Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

176. ÍRÁS – KEDD ESTE AZ OLAJFÁK HEGYÉN

 

E keddi nap délutánján, ahogy Jézus és az apostolok elindultak a templomból a Getszemáni tábor felé, Máté a templom pusztulására irányítva a figyelmet, így szólt: „Mester, nézd csak milyen épületek ezek. Nézd az óriási kőtömböket és a szép díszítéseket; hát lehet az, hogy ezek az épületek megsemmisüljenek?” Ahogy az Olajfák hegye felé haladtak Jézus azt mondta: „Te e köveket és ezt az erős templomot látod; bizony, bizony mondom neked: A rövidesen elközelgő napokban egy kő sem marad a másikon. Mindet ledöntik.” A szent templom pusztulásával kapcsolatos e megjegyzések felkeltették a Mester mögött haladó apostolok kíváncsiságát; a világ végétől eltekintve nem tudtak elképzelni olyan eseményt, mely elpusztíthatná a templomot.

Annak elkerülése érdekében, hogy a tömeg áthaladjon a Kidron-völgyön a Getszemáni felé, Jézus és társai úgy gondolták, hogy az Olajfák hegyének nyugati oldalán kaptatnak fel egy darabon és aztán a Getszemáni melletti magántáboruk felé vezető gyalogutat követik, mely tábor valamivel a nyilvános táborterület felett helyezkedett el. Ahogy letértek a Betániába vivő útról, nézték a templomot, melyet a lenyugvó nap sugarai szépítettek meg; és amíg a hegyen tartózkodtak, látták a város fényeit kigyúlni és figyelték a kivilágított templom szépségét; és ott, a telihold megnyugtató fényében ült le Jézus és tizenkettek. A Mester beszélgetett velük, és Nátániel rövidesen ezt a kérdést tette fel: „Mondd meg nekünk Mester, hogy honnan fogjuk tudni, hogy mikor következnek be ezek az események?”

 

1. JERUZSÁLEM PUSZTULÁSA

Nátániel kérdésére válaszul Jézus azt mondta: „Igen, elmondom nektek, hogy mikor jön el az ideje annak, amikor e nép megtölti a gonoszságának poharát; amikor az igazság sebesen leszáll atyáink e városára. Én rövidesen elhagylak benneteket; Atyámhoz megyek. Miután elhagylak titeket, ügyeljetek arra, hogy senki ne csapjon be benneteket, mert sokan jönnek majd megszabadítókként és sokakat fognak megtéveszteni. Amikor háborúkról és háborúknak híreiről hallotok, ne aggódjatok, mert bár mindeme dolgok megtörténnek, Jeruzsálem vége még nincs ily közel. Ne zavarjanak meg titeket az éhezések vagy a földrengések; ne aggódjatok amiatt sem, hogy ha a polgári hatóságok elé visznek titeket és az evangélium miatt üldöztetést szenvedtek. Kiutasítanak benneteket a zsinagógából és börtönbe vetnek miattam, és némelyiketeket megölik. Amikor kormányzók és uralkodók elé idéznek titeket, az a hitetek tanúságtétele lesz és hogy állhatatosságot mutassatok az országról szóló evangéliumban. És amikor bírák előtt álltok, ne nyugtalankodjatok előre, mit kell mondanotok, mert a szellem abban az órában megtanítja, hogy mit válaszoljatok az ellenfeleiteknek. E nehéz munka napjai alatt, azoknak a vezetésével, akik az Ember Fiát elutasították, még a rokonaitok is börtönbe és halálra küldenek titeket. Egy időre talán minden ember gyűlölni fog benneteket miattam, de én még ezen üldöztetésekben sem foglak elhagyni titeket; a szellemem nem pártol el tőletek. Legyetek türelemmel! ne kételkedjetek abban, hogy az országról szóló ezen evangélium legyőz minden ellenséget és, végül, hirdettetik minden nemzetnek.”

Jézus itt megállt, miközben letekintett a városra. A Mester felismerte, hogy a Messiás szellemi felfogásának elutasítása, azon elszántság, hogy kitartóan és vakon ragaszkodnak a várt megszabadító anyagi küldetéséhez, rövidesen közvetlen összeütközésbe hozza a zsidókat a hatalmas római seregekkel, és hogy e küzdelem vége csakis a zsidó nemzet végső és teljes bukása lehet. Amikor a népe elutasította az ő szellemi alászállását és nem volt hajlandó elfogadni a menny világosságát amint az oly irgalmasan beragyogta őket, akkor ezáltal megpecsételték a földön különleges szellemi küldetést teljesítő független népi sorsukat. Még a zsidó vezetők is felismerték később, hogy a Messiásnak ez a világi ideája volta az, amely közvetlenül elvezetett ahhoz a felforduláshoz, mely végül a pusztulásukat okozta.

Lévén, hogy Jeruzsálemnek kellett a korai evangéliumi mozgalom bölcsőjévé válnia, Jézus nem akarta, hogy annak tanítói és tanhirdetői elpusztuljanak a zsidó nép szörnyű bukásában Jeruzsálem lerombolása során; ennélfogva mondta a követőinek ezeket az intelmeket. Jézus nagyon aggódott, hogy némely tanítványa nehogy belekeveredjen ezekbe a rövidesen kitörő felkelésekbe és így Jeruzsálem elestekor ők is elpusztuljanak.

Ez után András kérdezett: „De, Mester, ha a Szent Várost és a templomot el fogják pusztítani, és ha te nem vagy itt, hogy irányíts minket, akkor mikor kell elhagynunk Jeruzsálemet?” Erre Jézus azt mondta: „Miután én eltávoztam, itt maradhattok a városban, még a nehézségek és a keserves üldöztetés ideje alatt is, de amikor végül azt látjátok, hogy a római seregek körülveszik a várost a hamis látnokok felkelését követően, akkor tudni fogjátok, hogy a város dúlása küszöbön áll; ekkor meneküljetek el a hegyekbe. A városban lévők és a környéken lakók közül senkit sem hagynak menekülni, és a kívül levőket sem engedik, hogy bemenjenek. Nagy szenvedés jön, mert ezek a nem-zsidók bosszújának napjai lesznek. És miután elhagytátok a várost, ezt az engedetlen népet kardélre hányják és minden nemzethez rabságba vetik; és a nem-zsidók így tiporják el Jeruzsálemet. Ezalatt, arra intelek titeket, ne hagyjátok becsapni magatokat. Ha bárki odajön hozzátok e szavakkal, ‚Nézd, itt a Megszabadító’, vagy ‚Nézd, itt van ő’, ne higgyétek el, mert sok hamis tanító fog előlépni és sokakat fognak megtéveszteni; de titeket ne tévesszenek meg, mert én mindezt előre elmondtam nektek.”

Az apostolok hosszú időn át szótlanul ültek a holdfényben s közben a Mester e megdöbbentő jóslatai az összezavarodott elméjükbe ivódtak. És épp e figyelmeztetésnek megfelelően cselekedve menekült el gyakorlatilag a hívők és tanítványok egész csoportja Jeruzsálemből, amikor megjelentek az első római csapatok, és biztonságos menedéket találtak északon, Pellában.

Jézus számos követője még e kifejezett figyelmeztetést követően is úgy értelmezte e jóslatokat, mint amelyek azokra a változásokra utalnak, amelyek nyilvánvalóan végbemennek Jeruzsálemben, amikor a Messiás újbóli megjelenésének eredményeként megalapul az Új Jeruzsálem és a világ fővárosává váló város kibővül. Elméjükben e zsidók határozottan összekapcsolták a templom elpusztítását a „világ végével”. Azt hitték, hogy ez az Új Jeruzsálem kitölti majd egész Palesztinát; hogy a világvégét azonnal követi az „új mennyek és az új föld” megjelenése. Így aztán semmi különös nem volt abban, hogy Péter azt mondja: „Mester, tudjuk, hogy minden elmúlik, amikor az új mennyek és az új föld megjelenik, de honnan fogjuk tudni, hogy mikor térsz vissza, hogy véghez vidd mindezt?”

Amikor Jézus meghallotta ezt, egy kicsit elgondolkodott és az után azt mondta: „Mindig tévedtek, hiszen mindig megpróbáljátok az új tanítást a régihez kötni; elszántan félreértitek minden tanításomat; ragaszkodtok ahhoz, hogy a bevett meggyőződéseitek szerint értelmezzétek az evangéliumot. Mindazonáltal megpróbálom megvilágítani a dolgot előttetek.”

2. A MESTER MÁSODIK ELJÖVETELE

Jézus több alkalommal is tett olyan kijelentéseket, melyek alapján a hallgatósága arra következtetett, hogy bár az a szándéka, hogy rövidesen elhagyja e világot, minden bizonnyal vissza fog térni, hogy befejezze a mennyországért végzett munkáját. Ahogy a követőinek erősödött azon meggyőződése, hogy Jézus el fogja hagyni őket, és miután el is távozott e világból, teljesen természetes dolog volt minden hívő számára, hogy erősen belekapaszkodjon e visszatérési ígéretekbe. Krisztus második eljövetelének tantétele így már korán bekerült a keresztények tanításaiba, és a tanítványoknak csaknem minden későbbi nemzedéke őszintén elhitte ezt az igazságot és bizakodóan várta az ő valamikori eljövetelét.

Ha meg kellett válniuk a Mesterüktől és Tanítójuktól, mennyivel erősebben kötődtek ezek az első tanítványok és apostolok e visszatérési ígérethez, és ők nem vesztegették az idejüket azzal, hogy Jeruzsálem megjósolt pusztulását összekapcsolják e megígért második eljövetellel. És továbbra is így értelmezték a szavait függetlenül attól, hogy az Olajfák hegyén megtartott e tanítási estén a Mester kínosan ügyelt arra, hogy az ilyen tévedést megelőzze.

Péter kérdésére további válaszul Jézus azt mondta: „Miért várjátok még mindig az Ember Fiától, hogy Dávid királyszékébe üljön és miért várjátok el, hogy a zsidók anyagi álmai beteljesülnek? Hát nem azt mondtam nektek mindezen évek során, hogy az én országom nem e világi? A dolgok, melyekre ti most letekintetek, a végükhöz közelednek, de ez egy olyan új kezdet lesz, melyből az ország evangéliuma eljut az egész világra és ez az üdvözülés elterjed minden néphez. És amikor az ország teljesen kibontakozik, legyetek nyugodtak afelől, hogy a mennyei Atya nem fog elfelejtkezni arról, hogy meglátogasson titeket az igazság teljesebb kinyilatkoztatásával és az igazságosság bőségesebb megmutatásával, éppen úgy, ahogy már e világnak adományozta őt, aki a sötétség hercege lett, és aztán Ádámot, akit a Melkizedek követett, és e napokban, az Ember Fiát. És az Atyám így fogja folytatni a kegyelmének megmutatását és a szeretetének kimutatását még e sötét és rossz világnak is. Így én is, miután Atyám felruházott engem minden hatalommal és fennhatósággal, továbbra is nyomon követem a végzetetek alakulását és kalauzollak az ország ügyeiben a szellemem jelenléte révén, akit rövidesen kiárasztok minden húsvér testre. Még ha itt leszek is veletek szellemben, azt is megígérem, hogy valamikor majd visszatérek e világra, ahol a húsvér testbeni ezen életet éltem és eljutottam arra a tapasztalásra, hogy egyszerre nyilatkoztassam ki az Istent az embernek és vezessem az embert Istenhez. Igen rövid időn belül el kell hagynom benneteket és fel kell vennem azt a munkát, melyet az Atya énrám bízott, de legyetek bátrak, mert egykor majd visszatérek. Időközben a világegyetemi Igazság Szellemem fog bátorítani és kísérni titeket.

„Ti most gyengeségben és húsvér testben láttok engem, de amikor visszatérek, arra hatalomban és szellemben fog sor kerülni. A húsvér test szeme húsvér testben látja az Ember Fiát, de csakis a szellem szeme fogja meglátni az Atya által megdicsőített Ember Fiát, aki a földön a saját nevén jelenik meg.

„De az Ember Fia újbóli megjelenésének időpontjait csak a Paradicsom tanácsaiban ismerik; még a menny angyalai sem tudják, hogy mikor kerül erre sor. Meg kell értenetek azonban, hogy amikor az országról szóló ezen evangélium hirdettetik majd az egész világnak minden nép üdvözülése érdekében, és amikor a korszak teljessége elérkezik, az Atya egy másik megítéltetési adományt küld nektek, vagy az Ember Fia tér vissza, hogy megítélje a korszakot.

„Ami pedig a jeruzsálemi nehéz munkát illeti, melyről már szóltam nektek, még ez a nemzedék sem fog letűnni addig, míg a szavaim be nem teljesednek; de az Ember Fia újbóli eljövetelének idejét illetően se a mennyben, se a földön senki nem mondhat erről semmit. De bölcsen kell hozzáállnotok egy korszak kibontakozásához; éberen figyelnetek kell az idők jeleit. Amikor a fügefa gyenge ágat hajt és meghozza a leveleit, tudhatjátok, hogy közeleg a nyár. Hasonlóképpen tudhatjátok majd, hogy amikor a világ átesett az anyagias beállítottság hosszú telén és látjátok egy új megítéltetés szellemi tavaszának közeledtét, akkor egy új látogatás nyárideje közeleg.

„De vajon mi a jelentősége ennek a tanításnak, mely az Isten Fiainak eljövetelével függ össze? Nem látjátok, hogy amikor mindegyikőtöket arra szólítják, hogy adja fel életküzdelmeit és keljen át a halál kapuján, akkor a megítéltetés közvetlen jelenlétében álltok, és hogy szemtől szembe kerültök a végtelen Atya örökkévaló tervében foglalt új megítéltetési szolgálat tényeivel? Amivel az egész világnak egy korszak végén szilárd tényként szembe kell néznie, azzal nektek, egyéneknek, egyenként minden bizonnyal személyes tapasztalásként kell szembenéznetek, amikor a természetes életetek végére értek és ily módon továbbmentek, hogy szembe kerüljetek azokkal a körülményekkel és igényekkel, melyek eredendően megvannak az Atya országa örökkévaló fejlődésének következő kinyilatkoztatásában.”

Minden beszéd közül, melyet a Mester az apostolainak tartott, egy sem okozott nagyobb zavart az elméjükben, mint ez, melyet ezen a kedd estén az Olajfák hegyén mondott el Jeruzsálem pusztulásának és a maga második eljövetelének kettős tárgyában. Ezért volt kevés egyetértés ama későbbi írásos beszámolókban, melyek azokon az emlékeken alapultak, hogy a Mester mit mondott e rendkívüli alkalommal. Következésképp, amikor a feljegyzésekben nem foglalkoztak sok olyasmivel, ami ezen a kedd estén elhangzott, számos hagyomány teremtődött; és már a második század legelején a Messiásról egy zsidó apoliptikát, melyet egy bizonyos Szelta írt, aki Kaligula császár udvarának szolgálatában állt, együttesen bemásoltak a Máté evangéliumba és később (részleteiben) hozzátettek Márk és Lukács feljegyzéseihez is. Szelta ezen írásaiban jelent meg a tíz szűz példázata. Az evangéliumi feljegyzés egyetlen része sem szenvedett el ilyen zavaró félremagyarázást, mint az a tanítás, mely ezen az estén hangzott el. János apostolnál azonban ekkora zavar sohasem alakult ki.

Ahogy e tizenhárom férfi folytatta útját a tábor felé, szótlanok voltak és nagy érzelmi feszültség alatt álltak. Júdás véglegesen megerősítette ama döntését, hogy elhagyja a társait. Későre járt az idő, amikor Zebedeus Dávid, János Márk, és számos vezető tanítvány az új táborban üdvözölhette Jézust és a tizenketteket, de az apostolok nem akartak aludni; többet szerettek volna tudni Jeruzsálem pusztulásáról, a Mester távozásáról, és a világ végéről.

 

3. KÉSŐBBI BESZÉLGETÉS A TÁBORBAN

Ahogy a tábortűznél összegyűltek, mintegy húszan, Tamás megkérdezte: „Lévén, hogy vissza fogsz térni, hogy az országért való munkádat befejezd, milyen magatartást tanúsítsunk, amíg te az Atya ügyében távol vagy?” Ahogy Jézus a tűz fényében végignézett rajtuk, azt felelte:

„És még te, Tamás, te sem érted, amit mondok. Nem azt tanítottam-e mindezen idő alatt, hogy az országgal való kapcsolatod szellemi és egyéni, teljes mértékben a szellemben való személyes tapasztalásod azon hit-felismerés révén, hogy az Isten fia vagy? Hát mit mondjak még? A nemzetek bukása, a birodalmak összeomlása, a hitetlen zsidók pusztulása, egy korszak vége, sőt, a világ vége, mi közük ezeknek a dolgoknak ahhoz, aki elhiszi ezt az evangéliumot, és aki az életét az örökkévaló ország bizonyosságába rejtette? Ti, akik Istent ismerők és evangélium-hívők vagytok, már megkaptátok az örök élet bizonyságait. Ha már életeteket a szellemben és az Atyáért éltétek, semmi sem aggaszthat igazán komolyan benneteket. Az ország építőit, a mennyei világok meghatalmazott képviselőit nem szabad, hogy megzavarják az ideigvaló felfordulások vagy nyugtalanítsák a szörnyű földi csapások. Mit számít az nektek, akik elhiszitek az országról szóló ezen evangéliumot, ha nemzetek buknak el, a korszak lezárul, vagy minden látható dolog összeomlik, hiszen tudjátok, hogy az életetek a Fiú ajándéka, és hogy az örökre biztonságban van az Atyában? Ha az ideigvaló életet hit révén éltétek és megteremtétek a szellem gyümölcseit, mint a társaitokért való szeretetteljes szolgálat igazságosságát, akkor bizakodóan várhatjátok a következő lépést az ugyanazon továbbélési hit örökkévaló létpályáján, mely végigvezetett benneteket az Istennél való fiúi elismertségi első és földi kalandotokon.

„A hívek minden egyes nemzedékének az Ember Fiának esetleges visszatértét szem előtt tartva kell folytatnia a munkáját, pontosan úgy, ahogy minden egyes hívő az elkerülhetetlen és a mindig küszöbön álló természetes halált szem előtt tartva viszi tovább az életművét. Amint egyszer már hit által megerősítettétek magatokat az Isten fiaként, semmi más nem számít a továbbélés bizonyosságát illetően. De félreértés ne essék! e továbbélési hit élő hit, és egyre inkább megmutatja azon isteni szellem gyümölcseit, mely elsőként ösztönözte azt az ember szívében. Az, hogy egyszer már elfogadtátok a mennyországban való fiúi elismerést, az még nem ment meg titeket azon igazságok tudatos és kitartó elutasításától, melyek az Isten húsvér testbeni fiainak fokozatos szellemi gyümölcsözésével vannak kapcsolatban. Ti, akik velem voltatok az Atya ügyében a földön, már most elhagyhatjátok az országot, ha úgy látjátok, hogy nem szeretitek azt, ahogyan az Atya az emberiséget szolgálja.

„Egyénekként, és mint a hívek nemzedéke, hallgassátok meg tőlem e példázatot: Volt egyszer egy bizonyos nagy ember, aki mielőtt hosszú útra kelt volna egy másik országba, összehívta a megbízható szolgáit és minden vagyonát rájuk bízta. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, és egy továbbinak meg egyet. És így tett a megbecsült intézők egész csoportjával, mindegyikre annak képességei szerint bízta rá a javait; és aztán útnak indult. Amikor az uruk elment, a szolgák munkához fogtak, hogy a rájuk bízott vagyonból hasznot termeljenek. Aki öt talentumot kapott, az rögvest kereskedni kezdett azokkal és nagyon rövid időn belül további öt talentumnyi haszonra tett szert. Aki két talentumot kapott, az hasonlóképpen további kettőt szerzett. És e szolgák mindegyike így hozott hasznot a gazdájának, kivéve azt, aki csak egy talentumot kapott. Ő elment magában és egy gödröt ásott a földbe, ahová elrejtette a gazdája pénzét. A szolgák ura rövid idő múlva váratlanul visszatért és számadást kért az intézőitől. És amikor mindannyiukat a gazdájuk elő szólították, az, aki öt talentumot kapott, előállt a rábízott pénzzel és hozzátett még öt talentumot, mondván, ‚Uram, öt talentumot adtál, hogy fektessem be, és én örömmel adom át további öt talentumnyi hasznomat.’ És erre azt mondta neki a gazdája: ‚Jól van, jó és hű szolgám, hűséges voltál néhány dologban; most sok felett teszlek intézővé; vigadj most együtt uraddal.’ És erre e szavakkal lépett elő az, aki két talentumot kapott: ‚Uram, te két talentumot bíztál rám; nézd, én e két további talentumot szereztem.’ És a gazda erre azt mondta neki: ‚Jól van, jó és hű intézőm; te is hűséges voltál néhány dologban, és én most sok felett teszlek intézővé; vigadj most együtt uraddal.’ És ekkor került a számadás sora arra, aki az egy talentumot kapta. Ez a szolga e szavakkal lépett elő: ‚Uram, én ismertelek és tudtam, hogy túlzó ember vagy annyiban, hogy olyan hasznokat vársz el, melyekért magad nem dolgoztál meg; ezért féltem kockára tenni bármit is, amit rám bíztál. Biztonságban elrejtettem a talentumodat a földben; itt van; most már visszakaptad, ami a tiéd.’ De a gazdája azt felelte: ‚Semmirekellő és hanyag intéző vagy. A saját szavaid tanúsítják, hogy tudtad, hogy ésszerű haszonnal való elszámolást várok tőled, éppen olyat, mint amilyet az igyekvő szolgatársaid e napon megadtak. Tudván ezt, legalább a pénzváltóknak kellett volna adnod a pénzemet, hogy visszatértemkor kamatostul kapjam vissza.’ És ez után azt mondta a gazda a főintézőnek: ‚Vegyétek el ezt az egy talentumot ettől a hasznot nem hajtó szolgától és adjátok annak, akinek tíz talentuma van.’

„Mindenkinek, akinek van, még több adatik, és bősége lesz annak; de attól, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van. Az örökkévaló ország ügyeiben nem állhattok meg. Atyám megköveteli minden gyermekétől, hogy kegyben és az igazság ismeretében gyarapodjék. Nektek, akik ismeritek ezeket az igazságokat, gyarapítanotok kell a szellem gyümölcseit és növekvő odaadást kell mutatnotok a szolgatársaitok önzetlen szolgálata iránt. És emlékezzetek, hogy amennyiben a testvéreim legkisebbjeinek egyike számára segédkeztek, e szolgálatot nekem tettétek.

„És így kell járnotok az Atya ügyének munkájában, most és ezentúl, sőt, mindörökre. Folytassátok, míg eljövök. Hűségesen tegyétek, amivel megbíztak titeket, és ezáltal készüljetek a halál számvetési szólítására. És miután így éltetek az Atya dicsőségére és a Fiú megelégedésére, örömmel és határtalanul nagy gyönyörűséggel léptek az örökké tartó ország örök szolgálatába.”

Az igazság élő; az Igazság Szelleme mindegyre a szellemi valóság és az isteni szolgálat új területeire vezeti a fény gyermekeit. Nem azért kaptok igazságot, hogy azt rögzült, biztos, és tisztelt formákká merevítsétek. A ti igazság-kinyilatkoztatásotoknak olyan mértékben ki kell teljesednie annak révén, hogy személyes tapasztaláson mentek keresztül, hogy új szépség és tényleges szellemi nyereségek mutatkozzanak meg mindazok számára, akik a szellemi gyümölcseiteket figyelik és annak következményeként megdicsőítsék az Atyát aki a mennyben van. Csak azok a hűséges szolgálók, akik az igazság ismeretében így gyarapodnak, és akik ezáltal kifejlesztik a szellemi valóságok isteni értékelésére való képességet, csak azok remélhetik, hogy „teljesen bemennek Uruk örömébe”. Mily szomorú látni, amint a magukat Jézus követőinek vallók egymást követő nemzedékei azt mondják, az isteni igazságbeli intézőségük kapcsán: „Itt van, Mester, a száz vagy ezer éve ránk bízott igazság. Nem veszítettünk el semmit sem; hűen megőriztünk mindent, amit adtál; nem engedtük, hogy bármi is megváltozzon abban, amit tanítottál nekünk; itt van az igazság, melyet nekünk adtál.” De a szellemi tunyaságra vonatkozó ilyen kifogás nem igazolja az igazság haszontalan intézőjét a Mester előtt. A rátok bízott igazság szerint fogja az igazság Mestere a számonkérést elvégezni.

A következő világon arra kérnek majd, hogy adjatok számot az e világi felruházottságaitokról és intézőségeitekről. Legyen akár kevés vagy sok eredendően meglévő talentumotok, igazságos és irgalmas elszámoltatásra számíthattok. Ha a rátok bízott dolgokat csak önző törekvésekre használtátok és nem gondoltatok a szellem gyümölcseinek bővebb termésével kapcsolatos felsőbb kötelességekre, amint azok az emberek iránti egyre jobban kiteljesedő szolgálatban és az Isten imádatában mutatkoznak meg, az ilyen önző intézőknek el kell fogadniuk a szándékos választásuk következményeit.

És mennyire hasonlít minden önző halandóra ez a hűtlen szolga az egy talentummal annyiban, hogy a saját tunyasága miatt egyenesen a gazdáját okolta. Mennyire hajlamos az ember, amikor a saját tettének hibáival szembesül, másokat hibáztatni, gyakran olyanokat, akik a legkevésbé érdemlik meg!

Amikor nyugovóra tértek, Jézus azt mondta: „Önként kaptátok; ezért önként kell adnotok a menny igazságát, és ahogy adjátok, ez az igazság megsokasodik és a megmentő irgalom növekvő fényét árasztja, éppen úgy, ahogy segédkeztek annak.”

4. MIHÁLY VISSZATÉRÉSE

A Mester minden tanítása közül egyetlen szakaszt sem értettek úgy félre, mint azt az ígéretét, hogy egyszer még személyesen is visszajön e világra. Nincs semmi különös abban, hogy Mihálynak érdekében áll egykor visszatérni arra a bolygóra, ahol a hetedik és utolsó alászállását a teremtésrész halandójaként megtapasztalta. Teljesen természetes dolog azt gondolni, hogy a názáreti Jézus, aki ma egy hatalmas világegyetem legfőbb ura, érdekelt a visszatérésben, és nem csak az egyszeri visszatérésben, hanem a többszöriben is, arra a világra, ahol oly különleges életet élt és végül kiérdemelte a maga számára az Atya által adományozott világegyetemi hatalmat és fennhatóságot. Az Urantia örökre az egyike lesz Mihály azon hét születési szférájának, ahol a világegyetemi főhatalmat kiérdemelte.

Jézus több alkalommal és számos egyénnek kinyilvánította ama szándékát, hogy visszatér e világra. Amint a követői ráébredtek arra a tényre, hogy a Mesterük nem fog ideigvaló megszabadítóként működni, és ahogy a Jeruzsálem bukásáról és a zsidó nemzet összeomlásáról szóló előrejelzéseit hallgatták, természetes módon kezdték társítani a megígért visszatérését e rettenetes eseményekkel. De amikor a római seregek a föld színével tették egyenlővé Jeruzsálem falait, elpusztították a templomot, és szétszórták a júdeai zsidókat, és a Mester még mindig nem mutatkozott hatalomban és dicsőségben, a követői elkezdték kialakítani azon meggyőződésüket, mely Krisztus második eljövetelét végül összekapcsolta a korszak végével, sőt a világ végével.

Jézus két dolgot ígért meg akkorra, miután felemelkedett az Atyához, és miután minden hatalom a mennyben és a földön az ő kezébe adatott. Először is megígérte, hogy maga helyett elküld a világba egy másik tanítót, az Igazság Szellemét; és ezt pünkösd napján tette meg. Másodszor felettébb biztosan megígérte a követőinek, hogy valamikor majd személyesen is visszatér e világra. De azt nem mondta meg, hogy hogyan, hol, vagy mikor fog újból eljönni a húsvér testbeni alászállási tapasztalásának e bolygójára. Egy alkalommal utalt arra, hogy míg a húsvér test szeme látta őt, amikor a húsvér testben itt élt, a visszatértekor (legalábbis az egyik esetleges látogatásakor) csak a szellemi hit szeme fogja látni.

Sokunk hajlik arra, hogy azt higgye, hogy Jézus az elkövetkező korszakokban több alkalommal is vissza fog térni az Urantiára. E többszöri látogatással kapcsolatban nem rendelkezünk az ő külön ígéretével, de igencsak valószínű, hogy aki a világegyetemi címei között viseli az Urantia Bolygóhercegének címét is, az több alkalommal is meg fogja látogatni azt a világot, melynek meghódítása ilyen különleges címhez juttatta.

Igen határozott meggyőződésünk, hogy Mihály személyesen is újra el fog jönni az Urantiára, de halvány fogalmunk sincs arról, hogy mikor vagy milyen módon való eljövetel mellett fog dönteni. Vajon a második földi eljövetelét a jelen korszakot lezáró megítéltetéshez időzíti, akár egy Ítélkező Fiú megjelenésével együtt, akár nélküle? Vajon valamely későbbi urantiai korszak lezárultával kapcsolatban jön el? Bejelentés nélkül és egyedülálló eseményként fog eljönni? Nem tudjuk. Csak egy dologban vagyunk biztosak, és ez pedig az, hogy amikor visszatér, az egész világ valószínűleg tudni fog róla, mert úgy kell eljönnie, mint egy világegyetem legfőbb ura és nem úgy, mint az ismeretlen betlehemi csecsemő. De ha minden szemnek látnia kell őt, és ha csak szellemi szemek láthatják meg a jelenlétét, akkor az eljövetele még sokáig várat magára.

Ezért hát jól teszitek, ha elválasztjátok a Mesternek a földre való személyes visszatérését minden és bármilyen különleges eseménytől vagy meghatározott időszaktól. Mi csak egy dologban vagyunk biztosak: Megígérte, hogy visszajön. Ötletünk sincs arra, hogy mikor vagy mivel összefüggésben fogja teljesíteni ezen ígéretét. Amennyire tudjuk, bármelyik napon megjelenhet a földön, és talán addig nem is jön el, amíg korszakok sora el nem telt és annak rendje és módja szerint meg nem ítélték azokat a paradicsomi testületbe tartozó Fiú-társai.

Mihálynak a földön való második megjelenése mind a közteslények, mind az emberek számára óriási érzelmi értékkel bíró esemény; de egyébként nincs közvetlen jelentősége a közteslények számára és nem bír több gyakorlati jelentősséggel az emberi lények számára mint a természetes halál mindennapos eseménye, mely oly hirtelenül és közvetlenül a világegyetemi események azon sorának kezére játssza a halandó embert, mely eseménysor közvetlenül elvezet ugyanezen Jézusnak, a világegyetemünk legfőbb urának színe elé. A fény gyermekei rendeltetésük szerint mind meglátják őt, és nincs nagy jelentősége annak, hogy mi megyünk őhozzá vagy esetleg ő jön előbb hozzánk. Ezért hát legyetek mindig készek a földön való üdvözlésére, mint ahogy ő is készen áll a fogadásotokra a mennyben. Mi bizakodóan várjuk az ő dicső megjelenését, akárha többször jönne is el, de fogalmunk sincs, hogy hogyan, mikor, vagy mivel kapcsolatban kell megjelennie.

177. ÍRÁS – SZERDA, A PIHENÉS NAPJA

 

Amikor az emberek tanításának súlya nem nehezedett rájuk, az volt Jézus és apostolainak szokása, hogy szerdánként pihenésre visszavonultak a munkától. Ezen a bizonyos szerdai napon a szokásosnál később fogyasztották el a reggelijüket, és a táborra baljós csend telepedett; e reggeli étkezés első felében kevés szó esett. Végül Jézus azt mondta: „Azt szeretném, ha ma pihennétek. Szánjatok időt arra, hogy átgondoljátok mindazt, ami azóta történt, hogy Jeruzsálembe jöttünk és gondolkodjatok el azon, ami előttünk áll, azon, amiről már világosan szóltam nektek. Ügyeljetek arra, hogy igazság legyen az életetekben, és hogy naponta gyarapodjatok kegyelemben.”

Reggeli után a Mester tájékoztatta Andrást, hogy a nap folyamán távol lesz és azt javasolta, hogy az apostolok kapjanak engedélyt arra, hogy az időt a maguk választása szerint töltsék, de semmi szín alatt ne menjenek Jeruzsálem kapuin belülre.

Amikor Jézus összekészült, hogy egymagában elinduljon a hegyekbe, Zebedeus Dávid jött oda hozzá e szavakkal: „Jól tudod, Mester, hogy a farizeusok és a vezetők el akarnak pusztítani téged, és mégis egyedül készülsz a hegyekbe. Ez őrültség; ezért három jól felszerelkezett embert küldök veled, hogy senki ne árthasson neked.” Jézus végigmérte a három felfegyverkezett és markos galileait és így szólt Dávidhoz: „Jót akarsz, de tévedsz annyiban, hogy nem érted, hogy az Ember Fiának nincs szüksége arra, hogy bárki is megvédje. Senki sem emelhet kezet rám addig az óráig, amikor már készen állok, hogy életemet adjam az Atyám akaratának megfelelően. Ne kísérjenek el ezek a férfiak. Egyedül szeretnék menni, hogy tanácskozhassak az Atyával.”

E szavak hallatán Dávid és az ő felfegyverkezett őrei visszavonultak; de ahogy Jézus elindult egyedül, János Márk ment oda hozzá egy kis kosárnyi étellel és vízzel, és azt javasolta, hogy ha már az a szándéka, hogy egész nap távol legyen, akkor talán majd meg is fog éhezni. A Mester rámosolygott Jánosra és előrehajolt, hogy átvegye a kosarat.

 

1. EGY NAP EGYEDÜL AZ ISTENNEL

Ahogy Jézus éppen átvette volna az ebédes kosarat Jánostól, a fiatalember e szavakat kockáztatta meg: „De, Mester, leteheted a kosarat, míg elvonulsz imádkozni és nem kell magaddal vinned. Ezenfelül, ha veled tarthatnék, hogy vigyem az ebédedet, akkor szabadabban gyakorolhatnád az istenimádást, és én biztosan csendben maradok. Nem kérdezgetlek és a kosár mellett maradok, míg te elvonulsz magadban imádkozni.”

E szavai közben, melyek vakmerősége a közelben álló fültanúk némelyikét megdöbbentette, János merészen megragadta a kosarat. Ott álltak ők, János és Jézus, a kosarat fogva. Ekkor a Mester eleresztette és, letekintve a legényre, így szólt: „Mivel teljes szívedből szeretnél velem tartani, nem tagadhatom meg tőled. Magunk megyünk tehát és kellemesen eltöltjük az időt. Bármilyen kérdést feltehetsz, ami a szívedből fakad, és majd egymást bátorítjuk és vigasztaljuk. Először te viszed az ebédet, és amikor elfáradsz, segítek. Kövess.”

Jézus napnyugta utánig nem is tért vissza a táborba. A Mester az utolsó nyugalmas földi napját ezzel az igazságkereső ifjúval és a paradicsomi Atyjával való beszélgetéssel töltötte. Ez az esemény fent úgy vált ismertté, mint „a nap, amelyet egy fiatalember az Istennel töltött a hegyekben”. Ezen alkalom mindörökre például szolgál a Teremtőnek a teremtménnyel való közösség iránti hajlandóságára. Még egy ifjú ember is, amennyiben a szíve vágya valóban legfelsőbb szintű, képes egy világegyetem Istenének figyelmét megragadni és az ő szeretetteljes társaságát élvezni, képes ténylegesen is megtapasztalni annak felejthetetlen elragadtatását, hogy egyedül és egy egész napra együtt lehet az Istennel a hegyekben. És ebben a különleges élményben volt része János Márknak ezen a szerdai napon Júdea hegyeiben.

Jézus sokat beszélgetett Jánossal, kötetlenül beszélgettek ennek és a következő világnak a dolgairól. János elmondta Jézusnak, hogy mennyire sajnálja, hogy nem volt elég idős ahhoz, hogy ő lehessen az egyik apostol és kifejezte nagyfokú megbecsülését, hogy engedélyt kapott arra, hogy a föníciai útjukat kivéve útjaikon követhesse őket a Jerikó mellett Jordán-gázlónál megtartott első szónoklásuktól kezdve. Jézus figyelmeztette a legényt, hogy ne szegjék kedvét a közelgő események és biztosította arról, hogy meg fogja élni, hogy az ország nagy hírnöke válik belőle.

János Márk beleborzongott a Jézussal a hegyekben töltött e nap emlékébe, de sohasem felejtette el a Mester utolsó figyelmeztetését, melyet akkor mondott el, amikor épp visszaindultak a getszemáni táborba, amikor is azt mondta: „Nohát, János, jól eltöltöttük az időt, igazi pihenőnap volt ez, de ügyelj, hogy senkinek ne szólj azokról a dolgokról, melyekről beszéltem.” És János sohasem számolt be senkinek arról, ami ezen, a Jézussal a hegyekben töltött napon történt.

A Jézus földi életéből még hátralévő néhány óra alatt János Márk sohasem hagyta, hogy a Mester hosszabb időre eltűnjön a szeme elől. A legény titkon mindig a közelében tartózkodott; csak akkor aludt, amikor a Mester is aludt.

 

2. AZ OTTHONI GYERMEKKORI ÉVEK

Azon a napon, melyet János Márkkal beszélgetve töltött, Jézus az ideje jelentős részében azzal foglalkozott, hogy összevesse a kisgyermekkori és serdülőkori élményeit. Bár János szülei e világi javakból többet birtokoltak, mint Jézus szülei, sok közös olyan élményük volt. Jézus sok olyasmit mondott, ami segített Jánosnak abban, hogy jobban megértse a szüleit és a családja többi tagját. Amikor a legény megkérdezte a Mestert, hogy honnan tudja, hogy belőle „az ország nagy hírnöke” válik, Jézus azt mondta:

„Tudom, hogy hűségesnek bizonyulsz majd az országról szóló evangéliumhoz, mert megbízhatok a jelenlegi hitedben és szeretetedben, amikor e vonásaid olyan korai felkészítésen alapulnak, amilyenben otthon volt részed. Te egy olyan otthonból származol, ahol a szülők őszinte ragaszkodással viseltetnek egymás iránt, és ezért nem szerettek téged túlzottan ahhoz, hogy károsan felnagyítsák az önnön fontosságodról alkotott felfogásodat. A te személyiséged nem szenvedett torzulást abból kifolyólag sem, hogy a szüleid szeretet nélkül befolyásolva próbálták volna megszerezni a bizalmadat és a hűségedet, az egyiket a másik ellenében. Te azt a szülői szeretetet élvezted, mely egészséges önbizalmat biztosít és amely elősegíti az egészséges biztonságérzet kialakulását. De szerencsés voltál annyiban is, hogy a szüleid bölcsességgel és szeretettel is rendelkeztek; és a bölcsesség volt az, mely arra késztette őket, hogy mellőzzenek sok olyan élvezeti formát és számos olyan dísztárgyat, mely pénzen megvehető, s közben téged a szomszéd pajtásaiddal elküldtek a zsinagógai tanodába, és abban is bátorítottak, hogy megtanuld, hogy hogyan élj e világon, azáltal, hogy engedték, hogy eredeti tapasztalatot szerezz. Ifjú barátoddal, Ámósszal jöttetek át a Jordánon túlra, ahol mi a tant hirdettük és János tanítványai kereszteltek. Mindketten velünk szerettetek volna lenni. Amikor visszatértetek Jeruzsálembe, a te szüleid belementek a dologba; Ámósz szülei nem voltak hajlandók erre; olyannyira szerették a fiukat, hogy megtagadták tőle azt az áldott tapasztalást, melyet te megszereztél, épp olyat, mint amilyet ma is élvezel. Azzal, ha Ámósz elmenekül otthonról, csatlakozhatott volna hozzánk, de e cselekedetével sebet ütött volna a szereteten és feláldozta volna az elkötelezettséget. Még ha egy ilyen elmenekülés bölcs dolog is lett volna, szörnyű árat kellett volna fizetnie a tapasztalásért, a függetlenségért, és a szabadságért. A bölcs szülők, mint a tieid is, gondoskodnak arról, hogy a gyermekeiknek ne kelljen megsebezniük a szeretetet vagy megfojtaniuk a hűséget annak érdekében, hogy kialakítsák a függetlenségüket és élvezzék az éltető szabadságot, amikor annyi idősek lesznek, mint te.

„A szeretet, János, a világegyetem legfelsőbb valósága, amikor azt végtelenül bölcs lények adományozzák, de veszélyes és gyakran félig önző jellemvonás, amint az a halandó szülők tapasztalásában nyilvánul meg. Amikor megházasodsz és saját gyerekeid lesznek, akiket fel kell nevelned, gondoskodj arról, hogy a szeretetedet bölcsesség terelgesse és értelem kísérje.

„A te gyermekkori barátod, Ámósz, éppen úgy elhiszi az ország ezen evangéliumát, mint te, de én nem számíthatok rá teljesen; nem tudhatom biztosan, hogy mit fog tenni a következő évek alatt. Az ő otthoni gyermekkori évei nemigen csináltak belőle teljes mértékben megbízható személyt. Ámósz túlságosan is olyan, mint az egyik apostol, aki nem kapott rendes, szeretetteljes, és bölcs otthoni felkészítést. A te későbbi életed boldogabb és megbízhatóbb lesz, mert te az első nyolc évedet átlagos és jól szabályozott otthonban töltötted. Erős és magabiztos jellemmel rendelkezel, mert olyan otthonban nőttél fel, ahol szeretet érvényesült és bölcsesség uralkodott. Az ilyen gyermekkor olyanfajta hűséget hoz létre, mely biztosít engem arról, hogy te be is futod majd azt a pályát, amelyen elindultál.”

Jézus és János több mint egy órán át folytatta e beszélgetést az otthon töltött évekről. A Mester elmagyarázta Jánosnak azt is, hogy egy gyermek minden értelmi, közösségi, erkölcsi, sőt szellemi dologgal kapcsolatos összes korai fogalmát illetően teljes mértékben függ a szüleitől és a kapcsolódó családi élettől, hiszen a család képviseli a zsenge gyermek számára mindazt, amit először megtudhat akár az emberi, akár az isteni kapcsolatokról. A gyermeknek a világegyetemmel kapcsolatos első benyomásait az anyja gondoskodásából szerzi; a mennyei Atyára vonatkozó első ideáiban teljes mértékben a földi apától függ. A gyermek későbbi élete annak megfelelően lesz boldog vagy boldogtalan, könnyű vagy nehéz, hogy milyen volt a korai elmebéli és érzelmi élete, s ezt befolyásolják az otthon eme közösségi és szellemi viszonyai. Egy emberi lény teljes későbbi életére óriási mértékben van hatással az, hogy mi történik a létezésének első néhány éve alatt.

Őszinte meggyőződésünk, hogy a jézusi tanítás evangéliuma, mivelhogy az apa-gyermek viszonyra épül, nemigen nyerhet világszerte elfogadást mindaddig, amíg a mai polgárosodott népek családi élete nem foglal magába több szeretetet és több bölcsességet. Függetlenül attól, hogy a huszadik századi szülők nagy tudással és több igazsággal rendelkeznek az otthon fejlesztéséhez és a családi élet nemesebbé tételéhez, még tény marad az, hogy csak kevés mai otthon minősül olyan jó helynek a fiúk és a lányok neveléséhez, mint amilyen Jézus galileai otthona és János Márk júdeai otthona volt, jóllehet a jézusi evangélium elfogadása a családi élet azonnali javulását eredményezi. Egy bölcs otthon szeretetteljes élete és az igaz vallás iránti hű odaadás komoly és kölcsönös hatást fejt ki egymásra. Az ilyen családi élet gyarapítja a vallást, és az igazi vallás mindig megdicsőíti az otthont.

Igaz, hogy e régi zsidó otthonok számos kifogásolható, fejlődést gátló hatását és egyéb bénító sajátosságát gyakorlatilag kitörölték a jobban szabályozott mai otthonok jelentős részéből. Valóban több önkéntelen szabadság és jóval több személyes szabadság van már, de ezt a szabadságot nem korlátozza szeretet, nem vezérli hűség, és nem irányítja a bölcsesség belátó fegyelme. Amíg a gyermeket úgy tanítjuk imádkozni, „Mi Atyánk, ki a mennyben vagy”, óriási felelősség hárul minden földi apára, hogy úgy éljen és úgy alakítsa otthonát, hogy az atya szót minden felnövekvő gyermek méltón őrizze elméjében és szívében.

 

3. NAPKÖZBEN A TÁBORBAN

Az apostolok e nap nagyobb részét azzal töltötték, hogy az Olajfák hegyének környékét járták és felkeresték azokat a tanítványokat, akik velük táboroztak, de koradélután már nagyon szerették volna viszontlátni Jézust. Ahogy telt az idő, egyre jobban kezdtek aggódni a biztonsága miatt; leírhatatlanul magányosnak érezték magukat nélküle. Egész nap sokat vitatkoztak, hogy vajon szabad lett volna-e a Mestert egyedül elengedni a hegyekbe úgy, hogy mindössze egy kifutófiú kíséri. Bár egyikük sem mondta ki nyíltan a gondolatait, Júdást kivéve egy sem akadt köztük, aki ne szeretett volna János Márk helyében lenni.

A délután derekán járhatott az idő, amikor Nátániel elmondta a „Legfőbb vágyról” szóló beszédét mintegy hat apostol és ugyanennyi tanítvány előtt, melynek vége az volt: „Az a baj a legtöbbünkkel, hogy lélektelenek vagyunk. Nem úgy szeretjük a Mestert, ahogy ő szeret minket. Ha mindannyian annyira szerettünk volna vele tartani, mint János Márk, akkor biztosan magával vitt volna mindannyiunkat. Mi csak ott álltunk, míg a legény odament a Mesterhez és felajánlotta neki a kosarat, de amikor a Mester megfogta, a legény nem akarta elereszteni. És így a Mester itt hagyott minket, s elment a hegyekbe a kosárral, a fiúval, meg mindennel.”

Nagyjából négykor futárok érkeztek Zebedeus Dávidhoz, akik híreket hoztak az anyjáról, aki Betszaidában tartózkodott, és Jézus anyjáról. Néhány nappal korábban Dávid úgy látta, hogy a főpapok és a vezetők meg fogják ölni Jézust. Dávid tudta, hogy feltett szándékuk a Mester elpusztítása, és az járt a fejében, hogy Jézus nem fog élni az isteni hatalmával önmaga megmentése érdekében és nem engedi meg a követőinek sem, hogy erővel a védelmére keljenek. Miután erre a következtetésre jutott, nem vesztegette az időt, és hírnököt küldött anyjához, sürgetvén, hogy rögvest jöjjön Jeruzsálembe és hozza magával Máriát, Jézus anyját és a család minden tagját is.

Dávid anyja úgy tett, ahogy a fia kérte, és a futárok most tértek vissza Dávidhoz azzal a hírrel, hogy az anyja és Jézus egész családja elindult Jeruzsálembe és valamikor másnap késő este vagy az azt követő reggelen fognak megérkezni. Lévén, hogy Dávid ezt saját kezdeményezésre tette, úgy gondolta, hogy bölcs dolog, ha a dolgot a maga ügyének tekinti. Ezért aztán nem szólt senkinek, hogy Jézus családja úton van Jeruzsálembe.

Röviddel dél után, több mint húsz olyan görög érkezett a táborba, akik az arimateai József házában találkoztak Jézussal és a tizenkettekkel, és Péter és János több órán át tanácskozott velük. Ezek a görögök, legalábbis némelyikük, már haladó ismeretekkel rendelkezett az országról, mely ismereteket az alexandriai Rodantól szerezték.

Azon az estén, miután Jézus visszaért a táborba, felkereste a görögöket, és ha egy ilyen lépés nem okozott volna olyan nagy zavart az apostolai és számos vezető tanítványa körében, Jézus felavatta volna e húsz görögöt is úgy, mint ahogy azt a hetvenek esetében tette.

Mialatt a táborban ezekre az eseményekre került sor, Jeruzsálemben a főpapok és a vének meglepődtek azon, hogy Jézus nem tért vissza, hogy szóljon a tömegekhez. Igaz, hogy előző nap, amikor a templomot elhagyta, azt mondta, „Üresen hagyom a házatokat.” De nem értették, hogy miért szalasztja el azt a nagy lehetőséget, melyet a tömegek barátságos hozzáállásában kialakított. Bár féltek attól, hogy felfordulást okoz az emberek között, a Mesternek a tömeghez intézett utolsó szavai felhívást jelentettek arra, hogy minden ésszerű módon feleljenek meg azok tekintélyének, „akik Mózes székében ülnek”. De ez elfoglalt nap volt számukra a városban, mivel egyszerre készültek a páska-ünnepre és tökéletesítették a Jézus elpusztítására irányuló terveiket.

Nem sok ember jött el a táborba, mert annak felállítását jól őrzött titokként kezelte mindenki, aki tudta, hogy Jézus várhatóan itt fog tartózkodni ahelyett, hogy minden éjszakára Betániába menne.

 

4. JÚDÁS ÉS A FŐPAPOK

Röviddel az után, hogy Jézus és János Márk elhagyta a tábort, Karióti Júdás eltűnt a testvérei köréből, és nem is tért vissza késő délutánig. Ez az összezavarodott és elkeseredett apostol, a Mester ama külön kérése ellenére, hogy ne menjenek be Jeruzsálembe, sietett, hogy odaérjen a Jézus ellenségeivel megbeszélt találkozóra a főpap, Kajafás házához. Ez alkalommal a Szanhedrin nem hivatalos ülést tartott itt és az ülés időpontját aznap délelőtt nem sokkal 10 óra utánra tűzték ki. Ezt az ülést azért hívták össze, hogy megvitassák azoknak a vádaknak a természetét, melyeket Jézus ellen felhozhatnak és döntsenek arról, hogy milyen eljárással állítsák a római hatóságok elé abból a célból, hogy biztosítsák a halálos ítélethez szükséges polgári megerősítést, mely halálos ítéletet ők már kiszabtak rá.

Előző nap Júdás néhány rokonának és bizonyos, az apja családja szadduceus barátainak elmondta, hogy arra az elhatározásra jutott, hogy bár Jézus jó szándékú álmodozó és eszményelvű, nem ő Izráel várt megszabadítója. Júdás elmondta, hogy nagyon szeretné megtalálni a módját, hogy az egész mozgalomtól méltóságteljesen elszakadhasson. A barátai behízelgő módon biztosították arról, hogy a visszalépését a zsidó vezetők nagy eseményként üdvözölnék, és hogy ezért semmi sem lenne nekik túl nagy áldozat. Elhitették vele, hogy a Szanhedrin nyomban nagy megtiszteltetésben részesítené, és hogy végül olyan tisztséget kaphat, ahol letörölheti a bélyegét az ő jóhiszemű, de „szerencsétlen közösségének a ki nem tanított galileaiakkal”.

Júdás nemigen tudta elhinni, hogy a Mester a nagy tetteit az ördögök hercegének hatalma révén vitte véghez, de most már teljesen meg volt győződve arról, hogy Jézus a maga megerősítésére nem venné igénybe a hatalmát; végül arra a meggyőződésre jutott, hogy Jézus hagyná, hogy a zsidó urak elpusztítsák, és nem tudta elviselni azt a megalázó gondolatot, hogy egy vesztes mozgalommal azonosítsák őt. Nem volt hajlandó belegondolni a nyilvánvaló vereségbe. Tökéletesen megértette a Mestere szilárd jellemét és az ő fenséges és irgalmas elméjének élénkségét, mégis megelégedéssel töltötte az, hogy még ha csak részben is, de elfogadta az egyik rokonának azon felvetését, hogy Jézus bár jó szándékú megszállott, de valószínűleg nem teljesen ép elméjű; hogy ő mindig is furcsa és félreértett személynek tűnt.

És Júdás most, mint addig még soha, ráébredt, hogy egyre inkább neheztel amiatt, hogy Jézus soha nem részesítette őt nagyobb megtiszteltetésben. Mindvégig értékelte azt a megtiszteltetést, hogy ő lehet az apostoli kincstárnok, de most azt kezdte érezni, hogy nem becsülik meg; hogy a képességeit nem ismerik el. Hirtelen elöntötte a méltatlankodás, hogy Péter, Jakab, és János abban a megtiszteltetésben részesült, hogy Jézus közeli társai lehettek, és ekkor, ahogy a főpap háza felé tartott, inkább hajlott arra, hogy elégtételt vegyen Péteren, Jakabon, és Jánoson, minthogy Jézus elárulásának gondolatával foglalkozzon. De mindenekelőtt, épp akkor, egy új és felülkerekedő gondolat kezdett a tudatos elméjének előterébe kerülni: Azért indult el, hogy megbecsülést szerezzen magának, és ha ez azzal együtt kivitelezhető, hogy elégtételt vesz azokon, akik az élete legnagyobb csalódásához hozzájárultak, akkor az annál jobb. A zavarodottság, a büszkeség, a kétségbeesés, és az elszántság szörnyű összeesküvése kerítette hatalmába. És így már világosan látni kell, hogy nem a pénz volt az oka annak, hogy Júdás elindult Kajafás házához annak érdekében, hogy megszervezze Jézus elárulását.

Ahogy Jézus Kajafás házához közeledett, végleg eldöntötte, hogy elhagyja Jézust és az apostoltársait; és miután úgy határozott, hogy elpártol a mennyország ügyétől, elszánta magát, hogy minél többet megszerez magának abból a megtiszteltetésből és dicsőségből, melyről a Jézus és az országról szóló új evangélium ügye melletti első elkötelezettsége idején azt gondolta, hogy az övé lehet. Az összes apostolban élt egykor ez a törekvés, de az idő múlásával megtanulták imádni az igazságot és szeretni Jézust, legalábbis jobban, mint Júdás.

Az árulót az unokatestvére mutatta be Kajafásnak és a zsidó vezetőknek, aki elmondta, hogy Júdás, miután felismerte azon hibáját, hogy hagyta magát félrevezetni Jézus körmönfont tanítása által, azért jött el, hogy nyilvánosan és hivatalosan megtagadja a galileaival való közösségét és ezzel egyidejűleg kéri, hogy visszakapja a bizalmat és visszavegyék a júdeai testvérei közé. Júdás e szóvivője elmondta továbbá, hogy Júdás felismerte, hogy az volna a legjobb Izráel számára, ha Jézust őrizetbe vennék, és hogy annak bizonyítékául, hogy megbánta azt, hogy részt vett egy ilyen vétkes mozgalomban és annak igazolásául, hogy most őszintén vissza akar térni Mózes tanaihoz, eljött, hogy felajánlja a szolgálatait a Szanhedrinnek, mint aki képes a Jézus letartóztatását elrendelő parancsokat vivő kapitánnyal megszervezni, hogy Jézust nyugodt körülmények között vegyék őrizetbe, s ezzel elkerüljék annak veszélyét, hogy felfordulást okozzanak a tömeget körében, illetőleg hogy el kelljen halasztani az elfogását a páska-ünnep utánra.

Amikor az unokatestvér befejezte, bemutatta Júdást, aki, közelebb lépve a főpaphoz, így szólt: „Mindazt megteszem, amit az unkatestvérem mondott, de mit adnátok nekem e szolgálatért?” Júdás láthatólag nem vette észre azt a megvetést, sőt, undort, mely a keményszívű és öntelt Kajafás arcán átsuhant; a szívét túlságosan is eltöltötte az öndicsőítés és az önnön felmagasztalásából fakadó megelégedettségre való törekvés.

És ekkor Kajafás letekintett az árulóra, s azt mondta: „Júdás, menj az őrség parancsnokához és szervezzétek meg, hogy a Mesteredet ma este vagy holnap este elhozzátok hozzánk, és amikor a kezünkre adtad, megkapod a jutalmadat e szolgálatért.” Amikor Júdás ezt meghallotta, eltávozott a főpapok és vezetők színe elől és megbeszélte a templomőrség parancsnokával, hogy milyen módon fogják el Jézust. Júdás tudta, hogy Jézus akkor távol van a tábortól és fogalma sem volt arról, hogy aznap este mikor fog visszatérni, és így abban egyeztek meg egymás között, hogy Jézust másnap (csütörtök) este tartóztatják le, miután a jeruzsálemi emberek és minden látogató zarándok éjszakai nyugovóra tért.

Júdás a nagyság és dicsőség gondolataitól olyannyira megrészegülten tért vissza társaihoz a táborba, ahogy már régóta nem érezte magát. Jézushoz azért csatlakozott, mert azt remélte, hogy egy napon majd nagy ember lesz belőle az új országban. Végre felismerte, hogy nem lesz olyan új ország, amilyenre számított. De annak azért örült, hogy olyan éles elméjű volt, hogy egy várt új országbeli dicsőség el nem érése miatti csalódását felváltja a régi rendbeli megtiszteltetés és jutalom közvetlen megteremtésével, melyről azt gondolta, hogy túl fogja élni, és amely szerinte biztosan el fogja pusztítani Jézust és mindazt, amit Jézus képviselt. A tudatos szándékának utolsó serkentő tényezőjében Júdás Jézussal szembeni árulása egy olyan önző áruló gyáva tette volt, akinek egyetlen gondolata a saját biztonsága és megdicsőítése volt, függetlenül attól, hogy a viselkedése milyen következményekkel járhat a Mesterre és a korábbi társaira nézve.

De mindig ez volt a helyzet. Júdás már régóta foglalkozott azzal, hogy ilyen szándékos, állhatatos, önző, és bosszúszomjas tudatot építsen ki az elméjében, és ilyen gyűlöletes és rossz bosszúvágyat és hűtlenséget tápláljon a szívében. Jézus szerette Júdást és megbízott benne éppen úgy, ahogy a többi apostolt szerette és megbízott bennük, de Júdás cserébe nem alakított ki állhatatos bizalmat és nem élt meg őszinte szeretetet. És milyen veszélyessé válhat a törekvés, amikor egyszer teljes mértékben összekapcsolódik az önzéssel és erősen serkenti azt dacos és régóta elfojtott bosszúvágy! Milyen lesújtó dolog a csalódás azon ostoba személyek életében, akik tekintetüket az idő homályos és tünékeny bájaira szegezve vakká válnak az isteni értékek és igaz szellemi valóságok örökkévaló világai örökké tartó eredményeinek felsőbb szintű és valósabb elérése iránt. Júdás az elméjében világi megtiszteltetést keresett és teljes szívvel beleszeretett e vágyába; a többi apostol hasonlóképpen ugyanezen világi megtiszteltetést kereste elméjében, de a szívükkel ők szerették Jézust és megtették a tőlük telhetőt, hogy megtanulják szeretni azokat az igazságokat, melyeket megtanított nekik.

Júdás ekkor még nem fogta fel, de tudat alatt már azóta bírálta Jézust, hogy Heródes lefejeztette Keresztelő Jánost. A szíve mélyén Júdás mindig is neheztelt ama tény miatt, hogy Jézus nem mentette meg Jánost. Nem szabad elfelejtenetek, hogy Júdás János tanítványa volt, mielőtt Jézus követőjévé vált volna. És az emberi sértődés és keserű csalódás mindeme felgyülemlett elemei, melyeket Júdás a lelkében elraktározott a gyűlölet leplében, most jól szervezetté alakultak a tudatalatti elméjében és készen álltak előtörni, hogy elárasszák őt, amint végre elszakad a testvérei támogató befolyásától, s ezzel egyidejűleg átadja magát Jézus ellenségei ravasz sejtetéseinek és árnyalt gúnyának. Mindig, amikor Júdás csak megengedte, hogy a reményei magasan szárnyaljanak és Jézus valami olyat tett vagy mondott, ami darabokra zúzta azokat, Júdás szívében mindig ott maradt a keserű sértődöttség sebhelye; és ahogy sokasodtak a hegek, ez a szív, mely oly sok sebet kapott, rövidesen elveszített minden valós ragaszkodást az iránt, aki egy jó szándékú, de gyáva és önző személyiséget ebben az utálatos élményben részesített. Júdás nem fogta fel, de gyáva volt. Ennek megfelelően mindig is hajlott arra, hogy Jézusnak gyávaságként tudja be, amiért oly sokszor nem volt hajlandó hatalomért vagy dicsőségért folyamodni, amikor pedig nyilvánvalóan könnyedén megszerezhette volna. És minden halandó ember igen jól tudja, hogy a szeretet, mely ha nemes volt is egykor, a csalódáson, a féltékenységen, és a hosszú ideje tartó neheztelésen keresztül végül miként válhat tényleges gyűlöletté.

A főpapok és a vének végre fellélegezhettek néhány órára. Nem kellett Jézust nyilvánosan letartóztatniuk, és az, hogy Júdást áruló szövetségesként maguk mellett tudhatják, biztosította, hogy Jézus nem fog kikerülni a fennhatóságuk alól úgy, ahogy már sok alkalommal tette a múltban.

 

5. AZ UTOLSÓ TÁRSAS EGYÜTTLÉT

Lévén, hogy szerda volt, ezen az estén társas együttlétre került sor a táborban. A Mester megpróbálta felvidítani a csüggedt apostolait, de az csaknem lehetetlen dolog volt. Most már mindannyian kezdték felismerni, hogy megdöbbentő és lesújtó események vannak készülőben. Nem lehetett felvidítani őket még akkor sem, amikor a Mester felidézte előttük a mozgalmas és szeretetteljes közösségben eltöltött éveiket. Jézus óvatosan érdeklődött minden apostol családjáról és, végigpillantva Zebedeus Dávidon, megkérdezte, hogy hallott-e valaki mostanában az anyjáról, a legkisebb húgáról, vagy a családja más tagjáról. Dávid lesütötte a szemét; félt válaszolni.

Ez alkalommal figyelmeztette Jézus a követőit, hogy óvakodjanak a tömeg támogatásától. Felidézte a galileai élményeiket, amikor az emberek nagy tömegei időről-időre lelkesülten követték őket mindenhová és az után éppoly hevesen ellenük fordultak és visszatértek a korábbi meggyőződésükhöz és életükhöz. És ez után azt mondta: „És így nem szabad engednetek, hogy megtévesszenek benneteket a nagy tömegek, akik a templomban hallgattak minket, és akikről úgy látszott, hogy elhiszik a tanításainkat. E tömegek elméjükben felületesen hallgatják és hiszik az igazságot, de közülük kevesen engedik, hogy az igazság szava élő gyökerekkel hatoljon le a szívükbe. Akik csak elméjükben ismerik az evangéliumot, és akik nem tapasztalták meg azt a szívükben, azok támogatására nem lehet számítani a bajok idején. Amikor a zsidók vezetői egyezségre jutnak az Ember Fiának elpusztításáról, és amikor teljes egyetértésben sújtanak le, akkor meglátjátok majd, hogy a tömeg miként menekül ijedtében vagy marad tétlen, döbbent csendben, miközben ezek a feldühödött és elvakult vezetők a halálba küldik az evangéliumi igazság tanítóit. És akkor, amikor rátok tör a csapás és az üldöztetés, még további olyanok fognak szétszóródni, akikről azt hiszitek, hogy szeretik az igazságot, és némelyek feladják az evangéliumot és elhagynak titeket. Némelyek, akik nagyon közel álltak hozzánk, már eldöntötték, hogy elpártolnak. Ma azért pihentetek, hogy felkészüljetek arra az időre, mely előttünk áll. Ezért hát legyetek résen, és imádkozzatok, hogy holnap erőre kapjatok az előttünk álló napokhoz.”

A tábori hangulat leírhatatlan feszültséggel telítődött. Szótlan hírvivők jöttek-mentek, akik csak Zebedeus Dáviddal álltak szóba. Még az est elmúlta előtt némelyek megtudták, hogy Lázár sietve elmenekült Betániából. János Márk vészjóslóan hallgatott, miután visszatért a táborba, annak ellenére, hogy az egész napot a Mester társaságában töltötte. Minden győzködés, hogy beszéljen, csak azt mutatta, hogy Jézus meghagyta neki, hogy ne nyilatkozzon.

Még a Mester jókedve és a szokatlan nyájassága is megijesztette őket. Mindannyian annak a szörnyű elszigetelődésnek az előszelét érezték, melyről azt gondolták, hogy nagy hirtelenséggel és elkerülhetetlen rémülettel fog rájuk szakadni. Bizonytalanul érzékelték, hogy mi közeleg, és egyikük sem érezte felkészültnek magát a megmérettetésre. A Mester egész nap távol volt; rettenetesen hiányzott nekik.

Egészen a Mester halálának tényleges órájáig tartó időszakban ez a szerda este jelentette a szellemi állapotuk legalsó szintjét. Bár a következő nap egy nappal közelebb volt a megrendítően szomorú péntekhez, mégis, ő velük volt, és a pénteki nap gondterhelt óráit valamivel méltóságteljesebben viselték.

Épp éjfél előtt járt az idő, amikor Jézus, tudván, hogy ez lesz az utolsó éjszaka, melyet valaha is a választott földi családjával fog végigaludni, ahogy éjszakára feloszlatta a csoportjukat, azt mondta: „Menjetek aludni, testvéreim, és béke legyen veletek, míg fel nem kelünk holnap, egy további napra, hogy megcselekedjük az Atya akaratát és megtapasztaljuk annak örömét, hogy tudjuk, hogy mi az ő fiai vagyunk.”

178. ÍRÁS – AZ UTOLSÓ NAP A TÁBORBAN

 

Jézus úgy tervezte, hogy e csütörtököt, a húsvér testben megtestesült isteni Fiúként megélendő utolsó szabad napját a földön, az apostolaival és néhány hűséges és odaadó tanítványával tölti. Röviddel a reggeli befejezését követően, ezen a szép reggelen, a Mester a táboruk feletti egyik félreeső helyre vezette őket és ott számos igazságot tanított nekik. Bár Jézus a nap koraesti részében más beszédeket tartott az apostoloknak, e csütörtök délelőtti beszéd az ő búcsúbeszéde volt az apostolok és a kiválasztott tanítványok vegyes tábori csoportja számára, melyben egyaránt voltak zsidók és nem-zsidók. A tizenkettek Júdás kivételével mind jelen voltak. Péter és több más apostol is észrevette Júdás távollétét, és némelyikük arra gondolt, hogy Jézus beküldte a városba valamilyen ügyben, valószínűleg azért, hogy előkészítse a közelgő páska-ünnepi dolgokat. Júdás nem is tért vissza a táborba késődélutánig, röviddel azt megelőzően, hogy Jézus elindult a tizenkettekkel Jeruzsálembe, hogy részt vegyenek az Utolsó Estebéden.

 

1. BESZÉLGETÉS A FIÚI ELISMERTSÉGRŐL ÉS AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁGRÓL

Jézus mintegy ötven megbízható követőjének csaknem két órán át beszélt és válaszolt számos kérdésükre a mennyország és az e világ országainak viszonyáról, az Istennél való fiúi elismerésnek és a földi kormányzatok állampolgárságának viszonyáról. Ez a beszéd, a kérdésekre adott válaszaival együtt mai nyelven a következőképpen összegezhető és fogalmazható újra:

Az e világi országok, lévén anyagiak, gyakran szükségesnek látják, hogy fizikai erőt alkalmazzanak a törvényeik végrehajtása és a rend fenntartása érdekében. A mennyországban az igaz hívek nem folyamodnak fizikai erő alkalmazásához. A mennyország, lévén az Isten szellemtől született fiainak szellemi testvérisége, csak a szellem erejével hirdettetik. Ez az eljárásbeli különbségtétel a hívek országának a világi kormányok országaihoz fűződő viszonyára utal és nem érvényteleníti a hívek társadalmi csoportjainak azon jogát, hogy rendet tartsanak a soraikban és gondoskodjanak az engedetlen és méltatlan tagjaik megfegyelmezéséről.

Nincs semmi összeférhetetlenség a szellemi országbeli fiúi elismertség és a világi vagy polgári kormányzatbeli állampolgárság között. A hívő kötelessége, hogy megadja a császárnak, ami a császáré és az Istennek, ami az Istené. Nem lehet ellentmondás e két követelmény között, mert az egyik anyagi, a másik pedig szellemi, hacsaknem alakul úgy, hogy egy császár arra vetemedik, hogy elbitorolja az Isten előjogait és megköveteli, hogy szellemi hódolatot és legfelsőbb szintű imádatot mutassanak irányában. Ilyen esetben csakis az Istent imádjátok, és közben törekedjetek arra, hogy felvilágosítsátok ezeket a félrevezetett földi uralkodókat és ily módon velük is ismertessétek meg a mennyei Atyát. Szellemi imádatot ne mutassatok földi urak irányában; és a szellemi országért végzett küldetés előmozdítása során a fizikai erejét se alkalmazzátok azoknak a földi kormányoknak, melyek vezetőiből egyszer még hívek válhatnak.

A kibontakozó polgárosodás szemszögéből nézve az országbeli fiúi elismertség támogasson benneteket abban, hogy az e világ országainak eszményi polgáraivá váljatok, hiszen a testvériség és a szolgálat képezi az országról szóló evangélium sarokkövét. A szellemi ország szeretetteljes hívása legyen az eredményes elpusztítója a földi országok hitetlen és háborúkedvelő polgárai gyűlöletkésztetésének. De ezek az anyagias beállítottságú fiak a sötétségben sohasem fogják megismerni a ti szellemi igazságfényeteket, hacsaknem közeledtek hozzájuk azzal az önzetlen társadalmi szolgálattal, mely a szellem gyümölcsözésének természetes növekménye az egyes egyéni hívek élettapasztalásában.

Halandó és anyagi emberekként ti valóban a földi országok polgárai vagytok, és jó állampolgároknak kell lennetek, annál is inkább, ha már a mennyország szellemtől újjászületett fiai lettetek. A mennyország hit révén megvilágosodott és szellemben felszabadult fiaiként az ember iránti kötelezettség és az Isten iránti kötelezettség kettős felelősségével néztek szembe, miközben önként egy harmadik és szent kötelességet vállaltok: az Istent ismerő hívek testvériségének szolgálatát.

Ideigvaló urakat ne imádjatok, és ne alkalmazzatok ideigvaló hatalmat a szellemi ország előmozdításában; de a híveknek és a nem híveknek egyaránt mutassátok a szeretetteljes szolgálat igaz segédkezését. Az országról szóló evangéliumban ott lakozik a nagy Igazság Szelleme, és én rövidesen minden húsvér testre kiárasztom ugyanezen szellemet. A szellem gyümölcsei, a ti őszinte és szeretetteljes szolgálatotok, azok a társadalmi emelők, melyek a sötétség fajait felemelik, és az Igazság Szelleme lesz az erőtöket megsokszorozó emelőpont.

A hitetlen polgári elöljárókkal szemben mutassatok bölcsességet és tanúsítsatok éleselméjűséget. Körültekintéssel mutassatok szakértő hozzáértést a kisebb nézeteltérések kisimításában és a csekély félreértések áthidalásában. Minden lehetséges módon – a világegyetem urai iránti hűségen kívül mindenben – törekedjetek arra, hogy békében éljetek minden emberrel. Legyetek mindig olyan bölcsek, mint a kígyók, de olyan ártalmatlanok, mint a galambok.

Váljatok minél jobb fiaivá a világi kormánynak annak eredményeként, hogy az ország megvilágosodott fiaivá lettetek; így a földi kormányok vezetői annál jobb urai lehetnek a polgári ügyeknek annak eredményeként, hogy elhiszik a mennyországról szóló ezen evangéliumot. Az ember önzetlen szolgálatának és az Isten belátó imádatának hozzáállása tegyen minden, az országban hívőt a világ jobb polgárává, míg az őszinte állampolgárság és az ember ideigvaló kötelességei iránt nyílt odaadó magatartása segítse, hogy a mennyországbeli fiúi elismertség iránti szellemi felhívás az ilyen állampolgárt könnyebben elérhesse.

Amíg a földi kormányok vezetői arra törekednek, hogy vallási önkényurak fennhatóságát gyakorolják, addig ti, akik elhiszitek ezt az evangéliumot, csak bajra, üldöztetésre, sőt, halálra számíthattok. De maga az a fény, melyet a világ számára hordoztok, és még az a mód is, mellyel az ország ezen evangéliumáért szenvedtek és meghaltok, ezek végül önmagukban is meg fogják világosítani az egész világot és a politika és a vallás fokozatos szétválását fogják eredményezni. Az országról szóló ezen evangélium állhatatos hirdetése egy napon minden nemzetet új és hihetetlen felszabaduláshoz, értelmi függetlenséghez, és vallási szabadsághoz vezet.

Ama közelgő üldöztetések során, melyekre azok részéről kerül sor, akik gyűlölik az öröm és a szabadság ezen evangéliumát, ti gyarapodni fogtok és az ország erősödni fog. De az elkövetkező időkben komoly veszélybe kerültök, amikor a legtöbb ember barátságosan beszél majd az ország híveiről és a magas beosztásban lévők közül sokan névlegesen elfogadják a mennyország evangéliumát. Tanuljatok meg hűségesek lenni az országhoz még a béke és a jólét idején is. Ne kísértsétek a titeket felügyelő angyalokat, hogy bajos utakra vezessenek titeket olyan szeretetteljes fegyelmezés gyanánt, melynek célja, hogy megmentsék a könnyen elsodródó lelketeket.

Emlékezzetek, hogy azt a megbízást kaptátok, hogy hirdessétek az ország ezen evangéliumát – ama legfőbb vágyat, hogy megcselekedjük az Atya akaratát, melyhez azon legfelsőbb öröm társul, hogy hittel felismerjük az Istennél való fiúi elismertségünket – és nem szabad megengednetek, hogy bármi is eltérítse az ezen egy kötelesség iránti odaadásotokat. Váljék az egész emberiség előnyére a ti szeretetteljes szellemi segédkezésetek, megvilágosító értelmi közösségetek, és felemelő társadalmi szolgálatotok kiáradása; de ne engedjétek, hogy ezen emberbaráti munkáitok bármelyike vagy összessége elfoglalja az evangélium hirdetésének helyét. E nemes segédkezések azon még nagyobb és még magasztosabb segédkezéseknek és átalakításoknak a közösségi melléktermékei, melyeket az ország híveinek szívében az Igazság élő Szelleme és az a személyes felismerés alakított ki, hogy a szellemtől született ember hite megadja az örökkévaló Istennel való élő közösség bizonyosságát.

A polgári kormányok hatalma révén vagy a világi törvények beiktatása révén nem szabad törekednetek az igazság terjesztésére, sem pedig az igazságosság megteremtésére. Az emberek elméjének meggyőzésén mindig munkálkodhattok, de sohasem szabad arra vetemednetek, hogy kényszerítitek őket. Nem szabad elfelejtenetek az emberi tisztesség nagy törvényét, melyet pozitív formában tanítottam nektek: Amit szeretnétek, hogy az emberek megtegyenek veletek, azt tegyétek ti velük is.

Amikor az ország hívét felkérik a polgári kormány szolgálatára, hadd teljesítse az ilyen szolgálatot az ilyen kormány ideigvaló polgáraként, jóllehet az ilyen hívőnek a polgári szolgálatában fel kell mutatnia az állampolgárság minden olyan szokványos vonását, melyeket a halandó ember elméjének az örökkévaló Isten bent lakozó szellemével való megnemesítő társulás szellemi megvilágosodása kiteljesített. Ha a hitetlen ember magas rangú köztisztviselői rangra juthat, akkor komolyan fel kell tennetek a kérdést, hogy az igazság gyökerei a szívetekben nem pusztultak-e ki az együttes szellemi közösség és a társadalmi szolgálat élő vizeinek hiányától. Az Istennél való fiúi elismerés tudatának kell megélénkítenie minden olyan férfi, nő, és gyermek egész életét, aki a birtokába jutott ilyen, az emberi személyiség minden eredendően meglévő erejére irányuló erős késztetésnek.

Nem szabad tétlen rejtelemhívőkké vagy szürke önmegtagadókká lennetek; ne váljatok álmodozókká és magatokat elhagyóvá, egykedvűen bízva egy kitalált Gondviselésben, hogy majd az ellát benneteket még minden életszükségleti dologgal is. Valóban gyengéden kell bánnotok a tévelygő halandókkal, türelmesen kell bánnotok a tudatlan emberekkel, és legyetek béketűrők az ingerlő kihívások közepette; de vitéznek kell lennetek az igazságosság védelmében, erősnek az igazság terjesztésében, és erélyesnek az országról szóló ezen evangélium hirdetésében, egészen a föld határaiig.

Az országról szóló ezen evangélium élő igazság. Mondtam már nektek, hogy olyan az, mint a kovász a tésztában, mint a mustármag; és most azt mondom, hogy olyan, mint az élőlény magja, mely, bár ugyanaz az élő mag marad, nemzedékről nemzedékre biztosan új megnyilatkozásokban tárulkozik fel és az egyes egymást követő nemzedékek sajátos igényeihez és feltételeihez való új alkalmazkodás csatornáiban megfelelően növekedik. A számotokra tett kinyilatkoztatás élő kinyilatkoztatás, és én azt szeretném, hogy az minden egyes egyénben és minden egyes nemzedékben megfelelő gyümölcsöt hozzon a szellemi gyarapodás, növekedés, és alkalmazkodó fejlődés törvényei szerint. Ezen evangéliumnak nemzedékről nemzedékre egyre több életképességet kell mutatnia és egyre mélyebb szellemi erőről kell bizonyságot tennie. Nem szabad megengedni, hogy pusztán a velem és az általunk megélt időkkel kapcsolatos szent emlékké, hagyománnyá váljon.

És ne feledjétek: Mi nem indítottunk közvetlen támadást azon személyek ellen vagy azok tekintélye ellen, akik Mózes székében ülnek; mi csak az új világosságot ajánlottunk nekik, melyet ők oly hevesen visszautasítottak. Mi csak azzal támadtuk őket, hogy lelepleztük az azon igazságok iránti szellemi hűtlenségüket, melyekről azt állítják, hogy tanítják és védelmezik. E neves vezetőkkel és elismert urakkal csak akkor kerültünk összeütközésbe, amikor útját állták annak, hogy az emberek fiainak az országról szóló evangéliumot hirdessük. És még most sem mi vagyunk azok, akik támadják őket, hanem ők azok, akik a mi elpusztításunkra törnek. Ne feledjétek, csak arra kaptatok megbízást, hogy a jó híreket menjetek hirdetni. Nektek nem szabad a régi gyakorlatot támadnotok; új igazság kovászát tegyétek ügyesen a régi meggyőződések közepébe. Hadd végezze el az Igazság Szelleme a maga feladatát. Csak akkor kerüljön sor vitára, amikor azok, akik megvetik az igazságot, rátok kényszerítik azt. De amikor az eltökélt hitetlen támad rátok, ne habozzatok erőteljesen kiállni azon igazság védelmében, mely megmentett és megszentelt titeket.

Az élet viszontagságai közepette soha ne felejtsétek el szeretni egymást. Ne küzdjetek az emberekkel, még a nem hívőkkel se. Mutassatok irgalmat még azoknak is, akik rosszul bánnak veletek. Magatokat mindig elkötelezett állampolgároknak, egyenes iparosoknak, dicséretre méltó szomszédoknak, odaadó rokonoknak, megértő szülőknek, és az Atya országának testvériségében őszintén hívőknek mutassátok. És a szellemem köztetek lesz, most és egészen a világ végéig.

Amikor Jézus befejezte e tanítást, már majdnem egy óra volt, és nyomban vissza is tértek a táborba, ahol Dávid és társai már elkészítették az ebédjüket.

 

2. EBÉD UTÁN

A Mester hallgatóságából nem sokak voltak képesek akár részben is befogadni a délelőtti beszédét. Mindazok közül, akik meghallgatták, a görögök értették meg a legtöbbet. Még a tizenegy apostolt is összezavarták a jövőbeli politikai országokra és az ország híveinek egymást követő nemzedékeire vonatkozó utalásai. Jézus legodaadóbb hívei nem tudták a földi küldetésének küszöbön álló végét összeegyeztetni az evangéliumi tevékenységek távolabbi jövőjére vonatkozó eme hivatkozásokkal. A zsidó hívek némelyike érezni kezdte, hogy a föld legnagyobb szerencsétlensége fog bekövetkezni, de egy ilyen, küszöbön álló végromlást nem tudtak összeegyeztetni sem a Mester derűsen közömbös személyes hozzáállásával, sem a délelőtti beszédével, amelyben többször is utalt a mennyország ama jövőbeli ügyleteire, melyek hosszú időtávokat ölelnek fel és amelyek számos és egymást követő földi országgal való kapcsolatot foglalnak magukba.

E nap delére az összes apostol és tanítvány értesült arról, hogy Lázár sietve elmenekült Betániából. Kezdték érzékelni a zsidó vezetők azon kíméletlen elszántságát, hogy egyszer s mindenkorra végezzenek Jézussal és a tanításaival.

Zebedeus Dávid, a jeruzsálemi titkos ügynökeinek munkája révén, teljes mértékben tájékozott volt a Jézus letartóztatására és meggyilkolására kidolgozott terv állásában. Mindent tudott Júdásnak az összeesküvésben betöltött szerepéről, de ezen ismereteit sohasem hozta sem az apostolok, sem semelyik tanítvány tudomására. Nem sokkal az ebédet követően félrehívta Jézust és, nyíltan megkérdezte tőle, hogy tud-e erről – de e kérdésnél tovább nem jutott. A Mester, a kezét felemelve megállította, azt mondta neki: „Igen, Dávid, mindent tudok erről, és azt is tudom, hogy te tudsz erről, de ügyelj arra, hogy senkinek se szólj róla. Mindössze annyi a dolgod, hogy a szívedben ne kételkedj abban, hogy az Isten akarata végül érvényesülni fog.”

A Dáviddal folytatott eme beszélgetést egy hírvivő érkezése szakította félbe, aki Filadelfiából hozott hírt arról, hogy Abner, értesülvén a Jézus meggyilkolására irányuló összeesküvésről most azt kérdezi, hogy elinduljon-e Jeruzsálembe. E futár ezzel az üzenettel sietett vissza Filadelfiába, Abnerhez: „Folytasd a munkádat. Ha eltávozom tőletek a húsvér testben, az csak azért van, hogy szellemben visszatérhessek. Nem hagylak el téged. Veled leszek végig.”

Fülöp nagyjából ekkor jött oda a Mesterhez és tette fel a kérdést: „Mester, lévén, hogy közeleg a páska-ünnep, mit szeretnél, hol készüljünk az ünnepi étel elfogyasztására?” És amikor Jézus meghallotta Fülöp kérdését, azt felelte: „Menj és hozd ide Pétert és Jánost, és megadom nektek az utasításokat az estét illetően, hogy hol fogunk ma együtt estebédelni. És ami a páska-ünnepet illeti, azt majd akkor kell eldönteni, miután ezt elvégeztük.”

Amikor Júdás meghallotta, hogy a Mester ezekről a dolgokról beszélget Fülöppel, közelebb húzódott, hogy kihallgassa a beszélgetést. Zebedeus Dávid azonban, aki a közelben állt, odalépett hozzá és beszédbe elegyedett vele, miközben Fülöp, Péter, és János félrevonultak, hogy szót váltsanak a Mesterrel.

Jézus azt mondta hármójuknak: „Menjetek rögvest Jeruzsálembe, és ahogy átléptek a kapun, ott találtok egy férfit vizeskorsóval. Megszólít titeket, és ti kövessétek. Amikor elvezet titeket egy bizonyos házhoz, menjetek be utána és érdeklődjétek meg a házigazdánál, ‚Hol a vendégszoba, ahol a Mester elfogyaszthatja az estebédet az apostolaival?’ És amint ezt megkérdeztétek, e háztulajdonos megmutat nektek egy nagy felsőszobát, mely teljesen be van rendezve és elő van készítve nekünk.”

Amikor az apostolok elérték a várost, találkoztak a vizeskorsós emberrel a kapu közelében és követték őt János Márk házába, ahol a legény apja várta őket és megmutatta nekik az esti étkezésre előkészített felsőszobát.

És mindez annak a megegyezésnek az eredményeként alakult így, melyet a Mester és János Márk kötött előző nap délután, amikor egymagukban kint voltak a hegyekben. Jézus biztos akart lenni abban, hogy ezt az utolsó étkezést zavartalanul töltheti el az apostolokkal, és mivel úgy hitte, hogy ha Júdásnak előzetesen tudomása volna a találkozóhelyükről, megszervezhetné az ellenségeivel, hogy elfogják őt, ezért kötötte ezt a titkos egyezséget János Márkkal. Ily módon Júdás nem szerzett tudomást a találkahelyükről egészen addig, amikor Jézus és a többi apostol társaságában meg nem érkezett a helyszínre.

Zebedeus Dávidnak sok megbeszélnivalója volt Júdással, így könnyedén meg tudta akadályozni, hogy Júdás kövesse Pétert, Jánost, és Fülöpöt, melyet emez nagyon is meg akart tenni. Amikor Júdás átadott Dávidnak egy bizonyos pénzösszeget az ellátmányra, Dávid azt mondta neki: „Júdás, nem az volna jó, ha, figyelembe véve a körülményeket, előre ideadnál nekem némi pénzt a tényleges szükségleteimre?” És egy pillanatnyi gondolkodás után Júdás azt felelte: „De igen, Dávid, azt hiszem ez bölcs dolog volna. Valójában, tekintettel a felkavarodott jeruzsálemi viszonyokra, úgy gondolom, hogy az volna a legjobb, ha minden pénzt átadnék neked. Összeesküvést terveznek a Mester ellen, és ha velem bármi történik is, az téged nem fog hátráltatni.”

És Dávid így vette át az összes apostoli készpénzt és az összes letétbe elhelyezett pénz elismervényeit. Az apostolok másnap estéig nem értesültek erről az ügyletről.

Nagyjából félöt lehetett, amikor a három apostol visszatért és beszámoltak Jézusnak arról, hogy minden készen áll az estebédhez. A Mester nyomban készülődni kezdett, hogy a tizenkét apostolt a gyalogúton át elvezeti a betániai úthoz és onnan tovább Jeruzsálembe. És ez volt az utolsó út, melyet a tizenkettejükkel megtett.

 

3. ÚTBAN AZ ESTEBÉDRE

Megint csak arra törekedtek, hogy elkerüljék a tömegeket, melyek a Kidron-völgyön jártak át a Getszemáni liget és Jeruzsálem között, Jézus és a tizenkettek átsétáltak az Olajfák hegyének nyugati ormán, hogy elérjék a Betániából a városba vezető utat. Ahogy ahhoz a helyhez közeledtek, ahol Jézus az előző estén elmondta a Jeruzsálem pusztulásáról szóló beszédet, öntudatlanul is megálltak, és onnan csendben figyelték a várost. Lévén, hogy egy kicsit korán volt még, és mivel Jézus nem akart átmenni a városon napnyugta előtt, így szólt a társaihoz:

„Üljetek le és pihenjetek, én meg közben beszélgetek veletek arról, hogy rövidesen mi fog történni. Ezen évek során mindvégig testvéretekként éltem veletek, és megtanítottam nektek a mennyországgal kapcsolatos igazságot és kinyilatkoztattam nektek annak rejtelmeit. És Atyám valóban sok csodát vitt véghez az én földi küldetésemmel összefüggésben. Ti mindennek tanúi voltatok és részesei voltatok annak a tapasztalásnak, hogy együtt dolgozhattok az Istennel. És tanúsítani fogjátok nekem, hogy már előre figyelmeztettelek titeket, hogy rövidesen vissza kell térnem ahhoz a munkához, melyet az Atya adott; világosan elmondtam nektek, hogy itt kell hagynom titeket a világban, hogy ti vigyétek tovább az ország ügyét. E célból avattalak fel titeket Kapernaum hegyeiben. A velem kapcsolatban szerzett tapasztalatotok másokkal való megosztására most már készen kell állnotok. Ahogy az Atya engem e világra elküldött, úgy foglak én is titeket kiküldeni, hogy képviseljetek engem és befejezzétek az általam elkezdett munkát.

„Szomorúsággal tekintetek le az amottani városra, mert hallottátok szavaimat Jeruzsálem végéről. Előre figyelmeztettelek, hogy nehogy ti is odavesszetek a pusztulásában és ezzel késedelmet szenvedjen az országról szóló evangélium hirdetése. Hasonlóképpen figyelmeztetlek, hogy óvakodjatok attól, hogy szükségtelenül veszélynek tegyétek ki magatokat, amikor eljönnek, hogy elvigyék az Ember Fiát. Én kénytelen vagyok menni, de nektek maradnotok kell, hogy tanúsítsátok ezt az evangéliumot, amikor én már eltávoztam, éppen úgy, ahogy elrendeltem, hogy Lázár elmeneküljön az ember haragja elől azért, hogy élhessen és terjessze az Isten dicsőségét. Ha az az Atya akarata, hogy elmenjek, akkor semmit sem tehettek, ami az isteni tervet meghiúsítaná. Vigyázzatok magatokra, mert különben titeket is megölnek. Az evangéliumot a lelketek szellemerejével vitézül oltalmazzátok, de ne térjetek olyan rossz útra, hogy bármiféle esztelen kísérletet tegyetek az Ember Fiának megvédésére. Nekem nincs szükségem arra, hogy az ember keze védjen meg; a menny seregei már most hozzáférhetők számomra; de én elszántam magam, hogy megcselekszem a mennyei Atyám akaratát, és ezért alá kell vetnünk magunkat mindennek, ami nagyon hamar elér minket.

„Amikor e várost elpusztulni látjátok, ne felejtsétek el, hogy ti már megkezdtétek a végtelen szolgálat örökkévaló életét az örökké fejlődő mennyországban, sőt, a mennyeknek országában. Tudnotok kell, hogy az Atyám világegyetemében és az enyémben sok lakóhely van, és hogy a fény gyermekeire olyan városok megnyilatkozása vár, melyeknek építője az Isten és olyan világoké, melyek megszokott életmódja az igazságosság és az igazság feletti öröm. Én elhoztam nektek a mennyországot ide a földre, de kijelentem, hogy ti mindannyian, akik hit révén beléptek oda és ott is maradtok az igazság élő szolgálata révén, bizonyosan felemelkedtek a magas világokra és ott ültök majd velem az Atyám szellem-országában. De először készüljetek arra a munkára, és végezzétek is el azt, melyet velem elkezdtetek. Sok gyötrelmen kell átesnetek és sok szomorúságot kell elviselnetek – és e megpróbáltatások már most elértek minket – és amikor befejeztétek a munkátokat a földön, eljöttök örömömre, éppen úgy, ahogy én is befejeztem Atyám munkáját a földön és most azon vagyok, hogy visszatérjek az ő kebelére.”

Amikor a Mester ezeket elmondta, felállt, és mindannyian követték az Olajfák hegyéről lefelé, a városba. Az apostolok közül hármat kivéve senki nem tudta, hogy hová is mennek, mert az utat a szűk utcákban, a beálló sötétségben tették meg. A tömegek beléjük futottak, de senki sem ismerte fel őket, vagy nem tudta, hogy az Isten Fia halad el mellettük, amint az ország kiválasztott apostolaival való utolsó halandói találkozójára tart. És az apostolok azt sem tudták, hogy az egyikük már csatlakozott az összeesküvéshez, hogy árulással az ellenségei kezére játsszák a Mestert.

János Márk az úton végig követte őket, egészen a városig, és miután átléptek a kapun, egy másik utcán rohant végig, s így az apja házánál üdvözölhette őket, amikor odaértek.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.