjeszthessék elégedetlenkedő és a saját jogokra vonatkozó nézeteiket. De a csaknem kétszázezer urantiai év alatt nem tudtak újabb világot megtéveszteni. A Sataniában egyetlen további világ sem veszett el a harminchét világ bukása óta, még azon világok közül sem, melyek a lázadás kitörésének napja óta népesültek be.

8. AZ EMBER FIA AZ URANTIÁN

Mihály urantiai alászállási küldetésének teljesítéséig Lucifer és Sátán szabadon közlekedett a Satania csillagrendszerben. Végül együtt voltak jelen a világotokon akkor, amikor az Ember Fia elleni együttes támadást végrehajtották.

Előzőleg, amikor a Bolygóhercegek, az „Istennek Fiai” rendszeresen összegyűltek, „eljött Sátán is”, azt állítva, hogy a bukott Bolygóhercegek elszigetelt világait képviseli.

De Mihály végső alászállása óta ekkora szabadságot nem kapott a Jerusemen. Azt követően, hogy kísérletet tettek Mihály megrontására, amikor ő a húsvér testben volt, a Lucifer és Sátán iránti minden rokonszenv végleg kihunyt az egész Sataniában, legalábbis a bűn által elszigetelt világokon kívül.

Mihály alászállása véget vetett a luciferi lázadásnak az egész Sataniában, kivéve a hitehagyott Bolygóhercegek bolygóit. És ez volt Jézus személyes tapasztalásának jelentősége, közvetlenül a húsvér testben átélt halálát megelőzően, amikor egy nap közölte tanítványaival, hogy „és láttam Sátánt, mint a villámlást lehullani a mennyből”. Luciferrel jött az Urantiára, a végső, mindent eldöntő küzdelem céljából.

Az Ember Fia bízott a sikerben, és tudta, hogy a világotokon kivívott győzelme örökre megpecsételi a régi ellenségeinek sorsát, és nemcsak a Sataniában, hanem abban a két csillagrendszerben is, ahol a bűn felütötte a fejét. A halandók túlélését és az angyalok biztonságát jelentette, amikor Uratok válaszul Lucifer ajánlatára nyugodtan és isteni rendíthetetlenséggel azt válaszolta, hogy „Távozz tőlem, Sátán”. Elvileg ez volt a luciferi lázadás tényleges vége. Igaz, hogy az uverszai bíróságok még nem hoztak végső döntést Gábriel kérelme ügyében, miszerint a lázadók elpusztítandók, de idővel a döntésük kétségkívül megszületik, mert a perbeli meghallgatás első ütemére már sor került.

Az Ember Fia Kaligasztiát az Urantia eljáró Hercegének ismerte el majdnem egészen a haláláig. Jézus azt mondta: „Most van e világ megítéltetése; most vettetik ki e világ hercege”. És akkor, közeledve az életművének beteljesítéséhez, bejelentette, hogy „e világnak hercege megítéltetett”. És ugyanez a királyszékétől megfosztott és letaszított Herceg volt az, aki egyszer az „Urantia Istenének” nevezte magát.

Mihály utolsó cselekedete az Urantia elhagyása előtt az volt, hogy kegyelmet ajánlott Kaligasztiának és Daligasztiának, de ők e nagyvonalú ajánlatot gorombán visszautasították. Kaligasztia, a hitehagyott Bolygóhercegetek még mindig szabadon van az Urantián s gyalázatos terveinek kivitelezésén munkálkodhat, de már abszolút semennyi hatalma sincs ahhoz, hogy az emberek elméjét megszállja, és ahhoz sem, hogy lelkükhöz férkőzve megkísértse vagy megrontsa őket, hacsaknem ők maguk ténylegesen is fel kívánják venni az ő gonosz jelenlétének átkát.

Mihály megtestesülését megelőzően a sötétség ezen urai az Urantia feletti fennhatóságuk megtartására törekedtek, és szívósan ellenálltak az alacsonyabb rendű és alárendelt mennyei személyiségeknek. Azonban pünkösd napja óta ezen áruló Kaligasztia és a vele egyenlő mértékben hitvány társa, Daligasztia, a paradicsomi Gondolatigazítók isteni fensége és az Igazság védő Szelleme, Mihály szelleme előtt tartatik fogságban, mely szellem minden húsvér testben élőre kiáradt.

De egyetlen bukott szellem sem rendelkezett még így sem elég hatalommal ahhoz, hogy az Isten gyermekeinek elméjét megszállja vagy a lelküket meggyötörje. Sem Sátán, sem Kaligasztia nem érinthette meg vagy közelíthette meg az Isten hites fiait; a hit hatékony vértezet a bűn és a gonoszság ellen. Igaz az, hogy: „Aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.”

Általában, amikor valamely gyenge és romlott halandókról azt feltételezik, hogy ördögök és démonok befolyása alá kerültek, akkor pusztán arról van szó, hogy lényüket a saját eredendő és aljas hajlamaik uralják, a természetes hajlamaik vezetik őket rossz útra. Az ördögnek nagyon sokat rónak fel érdeméül olyan rosszért, mely ténylegesen nem is az ő érdeme. Krisztus kereszthalála óta Kaligasztia viszonylagos tétlenségben él.

9. A LÁZADÁS JELENLEGI ÁLLÁSA

Mihály már a luciferi lázadás legelején mentességet ajánlott minden lázadónak. Ajánlatának lényege az volt, hogy miután elnyeri a teljes világegyetemi fennhatóságot megbocsát mindenkinek, aki őszinte megbánást mutat, és visszahelyezi őket a világegyetemi szolgálat valamilyen formájába. A vezetők egyike sem fogadta el e kegyes ajánlatot. Azonban angyalok és alacsonyabb rendű mennyei lények ezrei, beleértve az Anyagi Fiak és Leányok százait is, elfogadták a panoptiaiak által kihirdetett kegyelmet, és Jézus feltámadása idején, ezerkilencszáz évvel ezelőtt a jóvá igazolást megkapták. E lényeket azóta az Atya jerusemi világára szállították, ahol gyakorlatilag elkülönítve tartják őket mindaddig, amíg az uverszai bíróságok döntést nem hoznak Gábriel Lucifer elleni ügyében. Azonban senkinek sincs kétsége afelől, hogy amint a megsemmisítési határozat megszületik, e bűnbánó és megmentett személyekre a megsemmisítési határozat nem fog vonatkozni. E próbaidős lelkek most a panoptiaiakkal dolgoznak együtt az Atya világának gondozásában.

A főbűnös nem járt az Urantián azóta, hogy megpróbálta Mihályt eltéríteni szándékától, vagyis attól, hogy teljesítse megtestesülési küldetését és magát végérvényesen és bizonyosan a Nebadon korlátlan urává tegye. Azt követően, hogy Mihály véglegesen a Nebadon világegyetem vezetője lett, Lucifert az uverszai Nappalok Elődeinek intézői őrizetbe vették és azóta is fogságban van az Atya átmeneti szféráinak jerusemi csoportjába tartozó egyes számú égitesten. És a többi világ és csillagrendszer vezetői itt megfigyelhetik a Satania hűtlen Fejedelmének végét. Pál ismerte e lázadó vezetők sorsának a Mihály megtestesülését követő állását, mert úgy jellemezte Kaligasztia vezéreit, mint „a gonoszság szellemi seregei a mennyei helyeken”.

Mihály, miután a Nebadon feletti legfelsőbb hatalmat megkapta, kérelmezte a Nappalok Elődeinél, hogy a felsőbb-világegyetemi bíróságok előtt zajló, Gábrielnek Lucifer elleni pere, melynek bejegyzésére csaknem kétszázezer évvel ezelőtt került sor, ahogy ti az időt méritek, időtartama alatt a luciferi lázadásban érintett minden személyiséget őrizet alá helyezhessen.

A csillagrendszer-központi csoportot illetően a Nappalok Elődei egy kivétellel elfogadták Mihály kérelmét: Sátánnak meg kellett engednie, hogy rendszeres időközönként meglátogathassa a hitehagyott hercegeket a bukott világokon mindaddig, amíg újabb Istenfit nem neveznek ki ezek a pártos világok, illetőleg amíg az uverszai bíróságok meg nem kezdik Gábriel Lucifer elleni perében az ítélkezést.

Sátán azért jöhetett el az Urantiára, mert nem volt hivatalban lévő Fiatok – sem Bolygóherceg, sem Anyagi Fiú személyében. Makiventa Melkizedeket azóta az Urantia Bolygóhercegének helyettesének nevezték ki, és Gábriel Lucifer elleni perének kezdete jelezte, hogy az összes elszigetelt világon felállt a bolygók átmeneti kormánya. Igaz, hogy Sátán rendszeresen meglátogatta Kaligasztiát és a többi bukott herceget egészen a jelen kinyilatkoztatások megjelenésének időpontjáig, amikor is lezajlott Gábriel első meghallgatása a lázadók vezetőinek elpusztítása iránti kérvénye tárgyában. Sátán most teljes őrizetben van a jerusemi börtönvilágokon.

Mihály utolsó alászállása óta az egész Sataniában senki sem akadt, aki arra vágyott volna, hogy a börtönvilágokon segédkezzen az őrizetben tartott lázadóknak. És a lázadók sem tudtak több lényt megnyerni az ügyüknek. Ezerkilencszáz éve a helyzet változatlan.

Nem várhatjuk a Sataniában jelenleg érvényes megszorítások feloldását mindaddig, amíg a Nappalok Elődei végleg nem rendelkeznek a lázadók vezetőinek sorsáról. A csillagrendszeri köröket addig nem állítják helyre, amíg Lucifer él. Egyébként ő jelenleg teljesen cselekvésképtelen.

A lázadás a Jerusemen véget ért. A bukott világokon akkor ér véget, amint az isteni Fiak megérkeznek. Úgy hisszük, hogy mindazok a lázadók, akik egyáltalán elfogadják a megbocsátást, már így is tettek. Várjuk azt a villanásszerű híradást, mely mindezen árulókat megfosztja a személyes létezéstől. Arra számítunk, hogy az uverszai ítéletet a végrehajtói híradásban jelentik be, mely ítélet ezen őrizetben tartott lázadók megsemmisítését foganatosítja. És akkor majd keresitek a helyüket, de nem fogjátok megtalálni. „És akik ismertek a világok közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!” És így mindezen hitvány áruló „olyan lesz, mintha nem lett volna”. Mindegyikük az uverszai ítéletre vár.

De a szellemi sötétség hét börtönvilága a Sataniában már hosszú ideje komoly figyelmeztetést jelent az egész Nebadon számára, ékesszólóan és hatékonyan hirdeti a nagy igazságot, „hogy a törvényszegőknek útja kemény”; „hogy minden bűnben ott rejtezik a pusztulásának magja”; hogy „a bűn fizetsége a halál”.

[Közreadta Manovandet Melkizedek, aki egykor az urantiai fogadóknál szolgált.]

54. ÍRÁS – A LUCIFER-FÉLE LÁZADÁSBÓL EREDŐ PROBLÉMÁK

Az evolúciós ember nehezen tudja megérteni a rossz, a bűn és a gonoszság jelentőségét és nehezen tudja megragadni azok jelentéstartalmát. Az Istenek sem rosszat nem teremtenek, sem nem engedélyezik a bűnt és a lázadást. A magvábanvaló rossz az idővel együtt létezik az olyan világegyetemben, mely a tökéletességi jelentéstartalmak és értékek különböző szintjeit foglalja magába. A bűn minden olyan területen magvában jelen van, ahol tökéletlen lények a jó és a rossz közötti választás képességével rendelkeznek.

Éppen hogy az igazság és a hamisság, a tény és a valótlanság jelenléte az, ami a vétek lehetőségét magában hordozza. A bűnt a rossz szándékos választása jelenti; az igazság szándékos elutasítása a vétek; a bűn és a vétek következetes gyakorlása pedig a gonoszság.

Az igaz szabadság a valódi öntisztelet társa; a hamis szabadság az önimádat elválaszthatatlan kísérője. Az igaz szabadság az önuralom gyümölcse, a hamis szabadság pedig önérvényesítésből eredő önteltség. Az önuralom önzetlen szolgálathoz vezet; az önimádat a mások kizsákmányolása felé visz, mert az ilyen, hibát vétő egyén önmagát felmagasztalva hajlamos a helyes utat feláldozni azért, hogy jogtalan hatalmat birtokoljon társai felett.

Még a bölcsesség is csak akkor isteni és biztonságos, ha annak hatóköre mindenségrendi és mozgatója szellemi.

Nincs nagyobb vétek, mint az önbecsapás különféle formái, melyekben az értelmes lények más lények feletti hatalom megszerzésére törekednek e személyek természetes szabadságától való megfosztása céljából. Az emberi méltányosság aranyszabálya kiált minden ilyen megtévesztés, méltánytalanság, önzőség és igazságtalanság ellen. Csak az igaz és valódi szabadság lehet összhangban a szeretet uralmával és a könyörületes segédkezéssel.

Lucifer dőresége abban állt, hogy megkísérelte a megcselekedhetetlent, hogy lerövidítse az időt egy élményelvi világegyetemben. Lucifer bűntette az volt, hogy előre kitervelten minden személyiséget meg akart lopni a Sataniában, hogy mindent semmibe véve le akarta rövidíteni a teremtményi személyes részvételt – a szabad akaratú részvételt – abban a hosszú evolúciós küzdelemben, melynek célja a fény és élet állapotának elérése mind egyénileg, mind pedig csoportosan. Röviden, amit Isten az embereknek és az angyaloknak adott, azt Lucifer el akarta venni, nevezetesen, azt az isteni előjogot, hogy a saját végzetük megalkotásában és a lakott világokból álló eme helyi csillagrendszer sorsának alakításában részt vehessenek.

Bár a rosszal (bűnnel) való tudatos és teljes azonosulás egyenlő a nemléttel (a megszűnéssel), a bűnnel való ilyesféle személyes azonosulás időpontja és a büntetés végrehajtásának – a rossz szándékos befogadására önmagától adott válasznak – az időpontja között mindig lennie kell egy elegendően hosszú időtartamnak, mely lehetővé teszi az ilyen egyedi világegyetemi helyzet olyan megítélését, mely az összes érintett világegyetemi személyiségnek teljes mértékben megfelel és amely oly méltányos és oly igazságos, hogy azt még maga a bűnös is elfogadja.

[Közreadta egy, az idő világegyetemeiben lezajlott első csillagrendszeri lázadás élményelvi túlélője, jelenleg az orvontoni felsőbb-világegyetemi kormányban működő Fenséges Hírvivő, aki e tárgyban a szalvingtoni Gábriel felkérésére működött közre.]

55. ÍRÁS – A FÉNY ÉS ÉLET VILÁGAI

A fény és élet kora az idő és tér világának utolsó evolúciós eredménye. Az ősember korai időszakától kezdve az ilyen lakott világ ekkorra már több, egymást követő bolygókorszakon ment át – ilyenek a Bolygóherceg előtti és utáni korok, az Ádámot követő kor, az Ítélkező Fiú utáni kor és a Fiú alászállása utáni kor.

A fény és élet e korszaka, melyet a Tanító Fiak hoznak el az utolsó bolygói küldetésük lezárásaként, meghatározatlan ideig tart a lakott világokon.

Csakis azoknak a bolygóknak biztosított a folyamatos túlélése, amelyek léte a felsőbb-világegyetemi főkörökben gyökerezik, de amennyire mi tudjuk, a fény és élet korszakába eljutott e világok rendeltetése, hogy a teljes jövő örökkévaló korszakaiba lépjenek.

1. A MORONTIA TEMPLOM

Egy lakott világ központjában álló morontia templom annak igazolását jelenti, hogy az adott szféra elérte a fény és élet korszakait. Mielőtt a végső küldetésük lezárásaként a Tanító Fiak elhagynák a bolygót, megnyitják az evolúciós fejlődés e végső korszakát; ők elnökölnek azon a napon, amikor a „szent templom lejön a földre”. A fény és élet korszakának beköszöntét jelző ezen eseményt az adott bolygó paradicsomi alászálló Fia mindig megtiszteli a személyes jelenlétével, aki azért jön el, hogy e nagy nap tanúja lehessen. E páratlan szépségű templomban a Paradicsom alászálló Fia bejelenti a hivatalát már hosszú ideje viselő Bolygóherceget, mint az új Bolygó Fejedelmet és e hűséges Lanonandek Fiút új hatalommal és teljesebb hatáskörrel ruházza fel a bolygó ügyeinek vitele terén. A Csillagrendszer Fejedelem szintén jelen van és e bejelentéseket szóban megerősíti.

A morontia templom három részből áll: Középen helyezkedik el a paradicsomi alászálló Fiú szentélye. Ettől jobbra van az előzőleg Bolygóherceg, most már Bolygó Fejedelem széke; és amikor e Lanonandek Fiú jelen van a templomban, akkor az adott teremtésrész szellemiesültebb egyedei számára itt látható. Balra áll a bolygóhoz tartozó, végleges rendű lények ügyvezetőjének széke.

Az átlagos morontia templom mintegy háromszázezer főnek biztosít férőhelyet. Ezen épületek rendeltetése nem istenimádat, játék vagy hírszolgáltatás; arra terveztettek, hogy a bolygón tartandó olyan különleges rendezvényeknek adjanak helyet, mint: a Csillagrendszer Fejedelemmel vagy a Fenségesekkel való érintkezés, olyan különleges képi szertartásoknak, melyek célja a szellemlények személyiség-jelenlétének kinyilatkoztatása és a csendes mindenségrendi szemlélődés. A mindenségrendi bölcselet tanodái itt tartják a záróvizsgáikat, és szintén itt kapják meg a halandók a bolygószintű elismerést azért a kiváló teljesítményért, amelyet a felsőbb társadalmi szolgálatban vagy más téren nyújtottak.

Az ilyen morontia templom egyúttal arra is szolgál, hogy az összegyűltek megszemlélhessék az élő halandók átlépését a morontia létbe. Ez azért lehet így, mert az átvitelül szolgáló templom morontia anyagból készül, vagyis nem tehet benne kárt annak az elemésztő tűznek a ragyogó dicsfénye, mely teljesen megsemmisíti azon halandók fizikai testét, akik ott élik meg az isteni Igazítójukkal való végső eggyé kapcsolódást. Egy nagyobb világon az útnak indulást jelző eme villódzások csaknem folyamatosak, és az átlépések számának növekedésével a morontia élet kiegészítő szentélyei is megjelennek a bolygó különböző területein. Nem is olyan régen egy olyan bolygón tartózkodtam a messzi északon, ahol már huszonöt morontia szentély működött.

 

Azokon a világokon, amelyek még nem jutottak el a végső korszakba, vagyis ahol még nincsenek morontia templomok, ott ezen eggyé kapcsolódási villanások sokszor a bolygó légkörében történnek meg, amikor is az átlépő jelölt anyagi testét a köztes teremtmények és a fizikai szabályozók emelik fel.

2. HALÁL ÉS ÁTMENET

A természetes, fizikai halál nem halandói elkerülhetetlenség. A fejlettebb evolúciós lények, létpolgárok többsége a végső, fény és élet korát elért bolygókon már nem hal meg; a húsvér testbeli életből közvetlenül mennek át a morontia létbe.

Később, a fény és élet korszakában a köztes teremtmények vagy a társaik érzékelik a valószínű lélek-Igazító egyesülés közelgő állapotát és jelzik ezt a végzet-őrangyaloknak, akik erre tájékoztatják azon, a véglegesrendűekből álló csoportot, amelynek felügyelete alatt e halandó várhatóan működni fog; ez után a Bolygó Fejedelem elrendeli, hogy e halandó hagyjon fel minden halandói kötelezettségének teljesítésével, vegyen búcsút a származásának világától és menjen a Bolygó Fejedelem belső templomába s ott várakozzon a morontia átmenetre, az átlépési villanásra, mely az evolúció anyagi területéről átviszi őt az előszellemi fejlődés morontia szintjére.

Amint az eggyé kapcsolódásra pályázó halandó családja, barátai és a munkacsoportjába tartozók összegyűltek a morontia templomban, elhelyezkednek a központi emelvény körül, ahol az eggyé kapcsolódásra pályázó várakozik, miközben szabadon beszélgethet az összegyűlt barátaival. Mennyei személyiségek egy közbenső kört formálnak abból a célból, hogy megvédjék az anyagi halandókat azon energia-megnyilvánulás hatásától, mely az „életvillanás” pillanatában nyilvánul meg s megszabadítja a felemelkedésre pályázót az anyagi test kötelékeitől, s amely az ilyen evolúciós halandó számára mindent véghezvisz, melyet a természetes halál is megtesz azoknak, akik úgy szabadulnak meg a húsvér testből.

Sok eggyé kapcsolódásra pályázó is összegyűlhet egyszerre a tágas templomban. És mily csodálatos, amikor az így összegyűlt halandók tanúivá válnak annak, hogy az ő szerettük felemelkedik a szellemi lángokban, és mily ellenpontját jelenti mindez azoknak a megelőző korszakoknak, amikor a halandóknak a föld elemeinek kell átadniuk a halottjukat! Az emberi evolúció korábbi korszakaira jellemző sírás és jajgatás jeleneteit itt már felváltja a mámorító öröm és legmagasabb rendű elragadtatás, amint ezen Istent ismerő halandók elbúcsúznak egy rövid időre a szeretteiktől, ahogy az anyagi közösségekből kiszakítják őket az elemésztő nagyság és a felemelkedő dicsőség szellemi fényei. A fényben és életben megállapodott világokon a „temetések” a legmagasabb rendű öröm, a mély megelégedettség és a leírhatatlan remény alkalmai.

E fejlődő halandók lelke egyre jobban megtelik hittel, reménnyel és bizonyossággal. Az átlépési szentélyekben gyülekezőket átjáró szellem hasonlít arra a szellemre, mely azon örvendező barátokat és rokonokat tölti el, akik az egyikük záróvizsgájára jönnek el vagy akik azért jönnek össze, hogy valamely nagy megtiszteltetésben részesítsék az egyik társukat. És határozottan hasznos lenne, ha a kevésbé fejlett halandók képesek lennének megtanulni, hogy úgy tekintsenek a halálra, mint ami ugyanilyen derűt és jókedvet hoz.

A halandó megfigyelők semmit sem láthatnak az átlépett társukból azt követően, hogy az eggyé kapcsolódási villanás megtörtént. Az ilyen átlépett halandókat az Igazító szállítja át közvetlenül a megfelelő morontia-felkészítési világ feltámadási csarnokába. Az élő emberi lényeknek a morontia világra való átvitelével kapcsolatos eseményeket egy olyan főangyal felügyeli, akit e világra azon a napon jelöltek ki, amikor az először elérte a fény és élet korszakát.

Amikor egy világ eljut a fény és élet negyedik szakaszába, akkor a halandóknak már több mint a fele ilyen átmenet révén távozik a világból.

A halál visszaszorulása tovább folytatódik, de nekem nincs tudomásom olyan csillagrendszerről, amelynek lakott világai, beleértve még azokat is, ahol már régen beköszöntött a fény és élet korszaka, teljesen mentesek lennének a természetes haláltól, mint a húsvér test kötelékeitől való megszabadulás eljárásától. És addig is, amíg a bolygói evolúció ilyen felsőbb szintjét mindenütt el nem érik, a helyi világegyetemek morontia-felkészítési világainak tovább kell szolgálniuk úgy, mint a morontia fejlődő lények oktatási és műveltségi szférái. A halál kiküszöbölése elméletileg lehetséges, de az én megfigyeléseim szerint ilyen még sohasem történt. Ezt az állapotot talán majd a végleges bolygói lét hetedik szakaszában egymást követő korszakok általános kiteljesedésében lehet elérni.

Bárcsak képesek lennétek ellátogatni egy olyan bolygóra, mely ilyen előrehaladott fejlődési szakaszban van, gyorsan megértenétek annak okait, hogy miért gondoskodnak különféleképpen a felemelkedő halandók fogadásáról a lakóvilágokon és a felsőbb morontia világokon. Akkor valóban megértenétek, hogy az olyan magasan fejlett szférákról jövő lények mennyire felkészültek a paradicsomi felemelkedésük folytatására már jóval azelőtt, hogy az átlagos halandó megérkezne az olyan zavarodott és elmaradott világról, mint az Urantia.

Nem számít, hogy milyen bolygói fejlettségi szintről érik el az emberi lények a morontia világokat, a hét lakószféra elegendő lehetőséget biztosít számukra ahhoz, hogy gyarapítsák tapasztalataikat tanár-tanítványként mindenben, amit nem tudtak elsajátítani amiatt, mert a szülőbolygójuk magas fejlettségi szintet ért el.

A világegyetem kifogyhatatlanul bőséges e kiegyenlítő eljárások alkalmazásában, melyek rendeltetése az, hogy egyetlen felemelkedő se fosztassék meg bármitől, ami az ő felemelkedési tapasztalása szempontjából lényeges.

A szeretet a vágy arra, hogy másokkal jót tegyünk.

A személyiségkörön keresztül az Atya tudja – személyesen ismeri – a teremtésösszesség minden világegyeteme minden csillagrendszerében élő minden lény összes gondolatát és cselekedetét. Bár Istennek a gyermekeivel alkotott közösségének ezen eljárását nem vagyunk képesek teljesen megérteni, azért erőt meríthetünk abból a bizonyosságból, hogy „az Úr ismeri az ő gyermekeit”, és hogy mindegyikünkről „feljegyzi, hogy hol született”.

[Ezt az írást az Urantiára látogató egyik Fenséges Hírvivő készítette a Nebadoni Kinyilatkoztatási Testület felkérésére, együttműködve egy bizonyos, az Urantia Bolygóhercegének helyetteseként tevékenykedő Melkizedekkel.]

* * * * *

Az Egyetemes Egységről szóló jelen írás a huszonötödik abban a sorban, melyet a Mantutia Melkizedek vezette, tizenkét főből álló nebadoni bizottság engedélye alapján működő szerzői munkacsoport hitelesített. A beszámolókat a feletteseink által jóváhagyott eljárással szerkesztettük és angol nyelven készítettük urantiai időszámítás szerint 1934-ben.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

nebadon@citromail.hu

(Timea, 2009.09.20 15:45)

Ennek az irasnak is a vegere ertem.Erdekes elgondolkozni azon,hogy vajon hol tarthatnank most,ha nem tortent volna meg a Lucifer fele lazadas!Na es persze az is furcsa,hogy 1934-be lett 'kozzétéve' ez a konyv es semmit nem hallot rola az emberiseg nagy resze...Mondjuk akiknek érdeke,nyilvan jobbnak tartjak homalyban tartani az embereket!!