Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


1. AZ UTOLSÓ TANÍTÁSOK

Másnap, i.sz. 26. június 23-án vasárnap, látta el Jézus az utolsó intelmekkel a hatokat. Arra utasította őket, hogy kettesével induljanak és terjesszék az országról szóló jó híreket. Megtiltotta a keresztelést és nem javasolta a nyilvános beszédeket sem. Elmondta nekik azt is, hogy később majd engedélyt kapnak a tan nyilvános hirdetésére, de egy időre, és számos okból kifolyólag, azt kívánja tőlük, hogy az embertársaikkal való személyes kapcsolatfelvételben szerezzenek gyakorlati tapasztalatot. Jézus azt javasolta, hogy az első vándorutat teljesen személyes munkaként végezzék. Bár e bejelentése némi csalódást okozott az apostoloknak, azért megértették, legalábbis részben, hogy Jézusnak mi oka van az ország hirdetésének ilyen módon való megkezdésére, és jó érzéssel és bizakodó lelkesedéssel indultak útjukra. Kettesével küldte ki őket, Jakabot és Jánost Kheresába, Andrást és Pétert Kapernaumba, Fülöp és Nátániel pedig Tariceába ment.

Mielőtt megkezdték volna a szolgálatuk első két hetét, Jézus bejelentette, hogy tizenkét apostolt szeretne felszentelni, akik a távozása után folytatják az országgal kapcsolatos munkát és mindegyiküket felhatalmazta, hogy az első megtértjeik közül egy-egy embert a tervezett apostoli testületi tagságra kiválasszanak. János, a hangját felemelve ezt kérdezte: „De, Mester, vajon e hat férfi eljön közénk és egyenlően osztozik mindenben mivelünk, akik a Jordán óta veled vagyunk és hallottuk minden tanításodat, mely az országért való ezen első munkánkkal kapcsolatos?” És Jézus így válaszolt: „Igen, János, az általatok választottak velünk egyek lesznek, és ti meg fogtok tanítani nekik mindent, ami az országgal kapcsolatos, éppen úgy, ahogy én titeket tanítottalak.” És miután így szólt, elvált tőlük.

A hatok nem váltak külön, hogy a dolgukra induljanak egészen addig, amíg hosszasan meg nem vitatták Jézus azon intelmét, hogy mindegyikük válasszon egy-egy új apostolt. Végül András bölcsessége érvényesült, és elindultak a dolgukra. András lényegében ezt mondta: „A Mesternek igaza van; túl kevesen vagyunk ehhez a munkához. Szükség van több tanítóra, és a Mester nagy bizalmat mutatott irántunk annyiban, hogy megbízott e hat új apostol kiválasztásával.” Ezen a reggelen, amint szétválva a dolgukra indultak, szívében mindegyik titkon egy kissé lehangolt volt. Tudták, hogy hiányozni fog nekik Jézus, és a félelmükön és bátortalanságukon túl, nem is ilyen képet álmodtak az elhozandó mennyországról.

2. A HATOK KIVÁLASZTÁSA

A hatok első hitterjesztői útja roppant sikeres volt. Mind felfedezték az emberekkel való közvetlen és személyes kapcsolatfelvétel nagyon értékes voltát. Úgy tértek vissza Jézushoz, hogy jobban megértették, hogy a vallás végeredményben tisztán és teljesen személyes élmény. Most már kezdték érzékelni, hogy az egyszerű emberek mennyire ki vannak éhezve a vallási vigaszul és szellemi táplálékul szolgáló szavakra. Amikor összegyűltek Jézus körül, mind egyszerre akart beszélni, de András vállalta annak tisztét, hogy egyesével szólítja őket, s mindannyian hivatalos jelentést tettek a Mesternek és bemutatták a hat új apostoljelöltet.

 

Az újonnan választott apostolok ezek voltak:

1. Lévi Máté, a kapernaumi vámszedő, akinek hivatala a várostól keletre volt, Batanea határai közelében. Őt András választotta.

2. Didimusz Tamás, egy tariceai halász és egykori gadarai ács és kőműves. Őt Fülöp választotta.

3. Alfeus Jakab, egy kheresai halász és gazdálkodó, akit Zebedeus Jakab választott.

4. Alfeus Júdás, Alfeus Jakab ikerfivére, aki szintén halász volt, és akit Zebedeus János választott.

5. Zélóta Simon magas rangú tisztviselő volt a zélóták hazafias szervezetében, s ezt a tisztséget hagyta ott annak érdekében, hogy csatlakozzon Jézus apostolaihoz. Mielőtt a zélótákhoz állt volna, Simon kereskedő volt. Őt Péter választotta.

6. Karióti Júdás Jerikóban élő, jómódú zsidó szülők egyetlen fia volt. Csatlakozott Keresztelő Jánoshoz, és a szadduceus szülei ezért kitagadták. Éppen munkát keresett a vidéken, amikor Jézus apostolai ráakadtak, és főként a pénzügyi téren szerzett tapasztalatai miatt Nátániel a soraikba hívta. Karióti Júdás volt az egyetlen júdeai a tizenkét apostol között.

Jézus egy egész napot eltöltött a hatokkal, válaszolt a kérdéseikre és meghallgatta a részletes beszámolóikat, mert sok érdekes és hasznos tapasztalásról tudtak mesélni. Most ismerték fel a Mester ama tervének bölcsességét, hogy csendes és személyes munkára küldte ki őket még azelőtt, hogy a nagyra törőbb nyilvános munkájukhoz hozzáfogtak volna.

3. MÁTÉ ÉS SIMON SZÓLÍTÁSA

Másnap Jézus és a hatok elmentek Mátéért, a vámszedőért. Máté már várta őket, elkészítette az egyenlegeket és felkészült arra, hogy a hivatali ügyeket átadja a fivérének. Ahogy a vámhivatalhoz közeledtek, András Jézussal előrement, aki Máté szemébe nézett és azt mondta, „Kövess engem!” És ő felkelt és Jézussal és az apostolokkal bement a házába.

A Máté házában elfogyasztott déli ebédet követően mind elmentek Péterrel Zélóta Simonért, akit a régi munkahelyén találtak, mely üzletet immár az unokaöccse vitt. Amikor Péter Jézus elé vezette Simont, a Mester üdvözölte a heves vérmérsékletű hazafit és csak annyit mondott, „Kövess engem!”

4. AZ IKREK SZÓLÍTÁSA

Másnap mind a kilencen hajóval átmentek Kheresába, hogy hivatalosan is szólítsák a következő két apostolt, Jakabot és Júdást, Alfeus ikerfiait, Zebedeus Jakab és János jelöltjeit. A halász ikrek készültek Jézus és az apostolok fogadására és ezért a parton várták őket. Zebedeus János bemutatta a Mestert a kheresai halászoknak, és Jézus, a szemükbe nézve, bólintott és azt mondta, „Kövessetek!”

Azon az estén, az Alfeus házban elköltött egyszerű estebédnél, az ikreket felvették az apostoli családba. Később az est folyamán Jézus megtartotta az első órát az apostolainak a tisztátalan szellemek eredetéről, természetéről, és végzetéről, de ők nem tudták felfogni az elmondottak jelentőségét. Nagyon könnyen tudták szeretni és bámulni Jézust, de a tanításai közül soknak a megértése nagyon nehezükre esett.

Az éjszakai pihenést követően az immár tizenegy fős társaság hajóval ment át Tariceába.

 

5. TAMÁS ÉS JÚDÁS SZÓLÍTÁSA

Tamás, a halász és Júdás, a vándor Jézussal és az apostolokkal a Tariceában kikötött halászhajónál találkozott, és Tamás a társaságot a közelben álló házához vezette. Fülöp ekkor mutatta be az apostoli tisztre pályázó jelöltjét, Nátániel pedig bemutatta Karióti Júdást, a júdeait, aki hasonló megtiszteltetésre pályázott. Jézus Tamásra nézett és így szólt: „Tamás, te híján vagy a hitnek; mindazonáltal elfogadlak. Kövess engem!” Karióti Júdásnak a Mester azt mondta: „Júdás, mi mind egy testből valók vagyunk, és azzal, hogy a körünkbe fogadlak, imádkozom, hogy mindig hű legyél a galileai testvéreidhez. Kövess engem!”

Miután felüdítették magukat, Jézus a tizenkettekkel különvonult egy időre, hogy imádkozzon velük és a Szent Szellem természetére és munkájára oktassa őket, de nagyrészt megint csak képtelenek voltak felfogni ama csodálatos igazságok jelentését, melyeket tanítani próbált nekik. Az egyik megértette a tanításának valamely elemét, a másik megértette egy más elemét, de egyikük sem tudta felfogni a tanítása egészét. Mindegyre abba a hibába estek, hogy megpróbálták Jézus új evangéliumát beilleszteni a régi formájú vallási hiedelmeik közé. Nem értették meg azt a gondolatot, hogy Jézus egy, az üdvözülés új evangéliumát jött hirdetni és az Isten megtalálásának egy új útját jött megalapozni; nem fogták fel, hogy ő maga a mennyei Atya új kinyilatkoztatása.

Másnap Jézus egészen magára hagyta a tizenkét apostolát; azt akarta, hogy ismerkedjenek össze és azt szerette volna, ha egyedül maradnak és megbeszélik mindazt, amit nekik tanított. A Mester estebédre visszatért, és az estebéd utáni órák alatt beszélt nekik a szeráfok segédkezéséről, és az apostolok némelyike meg is értette a tanítást. Az éjszakát még ott töltötték és másnap hajón elindultak Kapernaumba.

Jézus megpróbálta az apostolai számára elmagyarázni a különbséget a tanításai és a közöttük élt élete, valamint ama tanítások között, melyek később köréje nőnek majd. Jézus azt mondta: „Az én országom és az ahhoz kapcsolódó evangélium lesz az üzenetetek veleje. Ne térjetek le arra a mellékútra, hogy rólam és a tanításaimról szónokoltok. Hirdessétek az ország evangéliumát és mutassátok be a mennyei Atyáról szóló kinyilatkoztatásomat, de ne tévedjetek azokra a mellékutakra, hogy olyan mondákat teremtetek és olyan imádatközösséget építetek, mely az én hitemről és tanításaimról szóló hiedelmekkel és tanításokkal hozhatók összefüggésbe.” De megint csak nem értették meg, hogy miért mondja ezt, és senki sem merte megkérdezni, hogy miért tanít nekik ilyet.

7. ÚJABB CSALÓDÁS

Jézus öthónapnyi, személyes munkával eltöltendő, csendes hitterjesztői programot tervezett. Nem mondta el az apostoloknak, hogy az meddig fog tartani; azok hétről hétre dolgoztak. És a hét ezen első napján, amint éppen be akarta jelenteni ezt a tizenkét apostolának, Simon Péter, Zebedeus Jakab, és Karióti Júdás magánmegbeszélést kért tőle. Félrehívták Jézust, és Péter e szavakat engedte meg magának: „Mester, a társaink kérésére jöttünk, hogy megtudjuk, vajon az idő nem érett-e már meg arra, hogy belépjünk az országba. És az országot Kapernaumban fogod bejelenteni, vagy tovább megyünk Jeruzsálembe? És mikor tudjuk meg, külön-külön, hogy milyen tisztséget fogunk betölteni veled az ország megalapításában -” és Péter még további kérdéseket akart feltenni, de Jézus figyelmeztetőleg felemelte a kezét és megállította. És odahívva a közelben álldogáló többi apostolt, Jézus ezt mondta: „Kedves gyermekeim, hát meddig kell még elnézőnek lennem veletek! Hát nem tettem világossá előttetek, hogy az én országom nem evilági? Számtalanszor mondtam már nektek, hogy nem azért jöttem, hogy Dávid királyszékébe üljek, és hogy lehet az, hogy most azt kérditek, hogy milyen helyet fogtok betölteni az Atya országában? Hát nem vagytok képesek megérteni, hogy egy szellemi ország követeiként hívtalak el benneteket? Nem értitek, hogy hamar, nagyon hamar ti fogtok képviselni engem a világban és az ország hirdetésében, éppen úgy, ahogy én most az Atyámat képviselem, aki a mennyben van? Hát lehet az, hogy az ország hírnökeiként kiválasztottalak és oktattalak benneteket, és mégsem értitek a természetét és jelentőségét e közelgő, az emberek szívében való, isteni-kiváló országnak? Barátaim, hallgassatok ide még egyszer. Verjétek ki a fejetekből azt a gondolatot, hogy az én országom hatalmi uralom vagy dicsőséges országlás. Valóban a kezembe adatik rövidesen minden hatalom a mennyben és a földön, ám nem akarata Atyámnak az, hogy használjam is ezt az isteni felruházottságot ahhoz, hogy megdicsőítsem magunkat e korszakban. Egy másik korszakban valóban ott fogtok ülni velem hatalomban és dicsőségben, de most az a kötelességünk, hogy alávessük magunkat az Atya akaratának és szerény alázattal hajtsuk végre a parancsát a földön.”

A társai újból megdöbbentek, elképedtek. Jézus kettesével imádkozni küldte őket, és megkérte őket, hogy délben jöjjenek vissza. E nehéz délelőtt folyamán mind Isten megtalálására törekedtek, és mindegyikük megpróbálta felvidítani és megerősíteni a többit, és úgy tértek vissza Jézushoz, ahogy meghagyta nekik.

Jézus most újra elmondta nekik János jövetelét, a Jordánbeli keresztelést, a kánai menyegzőt, a hatok közelmúltbeli kiválasztását, és hogy elkülönítette a saját fivéreit a húsvér testben, és figyelmeztette őket, hogy az ország ellensége megpróbálja majd eltántorítani őket. E rövid ám komoly beszédet követően az apostolok mind felálltak, hogy Péter vezetése mellett kinyilvánítsák a halhatatlan elhivatottságukat a Mesterük iránt és rendíthetetlen hűséget fogadjanak az országnak, ahogy Tamás megfogalmazta, „E közelgő országnak, mindegy, milyen is az és még ha nem is értem teljesen.” Mind igazán hittek Jézusban, még ha nem is értették teljesen a tanítását.

8. A TIZENKETTEK ELSŐ MUNKÁJA

Miután két héten át halfogással foglalkoztak, Karióti Júdás, akit a tizenkettek kincstárnokká választottak, az apostoli vagyont hat egyenlő részre osztotta, mivel a rászoruló családok megsegítésére szánt készpénzt már korábban átadták. És akkor, amikor az idő i.sz. 26 augusztusának közepéhez közeledett, kettesével az András által kijelölt munka mezejére léptek. Az első két hét alatt Jézus Andrással és Péterrel tartott, a második két hét alatt Jakabbal és Jánossal, és így tovább a többi párral a választásuk rendjének megfelelően. Ezzel mindegyik párt legalább egyszer elkísérhette, mielőtt összehívta volna őket a nyilvános segédkezésük megkezdéséhez.

Jézus azt tanította nekik, hogy a bűn megbocsátását az Istenben való hiten keresztül, vezeklés és áldozás nélkül hirdessék, és hogy a mennyei Atya ugyanazzal az örökkévaló szeretettel szereti minden gyermekét. Arra intette az apostolait, hogy tartózkodjanak a következők megvitatásától:

1. Keresztelő János munkája és bebörtönzése.

2. A hang a kereszteléskor. Jézus azt mondta: „Csak azok utalhatnak a hangra, akik hallották azt. Csak arról beszéljetek, amit tőlem hallottatok; mendemondákat ne beszéljetek.”

3. A víz borrá változása Kánában. Jézus komolyan rájuk parancsolt, mondván, „Senkinek se beszéljetek a vízről és a borról.”

10. A TIZENKETTEK MEGSZERVEZÉSE

Az apostolok a következő szervezeti működést alakították ki:

1. Andrást, az elsőnek kiválasztott apostolt, a tizenkettek elnökének és főigazgatójának jelölték.

2. Pétert, Jakabot, és Jánost Jézus személyes társaiul jelölték. A feladatuk az volt, hogy éjjel-nappal a szolgálatára álljanak, segédkezzenek a fizikai és különféle igényeinek a kielégítésében, és elkísérjék azokra az éjszakai virrasztásokra, melyek során a mennyei Atyához imádkozott és rejtélyes közösségben volt vele.

3. Fülöp lett a csoport gondnoka. Az ő dolga volt ételről gondoskodni és biztosítani, hogy a látogatóknak és néha a nagyszámú hallgatóságnak legyen mit ennie.

4. Nátániel gondoskodott a tizenkettek családjainak szükségleteiről. Rendszeres jelentéseket kapott az egyes apostolok családjának igényeiről és felkérte Júdást, a kincstárnokot, hogy minden héten küldjön pénzt a rászorulóknak.

5. Máté volt az apostoli testület pénzügyeinek intézője. Neki kellett gondoskodnia arról, hogy a költségvetés egyensúlyban legyen, a kincstár fel legyen töltve. Ha az egymás támogatását szolgáló hozzájárulások nem folytak be, ha a társaság eltartásához szükséges adományok nem érkeztek meg, arra az esetre Máté fel volt hatalmazva, hogy a tizenketteket visszarendelje a hálóikhoz egy időre. De erre a nyilvános munka megkezdését követően sohasem volt szükség; mindig tudott elegendő pénzt adni a kincstárnok kezébe ahhoz, hogy fedezhessék a tevékenységeik költségeit.

6. Tamás az úti program szervezője volt. Őrá hárult a feladat, hogy szállást szerezzen és általában is kiválassza a tanítás és a hitszónoklat helyszíneit, s ezzel zökkenőmentes és eredményes útitervet készítsen.

7. Jakab és Júdás, Alfeus két ikerfia, a sokaság igazgatásának feladatát kapta. Az volt a dolguk, hogy elégséges számú felügyelősegédet hatalmazzanak fel arra, hogy a hitszónoklatok alatt fenntartsák a rendet a tömegben.

8. Zélóta Simon kapta a kikapcsolódás és a játék megszervezésének feladatát. Ő szervezte a szerdai programokat és ő gondoskodott a mindennapi néhányórás kikapcsolódásról és szórakozásról is.

9. Karióti Júdás kincstárnoki feladatot kapott. Nála volt az erszény. Ő fizetett minden kiadást és ő vezette a könyvelést. Hétről hétre ő készítette Máté számára a költségvetési terveket és hetente beszámolt Andrásnak is. Júdás András jóváhagyásával teljesítette a kifizetéseket.

Így működött a tizenkét apostol már a megszervezésük legelejétől fogva egészen addig az átszervezésig, amelyet Júdásnak, az árulónak a kiválása kényszerített ki. A Mester és tanítvány-apostolai ezen egyszerű módon szerveződve folytatták tevékenységüket i.sz. 27. január 12-én vasárnapig, amikor Jézus összehívta és hivatalosan is felszentelte őket, mint az ország követeit és az ország jó híreinek terjesztőit. És röviddel az után már készültek is Jeruzsálembe és Júdeába az első nyilvános tanhirdető vándorútjukra.


139. ÍRÁS – A TIZENKÉT APOSTOL

 

Jézus földi élete kellemének és igazságosságának ékes bizonysága, hogy bár többször is szétzúzta apostolai reményét és darabokra tépte a személyes felemelkedési becsvágyukat, csak egyikük pártolt el mellőle.

Az apostolok Jézustól a mennyországról tanultak, és Jézus az emberek országairól tanult sokat tőlük, az emberi természetről, ahogy az az Urantián és az idő és tér evolúciós világain él. E tizenkét férfi sok különféle emberi vérmérsékletet jelentett, és a képzéssel nem váltak egyformává. E galileai halászok közül sokan erős, nem-zsidó vérségi vonásokat hordoztak annak következtében, hogy Galilea nem-zsidó népességének erőszakos áttérítésére került sor száz évvel korábban.

Ne essetek abba a hibába, hogy az apostolokat teljesen tudatlanoknak és tanulatlanoknak tekintitek. Az Alfeus ikreket kivéve mindegyikük elvégezte a zsinagógai tanodákat, alapos oktatásban részesültek a héber írásokból és a kor időszerű ismeretanyagának sok eleméből. Heten a kapernaumi zsinagógai tanodában végeztek, és annál egész Galileában nem volt jobb zsidó tanintézet.

Amikor a feljegyzéseitek az ország e hírnökeit úgy említik, mint „írástudatlanokat és tanulatlanokat”, akkor ez arra utal, hogy képzetlenek voltak, nem tanulták a rabbik tanait és nem voltak felkészítve az írások rabbinusi értelmezési módszereire. Híján voltak az úgynevezett felsőfokú végzettségnek. A legújabb időkben bizonyosan tanulatlanoknak tekintenék őket, és bizonyos társadalmi körökben talán műveletleneknek is. Egy dolog azonban bizonyos: Egyikük sem esett át ugyanazon a merev és lélektelen oktatási tanmeneten. Kamaszkoruktól kezdve külön gyűjtötték élményeiket arról, hogy megtanulják, miként kell élni.

140. ÍRÁS – A TIZENKETTEK FELAVATÁSA

 

I.sz. 27. január 12-én, vasárnap, röviddel dél előtt, Jézus összehívta az apostolokat abból a célból, hogy az országról szóló evangélium nyilvános tanhirdetőiként felavassa őket. A tizenkettek arra számítottak, hogy bármelyik nap hívhatják őket; így ezen a reggelen nem messzire távolodtak el a parttól, hogy halásszanak. Némelyikük a part közelében őgyelgett, javítgatva a hálóit és rendezgetve a felszerelését.

Amikor Jézus elindult a parton, hogy szólítsa az apostolokat, elsőként Andrást és Pétert hívta, akik a part közelében halásztak; ez után jelzett Jakabnak és Jánosnak, akik egy közelben lévő hajón tartózkodtak, az apjukkal, Zebedeussal beszélgettek, és javítgatták a hálóikat. Kettesével összegyűjtötte a többi apostolt is, és amikor mind a tizenketten együtt voltak, elindult velük a Kapernaumtól északra lévő hegyekbe, ahol hozzáfogott, hogy a hivatalos felavatásukra való felkészítés gyanánt tanítsa őket.

Ez egyszer mind a tizenkét apostol csendes volt; még Péter is a gondolataiba merült. Végre eljött a régóta várt óra! Elvonulnak a Mesterrel, hogy részt vegyenek valamiféle ünnepélyes szertartáson, melynek keretében személyesen és együtt is magukat annak a szent munkának szentelik, hogy képviseljék a Mesterüket az Atyja országa eljövetelének hirdetésében.

 

1. ELŐKÉSZÍTŐ TANÍTÁS

A hivatalos felavatási szertartás előtt Jézus így szólt a körülötte ülő tizenkettekhez: „Testvéreim, eljött az ország ezen órája. Azért hoztalak magammal benneteket ide, hogy bemutassalak az Atyának, mint az ország követeit. Némelyetek hallott már engem erről az országról beszélni a zsinagógában, amikor először szólítottalak benneteket. Mindegyikőtök többet is megtudott az Atya országáról azóta, hogy velem dolgoztok a Galileai-tó körüli városokban. De most még valamit el akarok mondani nektek erről az országról.

„Az új ország, melyet az Atyám a földi gyermekeinek szívében fel akar építeni, örökkévaló birodalom lesz. Az Atyám ezen uralmának nem lesz vége azoknak a szívében, akik meg akarják cselekedni az ő isteni akaratát. Kijelentem nektek, hogy az én Atyám nem a zsidók vagy a nem-zsidók Istene. Sokan jönnek majd keletről és nyugatról, hogy leüljenek velünk az Atya országában, miközben Ábrahám sok gyermeke fogja elutasítani, hogy belépjen ezen új testvériségbe, mely az Atya szellemének az emberek gyermekeinek szívében lévő uralmát jelenti.

„Ennek az országnak a hatalma nem hadseregek erejében vagy gazdagok hatalmában fog fennállni, hanem annak az isteni szellemnek a dicsőségében, mely el fog jönni, hogy e mennyei ország újjászületett polgárainak, az Isten fiainak, az elméjét tanítsa és a szívét uralja. Ez a szeretet testvérisége, melyben igazságosság lakozik, és amelynek csatakiáltása: Béke a földön és jószándék minden embernek. Ez az ország, melyet hamarosan hirdetni indultok, minden korszak jó embereinek vágya, az egész föld reménye, és minden látnok bölcs ígéretének beteljesülése.

„De elétek, gyermekeim, és mindenki más elé, aki követni akar benneteket ebbe az országba, egy nehéz próba van kitűzve. E kapukon csakis a hit juttathat át, de az Atyám szellemének gyümölcseit kell teremnetek, ha folytatni akarjátok a felemelkedést az isteni közösség fejlődési életében. Bizony, bizony mondom nektek, nem mindenki, aki azt mondja, ‚Uram, Uram’ léphet be a mennyországba; hanem inkább az, aki megcselekszi az Atyám akaratát, aki a mennyben van.

Az üzenetetek a világ számára ez legyen: Előbb az Isten országát és az ő igazságosságát keressétek, és amint ezeket megtaláltátok, az örökkévaló továbbéléshez alapvetően szükséges minden dolog ezzel biztosítva lesz. És most világossá akarom tenni előttetek, hogy az Atyám ezen országa nem a hatalom külső megnyilvánulásával vagy helytelen megmutatkozásával fog eljönni. Ezért hát ne úgy menjetek hirdetni az országot, hogy azt mondjátok, ‚itt van’ vagy ‚ott van’, mert ez az ország, amelyről szónokoltok, a bennetek lévő Isten.

„Aki nagy akar lenni az Atyám országában, annak mindet szolgálnia kell; és aki közöttetek az első akar lenni, engedjétek neki, hogy szolgálja a testvéreit. De mihelyt végre igazán felvétettek polgárokként a mennyországba, akkor többé már nem szolgák vagytok, hanem fiak, az élő Isten fiai. És így fog fejlődni ez az ország a világban, míg össze nem tör minden gátat és minden embert nem tesz képessé arra, hogy megismerje az Atyámat és higgyen abban a megmentő igazságban, melynek a kinyilvánítására eljöttem. Az ország már most is karnyújtásnyira van, és némelyetek addig nem is hal meg, míg meg nem láttátok, amint az Isten uralma nagy hatalomban el nem érkezik.

„És ez, amit a szemeitek most látnak, e tizenkét hétköznapi ember eme szerény kezdete, sokszorozódni és gyarapodni fog addig, amíg végül az egész föld megtelik az Atyám dicséretével. És nem is annyira a szavaitok révén, hanem az általatok élt élet révén fogják az emberek megtudni, hogy velem voltatok és megismertétek az ország valóságait. És míg én nem teszek súlyos terhet az elmétekre, a lelketekre teszem annak ünnepélyes felelősségét, hogy úgy képviseljetek engem a világban, amint rövidesen elhagylak benneteket, mint ahogy én most képviselem az Atyámat ebben az életben, melyet a húsvér testben élek.” És amint ezeket elmondta, felállt.

2. A FELAVATÁS

Jézus most arra utasította a tizenkét halandót, akik az imént végighallgatták az országról szóló nyilatkozatát, hogy térdeljenek le körben, ő körülötte. Ez után a Mester a kezét minden egyes apostol fejére helyezte, kezdve Karióti Júdással és befejezve Andrással. Miután megáldotta őket, kinyújtotta a kezeit és így imádkozott:

„Atyám, most eléd viszem ezeket az embereket, a hírnökeimet. A földi gyermekeink közül e tizenkettőt választottam, hogy menjenek és képviseljenek engem, mint ahogy én is eljöttem, hogy képviseljelek téged. Szeresd őket és légy velük olyan, mint ahogy engem szeretsz és amilyen velem vagy. És most, Atyám, adj bölcsességet ezeknek az embereknek, mivel a jövő országának ügyeit az ő kezeikbe teszem. És itt maradnék még a földön egy időre, ha ez az akaratod, hogy segítsek nekik az országért végzendő munkájukban. És Atyám, újra csak köszönetet mondok neked ezekért az emberekért, és a te felügyeletedre bízom őket, míg én elindulok, hogy bevégezzem a feladatot, melyet adtál.”

Amikor Jézus befejezte az imádkozást, az apostolok mindegyike a helyén maradt, a fejét lehajtva. És jó néhány perc telt el, mire akárcsak Péter is fel merte volna emelni a tekintetét, hogy a Mesterre pillantson. Egyesével megölelték Jézust, de senki nem szólt semmit. Nagy csend telepedett a helyre, miközben egy seregnyi mennyei lény figyelte fentről ezt az ünnepélyes és szent jelenetet – amint egy világegyetem Teremtője az ember isteni testvériségének ügyeit az emberi elmék irányítása alá helyezi.

3. A FELAVATÁSI BESZÉD

Ez után Jézus beszélt, s ezt mondta: „Most, hogy már az Atyám országának követei vagytok, olyan rendű emberekké lettetek, akik minden más földi embertől függetlenek és különböznek. Most már nem emberek vagytok az emberek között, hanem egy másik és mennyei országnak a megvilágosodott polgárai, akik e sötét világ tudatlan gyermekei között élnek. Nem elég, ha úgy éltek, ahogy ezen óra előtt éltetek, hanem mostantól fogva úgy kell élnetek, mint akik megízlelték egy jobb élet dicsőségeit és visszaküldettek a földre azon új és jobb világ Urának követeiként. A tanártól többet várnak, mint a tanítványtól; az úrtól többre számítanak, mint a szolgától. A mennyország polgáraitól többet követelnek, mint a földi birodalom polgáraitól. A nektek szóló szavaim közül némelyek talán keménynek tűnnek, de ti választottátok, hogy képviseltek engem a világban, éppen úgy, ahogy én most az Atyát képviselem; és ti, mint közvetítőim a földön, kötelesek lesztek megtartani ama tanításokat és szokásokat, melyek tükrözik a tér világain élendő halandói életről alkotott eszményképeimet, és amelyekre példát mutatok a földi életemben, amint kinyilatkoztatom az Atyát, aki a mennyben van.

„Elküldelek benneteket, hogy szabadságot hirdessetek a szellemi raboknak, örömet a félelem rabságában sínylődőknek, és hogy a betegeket a mennyei Atyám akarata szerint gyógyítsátok. Ha a gyermekeimet gyötrelmekben találjátok, beszéljetek hozzájuk bátorítóan, mondjátok nekik:

„Boldogok a szellemben szegények, az alázatosak, mert övék a mennyország kincsei.

„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.

„Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.

„Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent.

„És éppen így szóljatok a gyermekeimhez a szellemi vigasz és ígéret e további szavaival is:

„Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok, akik sírnak, mert megkapják az öröm szellemét.

„Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.

„Boldogok a békességszerzők, mert az Isten fiainak hívják őket.

„Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyország. Boldogok vagytok, ha az emberek gyaláznak és üldöznek benneteket és hazudozva minden rosszat rátok fognak. Örüljetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a mennyben a jutalmatok.

„Testvéreim, ahogy elküldelek benneteket, ti vagytok a föld sója, a megmentő ízt adó só. De ha ez a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják s az emberek eltapossák.

„Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Ha világot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem tartóra teszik; és az mindenkinek világít a házban. A ti világosságotok is így világítson az embereknek, hogy jótetteiteket meglássák és vezesse őket az Atyátok dicsőítésére, aki a mennyben van.

„Kiküldelek benneteket a világba, hogy képviseljetek engem és az Atyám országának követeiként működjetek, és ahogy a jó híreket hirdetni mentek, bízzatok az Atyában, akinek a hírnökei vagytok. Ne álljatok ellent erővel az igazságtalanságnak; ne a húsvér karban bízzatok. Ha a szomszédod megüti a jobb arcodat, tartsd oda neki a másikat is. Legyetek hajlandók elszenvedni az igazságtalanságot, mintsem hogy pereskedjetek egymással. Kedvességben és irgalommal segédkezzetek mindenkinek, aki ínséget és szükséget szenved.

„Azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik utálnak benneteket, áldjátok meg azokat, akik átkoznak titeket, és imádkozzatok azokért, akik gyaláznak titeket. És amiről azt gondoljátok, hogy én is megtenném az emberek érdekében, tegyétek meg azt ti is.

„A mennyei Atyátok fölkelti napját rosszakra és jókra egyaránt; hasonlóképpen esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is. Ti az Isten fiai vagytok; még ennél is többek, ti most már az Atyám országának követei vagytok. Legyetek irgalmasak, éppen úgy, ahogy az Isten is irgalmas, és az országbeli örökkévaló jövőben tökéletesek lesztek, miként a mennyei Atyátok is tökéletes.

„Azt a feladatot kaptátok, hogy megmentsétek az embereket, nem azt, hogy megítéljétek őket. A földi életetek végén mind számíthattok irgalomra; ezért követelem meg tőletek a halandói életetek során, hogy mutassatok irgalmat minden testvéretek iránt a húsvér testben. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy kiveszitek a szálkát a testvéretek szeméből, amikor pedig a magatok szemében gerenda van. Előbb vegyétek ki a saját szemetekből a gerendát, és akkor hozzáláthattok ahhoz, hogy kivegyétek a szálkát a testvéretek szeméből.

„Tisztán lássátok az igazságot; a helyes életet bátran éljétek; és így lesztek az én apostolaim és az Atyám követei. Hallhattátok már: ‚Ha vak vezet világtalant, mind a kettő gödörbe esik.’ Ha másokat akartok vezetni az országba, akkor magatoknak az élő igazság tiszta fényében kell járnotok. Az ország minden ügyében arra intelek benneteket, hogy igaz ítéletet és mély bölcsességet mutassatok. Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a disznók elé, különben még eltapossák lábukkal és megfordulva széttépnek benneteket.

„Óva intelek benneteket a hamis látnokoktól, akik báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek rövidesen minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. A mennyországba való belépésnél a szándék az, ami számít. Az Atyám belelát az emberek szívébe és a benső vágyaik és az őszinte szándékaik szerint ítél.

„Az országítélet nagy napján sokan fogják azt mondani nekem, ‚Hát nem a te nevedben jövendöltünk és nem a te nevedben tettünk annyi csodát?’ De akkor kénytelen leszek azt mondani nekik, ‚Sosem ismertelek benneteket; távozzatok színem elől, ti hamis tanítók.’ De mindenki, aki hallja e feladatot és őszintén eleget is tesz annak a megbízatásnak, hogy képviseljen engem az emberek előtt, éppen úgy, ahogy én képviseltem Atyámat előttetek, bőségesen felvételt nyer a szolgálatomba és a mennyei Atya országába.”

Az apostolok addig még sohasem hallották Jézust így beszélni, mert ő addig mindig úgy beszélt velük, mint akinek mindenek fölött való tekintélye van. Napnyugta tájban jöttek le a hegyről, de senki sem kérdezgette Jézust.

4. TI VAGYTOK A FÖLD SÓJA

Az úgynevezett „hegyi beszéd” nem Jézus evangéliuma. Sok hasznos tanítást tartalmaz, de ez Jézus felavatási megbízása volt a tizenkét apostol számára. Ez a Mester személyes megbízása volt azok számára, akik előtt az a feladat állt, hogy hirdessék az evangéliumot és arra jelentkeztek, hogy képviseljék őt az emberek világában éppen úgy, ahogy ő oly ékesszóló és tökéletes képviselője az Atyjának.

Ti vagytok a föld sója, a megmentő ízt adó só. De ha ez a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják s az emberek eltapossák.”

Jézus korában a só értékes dolog volt. Még pénzként is használták. A „fizetés” mai angol nyelvbeli kifejezése a só szóból ered. A só nem csak ízt ad az ételnek, hanem tartósítószer is. Más dolgokat ízletesebbé tesz, és a felhasználása révén hajt hasznot.

Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. Ha világot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem tartóra teszik; és az mindenkinek világít a házban. A ti világosságotok is így világítson az embereknek, hogy jótetteiteket meglássák és vezesse őket az Atyátok dicsőítésére, aki a mennyben van.”

Bár a fény eloszlatja a sötétséget, lehet olyan „vakító” is, hogy zavart okozzon és akadályozzon a látásban. Arra intenek bennünket, hogy úgy ragyogjon a fényünk, hogy a társainkat a teljesebb élet új és istenes útjaira vezesse. A fényünknek úgy kell ragyognia, hogy ne vonja a figyelmet a sajátlényegre. Az egyén még a hivatását is használhatja úgy, mint hatásos „visszaverő felületet” ezen életfény szórásához.

Erős jellemek nem abból erednek, hogy nem tesznek rosszat, hanem inkább abból, hogy ténylegesen is jót tesznek. Az önzetlenség az emberi nagyság jelvénye. Az önmegvalósítás legfelsőbb szintjeire istenimádat és szolgálat révén lehet eljutni. A boldog és eredményes személyt nem a rossz megcselekedésétől való félelem, hanem a jó megcselekedésének szeretete hajtja.

Gyümölcseikről ismeritek fel őket.” A személyiség alapvetően változhatatlan; ami változik – gyarapszik – az az erkölcsi jellem. A mai vallások nagy tévedése a negatívizmus. A gyümölcsöt nem hozó fát „kivágják és tűzre vetik”. Erkölcsi érték nem eredhet puszta elfojtásból – a „ne tedd” parancsának való engedelmességből. A félelem és a szégyen méltatlan késztetései a vallási életnek. A vallás csak akkor hiteles, amikor kinyilatkoztatja az Isten atyaságát és erősíti az emberek közötti testvériséget.

Az egyén eredményes életfelfogást a mindenségrendi rálátásnak és a társadalmi és gazdasági környezetre adott érzelmi válaszok összességének társítása révén alakíthat ki. Emlékezzetek erre: Bár az örökölt ösztönöket nem lehet alapvetően megváltoztatni, az ilyen kényszerekre adott érzelmi válaszokat meg lehet változtatni; ezért az erkölcsi természet módosítható, a jellem fejleszthető. Az erős jellemben az érzelmi válaszok egységbe rendezettek és összehangoltak, és így jön létre az egyesített személyiség. A hiányos egységesülés gyöngíti az erkölcsi természetet és boldogtalanságot idéz elő.

Érdemes cél nélkül az élet céltalanná és haszontalanná válik, és sok boldogtalanság lesz az eredménye. Jézus beszéde a tizenkettek felavatásakor egy magas rendű életfelfogást jelent. Jézus arra buzdította a követőit, hogy élményelvi hitet gyakoroljanak. Arra intette őket, hogy ne pusztán értelmi beleegyezésre, hiszékenységre, és elfogadott tekintélyre támaszkodjanak.

Az oktatásnak olyan tanulási (felfedezési) eljárásnak kell lennie, mellyel elsajátíthatók a természetes és örökölt vágyaink kielégítésének jobb módszerei, és az érzelmi megelégedés e teljes körűbb módszereinek végeredménye a boldogság. A boldogság kevéssé függ a környezettől, bár a kedvező körülmények nagyban hozzájárulhatnak ahhoz.

Minden halandó valójában arra törekszik, hogy teljes személlyé váljon, hogy olyan tökéletes legyen, mint amilyen tökéletes a mennyei Atya, és ez el is érhető, mert végső soron „a világegyetem igazából atyai”.

 

Jézus kettős szeretettel szereti az emberiséget. Ő kettős személyiségként élt a földön – emberiként és isteniként. Az Isten Fiaként atyai szeretettel szereti az embert – ő az ember Teremtője, világegyetemi Atyja. Az Ember Fiaként Jézus a halandókat testvérként szereti – ő valóban ember volt az emberek között.

8. CSÜTÖRTÖK DÉLUTÁN A TÓNÁL

Jézus jól tudta, hogy az apostolai nem teljesen fogadták be a tanításait. Úgy döntött, hogy külön oktatásban részesíti Pétert, Jakabot, és Jánost, abban a reményben, hogy képesek lesznek megvilágosítani a társaik nézeteit. Ebből egy négyórás tanácskozás lett, rengeteg kérdéssel és válasszal, és az a legelőnyösebb, ha e feljegyzésben e nagy jelentőségű délután azon összefoglalását adjuk közre újjáalakítva, mely összefoglalást Simon Péter adta Andrásnak a következő nap reggelén:

1. Az Atya akaratának megcselekedése. Jézus azon tanítása, hogy bízzanak a mennyei Atya gondoskodásában, nem vak és tétlen végzethit. E délutánon megerősítőleg idézett egy régi héber mondást: „Aki nem dolgozik, ne is egyék.” E tanításaihoz elégséges magyarázatul a saját tapasztalására mutatott rá. Az Atyában való bizodalomról szóló tantételeit nem szabad a legújabb idők vagy más kor társadalmi vagy gazdasági körülményei szerint megítélni. A tanításában az Istenhez közeli élet eszményi elvei jelennek meg minden korszakban és minden világon.

Jézus világossá tette a hármak előtt, hogy mi a különbség az apostoli és a tanítványi besorolás követelményei között. És még ezzel sem tiltotta a tizenketteknek, hogy elővigyázatosak és előrelátók legyenek. Ami ellen szólt, az nem az előrelátás volt, hanem az aggódás, a nyugtalankodás. Azt tanította, hogy tevékenyen és éberen vessék alá magukat az Isten akaratának. A mértékletességgel és a takarékossággal kapcsolatos számos kérdésükre válaszolva egyszerűen csak felhívta a figyelmet az ő ács, hajókészítő, és halász életére, és arra, hogy milyen gondosan szervezte meg a tizenketteket. Megpróbálta világossá tenni, hogy a világra nem ellenségként kell tekinteni; hogy az életkörülmények olyan isteni elrendezést képeznek, mely az Isten gyermekeivel együtt munkál.

Jézusnak nagy nehézséget okozott, hogy megértesse velük az ellent nem állással kapcsolatos személyes gyakorlatát. Teljesen elutasította, hogy megvédje magát, és az apostolok számára úgy tűnt, hogy örömmel venné, ha ők is követnék e gyakorlatot. Azt tanította nekik, hogy ne álljanak ellent a rossznak, ne harcoljanak az igazságtalansággal vagy a sérelemmel, de a rossz cselekedetekkel szemben nem közönyös türelmet tanított. És ezen a délutánon világossá tette, hogy helyesli a gonosztevők és bűnözők társadalmi megbüntetését, és hogy a polgári kormányzatnak néha erőt kell alkalmaznia a társadalmi rend fenntartása és az igazságszolgáltatás érdekében.

Folyton arra intette a tanítványait, hogy tartózkodjanak a megtorlás rossz gyakorlatától; nem engedélyezte a bosszút, az elégtétel gondolatát. Helytelenítette a haragtartást. Nem engedélyezte a szemet szemért és fogat fogért elvet. Ellenezte a magánjellegű és személyes elégtétel egész felfogását, e dolgokat egyfelől a polgári kormányzatnak, másfelől az Isten ítéletének tartva fenn. Világossá tette a hármak számára, hogy a tanításai az egyénre vonatkoznak, nem az államra. Az ezekkel kapcsolatos tanításait addig az időpontig úgy foglalta össze, mint:

Szeressétek az ellenségeiteket – emlékezzetek az emberi testvériség erkölcsi követelményeire.

A rossz eredménytelensége: A rosszat nem lehet bosszúval helyrehozni. Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a saját fegyvereivel harcoltok a rosszal.

Legyen hitetek – az isteni igazságosság és az örökkévaló jóság végső győzelmébe vetett bizalmatok.

2. Politikai hozzáállás. Figyelmeztette az apostolait, hogy legyenek körültekintők a zsidó nép és a római kormányzat közötti, akkoriban feszült viszonyra vonatkozó megjegyzéseikkel; eltiltotta őket attól, hogy bármiképpen belekeveredjenek ezekbe a problémákba. Mindig ügyelt arra, hogy elkerülje az ellenségei által állított politikai kelepcéket, mindegyre azt felelve, „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami az Istené”. Nem volt hajlandó belemenni abba, hogy a figyelmét eltereljék ama földi küldetéséről, hogy az üdvözülés új útját teremtse meg; nem engedte meg magának, hogy bármi mással is törődjön. A személyes életében mindig kellőképpen követte a polgári törvényeket és szabályokat; minden nyilvános tanításában figyelmen kívül hagyta a polgári, társadalmi, és gazdasági területeket. Azt mondta a három apostolnak, hogy őt csakis az ember belső és személyes szellemi életének alapelvei érdeklik.

Jézus ezért nem volt politikai újjászervező. Nem azért jött, hogy újjászervezze a világot; még ha meg is tette volna, az akkor is csak arra a korra és arra a nemzedékre lett volna érvényes. Mindazonáltal megmutatta az embernek a jobb életutat, és egyetlen nemzedék sem mentesül annak feladata alól, hogy meghatározza, hogy mi a legjobb módja annak, hogy Jézus életét a saját problémáihoz alakítsa. De soha ne essetek abba a hibába, hogy Jézus tanításait valamely politikai vagy gazdasági elmélettel, valamilyen társadalmi vagy ipari rendszerrel azonosítjátok.

3. Társadalmi beállítottság. A zsidó rabbik már régóta vitatkoztak a kérdésről: Ki az én szomszédom? Jézus a tevékeny és önkéntelen kedvesség gondolatával állt elő, az embertársak iránti olyan igaz szeretettel, mely a szomszédság fogalmát kiterjesztette az egész világra, miáltal minden ember egymás szomszédja lett. De mindezzel Jézus csak az egyén irányában tanúsított érdeklődést, nem a tömegek iránt. Jézus nem volt társadalomtudós, viszont annak érdekében munkálkodott, hogy az önző elszigeteltség minden formáját lebontsa. Tiszta rokonszenvet, kegyelmet tanított. A nebadoni Mihály irgalom uralta Fiú; a kegyelem az ő igaz természete.

A Mester nem mondta, hogy az emberek soha ne szórakoztathatnák a barátaikat lakománál, de azt igenis mondta a követőinek, hogy adjanak lakomát a szegényeknek és szerencsétleneknek. Jézus erős igazságérzékkel rendelkezett, de azt mindig irgalom enyhítette. Nem tanította az apostolainak, hogy hagyják, hogy a társadalom potyalesői vagy hivatásos kéregetők akaszkodjanak a nyakukba. A legközelebb akkor került társadalomtani kijelentésekhez, amikor azt mondta, „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek.”

Világossá tette, hogy a válogatás nélküli kedvesség sok társadalmi rosszért okolható. A következő napon Jézus határozottan arra utasította Júdást, hogy az apostoli javakból ne adjon adományt, hacsaknem az ő vagy két apostol közös kérésére. Mindeme dolgokban Jézus szokás szerint azt mondta, „Legyetek okosak, mint a kígyók, de ártalmatlanok, mint a galambok.” Láthatólag az volt a szándéka, hogy minden társadalmi helyzettel kapcsolatban türelmet, elfogulatlanságot, és megbocsátást tanítson.

A család állt Jézus életfelfogásának középpontjában – itt is és ezután is. Az Istenről szóló tanításait a családra alapozta, s közben arra törekedett, hogy helyesbítse a zsidók azon hajlamát, hogy túlságosan tisztelik az elődeiket. Úgy állította be a családi életet, mint a legfelsőbb rendű emberi kötelességet, de világossá tette, hogy a családi viszonyoknak nem szabad keveredniük a vallási kötelezettségekkel. Felhívta a figyelmet arra a tényre, hogy a család átmeneti intézmény; hogy az nem éli túl a halált. Jézus nem habozott feladni a családját, amikor a család szembekerült az Atya akaratával. Az emberek – az Isten fiai – közötti új és nagyobb testvériséget tanította. Jézus korában a válási szokások lazák voltak Palesztinában és szerte a római birodalomban. Többször is elutasította, hogy a házasságról és a válásról törvényeket alkosson, de Jézus első követői közül sokaknak erős meggyőződése volt a válásról és nem haboztak e nézeteket neki tulajdonítani. Az Újszövetség minden írója, János Márkot kivéve, a válás kapcsán e szigorúbb és haladóbb eszmékhez tartotta magát.

4. Gazdasági magatartás. Jézus úgy dolgozott, élt, és kötött üzletet a világban, ahogy a világgal találkozott. Nem gazdasági megújító volt, bár gyakran felhívta a figyelmet a javak egyenlőtlen elosztásának igazságtalan voltára. Azonban nem tett javaslatokat a bajok orvoslására. Világossá tette a hármak előtt, hogy bár az apostoloknak nem lehet vagyona, azért ő még nem a javak és a vagyon ellen beszél, hanem pusztán annak egyenlőtlen és tisztességtelen elosztása ellen. Felismerte a társadalmi igazságosság és az ipari tisztesség iránti igényt, de nem javasolt szabályokat azok elérésére.

A követőinek sohasem tanította, hogy kerüljék a földi javak birtoklását, hanem csak a tizenkét apostolának. Lukács, az orvos, mélyen hitt a társadalmi egyenlőségben, és sokat tett annak érdekében, hogy Jézus mondásait összhangba hozza a maga személyes elképzeléseivel. Jézus személyesen sohasem utasította a követőit, hogy közösségi életmódot fogadjanak el; ezekben a dolgokban semmiféle nyilatkozatot nem tett.

Jézus gyakorta intette a hallgatóságát a mohóság ellen, kijelentve, hogy „egy ember boldogsága nem az általa birtokolt anyagi javak bőségében áll”. Állandóan megismételte, hogy „Mit nyer az ember, ha megnyeri az egész világot és elveszíti a lelkét?” Nem intézett közvetlen támadást a tulajdonbirtoklás ellen, de kitartott annak örökkévalón alapvető fontosságú volta mellett, hogy a szellemi értékek az elsők. A későbbi tanításaiban megpróbált helyesbíteni sok téves urantiai életszemléletet azáltal, hogy elmondott számos példabeszédet, melyeket a nyilvános segédkezése során adott elő. Jézusnak sohasem állt szándékában gazdasági elméletek megfogalmazása; jól tudta, hogy minden egyes korszaknak ki kell alakítania a fennálló bajok orvoslásának módszereit. És ha Jézus ma a földön lenne, életét húsvér testben élné, akkor a férfiak és nők többsége számára nagy csalódást okozna, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem venne részt a mai politikai, társadalmi, vagy gazdasági vitákban. Meglehetősen közömbös maradna, miközben arra tanítana benneteket, hogy miként tökéletesítsétek a belső szellemi életeteket annak érdekében, hogy sokoldalúan felkészítsen benneteket arra, hogy a tisztán emberi problémák megoldásához hozzáértőbben fogjatok hozzá.

Jézus minden embert Istenhez hasonlóvá akar tenni, hogy aztán ott álljon, rokonszenvvel figyelve, amint az Isten eme fiai megoldják a maguk politikai, társadalmi, és gazdasági problémáit. Nem a vagyon ellen emelt kifogást, hanem az ellen, amit az a vagyon megszállottainak többségével tesz. Ezen a csütörtöki délutánon mondta először Jézus a társainak, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni”.

5. Személyes vallás. Nektek, miként az apostoloknak, jobban meg kell értenetek Jézus tanításait az élete révén. Tökéletessé tett életet élt az Urantián, és az ő egyedi tanításai csak akkor érthetők meg, ha azt az életet annak közvetlen környezetében szemlélitek. Az élete az, és nem a tizenketteknek átadott tanításai vagy a sokaságnak tartott beszédei, mely a leginkább segíthet az Atya isteni jellemének és szeretetteljes személyiségének a kinyilatkoztatásában.

Jézus nem támadta a héber látnokok vagy a görög erkölcstanítók tanításait. A Mester felismerte azt a sok jó dolgot, melyet e nagy tanítók képviseltek, de ő azért jött le a földre, hogy valami továbbit tanítson, azt, hogy „az ember önként igazítsa hozzá az akaratát az Isten akaratához”. Jézus egyszerűen nem akart vallásos embert létrehozni, olyan halandót, aki kizárólag vallásos érzelmek megszállottja és akit csak szellemi késztetések hajtanak. Ha csak egyetlen pillantást vethettetek volna rá, akkor megértettétek volna, hogy Jézus e világ dolgai komoly mértékű megtapasztalásának igazi embere volt. Jézus tanításait e téren erősen elferdítették és nagyon félreértelmezték végig a keresztény kor évszázadai alatt; voltak torz fogalmaitok a Mester szelídségét és alázatát illetően is. Úgy tűnik, hogy amit az életében el akart érni, az egy nagyszerű önbecsülés volt. Csak azt javasolta az embernek, hogy azért alázkodjon meg, hogy igazán felemeltessen; az igaz célja az Istennel szembeni igaz alázat volt. Nagyra értékelte az őszinteséget – a tiszta szívet. A hűség volt a legfőbb erény a jellemmegítélésében, míg a bátorság állt a tanításai középpontjában. Jelmondata az volt, hogy „ne félj”, és a türelmes kitartás volt a jellemerősségről alkotott eszményképe. Jézus tanításai a derekasság, bátorság, és hősiesség vallását alkotják. És éppen ezért választott személyes képviselőjének tizenkét hétköznapi embert, akiknek a többsége kemény, életerős, és férfias halász volt.

Jézusnak kevés mondanivalója volt a korának társadalmi bűneiről; ritkán tett utalást erkölcsi vétségekre. Ő az igaz erény pozitív tanítója volt. Szándékosan kerülte a negatív tanítási módszert; nem volt hajlandó hírverést csinálni a rossznak. Még csak erkölcsi megújító sem volt. Jól tudta, és ezt tanította az apostolainak is, hogy az emberiség érzéki vágyai nem nyomhatók el sem vallásos dorgálással, sem törvényi tiltással. Az általa mondott kevés elítélés főként a büszkeség, a kegyetlenség, az elnyomás, és a képmutatás ellen irányult.

Jézus nem kifogásolta hevesen még a farizeusokat sem, nem úgy, mint János. Jézus ismert sok olyan írástudót és farizeust, aki szívből őszinte volt; megértette az ő rabszolgasorba taszító elkötelezettségüket a vallási hagyományok iránt. Jézus nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy „előbb jónak kell a fának lennie”. Nagy hatással volt a hármakra az, hogy ő az egész életet értékelte, nem csak néhány bizonyos, sajátos erényt.

János az e napi tanításból egyedül azt szűrte le, hogy Jézus vallásának lényegét olyan könyörületes jellem megszerzése alkotja, melyhez a mennyei Atya akaratának megcselekedése érdekében megmozduló személyiség társul.

Péter azt a gondolatot ragadta meg, hogy a hirdetendő evangélium valóban újrakezdést jelent az egész emberi fajnak. E benyomását elmondta később Pálnak, aki ebből kialakította a Krisztus, mint „a második Ádám” tantételét.

Jakab azt a felkavaró igazságot fogta fel, hogy Jézus azt akarja a földi gyermekeitől, hogy úgy éljenek, mintha máris a megteremtett mennyország polgárai lennének.

Jézus tudta, hogy az emberek különbözők, és így is tanította az apostolait. Folyamatosan arra intette őket, hogy tartózkodjanak attól, hogy megpróbálják a tanítványokat és híveket valamilyen előre meghatározott formára gyúrni. Arra törekedett, hogy megengedje minden egyes léleknek azt, hogy a maga módján fejlődjön Isten előtt egy tökéletesedő és különálló egyeddé. Péter sok kérdése közül az egyiknek a megválaszolásakor a Mester azt mondta: „Fel akarom szabadítani az embereket annak érdekében, hogy kisgyermekként újra nekifoghassanak az új és jobb életnek.” Jézus mindig ragaszkodott ahhoz, hogy az igaz jóságnak öntudatlannak kell lennie, a könyörületesség adományozásakor ne tudja a bal kéz, hogy mit tesz a jobb.

A három apostol megdöbbent ezen a délutánon, amikor felfogták, hogy a Mesterük vallása nem írja elő a szellemi önvizsgálatot. Jézus kora előtt és után minden vallás, még a kereszténység is, gondosan előírta a lelkiismeretes önvizsgálatot. De nem ez volt a helyzet a názáreti Jézus vallásával. Jézus életfelfogása nélkülözi a vallásos lelkiismeret-vizsgálatot. Az ács fia sohasem tanított jellem-építést; ő a jellem gyarapítását tanította, kijelentve, hogy a mennyország olyan, mint a mustármag. De Jézus semmi olyat nem mondott, mely tiltotta volna az önvizsgálatot az önmagunkkal való túlságos foglalkozás megakadályozására.

Az országba való belépés jogát a hit határozza meg, a személyes meggyőződés. Az országbeli fokozatos felemelkedésben való megmaradás ára az értékes gyöngyével egyezik meg, melynek megszerzése érdekében az ember eladja mindenét, amije csak van.

Jézus tanítása vallás mindenki számára, nem csak a gyengéknek és a rabszolgáknak. A vallása (a korában) sohasem szilárdult hitvallásokká és istentani törvényekké; egyetlen sor írást sem hagyott maga után. Az élete és tanításai úgy maradtak a világegyetemre, mint olyan ösztönző és eszményelvű örökség, mely alkalmas minden korszak szellemi útmutatására és erkölcsi képzésére minden világon. És Jézus tanítása még ma is elkülönül minden vallástól, mint olyantól, jóllehet az az élő remény mindegyikben.

Jézus nem azt tanította az apostolainak, hogy a vallás az ember egyetlen földi foglalatossága; az az Isten szolgálatának zsidó felfogása volt. De ahhoz ragaszkodott, hogy a tizenkettek egyetlen dolga a vallás. Jézus semmit sem tanított annak érdekében, hogy elriassza a híveit az igaz műveltséggel való foglalatosságtól; ő csak kisebbítette a vallások által gúzsba kötött, jeruzsálemi vallási tanodák hírnevét. Nagyvonalú, jószívű, tanult, és türelmes volt. Öntudatos jámborság nem kapott helyet az igaz életről alkotott felfogásában.

A Mester nem javasolt megoldásokat a korának vagy bármely későbbi kornak a nem vallási jellegű problémáira. Jézus azt akarta, hogy az örökkévaló valóságokra való szellemi rálátást fejlesszen ki és ösztönözze az élet eredetiségére irányuló kezdeményezést; ő maga kizárólag az emberi faj mélyen fekvő és állandó szellemi szükségleteivel foglalkozott. Az Istennel egyenrangú jóságot nyilatkoztatott ki. Kiemelte a szeretetet – az igazságot, szépséget, és jóságot – mint az isteni eszményképet és az örök valóságot.

A Mester azért jött, hogy egy új szellemet, egy új akaratot teremtsen az emberben – hogy új képességet adjon az igazság megismerésére, az irgalom megtapasztalására, és a jóság választására – azt az akaratot, hogy az ember összhangban akarjon lenni az Isten akaratával, melyhez társul az az örök vágy, hogy tökéletessé váljon, éppen olyan tökéletessé, mint a mennyei Atya.

Az apostolok számára nem volt nyilvánvaló, hogy a Mester olyan szellemi ösztönzést jelentő élet megélésén dolgozik, mely minden kor minden személyének szól, a kiterjedt világegyetem minden világán. Függetlenül attól, hogy Jézus időről időre mit mondott nekik, az apostolok nem értették meg azt a szándékot, hogy Jézus ezen a világon, de a hatalmas teremtésösszességének minden világa érdekében dolgozik. Jézus nem azért élte a földi életét az Urantián, hogy személyes példát állítson a halandói életről e világ férfijai és női elé, hanem inkább azért, hogy megteremtsen egy magas szellemi és ösztönző eszményképet minden halandó lény számára minden világon.

János megkérdezte Jézust, „Mester, mi a mennyország?” És Jézus így válaszolt: „A mennyország e három alapvető dologban áll fenn: először, az Isten főhatalma tényének elismerése; másodszor, hit az Istennél való fiúi elismerés igazságában; és harmadszor, hit abban, hogy az Isten akaratának megcselekedésére irányuló legfelsőbb emberi vágy eredményes – ama vágy, hogy az ember olyan legyen, mint az Isten. És ez az evangélium jó híre: hogy hit által minden halandó rendelkezhet az üdvözülés ezen alapvető dolgaival.”

És ezzel a várakozás hete véget ért, és arra készültek, hogy másnap elinduljanak Jeruzsálembe.

2. AZ ISTEN TÖRVÉNYE ÉS AZ ATYA AKARATA

Azon az éjszakán, mely után elhagyták Pellát, Jézus további ismeretekkel ruházta fel az apostolokat az új országról. A Mester azt mondta: „Arra tanítottalak benneteket, hogy várjátok az Isten országának eljövetelét, és én most kijelentem, hogy ez a régóta várt ország közel van, sőt, hogy már itt és közöttünk van. Minden királyságban lennie kell egy királynak, aki a királyszékében ül és meghozza a királyság törvényeit. És ti a mennyországról olyan fogalmat alkottatok, mint a zsidó nép dicső uralma a föld minden népe felett, a Messiással a dávidi királyszékben és aki e csodás erejű helyről hirdeti ki az egész világ törvényeit. De, gyermekeim, nem a hit szemszögéből látjátok a dolgot, és nem a szellem megértésével hallgatjátok. Kijelentem, hogy a mennyország nem más, mint annak megértése és elfogadása, hogy az Isten uralma az emberek szívében van. Igaz, van Király ebben az országban, és hogy a Király az én Atyám és a ti Atyátok. Mi valóban az ő hűséges alattvalói vagyunk, ám e tényt messze meghaladja az az átformáló igazság, hogy mi az ő fiai vagyunk. Az én életemben ez az igazság mindenki számára meg fog mutatkozni. Atyánk szintén királyszékben ül, de nem kéz alkotta azt a királyszéket. A Végtelen királyszéke az örökkévaló lakóhelye az Atyának a mennyek országában; ő tölt meg minden dolgot és hirdeti ki a törvényeit világegyetemszám. És az Atya a gyermekeinek szívében is a szellem révén uralkodik, melyet azért küld el, hogy a halandó emberek lelkében éljen.

„Amikor ezen ország alattvalói vagytok, akkor valóban képessé lettetek meghallani a Világegyetem Urának törvényét; de amikor, az országról szóló evangélium miatt, mely országot kijelenteni eljöttem, hittel felfedezitek, hogy magatok is fiak vagytok, akkor attól kezdve ne úgy tekintsetek magatokra, mint a törvénynek alárendelt teremtményekre egy mindenható úr alatt, hanem úgy, mint egy szeretetteljes és isteni Atya kivételes fiaira. Bizony, bizony mondom nektek, amikor az Atya akarata a ti törvényetek, akkor aligha vagytok az országban. De amikor az Atya akarata igazán a ti akaratotokká válik, akkor igazán az országban vagytok, mert ezáltal az ország megérett tapasztalássá lett bennetek. Amikor az Isten törvénye a ti törvényetek, akkor nemes rabszolga alattvalók vagytok; viszont amikor hisztek az isteni fiúi elismerés ezen új evangéliumában, akkor az Atyám akarata a ti akaratotokká válik, és ti felemeltettek az Isten szabad gyermekeinek, az ország felszabadult fiainak magas rangjára.”

Az apostolok némelyike felfogott valamennyit e tanításból, de egyikük sem értette meg e nagy horderejű bejelentés teljes értelmét, hacsaknem Zebedeus Jakab. De e szavakat a szívükbe fogadták és azok a többévi szolgálat alatt előjöttek és örvendetesebbé tették az apostolok segédkezését.

4. TANÍTÁS AZ ATYÁRÓL

Amathuszbeli ottlétük alatt Jézus sok időt töltött az apostolokkal és az Istenre vonatkozó új felfogásra oktatta őket; újra és újra nagy hatást gyakorolt rájuk az, hogy az Isten egy Atya, nem pedig egy nagy és legfelsőbb könyvelő, aki főként azzal foglalatoskodik, hogy feljegyzi a rosszat a megtévedő földi gyermekeiről, feljegyzi a bűnöket és gonoszságokat, melyeket aztán felhasználhat ellenük, amikor később megítéli őket, mint a teljes teremtésösszesség igaz Bírája. A zsidók már régóta azt tartották az Istenről, hogy ő a mindenek fölött álló király, sőt, a nemzet Atyja, de a halandó emberek nagy számban ezt megelőzően sohasem gondoltak úgy az Istenre, mint az egyén szerető Atyjára.

Tamás ama kérdésére válaszolva, hogy „Kicsoda az ország ezen Istene?” Jézus így felelt: „Az Isten a ti Atyátok, és a vallás – az én evangéliumom – nem több és nem kevesebb, mint azon igazság hites felismerése, hogy ti az ő fiai vagytok. És én azért vagyok itt közöttetek a húsvér testben, hogy mindezeket a fogalmakat világossá tegyem az életemben és a tanításaimban.”

A Mester sok mindent tanított nekik a teljes emberről – a test, az elme, és a szellemi egységéről, mely az egyes férfit, illetőleg nőt alkotja. Jézus beszélt nekik a szomorúság három formájáról, mellyel találkozni fognak és elmagyarázta azt is, hogy miként segédkezzenek mindazok számára, akik az emberi betegség csapásaitól szenvednek. Megtanította, hogy felismerjék:

1. A húsvér test betegségeit – az általában fizikai betegségeknek tekintett nyomorúságokat.

2. A zavart elméket – azokat a nem testi nyomorúságokat, melyeket később érzelmi és elmebéli problémáknak és zavaroknak tekintettek.

3. A rossz szellemek általi megszállottságot.

Jézus több alkalommal is elmagyarázta az apostolainak e rossz szellemek természetét, mely rossz szellemeket akkoriban gyakran tisztátalan szellemeknek nevezték, és elmondott nekik valamennyit az eredetükről is. A Mester jól ismerte a különbséget a rossz szellemek által való megszállottság és az őrültség között, de az apostolok nem. És Jézus számára az sem volt lehetséges, figyelembe véve az apostoloknak az Urantia korai történelmére vonatkozó korlátozott ismereteit, hogy arra vállalkozzon, hogy e kérdéskört kimerítően körüljárja. De sok alkalommal mondta nekik, utalva e rossz szellemekre: „Nem fognak többé embereket zavarni, amint felemelkedem a mennyei Atyámhoz, és miután elküldtem a szellememet minden húsvér testhez azokban az időkben, amikor az ország nagy erőben és szellemi dicsőségben elérkezik.”

Hétről hétre és hónapról hónapra, végig az egész év alatt, az apostolok egyre nagyobb figyelmet fordítottak a betegek számára való gyógyító segédkezésre.

2. AZ ISTEN HARAGJA

A páska-ünnepi rendezvényekre ellátogatott Jeruzsálembe egy Jákob nevezetű ember, aki Krétáról származó, gazdag zsidó kereskedő volt, és felkereste Andrást, hogy Jézussal külön is találkozhasson. András megszervezte e titkos találkozót Jézussal Fláviusz házában másnap estére. E férfi nem értette meg a Mester tanításait, és azért jött el, hogy többet is megtudjon az Isten országáról. Azt mondta Jákob Jézusnak: „De, rabbi, Mózes és a régi látnokok azt mondják nekünk, hogy Jahve féltékeny Isten, nagyharagú és vad dühű Isten. A látnokok azt mondják, hogy utálja a gonosztevőket és megbosszulja, ha valaki nem engedelmeskedik a törvényének. Te és a tanítványaid azt tanítjátok nekünk, hogy az Isten egy kedves és könyörületes Atya, aki annyira szeret minden embert, hogy szívesen fogadja őket ebben az új mennyországban, melyről azt hirdetitek, hogy közel van.”

Amint Jákob befejezte, Jézus így válaszolt: „Jákob, helyesen idézted a régi látnokok tanításait, akik a nemzedékük gyermekeit a koruk felvilágosodottsága szerint tanították. Atyánk a Paradicsomban változhatatlan. Ám a természetéről alkotott felfogás kiteljesedett és kibővült Mózes korától kezdve Ámósz idején át egészen Ésaiás látnok nemzedékéig. És most én jöttem el a húsvér testben, hogy kinyilatkoztassam az Atyát új dicsőségben és megmutassam az ő szeretetét és irgalmát minden embernek minden világon. Ahogy az ezen országról szóló evangélium elterjed a világon azzal az üzenettel, hogy öröm és jószándék legyen az emberek között, magasabb szintű és jobb kapcsolat épül majd ki minden nemzet családjai között. Az idő múlásával apák és gyermekeik jobban szeretik majd egymást, és ezzel jobban megértik majd a mennyei Atya szeretetét a földi gyermekei iránt. Emlékezz, Jákob, hogy egy jó és igaz apa nemcsak egészként szereti a családját – mint családot – hanem igazán szereti és szeretetteljesen törődik a család minden egyes tagjával is.”

A mennyei Atya jelleméről folytatott komoly vitát követően Jézus azt mondta: „Te, Jákob, aki többeknek apja vagy, jól ismered a szavaim igazságát.” És Jákob így szólt: „De, Mester, ki beszélt neked arról, hogy hatgyermekes apa vagyok? Honnan tudtad ezt rólam?” És a Mester ezt válaszolta: „Legyen elég az, hogy az Atya és a Fiú tud minden dologról, mert ők valóban látnak mindent. Lévén, hogy földi atyaként szereted a gyermekeidet, valóságként kell elfogadnod a mennyei Atyának a te irántad való szeretetét – nem csak Ábrahám összes gyermeke iránt, hanem te irántad, a te egyéni lelked iránt.”

Ez után Jézus így folytatta: „Amikor a gyermekeid még nagyon fiatalok és éretlenek, és amikor megfenyíted őket, talán azt gondolják, hogy az apjuk mérges és sértett haraggal teli. Éretlenségük nem tud túllépni a büntetésen, hogy felfogják az atya előrelátó és helyesbítő odaadását. De amikor ugyanezek a gyermekek felnőtt férfiakká és nőkké lesznek, vajon nem butaság-e ragaszkodniuk e korábbi és rosszul értelmezett nézetekhez az apjukat illetően? Férfiakként és nőkként most már fel kell fedezniük az apjuk szeretetét mindeme korai fegyelmezésekben. És az emberiségnek, az évszázadok múlásával, vajon nem kell-e jobban megértenie a mennyei Atya igaz természetét és szeretetteljes jellemét? Mi hasznotok a szellemi megvilágosodás egymást követő nemzedékeiből, ha továbbra is úgy tekintetek Istenre, mint ahogy Mózes és a látnokok látták? Azt mondom neked, Jákob, ezen óra világos fényénél olyannak kell látnod az Atyát, mint ahogy senki nem látta, azok közül, akik előtted valaha is éltek. És így látván őt, örvendezned kell az országba való belépésen, mely országban ilyen irgalmas Atya uralkodik, és arra kell törekedned, hogy a szeretetének akarata ettől fogva eluralkodjon az életeden.”

És Jákob így felelt: „Rabbi, én hiszek; azt kívánom, hogy vezess az Atya országába.”

3. AZ ISTENRŐL ALKOTOTT KÉP

A tizenkét apostol, akiknek többsége hallotta az Isten jelleméről szóló eme beszélgetést, azon az éjszakán számos kérdést tett fel Jézusnak a mennyei Atyáról. A Mester e kérdésekre adott válaszait a legjobban az alábbi, mai szóhasználatban elkészített összefoglalóval lehet bemutatni:

Jézus enyhe szemrehányást tett a tizenketteknek, lényegében ezt mondta: Nem ismeritek Izráel hagyományait a Jahve-kép bővülésével kapcsolatban, és vajon nem ismeritek az Írások tanítását sem az Istenre vonatkozó tantételről? És akkor a Mester tanította az apostolokat az istenségképnek a zsidó nép fejlődése során való alakulásáról. Az istenkép bővülésének a következő szakaszaira hívta fel a figyelmet:

1. Jahve – a Sinai nemzetségek istene. Ez volt az a kezdetleges felfogás az Istenségről, melyet Mózes emelt Izráel Úristenének magasabb szintjére. A mennyei Atya sohasem utasítja el a földi gyermekeinek őszinte imádatát, legyen az istenségképük bármily nyers, illessék az ő isteni természetét bármilyen névvel is.

2. A Fenséges. A mennyei Atyáról alkotott e felfogást a Melkizedek hirdette Ábrahámnak és Sálemből azok vitték messzire, akik később hittek az Istenség e teljesebb és kiterjesztett eszméjében. Ábrahám és fivére a napimádat térnyerése miatt hagyta el Ur városát, és híveivé váltak az El Elyonról – a Fenséges Istenről – szóló Melkizedek-féle tanításnak. Összetett istenkép volt az övék, melyben keveredtek a régebbi mezopotámiai felfogásaik és a Fenséges tantétele.

3. El Shaddai. E korai időkben sok héber ember imádta El Shaddait, a mennyei Isten egyiptomi felfogását, melyet a Nílus vidékén megélt fogságuk során ismertek meg. Jóval a Melkizedek kor után e három istenkép egyesült és megalkotta a teremtő Istenségnek, Izráel Úristenének a tantételét.

4. Elohim. A paradicsomi Háromság tanítása már az ádámi idők óta létezett. Nem emlékeztek az Írások kezdetére, arra az állításra, hogy „Kezdetkor teremtették az Istenek a mennyeket és a földet”? Ez mutatja, hogy amikor az a feljegyzés készült, a három Isten az egyben Háromság-felfogása már benne volt az ősapáink vallásában.

5. A Legfelsőbb Jahve. Ésaiás korára az Istenre vonatkozó eme hitvallások kibővültek egy Egyetemes Teremtő felfogásává, aki egyszerre mindenható és végtelenül irgalmas. És ez a kialakuló és bővülő istenkép gyakorlatilag kiszorított minden korábbi Istenség-felfogást atyáink vallásából.

6. A mennyei Atya. És most úgy ismerjük az Istent, mint mennyei Atyánkat. A tanításunk olyan vallást kínál, amelyben a hívő az Istennek maga is fia. Ez a mennyországról szóló evangélium jó híre. Az Atya mellett létezik a Fiú és a Szellem, és az e paradicsomi Istenségek természetéről és segédkezéséről szóló kinyilatkoztatás tovább bővül és válik egyre fényesebbé az Isten felemelkedő fiai örökkévaló szellemi fejlődésének végtelen korszakaiban. Mindenkor és minden korszakban bármely emberi lény igaz istenimádatát – ami az egyéni szellemi fejlődést illeti – az emberben lakozó szellem úgy ismeri el, mint a mennyei Atya iránt kifejezett hódolatot.

Az apostolok addig még soha sem döbbentek meg úgy, mint most, amikor meghallották az istenkép korábbi nemzedékek zsidó elméiben való növekedésének történetét; túlságosan össze voltak zavarodva, semhogy kérdéseket tegyenek fel. Ahogy ott ültek csendben, Jézus előtt, a Mester így folytatta: „És ismertétek volna ezeket az igazságokat, ha olvastátok volna az Írásokat. Nem olvastátok Sámuelt, ahol azt mondja: ‚És feltámadt az Úr haragja Izráel ellen, olyannyira, hogy felingerelte ellenük Dávidot, mondván neki, menj, s vedd számba Izráelt és Júdát’? És ez nem volt különös dolog, mert Sámuel korában Ábrahám gyermekei valóban hitték, hogy Jahve teremt jót és rosszat is. De amikor a későbbi író beszámolt ezen eseményekről, az után, hogy az Isten természetére vonatkozó zsidó felfogás kibővült, nem merte rossz sajátossággal felruházni Jahvét; ezért azt mondta: ‚És Sátán Izráel ellen fordult és rászedte Dávidot, hogy számlálja meg Izráelt.’ Nem látjátok, hogy az Írások ilyen feljegyzései világosan mutatják, hogy az Isten természetéről alkotott felfogás miként gyarapodott folyamatosan nemzedékről nemzedékre?

7. TANÍTÁS A CSALÁDRÓL

Jézus először azt akarta tisztázni az apostolai előtt, hogy ő azért van a földön, hogy különleges életet éljen a húsvér testben, és hogy őket, a tizenketteket, kérte fel arra, hogy részt vegyenek az Ember Fiának ezen alászállási tapasztalásában; és mint ilyen munkatársaknak, nekik is osztozniuk kell sok sajátos megszorításban és kötelezettségben az egész alászállási tapasztalást illetően. Burkoltan célzott arra, hogy az Ember Fia az egyetlen személy a valaha is a földön éltek közül, aki egyszerre képes belelátni az Isten szívének mélyére és az emberi lélek legmélyére.

Jézus nagyon világosan elmagyarázta, hogy a mennyország fejlődési tapasztalás, mely itt, a földön kezdődik és amely egymás utáni életállomásokon át fejlődik a Paradicsomig. Az est folyamán Jézus határozottan kijelentette, hogy az országfejlődés valamely jövőbeli szakaszában újra ellátogat majd e világra szellemi hatalomban és isteni dicsőségben.

Ez után elmagyarázta, hogy az „ország eszme” nem a legjobb módja az embernek az Istenhez fűződő viszonya ábrázolásának; hogy azért alkalmaz ilyen jelképeket, mert a zsidó nép várja az országot, és mert János a jövő országa szempontjából beszélt. Jézus azt mondta: „Egy másik kor emberei jobban megértik majd az országról szóló evangéliumot, amikor az a családi kapcsolatban nyer kifejeződést – amikor az ember úgy értelmezi a vallást, mint az Isten atyaságának és az emberek közötti testvériségnek, az Istennél való fiúi elismerésnek a tanítását.” Ezt követően a Mester hosszabban is beszélt a földi családról, a mennyei család szemléltetése gyanánt, újból kifejtve az életmódbeli két alaptörvényt: az apa, a családfő iránti szeretet első parancsolatát, és a gyermekek közötti kölcsönös szeretet második parancsolatát, hogy úgy szeresd a testvéredet mint magadat. És az után elmagyarázta, hogy az ilyen fokú testvéri szeretet állandóan megmutatkozik az önzetlen és szeretetteljes társadalmi szolgálatban.

Ezt követően került sor arra az emlékezetes beszélgetésre a családi élet alapvető ismérveiről és azoknak az Isten és ember között meglévő viszonyra való alkalmazásáról. Jézus kijelentette, hogy egy igaz család a következő hét tényen alapul:

1. A létezés ténye. A természetes kapcsolatok és a halandói hasonlatosság jelenségei a családban állnak össze: A gyermekek bizonyos szülői vonásokat örökölnek. A gyermekek a szülőktől származnak; a személyiség-lét a szülő cselekedetétől függ. Az apa-gyermek kapcsolat eredendően benne van minden természetes dologban és áthat minden élő lételvi lényt.

2. Biztonság és öröm. Az igazi apák nagy örömet lelnek abban, hogy gondoskodnak a gyermekeik igényeiről. Sok apa nem elégszik meg azzal, hogy kielégíti a gyermekei puszta igényeit, hanem örömét leli abban is, hogy gondoskodhat az örömeikről is.

3. Oktatás és képzés. A bölcs apák gondosan megtervezik a fiaik és lányaik oktatását és megfelelő képzését. Fiatal korukban kapnak felkészítést a későbbi életük során való nagyobb felelősségekre.

4. Fegyelem és korlátozás. Az előrelátó apák gondoskodnak a fiatal és éretlen utódaik szükséges mértékű fegyelmezéséről, a számukra való iránymutatásról, helyesbítésről, és néha a korlátozásukról is.

5. Társaság és hűség. Az odaadó apa bensőséges és szeretetteljes kapcsolatot tart fenn a gyermekeivel. Mindig meghallgatja a kérelmeiket; mindig kész osztozni velük a nehézségeikben és átsegíteni őket a problémáikon. Az apát a legmagasabb szinten érdekli az utódjainak fokozatosan javuló jóléte.

6. Szeretet és irgalom. A könyörületes apa önként megbocsátó; az apák nem őriznek bosszúvágyó emlékeket a gyermekeik iránt. Az apák nem olyanok, mint a bírák, az ellenségek, vagy a hitelezők. Az igazi családok elfogulatlanságra, türelemre, és megbocsátásra épülnek.

7. Gondoskodás a jövőről. A földi apák szeretnek örökséget hagyni a fiaikra. A család nemzedéktől nemzedékig folytatódik. A halál csak azért vet véget egy nemzedéknek, hogy egy újabb kezdetét jelezze. A halál lezárja az egyéni életet, de a családnak nem szükségképpen vet véget.

A Mester négy órán keresztül tárgyalta a családi élet ezen ismérveinek az embernek, a földi gyermeknek, az Istenhez, a paradicsomi Atyához fűződő viszonyára való alkalmazását. És a végkövetkeztetése ez volt: „A fiúnak az Atyához fűződő eme teljes viszonyát én tökéletesen ismerem, mert mindazt, amit nektek az örökkévaló jövőben a fiúi elismertségben el kell érnetek, azt én már most elértem. Az Ember Fia felkészült az Atya jobbjához való felemelkedésre, így énbennem még szélesebbre tárult az út mindannyiotok számára ahhoz, hogy meglássátok az Istent és, mielőbb befejezzétek a dicsőséges fejlődést, hogy tökéletessé váljatok, éppen olyan tökéletessé, mint amilyen a mennyei Atyám.”

Bár Jézus több órán keresztül beszélt, Tamás még mindig nem volt teljesen elégedett, mert azt mondta: „De, Mester, mi nem úgy találjuk, hogy a mennyei Atya mindig kedvesen és irgalmasan bánik velünk. Sokszor nagyon szenvedünk a földön, és az imáinkra nem mindig érkezik válasz. Hol hibázunk, amikor nem fogjuk fel a tanításod értelmét?”

Jézus ezt válaszolta: „Tamás, Tamás, mikor teszel végre szert arra a képességre, hogy a szellem fülével halld a dolgokat? Mikor veszed már észre, hogy ez az ország szellemi ország, és hogy az Atyám is szellemi lény? Hát nem érted, hogy én a menny szellemcsaládjának szellemi gyermekeiként tanítalak benneteket, mely család atyai feje végtelen és örökkévaló szellem? Nem engeditek meg nekem, hogy a földi családot szemléltetésül alkalmazzam az isteni kapcsolatokhoz anélkül, hogy szó szerint alkalmaznátok a tanításomat az anyagi ügyekre? Az elmétekben nem tudjátok elválasztani az ország szellemi valóságait a kor anyagi, társadalmi, gazdasági, és politikai problémáitól? Amikor a szellem nyelvén beszélek, miért ragaszkodtok ahhoz, hogy a mondandómat a húsvér test nyelvére lefordítsam csak azért, mert mindennapos és kézzelfogható viszonyokat alkalmazok a szemléltetés érdekében? Gyermekeim, nagyon kérlek titeket, hogy többé ne alkalmazzátok a szellem országáról szóló tanítást a rabszolgaság, a szegénység, a házak, és a földek közönséges ügyeire, és az emberi méltányosság és igazságosság anyagi problémáira. E földi dolgok e világ embereire tartoznak, és bár valamilyen módon minden embert érintenek, mégis titeket hívtalak, hogy képviseljetek a világban, éppen úgy, ahogy én képviselem Atyámat. Ti egy szellemi ország szellemi követei vagytok, a szellem-Atya különleges képviselői. Mostanra már lehetővé kellett válnia számomra, hogy a szellem-ország felnőtt embereiként oktassalak titeket. Hát mindig mint gyermekekhez kell szólnom hozzátok? Hát sohasem fogtok felnőni a szellem-érzékenységben? Ennek ellenére én szeretlek benneteket és türelemmel fogok viseltetni irántatok egészen a húsvér testbeli együttlétünk legvégéig. És a szellemem még akkor is előttetek fog járni az egész világon.”

8. DÉL-JÚDEÁBAN

Április végére a farizeusok és a szadduceusok körében olyannyira felerősödött a Jézussal szembeni ellenállás, hogy a Mester és apostolai úgy döntöttek, hogy egy időre elhagyják Jeruzsálemet, és délre, Betlehembe és Hebronba mennek dolgozni. Egész május azzal telt, hogy személyes munkát végeztek e városokban és a környező falvak népei körében.

Ez az utazás Júdea déli részében a pihentető és eredményes munka időszakát hozta; sok lélek csatlakozott az országhoz. Június első napjaiban a Jézus elleni bujtogatás olyannyira lecsendesedett, hogy a Mester és az apostolok visszatértek a hívek oktatása és megvigasztalása céljából.

Amikor a zsidók vezetői megtudták, hogy Jézus visszatért Jeruzsálembe, arra készültek, hogy lefogassák; de amikor észrevették, hogy nem végez nyilvános tanítást, arra a következtetésre jutottak, hogy elrettentette őt a korábbi háborgatás és úgy döntöttek, hogy engedélyezik, hogy a tanításait e magánjellegű módon további zavarás nélkül folytassa. És így a dolgok nyugodt mederben folytak június utolsó napjaiig, amikor egy bizonyos Simon, a Szanhedrin tagja, nyilvánosan is a magáénak mondta Jézus tanításait, miután ilyen értelemben nyilatkozott a zsidók vezetői előtt. Nyomban új mozgolódás támadt Jézus lefogása érdekében és az olyannyira fel is erősödött, hogy a Mester úgy döntött, hogy visszavonul Szamaria és a Dekapolisz városaiba.


 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.